Ez a bejegyzés ismét csak egy emlék-bejegyzés, mert szombaton ismét kirándultunk, ismét Nóriékkal :)
Nórit amúgy egyre jobban szeretem, amennyire megismerem. Olyan ember, aki folyamatosan keresi, hogyan lehetne jobb, közvetlen, van humorérzéke, szívvel-lélekkel csinálja, amit csinál - és őszinte. Őszintén tud beszélni az érzéseiről a kutyázásban, vagy akár a saját kutyái kapcsán. Belátja azt is, ha valamit korábban nem jól csinált, vagy ha nem sikerült minden tökéletesen. Az ilyen emberek számomra hitelesek.
Persze mindig meglepődök, mert az emberek panaszkodnak, hogy a facebook, instagram stb mennyire nem valós és mennyire "megcsinált", aztán amikor valaki őszinte, azzal meg nem tudnak mit kezdeni.
Én azért szeretem, ha valaki őszinte és beszél a kutyázással, kutyákkal kapcsolatos nehézségeiről is (és én magam is azért írok ezekről, direkt), mert rengeteget lehet tanulni belőle, illetve rájönni, hogy mások, akár a profik is küzdenek. Ez pedig kitartást, néha megnyugvást ad. Soha nem az jut eszembe ilyenkor, hogy "háhá, neki se kerek a világ meg az ő kutyája se tökéletes" hanem az, hogy na végre valaki, aki őszinte önmagához és nem fél mindezt megosztani másokkal.
Ennyi kitérő után: ez a kirándulás ismét szuper volt, megmentette a napomat, mert amúgy nem volt felhőtlen jókedvem és elég fáradt is voltam. Nem is tudom, hetek óta nem alszom jól, mindig álmos vagyok. A kondícióm is bőven hagy kívánnivalót maga után (persze, nem merünk kirándulni, így meg miből legyen??? Múltkor agilityedzésen is majd meghaltam a kicsit futósabb pálya miatt).
Newton teljes elborulással kezdett, megtalálta a múltkori mopszot (ivartalanított kan, már megint a szokásos történet...) és elöntötte a tesztoszteron. Szóval beálltam a mopsz mellé és elzavartam a kutyámat, meg elkaptam a fejét kicsit. Ismét vízionáltam egy ivartalanítást, mondom nem hiszem el, hogy egész túrán ezt kell majd csinálnom... ilyenkor arconpörgés van ám, koncentráció zuhanása a 0 alá. El is könyveltem, hogy OK, a feladatoknak ma annyi. Aztán rendkívül kellemes meglepetésként az állapot elég hamar elmúlt. Nem kellett már "őriznem" a helyzetet, Newton őszintén elengedte a szitut és teljesen normálisan folytattuk a túrát. Annyira örültem, el nem tudom mondani!! 3,5 éves kora óta érzem, hogy lejjebb engedett, amikor alkalmanként visszatér egy kicsit az agyeldobott énje, akkor már nincs igazán türelmem hozzá :D :D :D
Nem készítettünk fotókat (ha lesznek esetleg facebook-on, akkor leszedem őket és felteszem utólag), csak amikor a feladat a szelfi volt :)
Ja, meg Nyúlról csináltam, amikor rendkívül kipihent arccal felébredt a túra utáni alvásból :D :D
Mindannyian kidőltünk, délutánra rohangálást-vásárlást terveztünk, végül semmi nem lett belőle, elaludtuk a fejünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése