Kaptam közben egy (számomra) rossz hírt is, mégpedig azt, hogy egy darabig, beláthatatlan ideig nem lesz konzultációnk Anitánál. Hát, ez nagyon megütött, őszinte leszek. Nem is gondoltam, hogy ennyire rosszul fog esni, mármint, kicsit olyan volt, mint egy szakítás és most nem túlzok. Talán a bizonytalanság érzése miatt, nem tudom. Ő volt az, akitől annyit tanultam a tanításról - és még éppen csak elkezdtük. Minden amit mondott, számomra egy "váó, erről fogalmam sem volt"-érzést okozott. És most, alig pár alkalom után hirtelen vége. Bíztam abban, hogy az Ő segítségével ki tudom foltozni azokat a lyukakat, amik pl. a terelésben hiányoznak. Szóval miután beszéltünk, megzuhantam. Arra gondoltam, mi lesz most velünk? A kutyáimnak szüksége van az Ő hozzáértésére, mert sokszor egy-egy mondata jobb meglátást adott róluk, minthogy én ismerem őket évek óta. Anita azonnal észrevette, ha pl. Asszírkát zavarta egy kézmozdulatom, ha túl sokat mozogtam és beszéltem egy feladat alatt (gondolván, így majd növelem a motivációt, közben meg csak zavartam az érzékeny kutyámat). A tudása számomra pótolhatatlan. Hozzá kell tennem gyorsan, nem Anita hibája. Neki is van sok dolog meg gond az életében, nyilván priorizálnia kell. Az ő élete az obedience és a csapata. Plusz, nem azt mondta, hogy soha többet nem tudunk menni hozzá. Még váltottunk pár üzenetet, így kicsit megnyugodtam.
Aztán: kicsit összeugrottam az egyik kutyás csoportban egy emberkével, mivel mással kapcsolatban, mint a vadászok és kutyakilövések... Nem szoktam nagyon kommentelgetni beszélgetéseket, de ez egy jó csapat, hasonló látásmóddal, hozzáállással. Mégsem jött ez most be. Visszatérek csendes mivoltomhoz, nem hiányzik nekem a konfliktus... Pedig aztán nyilvánosan is támogattak mások és privátban is, nagyon jól esett és nagy szükségem volt rá, borzasztóan megviselnek ezek a dolgok.
Szóval nagyon fáradt lettem hétvégére. A pénteki minikirándulás és a szombati Programok Hatlábon sokat emelt a hangulatomon, de a fáradtság maradt. Így várt ránk a vasárnapi Kraft agility kupa.
Őszintén bevallom, semmi kedvem nem volt hozzá, több okból sem.
Az első a fent elemzett sz*r hét volt, a második, hogy hetek óta elmaradtak az agilityedzéseink az időjárás vagy egyebek miatt. Egyszer tudtunk csak menni a verseny előtt, kedden - amikor megintcsak életünk egyik legpocsékabb edzését nyújtottuk. Nekem semmi kondim nem volt, majd meghaltam a végére. Még Newton sem hozta a szokott profi formáját, volt, hogy nemtudoménhányszor rohant el a kúszó mellett, pedig ilyet aztán tényleg nem csinál soha.
Newton-nal nem jöttünk ki valahogy a héten, nem tudom pontosan megmondani, miért gondoltam ezt, mert nem történt az ég világon semmi, egyszerűen - érzés. Lehet, hogy csak én voltam zaklatott és ő ezt képezte le. Vagy beképzeltem az egészet. Simán belefér.
A verseny paraméterei további idegeskedést okoztak nekem, mint kiderült, 3 futamunk lett volna, ebből kettő open. Ami azt jelenti, hogy A1-A2-A3 egyben versenyez, közepes nehézségű (vagyis nekünk nehéz, mert mi csumpi A1-esek vagyunk...) pályán. Hurrá.. hát ennek meg mi értelme?? Ráadásul a szintidőt itt az első helyezett idejéhez állapítják meg, ami külön sz*rul jön nekünk, akik amúgy is folyton az időhibával küzdenek. Ja és rengeteg volt a nevezett border. Akár A3-as border... Aztán: az A1 futamokat a nap legvégére rakták, 6 óra után lett volna az utolsó bejárás.. Teatyaég. Vasárnap. Este. 6 után. Ja, óraátállítás utáni első napon. No komment. Plusz: az L-eseknél mi voltunk az startlista alapján az első futók. Ez megintcsak idegesített, mert nem tudtam, hogy a bejárás után az S felől az L felé haladás általános-e, vagy esetleg bejárás után rögtön mi futunk-e majd. Aztán: az egyes futamaink között 2-3-4 órák teltek volna el terv szerint. Amikor nem tudsz mit csinálni. Mert nincs hova menni. Ülsz a kocsiban vagy sétáltatsz (nem túl sokat, mert akkor elfárad a kutya). Nos, én már itt eldöntöttem, hogy nem futunk hármat. Egy futamért nem érdemes ennyit utazni, hát legyen kettő. Még szombat este is variáltam ezerrel, hogy mi legyen, mert nekem az A1-re lett volna nagy szükségem, hiszen ezt kell gyakorolnunk! Életünk második A1-es futama basszus. De baromi későre rakták. Gábornak is tele volt a mindene, szóval a rá és az életbenmaradásra való tekintettel úgy döntöttem, az openeket futjuk, mert akkor korábban haza tudunk jönni. Ez volt A TERV.
Annyira izgultam a fentieknek köszönhetően, hogy szinte semmit nem aludtam (minek azt?). Esőre és ködre ébredtünk keltünk. Nem kellett hajnalban indulnunk, 11-re érkezünk volna, 3/4 9 körül vágtuk kocsiba magunkat. Pont ekkor hívott Évi, hogy ő nem jön, mert Bozi kennelköhögéses. Király. Együtt tudtunk volna pályát járni. Már úton voltunk (autópálya és szakadó eső, ez amúgy feldobott, sz*r hangulatomban mindig segít, ha az időjárás is hülye), amikor Évi megint hívott, hogy láttam-e, hogy lemondták az open jumping futamokat és csak 14:30-ra kell felérnünk. Hát, nem láttam. Vissza már nyilván nem fordulunk, újratervezés. Felmentünk Gábor Apukájához Pesten pihenni egyet. Kaptunk forró teát, kicsit beszélgettünk, egy segített. Ledőltünk egy órára (aludni nem aludtam, de jólesett). Újra elindultunk.
Még szerencse, hogy előbbre kalkuláltam az érkezést 3/4 órával, mert az open agility S-es pályabejárás éppen kezdődött, mikor befutottunk. Sprint a regisztrációhoz, pályabejárás bámulás, pályabejárás, melegítés, indulás. Azt kell mondjam, a pálya nem is volt olyan nehéz. Mi viszont rohadt összeszedetlenek voltunk. Egy biztosan az én hibám volt, koncentráltam egy kerültetésre a szlalom előtt és hirtelen nem figyeltem arra, hogy mi a következő akadály.. addigra Nyúl került, ugrott, én nem váltottam és kicsit összeütköztünk. Zavarában szaglászott egy sort, én helyreszerencsétlenkedtem magam, ő pedig ügyesen folytatta, abszolút büszke vagyok a szlalomjára. A pallófeljárat nem volt meg neki elsőre és az utolsó akadályoknál is úgy kellett "visszarántanom" őt a jó irányba. Mindegy, egy megtagadással megvoltunk.
Nem voltam túl boldog, de végül a 35 versenyzőből 21 teljesítette a pályát és mi 21.-ek lettünk. Arra gondoltam, mindent felírok, ami pozitívvá fordítja ezt az eredményt, szóval itt emlékezek meg arról, hogy a versenyzők 75%-a border collie volt. És mi életünk 2. A1-es futama - helyett egy openen - nem záródtunk ki, csak egy megtagadásunk volt. Szerintem ez szép eredmény!
A második futamra konkrét hullák voltunk, a kutya is meg én is, pedig a megváltozott menetrendnek köszönhetően órákkal előbb kezdhettünk. Félálomban lejártam a pályát - és megállapítottam, hogy nehéz (nekem). Pedig amúgy valószínűleg nem volt az. Vagy nem tudom. Amin meglepődtem, hogy Newton sokkal összeszedettebb volt, fáradtsága ellenére. Láttam, hogy akarja csinálni, figyel és igyekszik. Élmény volt számomra és erőt adott. Egészen szépen is haladtunk szerintem, az első hibánk a szlalom volt, ettől mindig félek, nem stabil sajnos. Jobbról, a túloldalról kellett volna belemennie, talán ezt még eltalálta, de egy rudat kihagyott. Ez még hagyján volt, húztunk tovább, viszont később a nyamvadt pallófeljáratot (megint!) ignorálta, helyette elment és megugrott egy akadályt. Nem tudom, ez a palló valahogy nem tetszett neki, vagy nem látta rendesen. Legközelebb jobban figyelek majd, hogy ha egy akadályt az első futamban ennyire ignorál, a következőben sokat segítek neki és konkrétan rávezetem. Itt ugye elbuktunk, kizárás, viszont van rá lehetőség és én nem akartam kihagyni, hogy végigfussuk. Hirtelen arra gondoltam, végigszívtuk itt napot basszus, hát akkor lefutjuk nemérdekel, gyakorolni AKAROK. Mivel ez már tét nélkül ment, szuperul sikerült, igazi versenyzőnek éreztem magam közben, megjött a küzdőszellem :D A kizárásért kicsit szomorú voltam, mert még sohasem volt kizárásunk, lehettünk volna olyan mint a Kincsem, na jó, nem mindig győztes, de legalább soha ki nem zárt, de ez már nem lesz meg így :(
Nem voltam nagyon elkeseredve, végül a 12 L-esből 4-nek sikerült a pálya, mindenki mást kizártak.
Úgy voltam az egésszel, hogy amúgy élveztem, de tényleg, a versenyek hangulata utánozhatatlan. Addig nagyon rossz, amíg várakozol, reggeltől kezdve (vagy éjjeltől, ugye). Mivel már nem kezdők vagyunk, az A1 futamokat összevissza szórják a napon belül, néha tényleg órákat vársz és ez nekem nagyon fárasztó és nem előnyös. Utána viszont, amikor pályát jársz - és főleg, amikor futsz, akkor nagyon jó :)
Örültem Mátééknak, ő is skóttal fut, ez már nagy lelkierőt jelent :) Kicsit beszélgettünk, drukkoltunk egymásnak, jól esett nagyon.
Szóval, mindent összevetve jó verseny volt. Ági mindig azt mondja, ha jól érezted magad és mindent beleadtál, amit tudsz, már győztes vagy. Én a második pályánkra ezt éreztem. Versenyzünk tovább :) A szlalomon szeretnék tudatosítani az biztos, akkor legalább ezt az izgulási faktort ki tudnám iktatni.
Idén még egy versenyt néztem, ismét a Kraft-on, decemberben. Illetve Máté említette, hogy az osztrák versenyek milyen szuperek, utánanézek/kérdezek majd ezeknek is, de csak jövőre. Hát, hajrá. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése