2017. december 31., vasárnap

Szilveszteri Kutyás Séta a Soproni Kutyasulival

A karácsonyi kutyás séta után egyértelmű volt, hogy részt veszünk a Soproni Kutyasuli Szilveszteri Kutyás Sétáján is :) Ugyan reggel még voltak kétségeink, mivel Győrben folyamatosan szakadt az eső, de végül az accuweather meggyőzött, hogy Sopronban 10 körülre eláll a zuhé, nekivágtunk :) Mire odaértünk, tényleg nem esett, sőt, később a nap is kisütött, csodálatos színeket és fényeket festve a tájra.

2017. december 30., szombat

Túra a hóban :)

Mára egy Tés környéki, Hétházpusztai túrát néztem ki, de az útviszonyok miatt (jégbordás, lejtős erdei út, kétoldalt árokkal - szuper kis kocsim van, aki terepjárónak képzeli magát, na de ez már neki is sok volt...) kicsit módosítanunk kellett: végül Királyszállástól indultunk és Bátorkő várához zarándokoltunk el. A Bakony kristálytiszta levegőjű, gyönyörű, hófedte tájjá változott, igazi élmény volt :) 

2017. december 29., péntek

I would like to announce...

... gondolom, már minden kedves Olvasó kitalálta, hogy mi következik.. amit még én sem nagyon merek elhinni:

Téli szünet

Annyira élvezem ezt az időszakot, ünnepek között, nyugalomban, boldogan, szabadon, otthon :)

Sokkal több időt tudok Newton-nal is tölteni és sok-sok programunk is van. A napokban voltunk kirándulni, hosszú idő után ismét (amúgy a kutyasuli köti le a hétvégéinket egy ideje), a Bakonyban. Nem választottam túl hosszú túrát, igencsak bele kell jönni újra a terepjárásba, ha az ember egy ideje nem műveli :)

Karácsonyi vándorúton Apához

Karácsony másnapján szoktam hagyományosan meglátogatni Apát és együtt ünnepelni egy kicsit..

Arra gondoltam, idén mehetnék akár gyalog is. Általában autóval ugrom át, hiszen ez a leggyorsabb, illetve volt egy időszak - éppen nem volt kutyám - amikor bringáztam (a legnagyobb hidegben is, ilyenkor néha azért megkérdőjeleztem a saját épelméjűségemet, amikor a téli bicikliskesztyű ellenére csontig fagytak az ujjaim, mire hazaértem, pedig felváltva, egy kézzel fogtam a kormányt, a másikat a zsebemben melengettem).

2017. december 24., vasárnap

Sárosan, fáradtan, boldogan - Karácsonyi Kutyás Séta a Soproni Kutyasulival

Egyértelmű volt, hogy ott leszünk a Soproni Kutyasuli Karácsonyi Kutyás sétáján :)

Nehéz volt előre elképzelni, hogy pontosan mi és hogyan fog történni, azt tudtuk, hogy (facebook előrejelzés alapján) körülbelül 31 gazdi-kutya páros vesz majd részt és kb 1,5-2 órás sétára számíthatunk, a soproni hegyekben.

2017. december 18., hétfő

Kinek wellness, kinek panzió...

A karácsony előtti időszakra beterveztünk egy wellness-hétvégét, ez ugyanis tavaly is nagy sikert aratott nálunk.. olyan jó már ünnepi hangulatban kikapcsolódni és pihenni egyet :)

Mivel szerintem wellnesshotelbe kutyát vinni teljesen értelmetlen - hiszen ide az ember általában passzívan pihenni, vagyis lábat lógatni megy, a kutyák pedig jobban preferálják az aktív pihenést - a wellness és az étkező részre amúgy is tilos betenni a lábukat (így szegények gubbaszthatnak egész nap a szobában, ennek meg nem sok teteje van), ezért idén ez azt is jelentette, hogy Newton panzióba megy... szerettem volna, hogy ezt is megtapasztalja (nem mintha olyan sűrűn leadnánk), idegen helyen, nélkülünk tölteni pár napot, mert ez számomra biztosíték, hogy később nem fog összeomlani egy ilyen szituációtól.

2017. december 11., hétfő

Plusz egy bölcsesség mára... tényleg igaz.




Lyukak a hordón

Valószínűleg ismét egy bővülő bejegyzés lesz ez a mai, hiszen fontos feladatunk, hogy megkeressük a lyukakat a hordónkon és elkezdjük őket egyesével befoltozni...

Mit is jelképez a hordó?

Szinte mindenkinek vannak problémái a kutyájával (vagy akár tágabb értelemben is vehetjük ezt a példát, és az életünk más területére, vagy több területére is rávetíthetjük, ugyanannyira igaz), kisebbek vagy nagyobbak. Általában azt szoktuk mondani, hogy a probléma az, amit mi személy szerint annak tartunk, és ez így is van. 

2017. december 2., szombat

Ismétlés - kölyökkutya

Aktuálisnak érzem, hogy felidézzem, mennyi energiát igényel egy kölyökkutya, hiszen néhány héten belül döntést kell hoznom, lesz-e Nyúl mellett újabb kiskutty... :)

Természetesen ebben a kérdésben óriási szerepet játszik a saját energiám mellett Kata véleménye is, hogy mit lát a kiskutyában: milyen habitusú, milyen beállítottságú lesz. Azt tudom, hogy nagyon aktív, nagyon pörgős kutyát most biztosan nem vállalok. 

2017. december 1., péntek

Hideg tél...

Megérkeztek az első igazán téli napok, hóval, hideggel, fagyokkal... mindig is szerettem a telet. Az egyetlen, amit utálok, igazán veszélyes, csúszós, jégbordás vagy ónos esős úton vezetni. Ilyen idén még hálaégnek nem volt :)

Reggelente néha úgy érzem, a francnak van kedve kimászni az ágyból a mínuszokba, de ez a legnehezebb része. Már az öltözködés is rutinból megy, félálomban is felkapom a 20 réteg csövesdivat kutyázós szettemet, kb 5 perc alatt. Viszont ha az ember tényleg rendesen felöltözik (meg persze megvannak a megfelelő cuccai mindehhez - imádom az új bélelt bakancsomat, ebben tényleg nagyságrendekkel jobb érzés az utakat róni!!), akkor a téli sétáknak csodálatos hangulata van, főleg így, karácsonyhoz közeledve.

2017. november 30., csütörtök

Relax

Miután több mint idegtépő hetem van, ezért ma léleknyugtató képeket teszek csak fel...

Hétfőn voltunk egy ebédszünet-sétán kint a mezőkön-szántókon, gyönyörű napsütésben, egyszerűen csodálatos volt... 

2017. november 26., vasárnap

Visszatekintés...

Érdekes, hogy most jött rám először igazi nosztalgiahangulat a Kisnyúllal kapcsolatban.. talán nem olyan véletlen ez.. van itt ugye valaki, aki megmozgatta a fantáziámat :) Egy újabb kismutty. Természetesen Katánál :)

Na de ne térjünk el a tárgytól, koncentráljunk a Kisnyúlra, aki már nem is olyan kicsi. 10 hónapos.. és néhány hete ismét változott egy kicsit. Felnőttesedik :) Talán :)

Szóval ha kicsit végiggondolom, mennyi minden történt velünk a kis életének velünk töltött hónapjaiban, nos, elég hosszú a lista :)

Hosszú nap...

.. ami abból is látszik, hogy rengeteg gondolat fogalmazódott meg bennem, aminek a felét már el is felejtettem. Ami azért vicces, mert mindenképpen akartam írni a blogba, csak reggel még nem tudtam, mit írjak, most meg már tudtam, csak elfelejtettem.

2017. november 18., szombat

Átmeneti érzékenység - eltűnőben..

Ez mindössze ismét egy rövid feljegyzés, csak hogy meglegyen..

Néhány hete eltűnőben van Nyúl érzékenységei közül a "csúszós felületek"-tétel. Nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy szinte egyik alkalomról a másikra átlőtte a dolgot, mintha egyszerűen elfelejtette volna.. pl itt a lépcsőházban, a földszinten, vagy az állatorvosnál, vagy a soproni szálláson. Itt legutóbb már teljesen szépen és önállóan fel-le közlekedett az összes - tényleg elég sok és meredek - lépcsőn, minden gond nélkül.

Ma 10 hónapos...


Kutyanapközi és sörözés

Nem volt egyszerű, de - több elhalasztást követően - tegnapra végre összejött az esti sörözős időpont a(z imádott) kollégáimmal :) Tényleg nagyon szeretem őket, szóval mielőtt még bárki azt gondolná, ez nem ironikus megjegyzés volt :)

Cinti este hétre tervezte a találkozót (persze én hatra emlékeztem, de sebaj, amikor rájöttem a tévedésre örültem, hogy van időm rendesen összekészülni), gondoltam, ez így nem lesz jó, nem tudom Nyulat munka után rendesen lefárasztani, mielőtt ismét magára hagyom itthon.. eszembe jutott, hogy Szandiék (Ebulo Kutyaiskola, ahol Nyúl a fél gyerekkorát töltötte) csinálnak kutyanapközit. Ennek a lényege annyi, hogy a kutyák kint vannak a sulin, ahol (felügyelettel) egész nap bandázhatnak. Gondoltam, itt a nagy lehetőség a kipróbálásra.. be is jelentettem Nyulat péntekre. Szandi mondta, hogy 7 és 8 között lehet leadni a kuttyot és 3- fél 4 körül kell felvenni. Ez az időbeosztás nekem nem igazán jó, mert alapból 7-től 4-ig dolgozom, de meg tudtam oldani aznap a késői beérést/korai eljövetelt.

2017. november 12., vasárnap

Alapfok: vége..

Tegnap túlestünk életünk első vizsgáján :) Valóban mindketten, mert nekem is ez volt az első kutyás vizsgám életemben - érdekes módon ez utólag csapódott le bennem. Már mielőtt Nyúl megérkezett volna úgy terveztem, hogy ővele sok-sok vizsgát szeretnék majd csinálni. Leginkább a K99 ügyességi ágazata érdekel, majd meglátjuk, neki mennyire jön ez be, illetve mennyire tudjuk összerakni / élvezzük ezeket a típusú feladatokat. Érdekes módon a versenyeket nem szeretem, a vizsgák viszont az idegeskedés mellett kíváncsisággal töltenek el :) K99-es, 1-3-as bíróként sok vizsgát láttam és értékeltem, de persze teljesen más érzés vizsgázóként a pályán állni.

Na nézzük, hogy is sikerült az alapfokú engedelmes.

2017. november 6., hétfő

Mi is adtunk egy pacsit a Fressnapf akciójában :)

Aki Fressnapf látogató, az tudja, hogy az áruházlánc folyamatosan támogatja a menhelyek munkáját és minden évben szervez egyéb akciókat is, különböző szervezetek javára.

A tavalyi "Adj egy pacsit!" felhívás során például egy 300 Ft-os mancs formájú matrica megvásárlásával a Csillagház Alapítvány kutyaterápiás foglalkozásait lehetett támogatni. A matricára felírhattad a kutyusod és/vagy a saját nevedet és a matricákat az áruház üvegajtajára / plakátokra ragaszthattad. Emlékszem, Anya is vett nekem ilyen matricát és ráírta, hogy Raffa és Kamilla, pedig akkor Raffácska már nem élt... ...köszönöm Anya...

2017. november 3., péntek

Séták a sötétben

Hát igen, elérkezett az év legsötétebb időszaka... Mire az ember hazaér a munkából és leviszi a kuttyot, az biztos, hogy nem sok mindent lát a tájból. Persze ez nem lehet akadály, menni kell, mert menni kell :)

Mivel mi sokat járunk parkba, kiserdőbe, szántóföldre is sétálni, elengedhetetlen volt hogy beszerezzünk néhány dolgot az esti kiruccanásokhoz.

2017. november 1., szerda

Mai túra

Amikor az embernek (és kutyájának) egy napja van a hét közepén, hogy kikapcsolódjon, a legjobb megoldás elhúzni a csíkot otthonról és kirándulni egyet...

Mi ma ezt tettük. Nagy örömünkre csatlakozott hozzánk Dóri és Inga (Duna Party séták - állandó tagok).

Homemade kutyajáték

Egyik alkalommal a sulin a "játék a kutyával" témán dolgoztunk, persze elméletben és gyakorlatban egyaránt :)

Mivel épp nem volt kéznél Newton egyik játéka sem, kaptunk kölcsön a gyakorláshoz egy pihepuha fonott kötelet, amibe mindketten beleszerettük a Kisnyúllal.

Enikőék mondták, hogy ezeket a játékokat ők mind otthon készítették a kutyáknak - olcsóságuk mellett nagy előnyük, hogy azoknak a puha szájú kutyáknak is ideálisak, akik nem szívesen fognak rá pl. egy keményebb kötélre.

Új Nyúlház :)

Tegnap megérkezett Newton új háza :) Úgy rendeltem a Holczinger Kutyaház-tól. A hirdetésüket még régebben találtam az apróhirdetések között és úgy láttam, hogy nagyon minőségi munkát végeznek.

A gyártó rendkívül segítőkész, kedves és udvarias volt, a házat a megrendeléstől számított 5-6 munkanapon belül elkészítik. Tanácsot kértem a méret kiválasztásában is, végül az "L" méret mellett döntöttünk, hogy Nyúl biztosan be tudja fűteni magának. A házhozszállítás előzetesen egyeztetett időpontban történt, kedvesen felhívtak még az érkezés előtt 3/4 órával is. A gyártó behozta a házat az udvarba, beállította a kért helyre, sőt, hozott ajándékba egy csomag jutalomfalatot is Newtonnak - annyira kedves gesztus volt tőle, olyan ritka ez manapság..

2017. október 23., hétfő

Találkozás Katával és a falkával - valamint agyeldobás...

Ezt a bejegyzést nem lesz egyszerű megírnom, mert egyrészt végtelenül boldog vagyok, hogy végre-végre sikerült összehoznunk az igazi találkozót Nyúl tenyésztőjével, Katával, illetve az ő csodálatos "kis" falkájával, másrészt viszont az én skót-példányom teljesen kiakasztott...

A Komárom CACIB-on megbeszéltük Katával, hogy másnap - miután amúgy is Pestre utaztunk - mindannyiunknak megfelelne az időpont, így bejelentkeztünk hozzájuk délután 2 - fél 3 körülre. 

2017. október 21., szombat

Látogatás a Komárom CACIB-on

Ma kilátogattunk Nyunyuval a Komárom CACIB-ra, persze csak mint hobbi-érdeklődők :)

A Kisnyúl még sohasem járt kiállításon, sőt, sohasem látott még ennyi kutyát és embert egy kupacon. Én annyira izgultam, hogy hogy viseli majd a tömeget, hogy a hajnali sétánk után hiába voltam rohadt álmos és feküdtem vissza az ágyba, képtelen voltam visszaaludni... az agyam csak a kiállításon járt. Miután Nyúl meg van őrülve a többi kutyáért, kíváncsi voltam, mit kezd egyszerre 500-zal :) Illetve hogy fogja bírni a kis idegrendszere. Hogy is mondjam... fel voltam készülve a folyamatosan feszülő pórázra és a hisztire.

2017. október 20., péntek

Megérkezett az új szettünk :)

Naná hogy Nyúlnak van már nemtudoménhány nyakörve (na várjunk csak, kiszámolom - 4 db) és póráza (a hosszúval együtt 4 db, nahát.. ), de annyira megtetszettek a Bol-Dog nyakörvek (Adri csillámpónis ajándéka megtette a hatását.. :)), hogy rendeltem neki egy szettet, csak úgy. Tegnap megérkezett :)

Igen-igen, a telefonszámomat azért nem teszem közzé... :D
 
És íme a Bol-Dog tulajdonos :)



2017. október 18., szerda

Státuszjelentés

A Kisnyúl remekül növekszik és pont ma ünnepli 9. betöltött hónapját :)

Akár erre is foghatom (bár valójában csak úgy, mert nem tudtam megállni hogy ne vegyek neki), hogy kapott ajándék kekszet és pupcake-et a Flash Kutyapékségből, Pestről. Raffácska annyira odáig volt Timiék mindenféle kutyasütijéért,

Felismerések II.

Általában le vagyok maradva az események megörökítésével, ilyenkor pedig mindig rádöbbenek, hogy a "lejegyzek-gyorsan-pár-sort"-stratégia így sosem fog működni :)

Kezdem a sulival.

Nagyon szeretünk Sopronba járni, az egyik legjobb döntés volt, hogy ide járjunk alapfokra (és aztán jövő tavasszal középfokra is, remélem, amennyiben nem bukunk meg a vizsgán - akasztják a hóhért, ugye, merthát 1-3-as szinten elég sok vizsgát bíráltam én is). Szeretem, hogy van tematika, változatosak a feladatok, az oktatók nagyon segítőkészek és mindenkivel egyformán foglalkoznak, mindenkibe fektetnek energiát (nem keveset). Soha nem sajnálják az időt a problémák, kérdések átbeszélésére, az embernek az az érzése, hogy tényleg segíteni próbálnak akár a személyes, "lelki" kérdésekben is.

2017. október 2., hétfő

Felismerések

Némileg lírai (és hangzatos?) címet adtam ennek a bejegyzésnek, de pontosan ezekről van szó... azokról a dolgokról, amik hatására vagy kiugrunk a bőrükből örömükben, vagy lelombozódunk, de mindenképpen elég nagy hatást gyakorolnak ránk: a felismerésekről.

Várható volt, hogy a sulizás előhoz majd kérdéseket, ezt is vártam tőle: hogy rávilágítson a kapcsolatunkra, kifoltozza a lyukakat és kinyisson kapukat...

Az első felismerések megérkeztek.

2017. szeptember 22., péntek

Alvás idegen helyen

A soproni hétvégék arra is jók, hogy gyakoroljuk az idegen helyen alvást.

Az emberek között is vannak, akik nehezen vagy egyáltalán nem tudnak idegen helyen aludni (néha én sem, bár inkább a fényviszonyokra vagyok kényes), gondoltam a kutyának sem árt, ha megszokja a helyzetet.

2017. szeptember 21., csütörtök

Az első soproni hétvége

Múlt hétvégén elindult a soproni tanfolyamunk, amit őszintén szólva nagyon vártam :)

Mostantól - terv szerint - 7 hétvégén keresztül, a szombat és vasárnap délutánokat is ott töltjük majd.

Azzal kezdtem, hogy kiszámoltam, hogyan lehetne minél költséghatékonyabban megoldani az utazást... meglepődtem, de a vonatos utazás (+ taxi a suliig, mert busz nincsen arra) majdnem háromszor annyiba kerül, mintha kocsival megyünk... ebből is látszik, hogy milyen szuper kis kocsim van, nagyon gazdaságos fogyasztással :) Elhatároztuk, hogy időnként ott is fogunk aludni, mert így sokkal kényelmesebb, mint mindkét nap utazni. Találtunk vendégházat egész kellemes áron, ezzel 3000 forinttal drágább a dolog, mint a kétszeri utazás.

2017. szeptember 14., csütörtök

Túlpörögjük?

Előrebocsájtom, hogy ez egy nagyon hosszú bejegyzés lehetne, miután a téma filozofikus oldalát (is) próbálom fejtegetni, úgyhogy igyekszem jól (és lényegretörően) kifejezni a mondandómat...

Tehát az alapvető kérdés, amit időnként felteszek magamnak, hogy vajon megtérül-e majd ez az - érzésem szerint - rengeteg energia, amit a kutty-ba fektetünk?

Átmeneti érzékenység

Ezt a bejegyzést is inkább csak magamnak jegyzem fel, hátha a későbbiekben előkerül valahol a téma (pl következő kiskutty :)).

Szóval: a kiskutyáknak van egy félelmi, érzékenyebb periódusa már egészen korán, 9-12 hetes koruk körül. A következő ilyen "bizonytalan" életszakasz a kamaszkorban következik be, a védőösztönös érés során.

Lista magamnak a kutyasulihoz - min is kellene dolgozni?

Sopronban biztos, hogy az első óra bemutatkozókörénél előkerül majd a "miért jöttél/min szeretnél dolgozni/milyen problémád van a kutyáddal"-kérdés is, így arra gondoltam, összeszedem magamnak, hogy is állunk.

Nézzük csak, mik a kényes pontok...

2017. szeptember 13., szerda

A városi kutyatartás rejtelmei

Mindig is szerettem volna, ha a kutyám velem élhet, tényleg velem, tehát egy légtérben, persze korlátokkal - nálam az ágy, kanapé tabu, a fürdőszobában sem szeretem ha kutya tartózkodik... legideálisabbnak a kinti-benti kutyát tartom, lehetőleg kutyaajtóval, hogy ne kelljen folyton ki/beeregetni.

2017. szeptember 11., hétfő

Életjel

Az az érzésem, hogy elég régen írtam bármit is és már hiányzott... ráadásul hogy lesznek úgy emlékek, ha nem jegyzem le őket?

Nézzük, mik is történtek az elmúlt pár hétben?

Először is, kiraktak minket oviról. Nem volt velünk semmi baj, de hát Nyunyu elérte a felső korhatárt (7 hónap) és bár nagyon szépen és cukin viselkedett (tehát nem volt beképzelt kamasz a kicsik között), illetve hiába kunyeráltam hogy hadd maradjunk még egy kicsit, a kérelmünket elutasították... :D ...erről ennyit. Viktor javasolta, hogy ha maradni akarunk, vegyek új kölyökkutyát XD

2017. augusztus 24., csütörtök

2017. augusztus 23., szerda

Mai mantrailing edzés

Ma városi terep volt, de nem nagyon nehéz (értem ezalatt hogy pl. nem volt nagy nyílt tér, ami Nyúlnak szokott gondot okozni, voltak benne zöldfelületek, ami könnyebben megy neki mint a betonon keresés, stb).

Nem vagyok nagy mantrailing-szakértő, Nyunyu az első man-os kutyám, tanuljuk az alapokat, de nekem tetszett a mai munkája. Nagyon lelkes volt és bár közben sétáltattak a közelben idegen kutyát is, a nagy megugatósdiból visszatért a nyomra (pedig 100%-ra tippeltem, hogy most aztán elhúzunk a kutya után és Peti - aki bújt ma nekünk - örökre valamelyik bokor mélyén marad....)

2017. augusztus 9., szerda

30 nap 30 trükk - #5 Szerezd meg a játékodat!

Sejtettem én, hogy ez a 30 nap nem egymást követő 30 nap lesz :)) sebaj, töretlenül haladunk előre!

A mai trükkünk Nyúl új zsinóros labdáját használta fel: a feladat annyi, hogy a labdát a zsinórjánál fogva ki kell húznia a jutifalat-tartóból.

2017. augusztus 4., péntek

30 nap 30 trükk - #4 Borítsd fel a palackot!

Ez a trükk reggel jutott eszembe, amikor agyaltam, hogy az előbbi posztokban vázolt gondolataim mentén mit is tanítsak ma.. aztán amikor előkészítettem Nyúl reggelijét, megláttam egy ásványvizes flakont a csap szélén és arra gondoltam, ez tökéletes lesz! Végre egy dinamikus trükk, amivel Nyunyu egyszer már találkozott is az egyik foglalkozáson (akkor fa bábut kellett feldöntenie) és nagyon-nagyon tetszett neki :)

2017. augusztus 3., csütörtök

2017. augusztus 2., szerda

30 nap 30 trükk - 2# Kösd ki a cipőfűzőt

Hát, hogy is mondjam... megszenvedtünk a mai trükkel rendesen :)

A lényege az lett volna, hogy a cipőfűzőt ragadja meg a kis fogacskáival és húzza meg, lehetőleg annyira hogy kioldódjon. Az ötlet onnét jött, hogy 1. Raffa is tudta ezt a trükköt, 2. Nyunyu időnként szereti rágcsálni a cipőfűzőmet (éjszakai unatkozó óráiban, vagy utazás alatt a kocsiban, ha a lábamnál utazik).

2017. augusztus 1., kedd

30 nap 30 trükk - #1 Lábtörlés

Elkezdtük hát a 30 nap 30 trükk kihívást.. persze közben megérkezett a csodálatos 40 fokos hőhullám ajándékba, szóval tényleg lesz kihívás itt az elején.

Ahogy említettem, Newton szinte egyetlen trükköt sem tud és az alapok is hiányosak, szóval úgy határoztam, nagyon könnyű dolgokkal kezdünk, aztán a haladás alapján nehezítünk. Valószínűleg a bonyolultabb, összetettebb trükköket fel fogom bontani részfeladatokra és naponta csak 1-1 részletet veszünk belőle.

A kamaszkor újabb állomása....


.... nekiállt fusiban szivarozni...

Columboként a vízparton (amúgy csirkés rágóka van a szájában)

Neeeem.....

2017. július 25., kedd

Csillámpónikutyának csillámpónis nyakörv ❤

Ajándékba kaptuk egyik kedves kutyasulis barátnőnktől, mert tudja, hogy Newton a csillámpónikutyám... ❤ Meglepetésként érkezett, futárral :)

Trükktanítás - 2. Hogyan fogunk tanítani?

Csak egy gyors összefoglaló következik, mielőtt belevágunk a 30 nap 30 trükk-dologba.. (2 jelentkezőt már találtam, akikkel együtt fogjuk tolni :))

Természetesen csakis pozitív megerősítéssel tanítunk, leginkább klikkerrel.

2017. július 24., hétfő

Trükktanítás -1.

Valamiért Nyunyunak nem igazán tanítottam eddig trükköket. Raffácska nagyon sokfélét tudott, mindketten nagyon élveztük, ahogy egyre bonyolultabb dolgokat tanultunk egyre ügyesebben :) 

2017. július 20., csütörtök

Mit vigyünk a kutyával nyaraláshoz?

Ez itt persze Newton listája, a végére befűzök majd egyéb dolgokat is, amiket mi ugyan nem szoktunk vinni, de fontosak/szükségesek lehetnek.

Legtöbb persze evidens, de a checklista lényege ugye az, hogy ne felejtsünk el semmit (és én evidens dolgokat is képes vagyok otthon hagyni):

2017. július 19., szerda

Az ugatásról

Már volt róla szó, hogy Nyúl mostanában nekiállt a legkülönbözőbb szituációkban ordítani...

Látszik rajta ilyenkor, hogy némiképp frusztrált, de nagyon öntudatosnak akar tűnni (seprűfarok az égnek), mindenre érzékeny (idegen, furcsa tárgyak, hangok, zajok, állatok), mindenre figyel... látszik hogy a kis idegrendszere is feszült.

2017. július 17., hétfő

1 N(ewton) / 44 m2 = 0,0227272.. Pa(scal nyomás a gazdin)

Ezzel a címmel a lakásban tartásra kanyarodnék vissza kicsit, hogy összefoglaljam az eddigi tapasztalataimat.

Szobatisztaság

Ahogy írtam, ez kb 2 hét alatt megvolt, bár ahogy visszaemlékszem, nem nagyon akarnám újra csinálni a 2 óránkénti illetve éjszakai leviteleket... mindig eszebe jutott, hogy nekem aztán soha nem lesz gyerekem, mert hogy lehet éveken át nem végigaludni az éjszakát, amikor én ebbe a néhány hétbe majdnem belepusztultam???

Fél éves... és kamaszodik.

Egészen pontosan holnap, július 18-án lesz fél éves a Kisnyúl, ezért gondoltam, ideje kicsit összefoglalni, meddig jutottunk, merre tartunk, hogyan is telnek közös napjaink mostanában..

Ez a fél éves kor azért is jelentős, mert Newton lassan kinövi a kölyökkort.. olyan nehéz elhinni, hogy ilyen gyorsan eltelt a cukorfalat pihepuha szőrgombóc-korszak... és kezdődik a kamaszkutyás játszmák időszaka :)

2017. július 13., csütörtök

Why your dog is happier than you...

Úgy is mondhatnánk: Ennyi!
A kutyák a jelenben élnek. Nem aggódnak a múlton, jövőn, nem rágódnak problémákon, emlékeken. Persze, könnyű nekik, mondhatjuk, hiszen az emberek világa a kutyáéhoz képest hihetetlenül komplex. Akkor mégis miért olyan fontos ez?

2017. július 4., kedd

Vízinyúl

Ma végre sikerült megörökítenem a bizonyítékot, hogy a Nyúl úszni is tud!!

Új collie-s weboldal!

Elkészült Varga Adrienn új weblapja, ahol sok-sok információt találtok a skót juhászkutyáról:





Nyaraló Nyúl - 3.

A hamburgerektől (és a jégkrémektől, ugye) feldobódva szálltunk vissza a kocsiba és indultunk tovább Bakonynánára.

Már rengetegszer jártam itt, sőt, már a Nyúl is látta egyszer a vízesést, Katinak új volt ez a túraútvonal. Azért szeretem a Római-fürdőt, mert egyáltalán nem fárasztó, szintemelkedés nélküli, csodálatos erdőben lehet megközelíteni. Valójában végig a Gaja-patak mellett haladunk, amely egyre mélyülő völgyben fut alattunk, a Római-fürdő előtt pedig ismét egy szintbe kerülünk vele. Gyönyörű, vadregényes ez a vízesés, méregzöld, mohos sziklákkal.

2017. június 26., hétfő

Nyaraló Nyúl - 2.

A viharnak és az egész éjszakán át tartó esőzésnek hála hajnalra a hőmérséklet lement 19 fokra. Annyira örültem, mindjárt fényévekkel jobban éreztem magam! Nagyon nem bírom a hőséget, ha nem lehetek vízparton, egyszerűen kidőlök.

2017. június 25., vasárnap

Nyaraló Nyúl - 1.

Bár este 9 óra van, ezt a bejegyzést mindenképpen ma akartam megírni, hogy friss élményeket tudjak megörökíteni. :)

Ez volt az első hétvégénk, amikor együtt nyaraltunk, nem otthon aludtunk. Valójában Kati barátnőmmel gondoltunk arra, hogy eléggé kezdünk belezöldülni a mindennapokba, itt az ideje lelépni, ha csak hétvégére, akkor is.

2017. június 20., kedd

Nyúl a suliban

Amennyit csak tudunk, a sulin lógunk. Képzelem, mit gondolhatnak a kollégák/barátok, mert mostanában minden kedves érdeklődés az alábbi forgatókönyv szerint zajlik:

- És mit csináltál hétvégén/délután?
- Ööö.. kutyasuliban voltunk.
- Megint?? 

Több oka is van ennek.. egyrészt, a már említett szocializáció és megbízható környezet miatt.

2017. június 18., vasárnap

Hogy is kezdjük ezt a kiskutyázást? - 2.

Ami egyértelműen és biztosan megment minket a kérdéstenger közepén, az egy jó kutyaovi.

Itt szakszerű, a gyakorlatban alkalmazható, kipróbált tanácsokat kaphatunk az összes kiskutyás témában, amellett a rengeteget hangsúlyozott szocializációt is nagyon jól támogatja.

Hogy is kezdjük ezt a kiskutyázást? - 1.

Na, ez egy jó kérdés...

Részemről totális pánikban, az említett lakásban tartás és 13 kutyás, de kiskutyatalan év következtében.. mert hát annyi minden van... tanulja meg a nevét, a szobatisztaságot, az egyedüllétet, kezdjük el tanítani a behívást, találjunk kis- és nagykutya játszótársakat, nagy zöldterületet a szabadon futkározáshoz, de a közelben, hiszen a kiskutty még nem tud nagy távolságokat megtenni... és persze úgy éreztem, az időm korlátozott, hiszen összevissza 1,5 hétig tudtam otthon lenni vele, aztán vissza a munkába.. így is szerencsés vagyok, hogy ki tudtam venni ennyi szabit, illetve tudtam, hogy utána a kiskutyának napközben nem kell 8 órát a lakásban töltenie majd egyedül, mert minden nap kiviszem Anyához, a kertes házba.

Az első napok otthon

Kíváncsi voltam, hogyan fognak telni az első napok és persze nagyon izgultam is... soha nem tartottam kutyát lakásban, így rengeteg téma alapvetően kiesett (szobatisztaság, rágásproblémák, szabályok a lakásban, szoros együttélés a kutyával, én-idő stb), illetve kiskutyát is 13 évvel ezelőtt neveltem utoljára, teljesen más rendszerben.

2017. június 6., kedd

Úton hazafelé

Úgy éreztem, kicsit sorsszerű az egész... Newton-t március 25-én, Raffácska születésnapján hoztuk el. Mondanom sem kell, nagyon vártam.

Már délelőtt felutaztam Pestre, találkoztam a barátnőmmel, illetve észrevettem, hogy sikeresen nem hoztam egyetlen játékot sem, amit odaadhatnék Katának "szagosításra"... rohanás a Fressnapfba, 556. játék megvásárlásáért.

2017. június 4., vasárnap

Kérdéslista a tenyésztőhöz

Szerintem nagyon hasznos egy ilyen listát összeállítani, mert a látogatáskor annyira el leszünk foglalva a kiskutyák dögönyözésével, hogy biztosan csomó mindent elfelejtünk majd megkérdezni...

Látogatások a tenyésztőnél

Elérkezett a naaagy nap: az első személyes találkozás napja :)

Mi 5 hetes korában látogattuk meg a Nyulat először - mehettünk volna akár 2 héttel korábban is, de egyéb elfoglaltságok (pl költözés) miatt halasztottuk. Nagyon változó, hogy a tenyésztők mikortól engednek idegeneket a kölykök közelébe, általában 3-5 hetes kortól mehetünk ismerkedni. Ennek elsődleges oka, hogy óvják őket a fertőzésektől.

2017. június 3., szombat

Előkészületek - türelmetlenkedés

Ezután elérkezünk ahhoz az időpillanathoz, amikor türelmetlenül várjuk a kiskutyánkat. Az első találkozást, a hazavitelt, hogy hogyan alakulnak majd az első napok, első séták, stb. stb.

A következő viselkedéseket fedezhetjük fel egy jövőbeli gazdán:

Előkészületek - bevásárlólista

A személyes találkozás előtt álltunk tehát, amikor is az ember elkezd listát írni arról, hogy mit is kell beszereznie (a kutyán felül, természetesen..)

Őszintén mondom, teljesen hülyén éreztem magam.. 13 évvel ezelőtt volt utoljára kiskutyám.. persze azért volt elképzelésem, de sokszor mégis úgy álltam a Fressnapfban, vagy keresgéltem a webáruházakban, mint aki azt sem tudja hol van... ja és persze abban a speciális helyzetben voltunk, hogy mivel a kutya napközben Anyánál, délután-este nálunk van, csomó mindent duplán kellett beszerezni.. ez főleg a borsos árú tételeknél fájdalmas dolog.

2017. június 1., csütörtök

2017. május 29., hétfő

Miért éppen skót juhász?

Itt most valószínűleg mindenki úgy kezdené, hogy gyerekkoromban... hát, én is.

Mindig is skót juhászt szerettem volna.. szóval a Kis Nyúl tulajdonképpen egy álom megvalósulásának is tekinthető :)

Mikor ne vegyünk kutyát?

Csodálatos, nem, hogy egy kutyás blog 3. bejegyzése ilyen témát feszeget? Úgy érzem, most rögtön el is veszítjük (nem létező) olvasóink felét.

Nem gondolom, hogy akárcsak jogom lenne bárkit is korlátozni bármilyen szándékában, mindössze saját gondolataimat foglalom össze egy - igen rövid - bejegyzésben.

Gondolatok a fajtaválasztásról

Azt hiszem, szívből választunk fajtát. Természetesen vannak kivételek, de úgy gondolom, hogy még aki meghatározott céllal szerez is be egy kutyát, ott is szerepet játszanak az érzelmek. Jó esetben ehhez hozzájön némi tudatosság vagy előzetes tájékozódás, ami egyébként rendkívül hasznos tud lenni, tekintettel arra, hogy valószínűleg - remélhetőleg - több mint 10 évet fogunk meg/át/túlélni kedvenc kutyánkkal.

2017. május 27., szombat