Úgy indult, hogy csak a szépséges nagyapja miatt akartam őt, akit sok-sok-sok évvel ezelőtt kinéztem. Gondoltam, ha flexis kutya lesz belőle, akkor az lesz, munkakutyám már van. Már a fedeztetés előtt jeleztem Katának az igényemet, de így is pánikba estem, amikor lefoglaltam. Minek nekem valójában még egy kutya? Mindenki ezt kérdezte tőlem. Kicsit én is magamtól.
Eredetileg másik kiskutya volt a kiszemeltem, de Kata figyelmeztetett, a jelölt elég.. khm.. magabiztos és önfejű. Nem akartam bonyolult esetet, második kutyaként egyszerűségre vágytam. Így a másik sable kant választottam - Asszírkát. Kata azt mondta, ő a legkedvesebb, legbújósabb kiskutya az alomban, Robi kedvence.
Hogy is mondjam. Asszírkánál már nem paráztam túl semmit. Amikor érkezett, Newton-t még bőven építeni kellett (Asszírkát későbbre is terveztük, de hát a párosítás egyszeri volt), így Asszír - bár szerettem és mindent megkapott, ovi, kölyöktanfolyam, suli, közös programok, séták, agility - azért inkább nőtt, ahogy nőtt. Egyszer csak azt vettem észre, hogy 1 éves.. aztán 2.. sokszor annyira sajnálom, hogy nem éltem meg jobban őt, kiskutyaként...
Könnyű vele az élet. Nagyon.
Végtelenül bújós, imád a közelünkben lenni. Ahová mész a lakásban, követ, majd lehetőleg 1 méteren belül nagy sóhajjal lepuffan. Ha kicsukod az udvarra, szomorúan bámul befelé. Imádja, ha simogatják, dögönyözik. Ha csak megállsz mellette fektében, már dől is az oldalára, hogy vakargasd a hasát.
Szerintem egyszer fellapozta a Cukiság Nagy Enciklopédiáját és mindent kipróbál rajtunk. Boci szemekkel néz, adogatja a lábát, rád vagy a kanapéra teszi a fejét... bújik, finoman megrágcsál.
Mindenhez ad hangot. Ha elégedett, dünnyög, ha vakarózik, dünnyög, ha a bundáját rágcsálja, dünnyög. Ha várakozik egy boxban, dünnyög. Ha boldog, vakkog. Ha izgatott, vakkog. Ha megyünk sétálni, a kapunál sipít. Ha a vacsoráját készítem elő, nyüszítve futkározik fel-alá. Ha a bundáját szárítják, folyamatosan énekel. Ha elégedett, sóhajtozik. Ha aludna, de mi beszélgetünk és zavarjuk, mörmög. Morogni is is szokott: álmában.
Imád rohanni, önfeledten, boldogan, kecsesen vágtázik, öröm nézni, olyan gyönyörű ilyenkor. Szeret ismerkedni, de nem akar mindenáron odamenni se kutyákhoz, se emberekhez, ha mégis menne, elég szólni neki. A gyerekektől, hirtelen mozdulatoktól tart, meg a zajokra érzékeny. Utóbbit Kata szerint az apjától örökölte. Ha Newton ott van, elrohan vele pl macskára, de egyedül nem indul el. De ha elindulna is, simán letiltható. Bármiről, bármikor. Egyszerűen olyan nyugodtan lehet vele sétálni emiatt, ami számomra végtelenül pihentető és kellemes.
Ha játszani akarsz, örömmel és önfeledten játszik veled, bármivel, bármikor. Szuperul motiválható kajával is. Csodálatosan tud koncentrálni. Agyban gyorsan fárad, meg hamar elbizonytalanodik, ha nem motiválod kellően, vagy úgy érzi, nem jól csinál valamit. Nem kitartó, nem bírja a nyomást és érzékeny.
A tanítása fura :) Van amiben nagyon ügyes, sokkal gyorsabban tanul mint Newton, de van amit képtelenség megérteni, miért nem érti :) Néha beragad neki valami, aztán magától elfelejti pár alkalom után. Szeret tanulni. Az egyetlen "hibája", hogy terelni nem tud. Ugatva köröz a birkák körül, meg időnként belecsimpaszkodik egybe, de szerintem fogalma sincs, miért is csinálja ezt az egészet.
Tudjuk, hogy kihasználja, hogy cuki és kiválóan irányít minket (nincs olyan, hogy nem simogatjuk meg amikor nééééz) de mivel semmilyen módon nem él ezzel vissza, nem próbálkozik be, nem tesztelget minket - megteheti. Megengedhetjük neki - és ez olyan jó. Nincs meccselés, agyalás..
Soha nem volt még ilyen kutyám. Nem is lesz. Minden kutyámmal küzdöttem/küzdök valamin/valamiben. Asszírral nem - őt ajándékba kaptam. Talán azért, amit a többi kutyámba fektettem, igyekezve, hogy a lehető legjobb életet biztosítsam nekik.
Nagyon szeretlek Asszírka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése