2019. január 27., vasárnap

Do as I do II.

Ma volt a szemináriumunk 2. foglalkozása (félidő :)).

A múlt héten kétszer-háromszor gyakoroltam a srácokkal, még mindig arra gyúrtunk, hogy csak vezényszóra menjen a 3 trükk - úgy, hogy mind a 2 tárgy kint volt végig. Ahogy Zsani mondta, nem mindig kértem mindegyik trükköt. Megváltoztattam továbbá a vezényszavakat, hogy ne három "f" betűs legyen a palettán. Így a "flakon"-t átkereszteltem "palack"-ra, a "fel"-t pedig "menjél fel"-re. A fekszik maradt :)

2019. január 26., szombat

2019. január 20., vasárnap

Do as I do Zsanival

Régi vágyunk volt és végre összejött egy Do as I do szeminárium Zsanival :)

Ezzel a tanítási módszerrel az ELTE-n kezdtek el foglalkozni néhány évvel ezelőtt. Lényege, hogy a kutya utánzással tanul a gazdájától. Tehát megtanulja megfigyelni a gazda által demonstrált cselekvést, majd a "csináld!" vezényszóra megismétli azt. Ez lehet tárggyal végzett cselekvés (pl. felugrás egy emelvényre), vagy pozíció (pl. fekvés) is. Természetesen először csak egy-egy egyszerű mozdulatot, később akár több cselekvésből álló viselkedésláncolatot is lehet így tanítani (természetesen figyelembe véve a kutya fizikai/szellemi korlátait). Régebben az utánzást nem tartották a kutyák kiemelkedő tanulási képességének, azonban ez megdőlni látszott. Végülis nem csoda, hiszen kutya nagyon szociális lény, a szociális tanulás képessége ezért nem áll távol tőle.

2019. január 17., csütörtök

Kamasz kutya tünetegyüttes...

Nem tudom kinél hogyan zajlik, de összefoglalom, miket tapasztaltam a saját skótjaimnál (mintaelemszám: 2).

Gyakorikérdések

Indokolatlanul és váratlanul elkezdtem olvasgatni gyakorikérdéseken a skótjuhászos kérdéseket - és szinte boldog vagyok!!!

Valahogyan, valamiért mégiscsak számít az ismeretterjesztés - a tudatos, felelős kutyatartás, a szaporítók elleni küzdelem, a skótjuhász, mint fajta ismerete - és általában a kutyatartási kérdésekben!! Szuperul meg lehet figyelni, hogy az elmúlt pár évben (a korábbiakhoz képest) sokkal színvonalasabbak lettek a válaszok! Többségében olyanok válaszolnak, akik teljesen adekvát választ tudnak adni, mert maguk is gyakorló gazdik, méghozzá felelősségteljes gazdik!

2019. január 16., szerda

Na ki a nemnormális? Na kiii?

Azt hiszem egyértelmű a válasz.... ÉN.

Úgy döntöttem, hétfőn átugrunk Sopronba, a felügyelt kutyafuttatóra. Mert hát hadd találkozzanak a kiskutyáim idegen kutyákkal is! Ne mindig csak a megszokott társaságuk legyen... szocializációs szempontból is kell, ugye, a sulin pedig biztos hogy normális közeget találunk!

2019. január 11., péntek

Nyunyu és a szeme

A héten voltunk dokinál, mert Newton és Asszírka is elég csipás egy ideje ...

Nem rohantam velük azonnal a rendelőbe, de mivel nem annyira akartak javulni, plusz Newton szeme néha piros és megjelent a harmadik szemhéj is időnként, itt volt az ideje megmutatni őket az állatorvosnak.

2019. január 1., kedd

Newton a collie blog a Skótjuhász weboldalon!!!

Hihetetlen meglepetés és öröm volt számomra, amikor megláttam, hogy a Newton a collie blog szerepel a Varga Adrienn által létrehozott és működtetett Skótjuhász weboldalon!!!

Ezúton is köszönöm Adriennek, hogy érdemesnek találta a blogot a feltüntetésre - egy olyan weblapon, ami összefoglalja a skótjuhászhoz, mint fajtához kapcsolódó összes fontos információt, az egész magyarországi tenyésztői közösséget és segítséget kíván nyújtani a jelenlegi/leendő skótjuhász gazdiknak.

Elérhetőek vagyunk tehát INNÉT is :D



Az év utolsó... / első...

A soproni karácsonyi és szilveszteri sétás képeket már feltettem, csak néhány eseménnyel vagyok adós magamnak és a jövőbeli múltbeli emlékeknek (.. értitek... ).

Szilveszteri Nagy Kutyás Séta a Soproni Kutyasulival

Ezeket a képeket is el szeretném tenni emlékbe, naná :)

101 kis(- és nagy)kutya vett részt ez alkalommal, ebből a győriek szállítottak 6 db-ot :D