Arra gondoltam, megosztom a gondolataimat Veletek.
Legyen először a tanítás.
Klikkerrel tanítottam, naná. Ennek minden formáját alkalmaztam, az elkapástól a megvezetésen keresztül a formálásig. Mindenki tudja, hogy a klikkeres tanítás "csúcsa" a formálás, ezért ezt különösen szerettem - így növeltem a kutyáim kreativitását, vettem rá őket hogy gondolkodjanak és próbálkozzanak aktívan.
Asszírkával sokszor játszottunk 101 játékot, mert buli, és időkímélő (kutya gyorsan fárad :)). Ő így frankón bele is ragadt ebbe, máig túlpörög feladatokat és hajlamos folyamatosan próbálkozni, új és új viselkedéseket felajánlani, akkor is, ha már megvan, amit szeretnék... néha nehezére esik felismerni, hogy egy adott cél felé haladnánk, nem pedig összevissza mindenszuper és nem kell egylábonállva hulahopozni :) Ez a kapkodós-pörgős dolog ennek a tanítási formának a halála. A kutyának rengeteg energiája elmegy a találgatásra, egyfajta pozitív stresszbe is kerülhet, a precíziós munka helyett.
Aztán megtanultam, hogy (akár ennek kiküszöbölésére) érdemes inkább a fentieket keverni, egy-egy feladaton belül is. Mikor mi hozza a legtöbbet. Pl. egy céltárgyra küldésnél formálással "beazonosíttatni" a tárgyat, aztán közel, megvezetéssel belőni pl a pozíciót rajta/mellette.
Aztán láttam, hogy a profi sportokban, pl. obedience, nagyon sok megvezetést (is) használnak - amire régen azt mondtuk, jaj hát azt ne, mert a kutya nem gondolkozik, csak a kaját követi!!! Na igen, de egy mozdulat tűpontosítását kb. soha nem érhetjük el formálással... a tökéletes mozdulatoknak itt az izmokba is bele kell "égnie", erre a megvezetés tökéletesen alkalmas. Azonkívül gyorsan átalakítható célkövetéssé. Mindez jól alkalmazható a stresszcsökkentésre is, pl a Newton-típusú kutyáknál, akik hamar frusztrálódnak, ha a feladat, vagy annak kritériuma nem egyértelmű nekik.
Aztán: mindenki boldog volt, hogy a klikkerrel milyen gyorsan lehet tanítani! Hogy egy viselkedést szinte percek alatt megtaníthatunk és viselkedésláncokat is gyorsan összerakhatunk. Hát, ennek megfelelően kicsit elfelejtettük, hogy azért ez nem ilyen egyszerű. Persze, a viselkedés lehet hogy meglesz, de annak vezényszóhoz kötése, leáltalánosítása (milyen szép szó), memorizálása ugyanúgy idő :)
Ami még nagyon fontos: ha igazán jól akarunk tanítani, fel kell ismernünk, hogy a (számunkra) legegyszerűbbnek tűnő feladat is hány apró részfeladatból áll - és nekünk minden részletet külön-külön meg kell ismertetni az állatkánkkal!!! Hogy a legkisebb változtatás is új feladatnak számít a kutya számára! Csak egy legutóbbi példát mondok a treibball alapozóról.. a labda mögötti alap pozíciófelvételhez az alábbi feladatok ismerete kell:
- Targetre lépés
- Targetre küldés magunk mellől, a megfelelő távolság felépítésével
- "Szembe" pozíció
- Balról kerülés
- Jobbról kerülés
- Szemkontaktus
Aztán: újra tudatosulnia kellett bennem, hogy klikker, klikkelőszó nélkül is lehet viselkedést formálni - néha elég a szótlanság és az elsődleges megerősítés (pl. jutifalat, figyelem odaadása, játék, simogatás). Sőt, a cél érdekében keverhetjük a tanítást a kontrollal/önkontrollal.
Egészen meglepett és kezdetben nem is éreztem fair-nek, hogy rádöbbentem: a legnagyobbak is kontrollálják a kutyát - tanítás közben is!!! Ezt meg hogy??? Hát nem arról volt szó, hogy semmi fizikai ráhatás, csak a szabadság és együttműködés? Utána meg látom, hogy Susan Garrett (laza, hosszú) pórázon kezdi a formálást?? Illetve csomó feladatnál is hosszú pórázon kezd a kutya? Hogy eleinte pórázon veszi ki a boxból, pihenésből, mikor dolgozni szeretne a kutyával, vagy amikor a kiskutyát éjjel kiviszi pisilni? Miért póráz, motiváció helyett? Hát nem eretnek dolog ez?
És itt már át is folyunk egy másik témába: ez a kontroll.
Rá kellett jönnöm, hogy a kontroll nem feltétlenül negatív dolog. Több oka is volt, hogy elsőre annak láttam. Az egyik, hogy a régi, kontroll alapú kutyakiképző világ után (amit utáltam, lásd előző bejegyzés) a Tükörben az volt a szenzációs, hogy végre nem erőből és kontrollból akart megoldani dolgokat! Végre nem a póráz volt az isten és az univerzális megoldóeszköz. Hogy a kutya szabad akaratára épített, a belső motivációjára - hogy ő akarjon veled dolgozni, ne pedig rá legyen kényszerítve. Mert ez az igazi garancia az együttműködésére.
Aztán lassan megérted, hogy mint mindennek, a kontrollnak is vannak fokozatai. Nem lehet irtózni valamitől, csak az egyik véglete miatt érzett gyűlöletből, ha van másik véglete és azt probléma nélkül, építő jelleggel lehet alkalmazni. Susan azért tartja kontroll alatt a kutyát, hogy segítsen neki a figyelem fókuszálásában, spóroljon a kutya energiáival és annak minden koncentrációja a feladatra irányuljon. Nem rángatja a kutyát, nem a pórázzal veszi rá dolgokra. Egyszerűen el akarja kerülni, hogy a figyelem szétesésével a kutya sikertelen legyen. Az a célja, hogy a kutya számára a vele való munka legyen a legértékesebb - és ne találjon helyette a környezetben ennél nagyobb megerősítést. Utóbbi rohadt fontos.
Néha arra gondolok, így könnyű lehet. Tréningszoba, tréningcsarnok, saját több hektár zöldterület tóval, abszolút kontrollált/kontrollálható környezet.. Én nem tudom ezt biztosítani, nekem a hétköznapokban kell élnem a kutyáimmal, amikor bizony a macskák meg a vadak 10 méterre ugranak ki előttünk, agresszív kutyákba futunk bele, a városi forgalomban kell lavíroznunk. Aztán persze rájövök, hogy itt valójában más számít. A tudatosság.
Újra és újra elképedtem, ahogy néztem/nézem a videóit, hogy mennyire nem bízza a véletlenre a dolgokat. Minden lépése, minden mozdulata, minden tevékenysége tudatos. Mindegyiknek célja van. Az első pillanattól kezdve, amikor hazavisz egy kiskutyát (éreztem ezt már hazai trénernél is :)). Motivál, bulizva tanít, de mindig ott a kontroll. A megfelelően alakított környezetben, meg a kutyán is, persze a fentiek mentén. Viszont: amikor tudja, hogy a kontrollra már nincs szükség, mert a kutya motivált, koncentrált, azonnal le is építi azt.
Ehhez képest én a hippi kategóriába tartozom, akinek megszállott rögeszméje, hogy a póráz ocsmány dolog és mindent motivációból, tanításból kell megoldani, meg OK, kontrollból, de most már inkább önkontrollból. Főleg mert a kontroll rohadtul fárasztó dolog. Az önkontrollhoz viszont nincs normális eszköztáram, meg kitartó gyakorlásom. Néha azon gondolkozom, lehet hogy mégis inkább pórázon kellett volna nevelnem a kutyáimat?? (Neeem!!! De a Susan-éhoz hasonló, sokkal nagyobb tudatosság nagyon kellene!!)
Jöjjön is a kontroll vs. önkontroll.
Az első fogalom alatt is (amint már kiderült) kétféle dolgot érthetünk: a környezet, illetve a kutya kontrollálását. A környezet kontrollja alatt azt értjük, hogy eltávolítunk vagy szabályozunk mindent, ami zavarna minket a cél elérésében. Elpakoljuk a zavaró tárgyakat, lehalkítjuk a telefonunkat. Összeszedjük és eltesszük a kutya játékait. Ez lebontható egészen a feladatokig: ha pl. kerülést tanítunk, olyan tárggyal kezdjük a feladatot, amit a kutya nem tud átugrani, feldönteni, vagy felugrani rá, mert így a környezeten keresztül biztosíthatjuk, hogy a feladat sikeres lesz.
A kutyát úgy kontrollálhatjuk, ha pl. körbekerített területen gyakorolunk. Vagy persze pórázzal, fojtó- meg elektromos nyakörvvel. Ezt most hagyjuk is.
A kontroll lényege (ahogy Susan-nál is láttuk), hogy megkönnyítjük a kutya és a saját dolgunkat, maximalizáljuk a siker esélyét.
Ideálisan a kontrollt, bármelyikről is van szó, folyamatosan csökkenteni kell és be kell vezetni a zavarásokat, hogy a tudás mindenhol biztossá váljon.
Ehhez képest az önkontroll a kutya belső indíttatására, saját maga fékezésére irányul. A célja, hogy a kutya a "csípőből jövő", akár ösztönös válaszreakcióját önmaga bírálja felül. Felépítése úgy zajlik, hogy a kutya akkor kapja meg, amit akar, ha előtt megtesz valamit, amit mi akarunk, mégpedig kvázi magától, mégpedig úgy, hogy döntési lehetőséget adunk neki. Persze itt is el kell érnünk valahogy, hogy (a számunkra) jól döntsön. Ezt a környezet kontrollálásával érjük el. Ettől szép ez a módszer. Nem a kutyát akarja kontrollálni - döntési jogot ad a kutyának. Ha rosszul dönt, nem éri el, amit akart. Ha jól, akkor igen!
Ami nekem nehézséget okoz, hogy nem lehet mindig az önkontrollra építeni. Egyszerűen az ember nem tudja folyamatosan a környezetet úgy alakítani, hogy az őt támogassa. Illetve vannak olyan erős ingerek, amelyek ösztönös válaszait igen nehéz leépíteni. Lásd vadkergetés. Amelyik kutya megerősítést nyer ebben a történetben, az soha többé nem fogja feladni a vadászatra való törekvést.
Na és ehhez jön még, hogy amikor azt látom, hogy egyes sportokban a legmagasabb szintre emelik a tudatos tanítást, a motiváció és az önkontroll felépítését, rendkívül fontosnak tartják, hogy a kutya örömmel működjön együtt, egy másik sportban viszont kizárólag a kutya kontrollálásával, nyomásával, behibáztatásával és büntetésével tanítanak. És mi van, amikor, mint nálunk, vagy egy tanított kutya, aki megszokta, hogy a feladatok fel vannak építve, tanításból? És a nyomástól bestresszel? Hogyan döntöm el, hogy jó-e ez neki? Kell, hogy levezesse az ösztöneit, meg szeretjük is a sportot, de frusztrált lesz nagyon sokszor. Nem fog belepusztulni nyilván, meg néhol valószínűleg jót is tesz neki egy kis nyomás. De amikor érzem rajta, hogy levezeti rajtam a stresszt minden kör után, ugrálással, ugatással, a lábaim között bujkálással, elgondolkozom. Oldja magát, old engem. Értem, hogy az utóbbi, a terelés ösztönsport. De még mindig nem értem, hogy egy kutyának egy teljes sportban/munka alatt erős nyomás alatt kell dolgoznia, ami csak úgy lehet jó, ha füle-farka kellőképp behúzva? Nem vagyok jó az ösztönös dolgokban, ezt tudom, de nagyon érdekelne, ki hogy látja ezt.
Azt hiszem, elsőre ezek lennének. Minden hozzászólást, véleményt nagyon szívesen vennék, akár itt, akár privátban :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése