2022. február 25., péntek

Lament - tanítás, képességfejlesztés

A munkahely, motiváció, új dolgok tanulása kapcsán jutott eszembe - immár persze sokadszor - hogy a tudatos, magasabb szintű kutyás világ mennyivel előrébb jár számos témában, mint a humán.

Számtalan munkahelyi coach, pszichológus, akár külön vállalati alkalmazott dolgozik és beszél a motivációról, képességfejlesztésről, számomra mégis úgy tűnik, hogy ez az egész általában elméleti síkon marad. Nyilván, az emberek valahol sokkal komplexebb kihívást jelentenek, mint a kutyák, de az alapvető mintázatok és sémák az emberek körében is minden bizonnyal ugyanúgy működ(né)nek, lásd Maslow-piramis és egyebek.

2022. február 22., kedd

On board

Kisebb kihagyás után az idei első bejegyzés... szokatlan újra írni :)

Az elmúlt év vége és az idei év sem kedvezett túlságosan a blogírásnak, ez egyértelmű. Aki csinált már hasonlót, pontosan tudja, hogy iszonyatosan időigényes akárcsak egy szösszenet megörökítése - a rövid bejegyzések is órás munkát takarnak, akár a képek feltöltése, vagy a gondolatok szavakká formálása, összerendezése miatt.

A munkahely határozza most meg az életemet - nem gyengén - szóval elég sok mindent el kellett engednem. Ezek egy részét könnyebben, egy részét nehezebben tudtam/tudom megtenni. Fontos volt, hogy saját magamat helyezzem előtérbe, hogy túléljem mindezt. A blog is az elengedhető részbe tartozott. Sőt, a blog főszereplői, a kutyáim is.

Ami azt illeti, erőteljes ráfordítás-csökkentés következett be az év végétől - és még most is tart. Valójában szükségem volt erre. A körülmények kikényszerítették a változtatást.

Sokszor úgy érzem, nagyon ritka az életemben, hogy valaki engem húz, de úgy igazán, elszántan, miattam, értem. Hogy valaki engem motivál. Hogy valaki erősebb, mint én. Többet teljesít, mint én. Sokmindenről nekem kell intézkedni, gondoskodni, elkezdeni, lelkesíteni, motiválni, akár mások helyett is akarni, boldoggá tenni. Mindig erősnek lenni, mindent kibírni. Csinálom, csak kapjak vissza. És ezt saját magamra is értem. 

Sokszor volt lelkifurdalásom. De volt olyan, hogy kikelni sem igazán akartam az ágyból. Nem depresszió. Fáradtság, önmagam előtérbe helyezése. Az energiáimat máshová fókuszálom. Olvasok, tanulok, előadásokat hallgatok, edzek. Régen csináltam. Hiányzott. Néha csak önmagunkért kell élnünk, hogy bírjuk az életet. 

Szüneteltettük az agility-t, a fiziot, a terelésben az ellési időszak és a SuBa Egyesület év végi 2 hónapos "leállása" is eldöntötte, hogy most visszaveszünk.

Kiskutyák be kellett, hogy érjék kisebb kirándulásokkal, sétákkal, nagyon ritkán egy-egy apró otthoni foglalkozással. Figyeltem őket folyamatosan, mert nem akartam komoly kárt okozni nekik. Amit észrevettem, hogy ezerszer lelkesebben lettek, ha feladat volt - ezt könnyű megérteni - kiéheztek a munkára. Newton felvette azt a hülyeséget, hogy egyfolytában kaját keres mindenhol. Sőt, egyszer lelopta az asztalról a meggyes-kakós otthagyott piskótaszeletet. Ezért elkaptam és kiszedtem a szájából - nyilván főleg a kakaó miatt.

Azóta voltunk 1-2 agility edzésen (csak lightosan, alacsonyabb ugrómagasságon, nem teljes pályán - és így boldogabb vagyok) - itt is a kutyák húztak engem, akinek nem volt túl sok motivációja megerőlteni magát a sötét hidegben. De ők magukkal ragadtak. Mint az őrült rohantak a pályán, tökéletesen. Szegények mindent bevetettek - köszönöm nekik.

A tereléssel januártól ismét bekerültünk a körforgásba, voltunk Mátéékkal, voltunk a SuBa közgyűlésén, voltunk táborban és egyéni tréningeken is. Itt mindig boldog vagyok. Áprilisban a Continental vár ránk, illetve előtte, március 12-én egy kis verseny is. Nem igazán érdekelnek az eredmények. A tavalyi évet ezeknek szenteltük, most már nem fogok ezen izgulni. A Continental-ról pontosan tudom, hogy vérprofi, nap-mint-nap nyájjal dolgozó párosok ellen lépünk a pályára (láttam, hogy milyen ez, tavaly a cseheknél). Szóval az eredmény nem érdekel. Felmegyünk, képviseljük a nemlétező hosszúszőrű skótjuhász-szekciót, megmutatjuk a külföldieknek, hogy van itt egy Newton, aki nagyon jó. Aki szakértő szemmel nézi a kutyát, az látni fogja, hogy a világon egyedülálló. Ennyi a cél.

Asszírka miatt vérzik a szívem. Ő egy annyira megbecsülendő kis kutya és annyira keveset kap. Gondolkozom rajta, hogy az agility-t csak vele folytatom. Newton-t amúgy is kiveszem a versenyekből (mi a francnak, A2-be kb esélytelenek vagyunk, stabil szlalombemenetünk meg sose lesz, nincs is kedvem dolgozni rajta már igazán). Így Asszírka csakvelem jönne edzésekre, ez lenne a csakneki program. A felépítése is sokkal alkalmasabb erre a sportra, a versenyeket is élvezte kezdő osztályban.

Nem bántam, nem bánom ezt a szünetet. Lehet kiégésnek nevezni, de szerintem ez nem a megfelelő kifejezés. Más a prioritás. És ez igazából nem volt kérdés. Így kellett már lennie.

Akár úgy is gondolkodhatok, vajon mi van még, amit a kutyáim nem kaptak meg, vagy soha nem csináltak? Szerintem nincs ilyen... normálban rengeteget mozognak, sétálnak egyedül és bandában, akár 100-as falkában, szabadon. Járnak városban és erdőben, változatos helyszíneken. Sportolnak, fizioznak, ösztönlevezetnek. Tanulnak. Élvezik egy deszkán állva a vizet. Kanapén alszanak. Nem tudom.

A blog persze nem marad abba :) vannak témák a fejemben, amikről írni fogok. Akárcsak egy-egy rövid kérdésfelvetéssel, amit talán ki sem fejtek - csak gondolatindítónak. Az élményeket pedig továbbra is megörökítem majd - ha és amikor jólesik.


 

2021. december 29., szerda

Hát akkor... a szokásos. 2021.

Itt az ideje az év végi összefoglalónak.. miután magamtól kb. semmire sem emlékeznék, általában a bejegyzésekből idézem vissza, hogyan telt az elmúlt 365 nap, ez az év, 2021.

Lássuk.

Az idei kirándulásmérleg 245 km. Ebben a napi séták, a környéken, Duna-parton, újfalusi tókörön rengetegszer megtett 6-9 km-ek nyilván nincsenek benne, csúcsidőben hetente 50 km körülit megyünk, havi szinten 150-200-at. Tavalyhoz képest ez az érték alacsony, de amint már sokszor írtam, a vadra elrohangálás erőteljesen visszaveti a lelkesedésünket a túrák iránt. Január végén történt, hogy Newton elhúzott őzre és elveszett Bakonyszentlászló és Vinye között, 1 órára. Kivételesen a túrázóknak köszönhettük, hogy meglett, számos emberke adott infót, hogy látta/nem látta, illetve nézte/kereste a kutyát - és mindenki segíteni akart, nem kötözködni. Itt határoztam el, hogy ez többször nem történhet meg. Megrendeltem a GPS-es profi vadászkutya nyomkövető nyakörveket. Eszméletlen pénzbe került, de ma már el nem indulnék nélkülük. Nem is értem, előtte hogy mertem kockáztatni. A probléma persze nem került ezzel megoldásra, de így is hihetetlen segítséget és megnyugvást jelent.

Idén is az agility és a terelés maradt a fő profil, bár kipróbáltunk egy új sportot, erről is írtam év közben.

Összesen 8 agilityversenyen vettünk részt. A COVID miatt viszonylag későn indult a szezon, májusban léptünk először pályára, fél év kihagyás után.

2021. december 18., szombat

Kirándulás - Vinye

Idén szerintem sokszázadszor megyünk már Vinyére, de a tegnapi szar napom után (csakazértiserőltett vezetői beszámoló december 17-én, én már egy mondatot nem tudtam úgy elmondani, hogy legyen eleje meg vége, olyan fáradt vagyok, de mindegy..) nem volt kedvem megerőltetni magam, viszont tudtam, hogy muszáj erdőbe mennem és kigyalogolnom magamból a nem kevés de kurvasok feszültséget, ami bennem van. Így is csak remélni tudtam, hogy segít majd. Segített.

Szóval szokásos 11,7 km, 3 óra. Kutyák csak egyszer rohantak el, amikor előttünk vágódtak fel az őzek a patakpartról a dombokra. A GPS adóvevő számomra teljesen érthetetlen módon kikapcsolt, a töltöttsége nullára fogyott. Még vissza tudtam kapcsolni annyira, hogy lássam, a kutyák 200 méterre vannak és elindultak vissza, aztán végleg vége volt. Hát, szuperjó érzés. Tegnap a csodálatos beszámoló alatt is teljesen tönkrevolt a net itthon, állandóan megszakadt, pedig két különböző wi-fi-re is megpróbáltam csatlakozni. Ma a túrán emellett a reggel még 27%-on levő telefonom is lemerült, ami a hihetetlen kategória, ugyanis semmit, mégcsak fotókat sem csináltam vele. Azt hiszem a lelkivilágom még az engem körülvevő elektronikai eszközökre is kihat.

2021. december 11., szombat

Év végi hulloid állapot

Tegnap megtörtént az utolsó stresszes beszámolóm a munkahelyen, innét úgy veszem, hogy vége az évnek. Magyarán már csak simán dolgozni kell, de nincs olyan nagy nyomás és teljesítménykényszer az emberen. Azt kell mondjam, ideje volt. Annyi, de annyi "ezt még húzzuk meg, ezt még nyomjuk le, gyerünk!" - utolsóenergiaösszeszedős kihívást kapáltunk be az év végére, hogy egy idő után azt éreztem, már nincs honnét erőt gyűjteni, már nincs "miből" stresszelni...

Pár hete ismét Zsanihoz fordultam segítségért, pont, mint egy évvel ezelőtt, de idén legalább nem bőgtem. Kiskutyák 4 napot töltöttek vendégségben a PetMan Kutyapanzióban, Zsani még külön sétálni is vitte az elkényeztetett szőrösseggűeket. Nem tudom eléggé megköszönni. Szívem szerint még egyszer ennyire leadtam volna őket a következő héten is, de akkor már totál béna és tehetetlen gazdinak éreztem volna magam, így átvészeltük szokásos szettingben.

2021. december 9., csütörtök

Ezmiez HE?

Arról van szó, hogy a kutyáink elromlottak. De nem kicsit - nagyon!

OK, régebb óta megvan a "felsunnyogok a kanapéra, amikor nem látják"-szitu, amit itt a házban már meg sem kíséreltünk megakadályozni. Nem kerítettük ráccsal a kanapét, nem zártuk ki őket a szobákból, éjszakára, vagy amikor nem vagyunk itthon.

A helyzet tovább alakult. Asszírka szokásos kurvacuki üzemmódjában elkezdett felkéredzkedni, később felfolyni mellénk, amikor sorozatot néztünk. Ez azután már automatizmussá vált, a főcím elhangzása azt jelentette, hogy tutira hárman fekszünk a kanapén. Jó, végülis cuki, szőrös, meleg, dünnyög mint a macskák, hát mi baj lehet..

Na OK, de nyilván egyenlőség/testvériség van, akkor jöjjön a Nyúl is. Ő ezt kegyesen vette tudomásul, mert amúgy nem rajong az összebújásért. Néha feljött, néha nem. Éjszakánként viszont szinte mindig fent alszik. Illetve minden egyes szituációban,a mikor ő szeretne fent lenni, gond és kérdés nélkül feltápászkodik. Legutóbb amikor ledőltem délután pihenni, akkor mászott fel mellém és még be is bújt a takaró alá is. Elképesztő.

Úgy voltunk vele, jó, beáldozzuk az egyik kanapét, még mindig van egy "csakamiénk" kultúrált a másik helyiségben.

Ámde.. egyik reggel a szobából kijőve mit hallok? Két helyről is karomkoppanásokat. Hát mit jelent ez? Mindkét kutya a kanapén aludt, sőt, a két különböző kanapén!!!!

Ma amikor hazajöttünk a 1,5 órás szakadó havas sétából, megtöröltem az állatkákat, hát mit látok 15 perc múlva? Asszírka a kultúrkanapén fekszik összegömbölyödve. Na azért ezt már mégse... leparancsoltam. Parancsoltam.... elég volt annyit mondani, "Asszírka!!" És persze azonnal tudta a kis görény, hogy tilosban parkolt!!!

De ez még semmi. Asszírka két egymást követő napon eljátszotta, hogy amíg én valami másra figyeltem, ő két lábra állva lopott a konyhapultról!!! Egyik este a vacsorájukhoz kikészített túróba zabált bele, másik reggel meg ellopott egy virslit, amit Gábor akart elkészíteni reggelire. Pofám leszakad. Azér ez ám nálunk nem divat!! Le is teremtettem érte, de ez ugye azt jelenti, hogy innét kezdve nem lehet megbízni benne. Pedig olyan büszke voltam rájuk, hogy mellettük ott lehet hagyni dolgokat!!

Naszóval én nem tudom mi történik itt, meg miez a beképzeltség, de úgy érzem akaratomon kívül átcsúsztam egy másik dimenzióba!!!

Természetellenes fotó.