2019. december 25., szerda

Farewell 2019

Tudtam, hogy ezt a bejegyzést nagyon nehéz lesz megírni.. egyrészt, rengeteg minden történt velünk. Másrészt, nagyon nem volt könnyű év, annak ellenére, hogy szoros értelemben véve minden jó irányba haladt. Hogy csak pár pillanatot felvillantsak, Anya sokszori, elég megterhelő előzmény után túl van egy sikeres szívátültetésen; nekünk lett egy kis házunk (persze hitellel, de szerintem nincs is élet hitel nélkül!); a munkahelyen annyi auditot kaptunk mint még sosem, ebből 3 decemberre esett.. plusz decemberre szerveztek egy egy hetes külföldi WS-ot is, csak úgy ajándékba.. de ezeket nem is részletezem. Maradjunk annyiban, vártam az év végét. Eljött. Íme a visszatekintés.

Most légy okos, Domokos...

Na szóval az úgy volt, hogy az itteni első kutyás barátnénkkal beszélgettünk, merre találhatók jó útvonalak, amerre lehetne állatkákat eregetni/fárasztani (utóbbi ugye 2 órát vagy 20 km-t meghaladóan kezdődik, tereptől függően). Ő említette, hogy amikor hosszabbat szeretne menni, az Illaki-erdőbe jár - akkor mi is megnézzük, nyilván!

2019. december 21., szombat

Hol könnyebb kutyázni? Városban vagy falun?

Most, hogy már mindkettőt kipróbáltam, azt mondanám, városban.

Lássuk. Most, hogy kiköltöztünk a városból és nem is abban a kisvárosban lakunk, ahol én felnőttem, hanem önállósodtunk egy "idegen" faluban/kisvárosban, érdekes reakciókkal találkozunk kutyasétáltatás közben.

Azt gondolnánk, itt nincsenek olyan kemény, kötelező szabályok (lásd póráz), mégiscsak lófrálnak szabadon is kutyák, meg minden. Az emberek természetközelibb helyen élnek, falusiak, nem tojnak be akármitől. Élhetsz szabadabban a kutyáddal. Ennél azért árnyaltabb a kép...

2019. december 18., szerda

2019. december 17., kedd

Miért tudok szabadon sétáltatni?

Nagyon szeretek szabadon közlekedni a kutyákkal, sőt, mondhatnám, hogy egyenesen utálok pórázon sétáltatni. Két kutyával egyszerre meg főleg... a flexitől rövid úton idegrohamot kapok, másodperceken belül képesek ugyanis úgy belegabalyítani engem a szalagokba, hogy lépni sem tudok. A normál pórázzal pedig 10 másodpercenként meg kell állni, mert hol az egyik akar megszagolni/lepisilni valamit, hol a másik. Persze, mondhatnánk, hogy nem muszáj megállni velük, de legtöbbször azért megyünk sétálni, ugye, hogy a kutyák elintézhessék a dolgukat/nekik legyen programjuk. Számukra pedig ez a legizgalmasabb dolog - elolvasni a napi híreket.. az orrukkal.

BKK karácsonyi vacsi

Mint a Béta Kutya Klub büszke tagjai, már másodszor vettünk részt a karácsonyi vacsin :)

Korán, 4-kor kezdtünk, de mi nem bántuk, vasárnap este volt, mi pedig még dolgozunk a héten.

Nagyon szeretem ezt a vacsit, mert jó érezni, hogy egy csapat vagyunk. Még régen mondta Kriszti, hogy itt tényleg mindenki csapattársként viszonyul a többiekhez, együtt örülnek a sikereknek, nincs "hátamögöttkinevetem"-mentalitás, ami lássuk be, elég ritka és megbecsülendő.

2019. december 14., szombat

Adventi kutyás hétvége a Bakonyban

Erre a hétvégére már régebben befizettem - aztán végül egy héttel korábban megismertük Noémiéket és az Utazz kutyáddal csoportot, az éjszakai Mikulástúrán, így nem volt teljesen ismeretlen a társaság.

Nagyon megtetszett a program, illetve megint ki akartunk próbálni valami újat - ilyet még ugyanis nem csináltunk. Persze megyünk sokat és sokfelé, de igazi szállodában, kutyás csoporttal még nem voltunk.

2019. december 11., szerda

Imádok itthonról dolgozni

Mert ilyenkor ez van:


Tényleg olyan jó, hogy itt vannak mellettem egész nap :) El tudunk menni sétálni, látom őket, meg a tájat még világosban... néha persze az agyamra mennek, mert sorakoznak, hogy "namivanmár" meg "itthonvagyfoglalkozzvelünk", de alapvetően megszokták, hogy nagyrészben pihi van és végtelenül cukor módon kakaóscsiga és egyéb alakzatokban hencserelnek körülöttem egész nap.


2019. december 10., kedd

Förmedvény városi séta

Tegnap sokat sétálós nap volt, összesen 3 órát toltak a kuttyok. Mostanában a hétfő a Duna-Party napunk is, valahogy itt tudja összehozni a csapat a találkát.

Tegnap is, többen összejöttünk végre, meg elhatároztuk, hogy bemegyünk a városba forró csokit inni - tavaly ugyanis egyszer sem jött össze, meg amúgy is olyan rövid ideig van karácsonyi vásár.. 

Éjszakai Mikulástúra

A péntek esti egymásnak örülést követően szombat estére természetesen már volt tervem... az Utazz kutyáddal nevű csoport szervezésében "éjszakai" túrát néztem ki Pesten.. nagyon tetszett, hogy kicsit valami "más", mint a megszokott. Esti, sötétben, fejlámpás kutyás túra az Erzsébet-Kilátóhoz. 6,5 km, könnyű terep - és még alkoholmentes forró puncsot is ígértek, juhúúú :)

Family reunion

Eléggé el vagyok maradva a bejegyzésekkel, most gyorsan pótolom a legfontosabb történéseket :)

Szóval: miután egy hétig teljesen szét voltunk szóródva a világban (én Németországban, Gábor Malajziában, a kuttyok pedig Kapuváron), nagyon vártam, hogy ismét együtt legyünk. Néha már-már hihetetlennek tűnt, hogy eljutunk idáig egyszer... a szétszórtság legnagyobb hozadéka az volt, hogy elképesztő mennyiséget aludtam... amikor nem a WS-on ültem, vagy ismerősökkel találkoztam, ledőltem és engem aztán semmi nem érdekelt... pihentem.

2019. november 30., szombat

Kirándulás - Vérteskozma

A mai napon letoltuk a Természetjáró "Német múltú falvak közt a Vértesben" túráját (útvonal, leírás, stb. megnézhető ITT), ami már rég a "Tervezett túrák" listában várakozott. Annyit változtattam, hogy mi Kőhányáspusztáról indultunk, mert ezt ismertem és tudtam, hogy szuper parkoló-pihenőhelyként van kialakítva.

2019. november 27., szerda

Sabine Ehlers szeminárium II. nap

Na nézzük, hogy sikerült a második nap...

Mondanom se kell, hogy erősen győzködtem magamat reggel, hogy igen, van kedvem elindulni... ugyanúgy 4. voltam a sorrendben, 9:15-re kellett ott lennem a tréninghelyszínen. Ismét volt csúszás, végül több mint egy órával később kerültünk sorra.

2019. november 25., hétfő

Sabine Ehlers szeminárium I. nap

Mindig szerettem volna eljutni terelőtáborba vagy szemináriumra. Sabine Ehlers-t Petra ajánlotta és mástól is hallottam már, hogy ő valóban nagyon jó tréner. Ezek mentén úgy döntöttem, hogy a meglehetősen borsos ár és az ország túlsó végén tartott tréning ellenére részt veszünk.

2019. november 23., szombat

Depresszió helyett tervezés

Annyira buta év vége elég nézünk, hogy nem tudtam másként feldobni magunkat, minthogy nekiálltam megtervezni a jövő évet - a szabadságokat, kutyás célokat.

2019. november 18., hétfő

Rohadt sok minden

Azt hiszem csak címszavakban írok, különben sosem végzek.

Szóval: a csütörtökről már meséltem - kuttyoknak röntgen, mindenki csodálatos, HD A/A, Asszírkát picit megvágták egy babakori sérve miatt, de ugyanolyan szép maradt. Szegényem egész napos depresszióba zuhant, ami teljesen szokatlan tőle. Hála égnek túl volt élete egyetlen szar napján, másnapra kezdett újra Asszírkásodni. Ismét rohant, nyaggatta Newton-t, meg minket, minden rendben. A sebet eléggé nyalogatja, ki is pirosodott neki, kennem kéne bepanthennel vagy neogranomonnal.. ha megtalálom.

2019. november 14., csütörtök

Mindenki tökéletes...

Régóta terveztük a kuttyok csípőröntgenjét, elsősorban a sportolás, túrázás miatt. Aztán hirtelen aktuális is lett, mert Asszírka egyszer lezúgott a pallóról edzés közben, azután pár alkalommal nem nagyon akart csinálni zónás akadályokat. Az edzőnk, Ági is javasolta, hogy nézessük meg a térdét, csípőjét, nehogy gond legyen, nehogy egy esetleges fájdalom miatt ódzkodjon az akadályoktól.

2019. november 6., szerda

Életképtelenek

Anyukám megmondta... (mint mindig), hogy az én kutyáim mindig életrevalókképtelenek.. és azt hiszem igaza van (mint mindig. Az élet egyik törvénye.)

Miből látszik ez?

2019. november 5., kedd

Gyökerek a búzamezőn

Ma bukkantam rá erre a videóra :D 2018. júniusában készült. Asszírka a szokásos formájával az árokban végezte :D




2019. november 2., szombat

Kirándulás - Csolnok

Már a múltkori túrán beszéltük a többiekkel, hogy a háromnapos hétvégébe mindenképpen integrálunk egy kirándulást - így is történt :)

Közben is leveleztünk Dórival, ő talált több opciót is, végül a Gerecsébe, a Hegyes-kő köré szerveztük az utat. Pro szintre emeltem a dolgot, életemben először külön facebook-eseményt is kreáltam!! Nagyon büszke voltam magamra, később kiderült, hogy feleslegesen, mert okoztam némi kavarodást a helyszín megjelölésével..

2019. október 30., szerda

Önkontroll online tanfolyam

Több oka is van, hogy jelentkeztem a Vámosi-Nagy Nóri "Hozz ki többet kutyádból" csoportja alatt meghirdetett online tréningre.

Egyrészt, nagyon hasznosnak és fontosnak tartom a témát - ha újra kiskutyám lenne, sokkal alaposabban kidolgoznám ezt a részt a tanításában :) Rengeteg stresszt és gátlást elkerülhetünk az önkontroll felépítésével.. ami a kutya-gazda kapcsolat és a kutya jólétében is meghatározó.

2019. október 28., hétfő

Egy szokás mínusz... öregszem

Nincs ma valami jó hangulatom, amiben több minden is közrejátszik, kicsit nyomorultnak, elveszettnek és egyedül érzem magam, de mindegy, majd elmúlik.

Hétfőnként Gábor nem jön haza, így ezeket a délutánokat arra fordítjuk, hogy hármasban átsétáltunk Apához, ahol mindig forró teát és csodálatos szendvicseket kapok kapunk (persze, hogy nem maradnak ki csórikák a jóból, a kenyérszelet vége, vagy a feltétek vége mindig az övék, ami nem kis dolog, mert Apa tényleg mindenből a legjobbat válogatja ki nekem, a sajtok nevét szerintem ki se tudom mondani..).

2019. október 23., szerda

Kirándulás - Kőhányáspuszta

Egynapos ünnep a hét közepén - nyilván: kirándulás. Nagyon örültem, mert Dóri és Peti is csatlakozott, ezzel megnyitottuk az őszi csapatos túraszezont (remélem)!

Kellemes 17,3 km-es túrát terveztünk, 300-as szinttel, végtelenül egyszerű Kőhányáspuszta-Mindszentpuszta útvonallal. Elképesztően pihentető volt, hogy csak az Országos Kék illetve a sárga jelzésen haladtunk - semmi stressz. A Vértesben kiválóan vannak festve a jelek, messze a legfelhasználóbarátabb, főleg a Bakonnyal vagy a Balaton-felvidékkel összehasonlítva.

2019. október 22., kedd

When you need to be heard

Petrával beszélgettünk múltkor a sípokról, illetve láttam, hogy sípra (is) milyen gyönyörűen dolgoznak a kutyái (a kutyái általában gyönyörűen dolgoznak, irigykedik-irigykedik).

Megfigyeltem, hogy Newton nagyon jól reagál a füttyre - én ugyan nem tudok, de Gábor szokott nekik fütyülni, pl. ha hívja őket - sokkal jobban, mint a szavakra.

A két fenti dologból összeraktam (mestermunka!), hogy szeretném a sípot behozni a terelésbe.

2019. október 20., vasárnap

Vasadi meglepetéshétvége

Itt volt az idő, hogy újra a terelés mezejére (vagyis a mezőre) lépjünk, hiszen az augusztusi munkavizsga óta csak egyszer jutottunk el tréningezni, Petrához.

Ez alkalommal ismét Vasadra vezetett az utunk - őszintén szólva nagyon vártam a hétvégét. Szokásomtól eltérően egyáltalán nem izgultam, hogy miként fog sikerülni a munka, egyszerűen örültem, hogy megint megyünk.

2019. október 18., péntek

Kutyád van? Két szó: tervezés és meló

Már megint belefutottam - pedig úgy kerülöm ahogy bírom, mondjuk ezt is Cinti olvasta fel nekem - egy kutyás facebook csoportban a kedvenc típusú kérdésembe...

"4 hónapos golden retrieverünk már úgy húzza a pórázt, hogy csak síelünk utána.. Tudnátok ajánlani valami eszközt, amivel ezt megakadályozhatjuk?"

2019. október 13., vasárnap

Sportalapozó vége és Kraft Kupa

Tegnap véget ért a Sportalapozó tanfolyamunk. Nagyon nagy élmény volt, amint már írtam is, olyan egyénre (párosra) szabott útmutatást és tanácsokat kaptunk, amikre magunktól soha nem lennénk képesek. Elképesztő, ahogyan Anita a mikrojeleket is megfigyeli rajtad és a kutyádon - és azonnal, megfelelő választ ad a problémádra. 

2019. október 6., vasárnap

Kirándulás - Gánt

A mai túránk egy szépséges és kellemes, őszi, 12 km-es kör volt. Több útvonalat is terveztem, végül ezt választottam, a hossza, az elérhetősége és a látnivalói miatt.

Gántról indultunk, a kék illetve kék kör jelzésen ellátogattunk a Vörösmarty-forráshoz, majd némi jelöletlen szakaszon visszatértünk a kék +-ra - végül a kéken zártuk a körünket.

2019. október 5., szombat

Pocsék hét - ennek a hétvégének bele kell húznia...

Olyan katasztrofális hetem volt, hogy az elképesztő... 11 és 10 órás munkanapok, stressz, tréningnap miatt kiesett munkamennyiség pótlása, pénteken fél 5-ig az irodában bevallás-készítés miatt - meg ami csak kell. Le kellett mondani az agility edzéseket, fiziot nem tudtam betenni, mert fodrászhoz volt időpontom. A kutyákkal tehát (most, hogy megírtam a "Hetirend" c. bejegyzést, hehe) semmi nem történt.. Évinél voltunk egyik délután, bandázni, ezen kívül gyatra fél órás séták. 0 fizikai fárasztás, 0 gyakorlás. Halál.

2019. szeptember 28., szombat

Szigetköz Kupa képek

Most kaptuk meg Petitől a Szigetköz Kupa képeit - és persze ismét csodálatosak és én nem bírom ki, hogy azonnal fel ne tegyem őket a blogba!!!

2019. szeptember 27., péntek

Hetirend

Mi, emberek sokfélék vagyunk: van, aki szereti előre megtervezni a napjait, heteit és összezavarodik, ha bármi borítja a programot. Van, aki gond nélkül veszi a változásokat. Valaki számára biztonságot ad a rutin, mások a spontaneitás hívei.

2019. szeptember 23., hétfő

Kirándulás - Csákvár

Nagyon vártam a mai napot, mert már régen voltunk túrázni és hiányzott az erdőjárás - persze amikor sokszor mentünk, egyenesen elegem volt a kilométeres gyaloglásból... A legjobb, ha az ember semmit sem visz túlzásba :)

2019. szeptember 22., vasárnap

Megújult a blog!

Végre volt annyi időm, hogy komolyabban foglalkozzak egy kicsit a blog megjelenésével. Miután nem vagyok egy IT-zseni, először fel kellett fedeznem az alakítási lehetőségeket, esetenként kísérleteztem, hogy mi van egy-egy beállítási lehetőség/fogalom mögött..

Még most is van olyan elképzelésem, aminek kapcsán halvány gőzöm sincs, hogyan tudnám megvalósítani, de hátha sikerül rájönnöm.. tény, hogy ezek az ingyenes blogmotorok nem adnak sok lehetőséget a szárnyalásra, de azért én elégedett vagyok a mostani eredménnyel :) Fogadjátok szeretettel!



2019. szeptember 18., szerda

Sportalapozó otthoni gyakorlás II.

Ismétlem, ezek a bejegyzések tényleg csak nekem érdekesek, azért írom őket, hogy hétvégén tudjak válaszolni a "hogy sikerült a héten a gyakorlás?"- kérdésre..

2019. szeptember 16., hétfő

Sportalapozó otthoni gyakorlás I.

Arra gondoltam, itt vezetem a gyakorlásokat, mert biztos vagyok benne, hogy ha nem írom le őket, nem fogom tudni visszaidézni hétvégén, miként is haladtunk...

Portelek 💓

A Sportalapozót követően Pesten ebédeltünk, pihentünk pár órát, aztán irány Portelek, szombatra és vasárnapra is kaptunk időpontot Petrától terelni :)

2019. szeptember 15., vasárnap

Sportalapozó gyakorlat I.

Szombaton megvolt a sportalapozó tanfolyamunk első gyakorlati alkalma.

Nagyon igyekeztünk időben ott lenni Tárnokon, nem ismertük a helyet, de 9-re kutyát és gazdát megpisiltetve, kutya nélkül, rajtra készen kellett felsorakozni a pályán. Negyed 9 körül érkeztünk, így minden rendben ment.

2019. szeptember 9., hétfő

Szomorúság és békák

Newton ma annyira felbosszantott, hogy nagyon szomorú vagyok. Az az igazság, hogy szándékosan írom meg ezt a bejegyzést, egyrészt, mert ha az ember kiírhatja magából a bánatát, az már fél megnyugvás, másrészt, mert a kutyázás sem mindig csillivilli dolog.

2019. szeptember 8., vasárnap

I. Skót juhász találkozó

Szombaton részt vettünk az első skót juhász találkozón, Vácon, a Qtyuló Kutyaiskolában.

9 és 10 között volt regisztráció, nagyon szuperul előre lehetett jelezni a részvételi szándékot, az ebédigényt, a kis versenyeken való indulást, így odaérkezéskor már csak kikerestek minket egy listából és mehettünk is az átvett ebédjegyeinkkel befelé :)

2019. szeptember 4., szerda

Newton eddig

Az előző bejegyzésben bemutatott, az Afterhero collie-k sokoldalúságát bemutató oldal inspirált arra, hogy összefoglaljam, hogyan is áll az én szépséges Nyunyum eddig az eredményekkel.

2019. szeptember 3., kedd

2019. szeptember 1., vasárnap

Egy hétvége az agility jegyében

Hétvégén volt a Szigetköz Kupa, életünk második versenye :) A helyszín egyezett az elsővel, aminek őszintén szólva nagyon örültem, az ember (és kutyája) számára épp elég stresszt jelent a verseny- (és egyáltalán az új) szituáció, legalább a környezet már ismerős volt..

2019. augusztus 30., péntek

Terelés minisorozat V.

A következő feladat (van, ahol már korábbi fázisban tanítják), az előrehívás. Ez azt jelenti, hogy - általában haladás közben - a kutyát a birkák mögül, valamelyik oldalon előrehívjuk, magunk és a nyáj elé. Nem mindig könnyű, mert sok kutya eléggé "beleragad" a balanszba és nehéz kirobbantani őket ebből :D

2019. augusztus 25., vasárnap

SUP, mert az istenek is így akarták

A mai napra SUP-ot terveztünk, a hét közepén le is foglaltam a deszkákat.

A csapatból most csak Peti jelentkezett, hogy csatlakozna, így végülis jó volt, senkinek sem kellett várnia senkire (az OldLakeSUP-osoknak egyenlőre csak 3 db kutyás deszkája van).

2019. augusztus 23., péntek

Igazi kutyás vagy, ha...

1. Nem is érted, minek gyártanak sedan típusú autómodelleket...




ÚJ Afterhero blog!!!!

Örömhír a skótok iránt érdeklődőknek!!!!

Kata (Nyúl és Asszír tenyésztője, Afterhero kennel) sok-sok baráti biztatást követően végre beadta a derekát és nyilvános bejegyzéseket is ír Skót kalandok c. blogján!

Én nagyon-nagyon várom!!! Szóval akit érdekel a skótos élet, Kata írásait megtalálja az alábbi linken:

SKÓT KALANDOK






2019. augusztus 14., szerda

Terelés minisorozat IV.

Elérkezett az idő az irányok tanításához :) Előnyös, ha a kutya már tud vezényszóra tárgyakat kerülni, akár balról-jobbról, de nem feltétel.

Terelés minisorozat III.

Miután elkezdtük gyakorolni a balanszot és a kutya kezdi megérteni a lényegét, természetesen kezdhetünk hosszabban egyenes irányba haladni, illetve különböző töréseket, fordulásokat vinni az útvonalba. Kerüljünk meg tereptárgyakat a nyájjal, stb. Az egyszerű haladást hajtásnak, vagy "együtthajtásnak" hívják.

2019. augusztus 13., kedd

Szexi rokon :D

Ezt a képet muszáj volt elkérnem Katától ide, Asszír tesójáról, Hanzo-ról :D

"Helló bébi... én vagyok álmaid hercege"





2019. augusztus 12., hétfő

Hogyan tovább?

Úgy látszik rám tört a grafománia... neeem... egyszerűen van kedvem írni :) Ez is változó - van hogy nagyon nehezemre esik - és van hogy szinte hiányzik :)

Terelés minisorozat II.

A balansz tanításához először azt kell látnunk, hogy kutya-birka-ember vonatkozásában hogyan oszlik meg a tér.

2019. augusztus 11., vasárnap

2019. augusztus 8., csütörtök

Terelés minisorozat I.

Arra gondoltam, összeírom, amit már tudok a terelésről, egy minisorozatot indítva.

Miért teszem? Nem azért, mert annyira pro lennék a témában, hiszen én is tanulom. Hanem azért, mert hátha másnak (főleg skótosokra gondolok :)) is megjött a kedve ehhez a sporthoz - és az elhatározásban, kezdeti lépésekben segíthet egy instant, képes ismertető.

2019. augusztus 3., szombat

HWT előtt..

Írtam az előző terelős bejegyzésnél, hogy 3 alkalmunk van még munkavizsga előtt, na hát abból kettő megvolt a hétvégén..

2019. augusztus 1., csütörtök

2019. július 29., hétfő

SUP Tata

Dóri írta a csoportba, hogy vasárnap ismét mennek Tatára, az Öreg-tóra SUP-olni. Ők már voltak többször Ingával és azt mondta teljesen beleszeretett.

2019. július 27., szombat

Terelőtréning - HTC Vasad

Nemrég értünk haza, tegnap este és ma reggel is tereltünk Vasadon.

Ebben a bejegyzésben szeretném leírni, hogy mit érzek, hogyan is állunk ebben a sportban. Teljesen szubjektív, trénerek véleményét nem tükröző, általuk meg nem erősített írás következik :)

2019. július 22., hétfő

Home (and travel) alone

Kezdek kicsit bepánikolni, mert Gábor elutazik 2 hétre. Ez még önmagában teljesen OK, egyáltalán nem tartozom az egyedülléttől félő emberek közé (sőt, általában erősen igénylem a személyes teret, időt, nyugalmat), de a helyzet az, hogy ebben egy portelki terelési szeánsz, egy tervezett vasadi munkavizsga és lehet hogy egy agility verseny is szerepel 😱

2019. július 14., vasárnap

Kirándulás - Hubertlak - Ugod

Jajhát végre elmentünk egy jót kirándulni - kihasználtuk a kutyások számára paradicsomi huszonpár fokot és leléptünk. Először Vinyére és a Cuha-szurdokra gondoltunk (ez közkedveltsége miatt rendkívül ritka a repertoárunkban), de aztán arra gondoltunk, hogy elég sokat esett mostanában és magas vízállás esetén ez a völgy nehezen járható.

Néhány "aha"- gondolat a kutyázásból

Végignéztem Susan Garrett aktuális, 4 videóból álló Masterclass-át és volt benne néhány mondat, ami nagyon megtetszett. Az a vicces, hogy mindenről tudok, sok mindent alkalmazok, amikről beszél - nincs számomra ismeretlen technikája, de olyan jól fel tudja építeni, össze tudja foglalni a dolgokat, hogy nagyon értékes gondolatok jönnek ki a végén. Én most csak 3 elemet emelek ki, nézzétek meg a videókat!

2019. július 13., szombat

2w10 (ezt a címet Asszírka gépelte be az előbb, mert iderakta a csőfejét a billentyűzetre)

Aztán rádobott még egy zsinóros labdát is a képernyőre, biztos ami tuti - majd diszkréten ideböfögött. Tény, hogy a mai napjuk unalmas volt.. csak reggel mentünk egy 1,5 órás kört a többiekkel a Duna-parton meg a Püspökerdőben, aztán hosszú pihenés, mert nekünk más dolgunk volt, délután 20 perc séta a dombon. Elismerem, pocsék nap. Ilyenkor már mindent kitalálnak az ég világon, hogy szórakoztassák magukat, meg megpróbáljanak minket valami értelmes foglalkozásra bírni. Mondjuk blogírás helyett.

Most pedig nyitok egy új bejegyzést és arról írok, amiről eredetileg akartam (de a fentiekhez is lesz köze).

A nézése az életbiztosítása...



2019. július 12., péntek

Menhelyek, szaporítók, kutyabeszerzés.. meg jóérzés, pénz és gondolkodás

Ezt a bejegyzést az ihlette, hogy facebook-on látom a Győri Állatmenhely bejegyzéseit, meg a szaporítós elborzasztó posztokat, az állat/fajtamentő egyesületek munkáját, illetve tegnap a szomszéd iroda konyhájában is elkaptam egy beszélgetést, amiben valaki épp kutyát szeretett volna beszerezni.

2019. július 8., hétfő

Nyári tervek... és HWT áááá

Amikor elkezdtük számolgatni, hogy mikor lesz végre ismét egy olyan hétvége, hogy lemeneküljünk Vázsonyba, rádöbbentünk, hogy valójában eléggé be vagyunk táblázva.

2019. július 7., vasárnap

Új Pálya Avatónap Sopronban

A Soproni Kutyasuli új pályára költözött (nem túl kedves indítóokból, lényegében kihúzták alóluk a területet, de ezt most hagyjuk). Bár egy tanfolyam már le is ment, azért Eniék nem hagyták ünneplés nélkül az új pálya felavatását.

2019. július 1., hétfő

Fizioterápia ON

Nagyon vártam a mai délutánt, mert ismét valami újat próbáltunk ki: a fizioterápiát.

Szerintem lassan ez a fogalom is egyre több kutyás számára ismerős, nem is szeretnék hosszan írni róla. Lényege a mélyizmok erősítése, többnyire egyensúly gyakorlatokon keresztül. Alkalmazható rehabilitációs céllal, terápiaként, idős kutyák mozgásszervi betegsége, zavara esetén, vagy műtét, sérülés után, segítségként a felépüléshez (minden ilyen esetben szigorúan állatorvosi konzultációt követően!) Ugyanakkor - ami legalább ugyanilyen fontos - megelőzésként is használható - a sportkutyázásban pedig majdhogynem kötelező eleme a kutya egészségmegőrzésének.

2019. június 28., péntek

Életünk első - és valószínűleg nem az utolsó - agility versenye

Ági egyszercsak meglepett minket azzal a javaslattal, hogy kezdjük el a versenyzést a nyáron :) Egészen pontosan küldött egy esemény linket és odaírta, hogy "Hajrá Lányok, kezdjétek el itt!" :)

2019. június 19., szerda

Asszírka arcai :D

Annyira cuki fejeket tud vágni ❤️ Hozok ide is párat :)

HELLÓMIZU? Játék??


Az élet... dögunalom.


5:30 van!!!! Csak mondom.. (lusta tetű..)


Én vagyok az Udvar Királya! Meg őrzője. Ha macskákról van szó.


Sajnálj meg.. engem otthon éheztetnek... biztos egyedül akarod megenni az egészet??


Ööö.. izé... nem tudom.. most mi van?





2019. június 5., szerda

Na és akkor jöjjön az a hiányzó rész.... Elmélkedés a terelésről III.

Régóta váratott magára ez a bejegyzés - de talán jobb is, hogy nem közvetlenül egy jelentősebb elkeseredés vagy földöntúli boldogságot okozó tréning után írom meg, mert így talán értelmesebben, objektívebben össze tudom szedni a gondolataimat.

2019. június 2., vasárnap

Newton, a juhászkutya

Tegnap Newton élete legszebb terelését mutatta be Vasadon. Egyszerűen annyira boldog vagyok, hogy elképesztő. A szombatom végig ebben a hangulatban telt, el sem tudom mondani, mennyire örültem!!!

2019. május 27., hétfő

A blog 2. szülinapja :)

Pontosan két évvel ezelőtt indítottam a blogot :) Az első reakcióm nyilván a "tejóég", a másik pedig az öröm, hogy sikerült viszonylag folyamatosan fenntartanom.

A blogírás sok időt igényel. Sokszor vagyok vele úgy, hogy a pötyögés helyett csinálhatnék mást is, néha viszont kifejezetten hiányzik, hogy írhassak :)

2019. május 26., vasárnap

A nyakörv és a szabadság

Az agility háziversenyen volt egy pillanat, amin - magamat is meglepve - teljesen meghatódtam: a nyakörv levételének pillanata. Ültem a fűben, fél perc sem volt talán a startunkig. Newton ott állt velem szemben, pórázon. Nagyon figyelt, érezte rajtam, hogy izgulok és hogy most munka lesz.

2019. május 18., szombat

Agility háziverseny 2019.05.18

Ági minden évben szervez házi agility versenyt a Bétásoknak. Nekünk ez volt az első (még nincs egy éve, hogy járunk hozzá :)).

Anya miatt az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy el tudunk-e menni, végül sikerült - és annyira jó, hogy ott voltunk!!

2019. május 11., szombat

Kirándulás - Pákozd

Egy héttel ezelőtt az esős idő miatt elmaradt a tervezett pákozdi ingóköves túra, ezért nem volt kérdés a mai úticél.

A természetjárón talált útvonalat kicsit kibővítettük, különben elég rövid (7,5 km) lett volna. Érdekes, hogy mennyit számít a szintemelkedés.. egy jó kis hegymászós útból ennyi akár elég is, de itt semmi ilyennel nem kellett számolni, csak úgy suhantunk :)

2019. május 9., csütörtök

Newton mint reklámkutya és skót juhász nyakörvajánló a www.bol-dog.com-on!!

Namost, aki ismer az tudja, hogy extrém módon (értsd: betegesen) vonzódom a szép nyakörv- és pórázkollekciókhoz és a fizetésem jelentős részét képest vagyok ebbe fektetni.. mostanában egész jól sikerült ellenállnom, de aztán mégse.. ma rendeltem egy pórázt Nyunyunak... megint.

A megrendelt póráz :D Free love - szerintem tökéletesen kifejezi Nyunyu vágyott hozzáállását a világhoz. Forrás: www.bol-dog.com

De hát a pórázt és nyakörvet minden nap használjuk!!! Naponta többször! Miért ne legyen szép, színes és vidám? Ráadásul inkább engem öltöztet, mert rengeteget sétáltatok szabadon, szóval a választás során már nem csak a kutya, hanem a saját stílusomra is figyelek!!

A legtöbb kollekciónk a Bol-Dog-tól van (már külön szekrényt létesítettem nekik és csak az adott évszakhoz választott darabokat akasztom ki a fogasra).

Ma amikor böngésztem, láttam hogy újdonságként fajtaspecifikus nyakörvajánlókat is csináltak, ahol a skót juhász is szerepel és Newton az első kép :) Köszönjük szépen a Bol-Dog-nak és Sasvári Évának!! (A fotót Mák Csollán készítette).

Az oldal megtekinthető ITT. :)




2019. május 8., szerda

Lakáskutyákból kerti kutyák

Ahogy az előző bejegyzésben írtam, a lakásunkból kiköltöztünk Anyához, házba, aminek van egy pici előkertje.

A költözés a kutyák számára is elég sok változással jár. Nézzük, hogyan is sikerült...

2019. április 30., kedd

Életmódváltás, átlagos kutyalét és reménybeli chill

Az elmúlt hetekben az életünk egy kissé felfordult. Anyukámnak nagyon komoly műtétje volt, amit követően különböző okokból kifolyólag a mi győri lakásunkban fog lakni, legalább egy évig.

Ez azt jelenti, hogy költözünk, Anya házába, méghozzá sürgősen, mert a lakást a kutyák után regenerálni kell, a fertőzésveszély minimalizálása érdekében. Mindennek meg kell lennie május végéig.

2019. április 29., hétfő

Ismét terelés!

Mivel nincs semmi erőm bejegyzést írni, csak gyorsan lejegyzem, hogy húsvét hétfőn végre ismét eljutottunk terelni, ráadásul Petrához Portelekre, ami nekem mindig egy élmény.

Asszírka sikeres középfok!

Asszírka tegnap sikeres vizsgával zárta a középfokú tanfolyamot Sopronban, tehát hivatalosan is felnőtt, már ami a tanfolyamokat illeti :)

A kutyák az egész délelőttöt végigsétálták, szó szerint, voltak Pannonhalmán, a Duna-parton, szóval a lefárasztással nem volt gond. Ugyanakkor Asszírkáért nem kell aggódni, őt jelenleg igencsak nagy feladat két óránál hosszabb időre kifárasztani. Kvázi lehetetlen.

Lábatlan-mártírfejű-kakaóscsiga-Nyúl :D

❤️❤️❤️

2019. április 27., szombat

Kirándulás - Várgesztes

Fáradt vagyok szóval nincs energiám sokat írni, röviden:

12 km
3,5 óra
Szép útvonal, forrásokkal és kellemes pihenőhelyekkel :)

Útvonal: kék - kék+ - kék - zöld - zöld+ - kék+

Térkép:

2019. április 19., péntek

Newton és a lelkivilága - avagy kiesés a rutinból.. és a visszatalálás egymáshoz

Hát mit mondjak... nem egyszerű kutya ez a Newton.

Már régebben is megfigyeltem, de most megint előjött, hogy Newton-t borzasztóan "megviseli", ha pár napig nincs köztünk kapcsolat. Megintcsak igyekszem nem antropomorfizálni, de valahogy próbálom leírni, mire gondolok.

Kirándulás - Gánt

Ma a Vértesben tettünk egy kellemes kirándulást. Miután 4 napos hétvége van, gondoltuk hogy ez alkalommal kicsit többen lesznek kint a természetben - picit talán többen is voltak, de igyekeztem olyan útvonalat választani, ami nem frekventált helyen van. A többiek leszavazták a hosszú útvonalakat, így Gánt lett a kiszemelt, a maga 8,3 km-ével :) Mondjuk amilyen meleg volt ma, a végén mindenki hálás volt hogy nem éppen ma akartunk csúcsot dönteni..

A túra megtalálható a Természetjárón (hol máshol? :)).

2019. április 15., hétfő

Kirándulás - Bajót

Tudom-tudom hogy uncsi a sok kirándulásos kép, de szeretem ide is eltenni őket, emlékbe... az megint más kérdés, hogy a blog által kínált minőség is hagy kívánni valót maga után bőven, de ezt most vidáman figyelmen kívül hagyom és kész.

Tehát tegnap a Gerecsében másztunk, 11,5 km-es körön. Gyönyörű útvonal volt, mindenkinek csak ajánlani tudom. Volt benne barlang, zarándokhely, sárgán világító repceföld, szépséges lovak meg barátságos kis szamárka :)

2019. április 7., vasárnap

Kirándulás - Csákberény 2.

Tegnap ismét a Vértest céloztuk meg, de ezúttal csapatostól :)

Én javasoltam az útvonalat, 3 alternatívát terveztem meg, végül ezt választottam. Mivel az út első fele ismerős volt múlt hétvégéről és tudtam, hogy nagyon szép, nem kellett sok időt tölteni a gondolkodással.

Kibővítettem az útvonalat, visszafelé így nem a Gémförtés-, hanem a Köves- (vagy Ugró-)völgyön megyünk - az egész túra a zöld+ jelzésen halad.

2019. március 31., vasárnap

Kirándulás - Csákberény

Megvettük végre a turistatérképet, így nekiállunk felfedezni a Vértest és a Gerecsét.

A mai túrát a természetjáró.hu-ról szereztem, nem teszek fel térképet külön, mert ITT bárki megtalálhatja a leírását, térképét, minden információt :) 

A túra gyönyörűszép volt, mintha egy mediterrán országban járna az ember. Az elején kell mászni, azután kellemesen hullámzó utakon haladunk, visszafelé pedig végig lejt az út.

Selfiemánia

Szombat hajnalban ismét kiugrottunk a srácokkal Pannonhalmára - számomra ez a hely egy lelki felüdülés, imádom és szükségem van rá... így általában inkább miattam megyünk, semmint a kutyák kedvéért, nincs ugyanis lehetőség túl hosszú sétákra. Kellemesen fél órát lehet eltölteni az apátság körül. Ez alkalommal rádobtunk egy kis szántóföldet is, kicsit több mint egy órásra nyújtottuk a sétát.

Olyan gyönyörű tavaszi reggel volt, rám tört a fotózhatnék :D Nem kíméltem a kutyákat, akiknek (bár unatkoztak, utálják az ácsorgást) ehhez aktuálisan semmi kedve nem volt, mondtam nekik hogy most csak a szépségük kell nekem és ha tetszett ha nem odarángattam őket :D








Asszírka siet





2019. március 25., hétfő

Kirándulás - Bakonybél

Bakonybélt régóta ismerem, mégis ritkán jövünk ide kirándulni. Általában előnybe részesítem a nyugodtabb, kiesőbb helyeket, ahol kevesebb az ember, de Bakonybél tagadhatatlanul gyönyörű. Ezúttal a medvehagymaszedés is (nem titkolt) célunk volt :)

Ismét a többiekkel mentünk, aminek nagyon-nagyon örültem. 9 ember, 8 kutya :)

Túratervezés

Mindenkinek, aki sokat túrázik, szívből ajánlom a Természetjáró weboldalt és alkalmazást!

Dórival mostanában kezdtük próbálgatni az oldalt. Egyrészt nagyon sok "kész" túraajánlat van rajta, leírással, képekkel - lehet válogatni - illetve kiválóan lehet rajta túrákat tervezni! Mi inkább az utóbbit használjuk.

2019. március 17., vasárnap

Hétvége, kutyák és barátok

A háromnapos hétvégét egy váratlan Budapesttel kezdtem, szombatra pedig kirándulást terveztünk a többiekkel. Számomra kivételes élmény, ha nem én szervezem a túrát, furcsa is volt hogy a bepakoláskor nem kellett a térkép :) Végül heten mentünk, nyolc kutyával.

2019. március 13., szerda

Az agility, a Ctrl+A+Del és a Ginkgo biloba

Azt hiszem az agility számomra sokkal több, mint sport. Vagy akár azt is mondhatjuk, hogy minden más, legkevésbé sport :D

Hetente egyszer járunk edzeni mindkét kutyával. Valószínűleg Ági nem is tudott volna vállalni minket ennél többször (elég sok tanítványa van), illetve én is úgy gondolom, hogy ez a sűrűség tartható hosszútávon. Plusz bennem mindig van egy félelem, hogy a kutyák ne "unjanak meg" egy adott dolgot, maradjanak motiváltak, velem együtt. Az agility tehát egyfajta "ünnep" a hét során.

2019. március 9., szombat

Napi 10 perc

Elhatároztam, hogy próbálok minden hétköznap legalább 10 percet közös, játékos agymunkával tölteni a kuttyokkal. Nem kell semmi komolyat képzelni, ilyen Kyra Sundance-es dolgokra, egyszerű trükkökre gondoltam. Szeretem Kyra könyveit, mert ha az embernek épp semmi kedve nincs feladatokat kiötleni, csak felcsapja őket és talál is egy csomót.

2019. március 2., szombat

Napi rutin 2 skóttal

Gondoltam hátha érdekel valakit, hogy hogyan áll össze az ember napirendje, ha skótokat tart lakásban, vagy egyáltalán, mire lehet számítani ilyen életforma esetén.

Amit nyilván mindenki tud, az az, hogy a lakáskutya megköveteli a napi többszöri sétát, illetve bármilyen kutyás irodalom az támpontokat - konkrétumokat viszont annál kevesebbet.

2019. március 1., péntek

Kutyakozmetika

Tegnap végre eljutottak a srácok kozmetikába is.. nem tudom miért, nálunk ez a kozmetika elég gyatrán jön össze általában. Úgy terveztem, havonta fogom vinni őket, ebből inkább 3-4 havonta lett.. most mondjuk rendes voltam, karácsony előtt is voltak :D

Agility edzés 2019.02.26

Asszírka


Newton




 

Srácok a panzióban és egy kis kutyakommunikáció

A srácok a hétvégén ismét a Petman kutyapanzió vendéglátását élvezik. Zsani már tett is fel képeket, zseniálisak :D


Méregetés..

Kicsit vehemens a csaj I.

Kicsit vehemens a csaj II.


Ismerkedés





Ez a fej :D

Óvatos érdeklődés a buli iránt





Kibontakozó vidámság :)




2019. február 27., szerda

Olvasnivaló annak, aki a régi skótokra kíváncsi!

Találtam egy szuper weboldalt, ajánlom mindenkinek, aki a kezdetekre, az egykori skótjuhászra, a farmkutyákra és azok mai példányaira kíváncsi (Katt a képre)!

https://www.oldtimefarmshepherd.org/


Elmélkedés a terelésről II. - avagy az elv egyszerű..

Mert hogy is kellene kinéznie a terelésnek?

Kezdjük az elején.

Az egész alapvetően arról szólna, hogy az ember a birkákat szeretné irányítani, de ezt - bizonyos képességek hiányában - nem közvetlenül, hanem "indirekt" módon, a kutyán keresztül teszi meg.

2019. február 23., szombat

Elmélkedés a terelésről I.

Tehát, amit az ember tud: juhászkutyája van. Ezért szeretné megadni neki a lehetőséget, hogy azt csinálja, amire tenyésztették. Sőt: ha ez a valaki tudatos gazdi, akkor a terelést, mint ösztönlevezető életmódprogramot szeretné bevezetni kiskutyája életébe, mert tudja, hogy ez milyen fontos, a kutya testi-lelki egészsége érdekében.

Kirándulás - Tihany

Dóri volt Ingával a Téli Tihanyi Teljesítménytúrán, tőle "loptam" az ötletet, hogy a legközelebbi kirándulás úticélja ez a szépséges, balaton-felvidéki ékszerdobozka legyen.

Tavaly előtt nyáron voltunk itt utoljára, akkor még csak a Kisnyunyuval. 

Nagyon boldog voltam, hogy most ismét sikerült eljutnunk ide - másik lehetőségünk nem is lett volna mostanában, mert holnap Sopron, jövő hétvégén wellness, illetve indul Asszírka középfokú tanfolyama is, ami 2 hónapra betáblázza a hétvégéket.

2019. február 16., szombat

Kutyamentes este

Kutyamentes estém van.. ezért a kutyáimról írok (plusz közben USB-n töltöm a világítós nyakörveket)...

Mielőtt bárki aggódna, a kutyák teljesen jól vannak, Csanakon csöveznek pár napig, mert holnap Pestre megyek Katihoz, Gábor viszont elutazott és így nem tudnám itthon hagyni őket egész napra.

2019. február 11., hétfő

Kvíz újratöltve :)

Végre ismét eljutottunk a Quiznight-ra, ahová - természetesen - Nyunyu is elkísért minket :) Kíváncsi voltam, mennyire emlékszik a szitura :)

Odafelé rohantunk, mint mindig.. :D Még így is szuper asztalunk lett, nem a tömegben hanem kijjebb, ahol normálisan elférünk, a kutyával együtt.

2019. február 3., vasárnap

Kirándulás - Hárskút

Végre szerettem volna egy igazi, egész napos kirándulást beiktatni. Az elmúlt hétvégéken nem nagyon hagytuk el a várost (ellentétben Pataki Attilával), ideje volt hát kocsiba vágódni a kuttyokkal. Terelni szerettem volna, de mivel későn jelentkeztünk, már nem kaptunk időpontot, csak a jövő hétvégére.

Meleg időt jósoltak, ami - bár imádom a telet - most jól esett, februárra az ember kicsit belefárad az állandó hidegbe (főleg aki naponta 4x sétál ugyeugye).

2019. január 27., vasárnap

Do as I do II.

Ma volt a szemináriumunk 2. foglalkozása (félidő :)).

A múlt héten kétszer-háromszor gyakoroltam a srácokkal, még mindig arra gyúrtunk, hogy csak vezényszóra menjen a 3 trükk - úgy, hogy mind a 2 tárgy kint volt végig. Ahogy Zsani mondta, nem mindig kértem mindegyik trükköt. Megváltoztattam továbbá a vezényszavakat, hogy ne három "f" betűs legyen a palettán. Így a "flakon"-t átkereszteltem "palack"-ra, a "fel"-t pedig "menjél fel"-re. A fekszik maradt :)

2019. január 26., szombat

2019. január 20., vasárnap

Do as I do Zsanival

Régi vágyunk volt és végre összejött egy Do as I do szeminárium Zsanival :)

Ezzel a tanítási módszerrel az ELTE-n kezdtek el foglalkozni néhány évvel ezelőtt. Lényege, hogy a kutya utánzással tanul a gazdájától. Tehát megtanulja megfigyelni a gazda által demonstrált cselekvést, majd a "csináld!" vezényszóra megismétli azt. Ez lehet tárggyal végzett cselekvés (pl. felugrás egy emelvényre), vagy pozíció (pl. fekvés) is. Természetesen először csak egy-egy egyszerű mozdulatot, később akár több cselekvésből álló viselkedésláncolatot is lehet így tanítani (természetesen figyelembe véve a kutya fizikai/szellemi korlátait). Régebben az utánzást nem tartották a kutyák kiemelkedő tanulási képességének, azonban ez megdőlni látszott. Végülis nem csoda, hiszen kutya nagyon szociális lény, a szociális tanulás képessége ezért nem áll távol tőle.

2019. január 17., csütörtök

Kamasz kutya tünetegyüttes...

Nem tudom kinél hogyan zajlik, de összefoglalom, miket tapasztaltam a saját skótjaimnál (mintaelemszám: 2).

Gyakorikérdések

Indokolatlanul és váratlanul elkezdtem olvasgatni gyakorikérdéseken a skótjuhászos kérdéseket - és szinte boldog vagyok!!!

Valahogyan, valamiért mégiscsak számít az ismeretterjesztés - a tudatos, felelős kutyatartás, a szaporítók elleni küzdelem, a skótjuhász, mint fajta ismerete - és általában a kutyatartási kérdésekben!! Szuperul meg lehet figyelni, hogy az elmúlt pár évben (a korábbiakhoz képest) sokkal színvonalasabbak lettek a válaszok! Többségében olyanok válaszolnak, akik teljesen adekvát választ tudnak adni, mert maguk is gyakorló gazdik, méghozzá felelősségteljes gazdik!