A tenyésztés egy ember általi, mesterséges szelekció, aminek jó esetben a tenyésztő által kitűzött célja van. Leginkább bizonyos tulajdonságok felerősítését célozza, a genetikai diverzitás csökkentésén keresztül. A bizonyos tulajdonság - általában - haszonelvű (a tenyésztő, vagy az emberiség számára), lásd haszonállat kifejezés. A haszonállat vagy élelmet jelent (hús/tej/tojás/gyapjú/bőr), vagy segítségünkre van valamilyen módon (egérfogás/ember, jószág- vagy árumozgatás, divatos szóval logisztika/vadászat/őrzés). A haszon azonban lehet ideologizált is: az a valami legyen cuki/szép/kedves l'art pour l'art. De valamennyi haszon visszavezethető egy dologra - el lehessen adni. Vagy az állatot, vagy a termékeit. Nagyon kevés példa van arra, hogy valaki önfenntartásra, a saját gyönyörűségére állít elő egyedeket.
Tehát a cél a haszon - illetve visszafelé is igaz, a haszon definiálja a célt. És a cél érdekében a tenyésztés fajták létrehozására, fenntartására, javítására irányul. Mindez folyamatosan és kedvünk szerint történik. Ha szükségünk van valamire, előállítjuk. Ha már nincs, eltüntetjük a süllyesztőben.
Véleményem szerint két helyen lehet ezt a dolgot elb*szni. Az egyik, amikor nem gondolkozunk, csak kényelmes sablonokat követünk. A másik, amikor az anyagi haszon átveszi a hatalmat.
Az elsőről írok. A kutya haszonállat volt. A fent felsorolt hasznok közül szinte mindegyikre találtunk példát a fajták között (az élelemre is). A kutyát is bizonyos tulajdonságainak felerősítésére szelektálták, így alakultak ki az egyes csoportok (szánhúzók, juhászkutyák, agarak stb stb) is.
Ez volt mindennek az alfája és az omegája: a KÉPESSÉG.
A kutyára az embernek sokszor a túlélés érdekében is szüksége volt. Gondolhatjuk, hogy ilyenkor mennyire nem mindegy, MIT TUD egy kutya. A juhászok nem édesgették a rossz képességű vagy adottságú kutyákat és nem véletlenül tartották átfedésben a generációkat.. a musher számára nem volt mindegy, hogy a vezérkutyája a végsőkig kitartó-e, amikor arra szükség van.. a kutya a hozott tulajdonságainak hála maradt életben és tanult szinte magától, meg az idősebb generációtól.
MINDIG meghatározó, hogy egy kutyának kik a szülei és azok milyen tulajdonságokkal bírnak.
Aztán jött a jólét és magával rántotta ezeket az értékeket... felcserélve egy dologra: a KÜLLEMre. Az embereknek többé nem volt szüksége a kutya képességeire. Új hobbit találtak. Fajtastandardokat alkottak. Ezek semmi másról nem szólnak, mint a méretek/szögellések/színek/arányok kifejtéséről. A tulajdonságokat általában néhány általános és semmitmondó mondattal/szóval elintézik. Legyen a PÉLDA a skótjuhász, ha már ez egy ilyen blog (magyar kivonat az oldal alsó részén ITT).
És a tenyésztők számára a standard a Biblia. MINDENT alárendelnek a külsőnek, majdhogynem kritika nélkül. A rendezvény, ami elvileg a tenyésztők munkáját értékeli és a tenyésztést irányítja, a kutyakiállítás (meg a tenyészszemle). Mindkettő csak és kizárólag a külsőről szól (azt nem fejtem ki, hogy ezeken is mennyi a visszaélés, részrehajlás, csalás).
És ami még nagyobb gond: a standardnak való megfelelési vágy hamar extremitásokba hajlik. Legyen még szőrösebb!! Meg még szőrösebb! De az enyémnek még-még-még több szőre van!! Most komolyan ez határozza meg egy fajta értékét? Bár, ha belegondolok, a szilikonmelleket is kitalálta valaki... Amúgy hogyan ellenőrzi a bíró az arányokat, szögeket ennyi (lakkal felturbózott szőr) alatt? Hogyan bizonyosodik meg róla, hogy a kutya füle nem súlyozva van (most őszintén.. kölyökkorban mindenképpen, felnőttkorban átmenetileg meg lehet oldani, hogy a kutya füle lógjon és úgy maradjon, akkor is, ha amúgy állna)? Ha egy tulajdonság még csak nem is ellenőrizhető, de manipulálható, akkor miért értékmérő??
Arról már nem is beszélek, hogy pl. ez a tonnányi szőr vajon hogyan hat a kutya életminőségére.. akár közvetlenül, de méginkább közvetve (lásd: nem sétáltatjuk, hogy ne koszolja össze a szőrét, meg összeragadna a bogáncstól, fujj!!). Mondjuk ez utóbbi kérdésemet is törölhetném, miután rögtön a bulldogok jutnak eszembe.. azok sokkal nagyobbat szívtak.. egész életükben fuldokolva, hörögve, diszpláziával élnek, császárral ellenek. Kit érdekel? Kiváló tenyészcél. Taps.
Az hagyján, hogy a küllemre tenyésztéssel, a genetikai sokféleség beszűkítésével amúgy is romlik az ellenállóképesség, a betegségekre való hajlam, de mindezzel együtt az idegrendszer, a normális vézen is maradandó károsodást szenved. Mit tehetne mást, ha senki le se sz*rja, mert nem fontos?
Van tippem, miért van ez így. Mert a kutya karaktere melós dolog. Ismerni kellene hozzá a kutyát, mint fajt, a fajtát, mint haszonállatot - és fenn kellene tartani a hasznos tulajdonságot, sok energiával, mert ezt ma már csak külön erőfeszítéssel lehet behozni a mindennapokba. Én tenyésztőként kötelességemnek tartanám. Vagy ha nincs hozzá kedvem, nem tenyésztek. Nem vagyunk egyformák.
A kutyafajta külsőt és karaktert definiál. Mondhatjuk, hogy a második ma már nem releváns - de aki ezt mondja, az valójában mit tenyészt? Képességek, tulajdonságok, ösztönök nélküli plüssállatot? Ha cuki szőrös simogatni való állatkát szeretnénk, amit lehet fésülgetni, annak ott van az angóranyúl, a perzsamacska, meg egy rakás társuk. De még a palotapincsi is. Miért degradáljuk pl. a skótjuhászt erre a szintre? Nem csodálom, hogy sok fajta esetében szétvált a küllem- és a munkavonal. A skótjuhászra is k*vára ráférne. Talán az amerikai vonal megmenti a dolgot.
Két dolgot rohadtul nem bírok:
1. azt, hogy a munka értéktelen. Imádom, amikor a skótjuhász tenyésztők kiírják, hogy a kiskutya "only for breeding home". Elég sok van belőlük. Kicsit túl sok. Érdekes, hogy mennyi tökéletes kiskutya van ezen a világon, akiknek a vonalát mindenképpen tovább kell vinni! Érdekes, hogy ha nem "tenyésztési céllal", akkor "hobbi" gazdának mehet. Nagyon tetszik, hogy a tenyésztés (vagyis csak és kizárólag a küllem) a "valami" - a többi csak hobbi. Hobbi, amikor valaki éveket tesz egyetlen kutyába, amikor annak egyetlen értéke nem az eleve adott küllem, hanem a képességein, sok évi folyamatos tanuláson, közös fejlődésen alapuló munka, a vizsgák, a versenyek. Az csak hobbi. Azt nem is teszem hozzá, hogy a showkutyák felépítése lassan már nem is teszi lehetővé a munkát..
2. amikor olyan dolgokat tüntetnek fel munkaeredményként, amin az ember vagy nevet, vagy inkább sír. Miért számít munkaeredménynek egy terelőösztönpróba most őszintén???? A terelőösztönpróba annyi, hogy a kutyát ráengedik a birkára - és azt kell látni, hogy a kutyát érdekli a birka. Kizárás: félelem vagy agresszió. Ha erre büszkének kell lenni, akkor tényleg megérett a
Nagyon erős az ellenszél. Mert az a kényelmesebb. A fajtaklubok számomra elrettentőek. Az éves klubvacsora után a facebook-ot elárasztó kupa- és oklevélcunami félelmetes volt. Úgy tűnik, mindenki kiemelkedőt alkotott, tavaly IS. Ezek kapcsán (bár másik fajta, a beauceron kapcsán) teljesen egyetértek Viki BEJEGYZÉSÉVEL. Hogy ne tűnjön úgy, én vagyok itt a köcsög egyedül. De ha már itt tartunk: a kiállítások/tenyészszemlék mellett a fajtagondozó klub miért nem hirdet más típusú rendezvényeket?? Fajtaspecifikus agilitys bulit, terelőtábort csak az ő fajtáinak, treibballversenyt, kutyás jógát, zsákban futást, bográcsolós kutyás kertipartyt tudomisén?
Nézzük most meg, hogy mi alapján is megy a tenyésztés, tehát a fajta jövőjének irányítása (meg a frankó megmondása).
Ki a tenyésztő? Ma, Magyarországon, tádáám, dobpergééés.. BÁRKI lehet tenyésztő. BÁRKI. Annyi kell hozzá, hogy kiváltson egy kennelnevet. Bemásolom a kennelclub.hu-ról az alábbiakat:
"A kennelnév kiváltás feltételei:
- magyarországi állandó lakcím
- betöltött 18. éves életkor
- legalább egy, a tenyészteni kívánt fajtába tartozó, törzskönyvezett, tenyészszemlézett és a kérelmező nevén szereplő, szuka ivarú kutya."
Szövetségi kártyásoknak a kiváltás 30 000 HUF, nem tagoknak a duplája. Szóval, ennyi.
Én azt is értem, hogy valahol el kell kezdeni. Mindenki elkezdte valahol. Dee azéért ez is erős egy kicsit nekem. Nulla képzés/elvárás/vizsga tudomisén. Erős, főleg azok tekintetében, amiket hallok, hogy miket vágnak egymás fejéhez a kollégák. Amikor egy fehér faktoros kutyára azt mondja, hogy biztosan merle-merle párosításból van, azamásikszeméttenyésztő!!! Atyaisten. Én zoológus vagyok, az állatorvosi egyetemen végeztem, mégse lenne pofám tenyésztőnek hívni magam, főleg ha ennyit sem tudok, de láthatólag némelyek csekény ismeretekkel is elég magabiztosak (lásd oly divatos Dunning-Kruger hatás).
Általában a forgatókönyv az, hogy vesznek egy kutyát, aztán kiállításoznak. Ha sikeresek (nagy számok törvénye alapján valószínűbb), akkor vesznek mégegyet. Meg mégegyet. Ezeket már kiállításra (emlékezzünk, only for breeding home!). Kiváltják a kennelnevet - és voilá! Már tenyésztők is lettek.
Aztán vannak a "nagy" tenyésztők. Akiknek a 30 tenyésztői évük alatt kb egyetlen terelő munkavizsgás kutya sincs. Számomra meglepő. Őket valószínűleg a beégett hírnév és a kiállítások tartják el.
És van a középút, akik tanulnak, fejlődnek és igyekeznek. De valahogy a munka/képesség/teljesítmény itt is kimarad. Magyarországon mindössze néhány kennel van, akiknek a kutyái legalább dolgoznak, vagyis aktívan sportolnak/vizsgáznak.
Miért nem várják ezt el a tenyésztőktől? Hogy fajtaspecifikus munkaeredményeket mutassanak fel? Hogy megtartsák egy fajta képességeit? Ezekhez aztán tényleg elszántnak kellene lenni! De aki tenyészt, akitől egy fajta függ, az legyen elszánt!!
Természetesen akinek nem inge. Csak az nem tetszik nekem, hogy az agyonfésült-lakkozott-kutyás-kiállításazegyetlencélunk emberek uralják egy fajta egész képét - és mondják meg, hogy munkaosztály nincs és amúgy is minek és a nem kiállítás az hobbi. És legyen mégtöbb szőr a plüssállaton.
Miért írtam ezt a bejegyzést? Mert egyszer mindenképpen meg akartam írni, hogy látszódjék a másik oldal is. Másrészt, mert sokat gondolkozom azon, mi legyen nálam, mert hosszabb távra szeretek előre nézni.
Ha kutyás akarok maradni (ki tudja :)), akkor kb. 4 év múlva esedékes az utánpótlás. El kell majd döntenem, mire akarok kutyát és milyet. Két út van: vagy Newton utóda kell nekem, vagy lemondok a skótjuhászról, a fentiek mentén. Nem bírom ezt a mentalitást. Azt hittem, esetleg van még valami lehetőség ebben a csodálatos fajtában. Nem tudom. Ha Newtonra szavazok (még meg kell látnom, merre haladunk tovább és hogyan, mi rejtőzik még a közös életünkben :)), akkor az lesz, bárhogyan is. Ha nem, akkor szétnézek a hasonló fajták között. Lásd sheltie, aussie, miniature american shepherd. Talán ők jobban állnak :)
Kérek segítséget is ehhez, több emberrel is beszélgettem már. Ági azt tanácsolta, hogy úgy és akkor válasszak új kutyát, hogy egy még tudatosabb, ügyesebb gazdát kapjon. Arra használjam ezt az időt, hogy fejlődjek. Megszívlelem. Szeretnék még sokat tanulni, mert élvezem - és mindig van mit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése