Terelés reloaded

Ma ismét terelni voltunk Nyúllal, mivel szabin vagyok és ráérek és gondoltam teszünk egy próbát. Új helyen voltunk, Süli Attilánál - több okból is. Az egyik, hogy máshol szünetelnek a tréningek a vírushelyzet miatt. Másrészt, nagyon-nagyon keresek egy helyet, ami közelebb van hozzánk és ahová tudnánk járni folyamatosan (a többi helyre meg mondjuk havonta 1x). Harmadrészt, Leczki Sacitól is azt az útmutatást kaptuk, hogy menjünk több helyre tréningezni. Negyedrészt, Attilánál még nem voltunk. Asszem körbeértünk.

Gábor ma nincs itthon, és mivel elhatároztam, hogy Asszírkával nem terelünk tovább, őt kénytelen voltam itthon magára hagyni (ami megy gond nélkül, csak ilyenkor lelkifurdalásom van). Másrészről meg örülök, mert Newton viszont igényli a saját programokat.

Az odaút pontosan 1 óra volt. Hát, ezzel a "közelség" mítosza meg is dőlt azt hiszem.

Attilánál a pálya egy kisebb. kör alakú terület, fákkal és egy külső "körfolyosóval". A két terület két ajtóval egybenyitható, vagy lezárható.

Jobb-bal körbeküldéssel kezdtünk. Newton számomra fantasztikus volt, főleg ennyi kihagyott idő után.. akart dolgozni, boldog volt és figyelt is. Persze kezdett a szokásos pattogással, de ezt hamar sikerült lejjebb venni és nagyon szépen futotta az íveket. A fekvésével tökéletesen elégedett voltam.

4 rövid kört mentünk, de magamon is éreztem, hogy gyorsan fáradok. llletve, ahol nem tiszta a feladat, ott összevissza beszélek, szegény kutya meg összevissza próbál teljesíteni. Pl. a második körben Attila már össze is nyitotta a két részt és mondta, hogy küldjem a kutyát néha a kinti körön, néha bent, mindkét irányba. Na, hát itt volt képzavar.. viszont voltak részek, amik nagyon szépen sikerültek, ennek nagyon örültem. Amikor mindketten fáradtunk, meg Newton belelendült a rohanásba, akkor néha ordibálásba hajlott a dolog, amit utálok.

Vegyes érzésekkel jöttem el.

Ami biztos, hogy nagyon büszke vagyok a kutyámra, aki fantasztikusan teljesített! Attila is nagyon megdícsérte, mondta, hogy fajtáján belül szuper kutya, szuper képességekkel. Úgy érzem, én is ügyesedek azért, ha nem is nagyon, de kicsit :) Attila is nagyon szimpatikus volt nekem.

Fontos felismerés volt továbbá a mai napban, hogy mennyire ideális a terelőmunkát kis, körbekerített területen kezdeni. Egyszerűen a kontroll miatt. Ahol nagyobb, szabadabb pálya, vagy terület van, egyből problémás, ha a kutya "elszabadul" és jól beleerősíti magát a birkák hajkurászásába. Meg rájön, hogy úgyse tudsz rá hatni olyan távolságból. Tök jól megfigyelhető volt ez a Sabine Ehlers szemináriumon. Ez óriási, szabad területen, fákkal övezett szántóföldön zajlott. Newton szerintem még életében nem indult annyiszor engedély nélkül a birkára, mint ott... 

Viszont mindig lelombozódok egy kicsit, amikor úgy érzem, olyasmiért kell ordibálnom a kutyával, amit nem is tudhat... szerintem ez nem jó. Teljesen egyetértek azzal, hogy a pattogásából, hisztiből le kell venni, itt nyomni kell rajta. Ez rendben is van. De azt már utálom, amikor pl nekiáll ugatni. Mert tudom, hogy akkor frusztrált. Én meg nem akarok frusztrált kutyával dolgozni. Nem szeretek és kész. Ismerem Newton-t és tudom hogy rohadt hamar eléri ezt az állapotot, ha nem ért valamit. És igazán kis lépéseken kell haladni vele, mert ezeket érti, nem stresszel be és csodálatos, tudatos munkát tud felépíteni. Erre a legjobb példa a treibball volt. Valaki fogta a kis kezemet (nem szó szerint), megmutatta a lépéseket, gyakoroltunk és Newton olyan szépen dolgozik, számomra álom nézni.

Szóval most megint nem tudom, mi legyen. Azért is hagytam ki egy kis időt, hogy gondolkozzak ezen az egészen. Elkezdtem gyakorolni az irányokat szárazon, de messze vagyunk még a tudatosságtól, távolságot növelni pedig még alig kezdtem. Ehhez képest ma Newton a körbeküldéseknél tök szépen ment irányba, jóval nagyobb körön, mint amit eddig valaha is gyakorolt, mint feladatot. De megint én vártam el hirtelen egy sokkal nagyobb teljesítményt, lépcső nélkül... persze, megugrotta, ebben segített neki a nagy testjel meg a nyomás, de ő enélkül is bőven tudná.. ha ki lenne gyakorolva.

Kicsit úgy érzem, a terelésben meginog a bizalma bennem... hogy néha értelmetlenül kiabálok összevissza vele... kicsit félek, hogy a többi munkám is veszít ilyenkor az értékéből, mert itt meg annyira másként/értelmetlenül kommunikálunk... szegényem, ebben a sportban nekem ő a próbakutyám.. mondjuk minden másikban is, de a terelésben teljesen más a tanítási rendszer, mint amit én tudok. Nem tudom, mennyire fekszik ez nekünk. Akarjuk, az biztos - ez nem kérdés. A kérdés a hogyan.

Aztán: csak valóban folyamatos tréningekkel lehet fejlődni. Régi konklúzió. Annyira elmennék pl. egy egyhetes szemináriumra, akár Petrához. De ilyenek meg nem léteznek. Nem is értem - régen voltak.. mire én kerülök ide addigra meg pont megszűnnek?? Éppen ezért, ha komolyan gondolom, ahhoz erős elhatározás kell, órákat autózni minden héten 1-2-szer. Rajtam múlik, mikor ugorjunk neki megint, teljes gőzzel. Még nem vagyok biztos benne, van-e hozzá most erőm.

Elfáradt... aranyom.