2019. március 31., vasárnap

Kirándulás - Csákberény

Megvettük végre a turistatérképet, így nekiállunk felfedezni a Vértest és a Gerecsét.

A mai túrát a természetjáró.hu-ról szereztem, nem teszek fel térképet külön, mert ITT bárki megtalálhatja a leírását, térképét, minden információt :) 

A túra gyönyörűszép volt, mintha egy mediterrán országban járna az ember. Az elején kell mászni, azután kellemesen hullámzó utakon haladunk, visszafelé pedig végig lejt az út.

Selfiemánia

Szombat hajnalban ismét kiugrottunk a srácokkal Pannonhalmára - számomra ez a hely egy lelki felüdülés, imádom és szükségem van rá... így általában inkább miattam megyünk, semmint a kutyák kedvéért, nincs ugyanis lehetőség túl hosszú sétákra. Kellemesen fél órát lehet eltölteni az apátság körül. Ez alkalommal rádobtunk egy kis szántóföldet is, kicsit több mint egy órásra nyújtottuk a sétát.

Olyan gyönyörű tavaszi reggel volt, rám tört a fotózhatnék :D Nem kíméltem a kutyákat, akiknek (bár unatkoztak, utálják az ácsorgást) ehhez aktuálisan semmi kedve nem volt, mondtam nekik hogy most csak a szépségük kell nekem és ha tetszett ha nem odarángattam őket :D








Asszírka siet





2019. március 25., hétfő

Kirándulás - Bakonybél

Bakonybélt régóta ismerem, mégis ritkán jövünk ide kirándulni. Általában előnybe részesítem a nyugodtabb, kiesőbb helyeket, ahol kevesebb az ember, de Bakonybél tagadhatatlanul gyönyörű. Ezúttal a medvehagymaszedés is (nem titkolt) célunk volt :)

Ismét a többiekkel mentünk, aminek nagyon-nagyon örültem. 9 ember, 8 kutya :)

Túratervezés

Mindenkinek, aki sokat túrázik, szívből ajánlom a Természetjáró weboldalt és alkalmazást!

Dórival mostanában kezdtük próbálgatni az oldalt. Egyrészt nagyon sok "kész" túraajánlat van rajta, leírással, képekkel - lehet válogatni - illetve kiválóan lehet rajta túrákat tervezni! Mi inkább az utóbbit használjuk.

2019. március 17., vasárnap

Hétvége, kutyák és barátok

A háromnapos hétvégét egy váratlan Budapesttel kezdtem, szombatra pedig kirándulást terveztünk a többiekkel. Számomra kivételes élmény, ha nem én szervezem a túrát, furcsa is volt hogy a bepakoláskor nem kellett a térkép :) Végül heten mentünk, nyolc kutyával.

2019. március 13., szerda

Az agility, a Ctrl+A+Del és a Ginkgo biloba

Azt hiszem az agility számomra sokkal több, mint sport. Vagy akár azt is mondhatjuk, hogy minden más, legkevésbé sport :D

Hetente egyszer járunk edzeni mindkét kutyával. Valószínűleg Ági nem is tudott volna vállalni minket ennél többször (elég sok tanítványa van), illetve én is úgy gondolom, hogy ez a sűrűség tartható hosszútávon. Plusz bennem mindig van egy félelem, hogy a kutyák ne "unjanak meg" egy adott dolgot, maradjanak motiváltak, velem együtt. Az agility tehát egyfajta "ünnep" a hét során.

2019. március 9., szombat

Napi 10 perc

Elhatároztam, hogy próbálok minden hétköznap legalább 10 percet közös, játékos agymunkával tölteni a kuttyokkal. Nem kell semmi komolyat képzelni, ilyen Kyra Sundance-es dolgokra, egyszerű trükkökre gondoltam. Szeretem Kyra könyveit, mert ha az embernek épp semmi kedve nincs feladatokat kiötleni, csak felcsapja őket és talál is egy csomót.

2019. március 2., szombat

Napi rutin 2 skóttal

Gondoltam hátha érdekel valakit, hogy hogyan áll össze az ember napirendje, ha skótokat tart lakásban, vagy egyáltalán, mire lehet számítani ilyen életforma esetén.

Amit nyilván mindenki tud, az az, hogy a lakáskutya megköveteli a napi többszöri sétát, illetve bármilyen kutyás irodalom az támpontokat - konkrétumokat viszont annál kevesebbet.

2019. március 1., péntek

Kutyakozmetika

Tegnap végre eljutottak a srácok kozmetikába is.. nem tudom miért, nálunk ez a kozmetika elég gyatrán jön össze általában. Úgy terveztem, havonta fogom vinni őket, ebből inkább 3-4 havonta lett.. most mondjuk rendes voltam, karácsony előtt is voltak :D

Agility edzés 2019.02.26

Asszírka


Newton




 

Srácok a panzióban és egy kis kutyakommunikáció

A srácok a hétvégén ismét a Petman kutyapanzió vendéglátását élvezik. Zsani már tett is fel képeket, zseniálisak :D


Méregetés..

Kicsit vehemens a csaj I.

Kicsit vehemens a csaj II.


Ismerkedés





Ez a fej :D

Óvatos érdeklődés a buli iránt





Kibontakozó vidámság :)