Most, hogy már mindkettőt kipróbáltam, azt mondanám, városban.
Lássuk. Most, hogy kiköltöztünk a városból és nem is abban a kisvárosban lakunk, ahol én felnőttem, hanem önállósodtunk egy "idegen" faluban/kisvárosban, érdekes reakciókkal találkozunk kutyasétáltatás közben.
Azt gondolnánk, itt nincsenek olyan kemény, kötelező szabályok (lásd póráz), mégiscsak lófrálnak szabadon is kutyák, meg minden. Az emberek természetközelibb helyen élnek, falusiak, nem tojnak be akármitől. Élhetsz szabadabban a kutyáddal. Ennél azért árnyaltabb a kép...
Először is, itt nem divat a sétáltatás, ugye - sőt, nagyon sok kutya láncon él. Vagy maximum elengedve, az udvarban. Néhány ki tud járni, ezek hálaégnek kisebb testűek és tipikus falusi kutyák - szőrborzolás/csúnyanézés/megfeszülés/kerülgetés, esetleg morgás, viszont nem verekszenek. Az emberek viszonyulása a kutyához.. tipikusan "régies". Kutya az udvarra való, láncra - meg fogyóeszköz.
Eddig egy néni szólt be, hogy "itt nem szoktak ám a kutyák szabadon futkározni" (néni az úton közlekedett, kutyák a járdán - és nem miattunk kellett lemenni a néninek, eleve ott haladt - a kutyák rá se néztek, nem csináltak semmit, mi mentünk mögöttük pár méterrel, sebaj), meg egy bácsi, hogy múltkor "hogy megijesztették a kutyáink, amikor kilépett a kapuján". Persze az ember ilyenkor beszélgetésbe elegyedik, hogy tompítson a hozzáálláson, a kutyái, meg a saját érdekében. Ekkor megtudtuk, hogy neki is volt egy nagyon okos rottweiler-németjuhász keveréke, aki láncon hazahúzta neki az erdőből a fát, meg nem nyúlt a kajájához, amíg nem engedte neki. Végül abba pusztult el, hogy elkezdte rágni a saját lábát, aztán ki is rágta csontig. Altatták.
Hát, ez az amivel az ember nem tud mit kezdeni. Az okos kutyáról, meg általában a kutyákról alkotott képpel (én nem szerettem volna találkozni azzal a nagyon okos rottweiler-németjuhásszal - de a skótjuhászaim félelmetesek, nyilván). Nyilván nem kezded el felsorolni, hogy a kutyád milyen vizsgákat tett le, meg sportol/versenyez, meg terel, meg nem egyedül engedted ki az utcára, mittudomén, mert szótárilag sem értik. Ha meg esetleg egy macskát is megkerget, akkor meg aztán biztosan egy életveszélyes vadállat (eddig azt hitted, falun nem különösebb hír, hogy a kutyák nem bírják a macskákat..)!!
Néha nagyon nehéznek érzem a dolgot. Mert nagyon féltem a kutyáimat. Nem akarom, hogy bármi bajuk essen, megmérgezzék őket, csak azért mert valakiknek nem tetszik, hogy szabadon sétáltatok, vagy ugatnak napközben, vagy valami. Ezért nem érzem még teljesen jól magamat itt. Ha csak én lennék meg Gábor, már rég nem nyomasztana semmi, mert amúgy minden tökéletes. Amit tudok tenni, hogy forgalmas időszakban - lásd előző bejegyzés - megkötöm őket, amíg kiérünk az utcákról. Meg persze amúgy is tartom az etikettet, ha szabadon megyünk is. De nem tudom, elég lesz-e. Az ember kutyásként mindig ki van téve a beszólásoknak. Mondjuk mindig is érdekelt ennek a pszichológiája. Én életemben nem ugattam be senkinek, hogy mi nem tetszik nekem és mit nem kéne így vagy úgy csinálnia. Főleg ok nélkül. Mert ha a kutya mondjuk csinált volna valami elfogadhatatlant (vagy egyáltalán bármit..), akkor OK, jogos. Értem, hogy vannak, akik félnek a kutyáktól. Tekintettel is vagyok rájuk. De én meg mondjuk félek a bunkó BMW-sektől. Nem kevésbé veszélyesek - simán kinyírnak egy csomó ártatlan embert.. és? Érdekel valakit? Nem. Nem tudom az emberek miért lelik örömüket abban hogy másokat b*szogatnak. És hogy a kutyásoknak miért csak kötelezettségeik vannak.. jogaik miért nem (ajánlom a témakörben canisludens kvajó stílusban megírt intelligens és tűpontos meglátásait, ITT vagy ITT).
A fentiek tekintetében: falun kutyát felnevelni, szocializálni kvázi lehetetlen. Vagy akkor az életünket a kocsiban töltjük, bejárunk vele a városba, sulizni, haverokkal lógni. Kutyás társaságot később se nagyon fogunk tudni felépíteni - ha szerencsénk van, találunk olyanokat, akik szintén a városból költöztek ki a kutyájukkal :)
Az egyetlen, ami falun könnyebb, hogy nagyobb a tér. Hamarabb elérünk olyan részeket, erdős/mezős/szántós területeket, ahol szabadabban mozoghatunk. Nincs annyi inger (kivéve vadak, hehe), így egyszerűbb, pihentetőbb a séta.
Na nézzük ehhez képest a várost. OK, alapvetően itt is vannak, akik nem csipázzák a kutyákat, de a társadalom a városban kénytelen volt hozzászokni a kutyák jelenlétéhez. Akiknek a szerepe - fájdalom - megváltozott. Teljes értékű családtaggá váltak, az emberi társadalom szerves részévé, az életterük pedig teljesen átfed a humanoidokéval. A legtöbb (persze van sok kivétel is..) városi kutya jól szocializált, hiszen kénytelen-kelletlen hozzászoktak a városi közeghez, ingerekhez, nem hozzáértő vagy kevésbé tudatos gazda mellett is.
Ami itt nehéz, az a tér hiánya. Sokat kell kutyagolni általában, amíg nagyobb füves területet, nyugodt placcot találunk. Hosszú, jó fárasztós sétákat is nehezebb összehozni. Bár, miután az ingerek mennyisége viszont több100-szoros, mondjuk egy faluhoz képest, a kutyák agyban gyorsabban amortizálódnak.. (mostanában látom, amikor visszamegyünk a városba a kutyákkal (hetente 1-2x), hogy egy-egy sűrűbb, kutyás területen kb felrobban az agyuk, ahogyan szimatolnak és dolgozzák fel az információkat.)
Meg ugye a szabályok. Amikről mindenki tudja, hogy nagy része nem betartható, meg nem normális... aztán az aznapi eredmény a közteresek hangulatától függ.
A tér hiánya és a szabályok miatt viszont sok városban a tudatos, lelkiismeretes kutyatartók létrehozták a minőségi kutyázás igényét és terét is. Pl. Budapesten és környékén. Ha ott élnék, esküszöm, csak válogatnom kellene a szuper programok, lehetőségek között..
Amiben nagyon bízom, az a fiatal generáció. Ők már másba születtek bele. Számukra a kutya egyértelműen családtag - de még ha nem is rajonganak érte, vagy nekik nincs, akkor is hozzászoktak a mindennapi jelenlétükhöz. Nem pánikolnak, vagy akadnak ki, amikor meglátnak egy kutyát, póráz nélkül. Talán jobban vallják az élni és élni hagyni elvet. Sőt, egyre többüknek fontos a környezetvédelem, a természet - mert tudják, hogy nekik az életük, jövőjük múlik azon, hogy mi lesz a bolygónkkal. A kutyák pedig a természet egy darabját hozzák vissza az életünkbe, akár közvetlenül, mint társállat; akár közvetetten, mert pl. nagyon sokan miattuk mozdulunk ki az erdőkbe, hallunk madárdalt és tudunk ismét rácsodálkozni arra, hogy milyen egyszerű dolgokban megtalálható a szépség...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése