Terelés 2x

Az elmúlt hétben voltunk terelni egyszer Gabinál és egyszer Barbinál is. Még nem tudom, mi lesz az ideális tréningsűrűség, mit bírnak el a kutyák (főleg Newton), de szeretnék most ismét rendszeresebben járni.

Gabinál egy hodályból kihajtással kezdtünk, ez nagyon tetszett, Newton is ügyes volt annak ellenére, hogy sohasem volt ennyi birka között zárt helyen.

Később szét volt esve kicsit, sokat ugatott, ami nem szokása általában, csak ha fáradt/feszült/dekoncentrált. A szlalom szép volt, jobban figyeltem a bal oldalra. A híd nem sikerült túl jól, háromszor feküdtünk neki, de még én sem tudom, mire mit kéne reagálnom, hogyan kell belenyúlnom a különböző helyzetekbe. Meglepetésként ért például, hogy hozzáérhetek a jószághoz, segíthetek a kutyának a nehéz szituációkban. Azt hittem azt tilos.

A kifutások között volt szép, az irányok is szépen mentek, testjel nélkül! Az előrehívás nem nyert ezen a tréningen. 

Elkezdtük a védelmet, amikor a kutyának az egyik oldalt le kell védenie, a nyáj egyik oldalán, egyenes vonalon kell fel-alá mozognia.

Piros nyíl: haladási irány, zöld nyíl: kutya mozgása

Ez kemény meló. Kerítés mellett kezdtük gyakorolni, de a kutyának elég megterhelő, ahogyan folyamatosan előrehívjuk-visszaküldjük a nyáj mellett. Az új feladat amúgy is mindig stresszt jelent, a sok parancs pedig méginkább. Gabi mesélte, hogy a border collie-n kívül más terelőfajta nem viseli jól a másodpercenkénti parancsokat, sokszor teljesen ellentéteseket.

A tréning végén Gabit megkértem, vigye be Asszírkát egy körre, mert nagyon kíváncsi voltam a véleményére. Ő nem látta a kicsit az ösztönpróba óta birkákkal, az pedig már 2 évvel ezelőtt volt.

Asszírka rohant lelkesen, a tiltásokra reagált, a dícséretre reagált és persze - ugatott. Folyamatosan.

Amikor végeztek, Gabi csak annyit mondott, hogy hát igen, ő olyan, mint a skótjuhászok. Nevettem, mert tudtam ez mit jelent az ő szájából :D Teljes mértékben egyetértek. Bár sokat erősödött az elmúlt években, Asszírka még mindig gyenge. És soha nem is lesz erős egy IHT-3-hoz. Elrohangál, elkörözget, ugat mint az állat és ennyi. Gabi szerint egy munkavizsgáig el tud menni, vagy ha nagyon akarom IHT-1-ig, de tovább biztosan nem. Őszintén szólva egy fikarcnyi rossz érzés nincs bennem ezzel kapcsolatban, mert vele szemben nincs elvárásom ebben a sportban (sem). Örülök, ha be tudom vinni rohanni egyet, mert kellemesen elfárad, kicsit átmozgatja az ösztöneit és nyugi van a nap hátralevő részében.

Ma pedig Vasadon tréningeztünk egyet. Utoljára szeptemberben voltunk itt, ideje volt visszanézni :) A vasadi tréningeket tanításra szoktam használni, itt könnyebb bejutni a kutya fejébe, mert lassabbak a birkák. Illetve itt Asszírka kiscsórinak is mindig van 1-2 köre, ugyanezen okból kifolyólag. Fehérváron a rosseb akarja bevinni azért, hogy vehemens kiskutyának hála állandóan átgyalogoljon rajtam a nyáj és a birkák alatt végezzem? Ehhez már öreg vagyok :)

Newton 3 kört ment, Asszírka kettőt. Mint végül megállapítottam, mindegyiknek eggyel kevesebb kellett volna.

Newton-nal gyakoroltam a hidat, próbáltam az előrehívást (0 siker), sokat együtthajtottunk, kértem tőle kerítésről leválasztást. Kifutást próbáltam a legelőn több-kevesebb sikerrel, illetve az irányokat csökkentett testjellel, vagy csak szóra. Vittem kaját, mint már legutóbb Gabihoz is, ezzel próbálok rádícsérni a szép részekre. Azt hiszem fontos, hogy megtartsam viszont az egyensúlyt, a kaja/tanítás és az ösztönmunka között, mert kajára a kutyák hamar átesnek tanításoldalra és leszarják a jószágot (tanításnál ugye legtöbbször elvárás, hogy zárják ki a környezetet és ránk koncentráljanak).

(A fotókat Gábor készítette, amiket ezúton is nagyon köszönök!!)

Nyúl sokat ugatott, de dolgozott nagyon becsületesen. Ami elgondolkodtató, hogy a balansza itt kiegyensúlyozottabb, bal oldalon is feljebb jött, mint Gabinál. A másik viszont, hogy sokat csipkedett, sőt, volt hogy belefogott a birka szőrébe. Ezt valószínűleg feszkólevezetésként használja, illetve mivel nem mennek annyira a juhok, mint szeretné, elégedetlen és keményebb eszközre vált. Ezért viszont kizárás jár versenyen. Azt már látom, hogy makacs birkákhoz Newton kevés lesz néhány szituációban. Hiába ugat, azt hisztisen csinálja, nem erőből. Szóval új stratégiát kell kialakítanunk. Ez pedig elképzelésem szerint a "mellső lábbal ugorj a birkára"-lesz. Ma elkezdtem tanítani, jutalomfalatos megvezetéssel, mert anélkül Nyúl nem volt hajlandó. Eddig szuperul bevált. Majd gyúrjuk.

Asszírka pedig édesem nagyon ügyes volt ma! Folyamatosan és idegtépően üvölt, plusz látszik, hogy nekem akar megfelelni, de szépen balanszol (vééégre!!), hipergyorsan fekszik, lelkesen rohan, ha kerültetem mondjuk a karám körül, jól lassítható. Bejön már bizonytalanság nélkül a máltaiba vagy a hídra, ha elöl átmegyek, hozza utánam szépen a birkát. Sőt, ma már kerítésről leválasztást is csinált :) Cukorgombóc. Még akár lesz is belőle valami. A karámba ki/behajtást gyúrni kell. Sajnos ő is sokat fog, ha így haladunk, akkor viszont le tudom majd könnyen építeni ezt a viselkedést, mert már lesz olyan magabiztos, hogy 1. nem menekül ki egy erősebb tiltásra, 2. nem lesz rá szüksége a birka nyomása érdekében.

Ami nem volt igazán jó, hogy mindkét kutyának eggyel kevesebb kört kellett volna számítanom. Newton a harmadik körben már csak együtthajtást, nyájforgatást kapott, de ez is sok volt szerintem. A végén, amikor utolsó feladatként nyájcserét kellett volna csinálni, nem bírta elhozni a birkákat a kaputól. Leválasztani még leválasztotta, de amikor aztán azok nem jöttek bejjebb a pályára, csak állt tanácstalanul, küldhettem vissza vagy 5-ször. Nem tudta elhozni őket, annyira elfáradt agyban. Csak ordított, szétrebbentette őket, került egyet, megint közéjük ment... Barbi így beküldte nekem Asszírt, Newtont pedig levezette. Ez nem volt jó befejezés. Nem szeretek munkát szarul befejezni, rossz érzéssel, magamnak meg a kutyának. Időbe telt túltenni magam rajta, de nem lehet mindig minden tökéletes, ezt tudjuk. A kutya nem fog ennyitől összetörni.

Asszírkával megcsináltuk a nyájcserét, aztán rohantunk, mert már várt a következő csapat, megcsúsztunk 1/4 órával. Sietve fizettem, búcsúztunk.

Hazafelé aztán elmélkedek mindig egy sort, elemzem a tréninget, a tanultakat, tapasztaltakat. Nem volt felhőtlenül jó érzésem, magamat hibáztattam, hogy túl sokat akarok. Nem szabad ilyen hosszú, ennyi kört tolni és nem szabad mindent akarni. Azt sem mondom, hogy egy tréningen gyakoroljunk egy valamit, mert a kutya belezombul és megutálja. Azonkívül ha valamit szépen megcsinál és mi ennek ellenére ismételtetjük, ahogyan fárad, biztosan belehibázik majd, ez pedig nem cél. 

Nagyon rosszul érzem magam, amikor azt látom, hogy a kutya miattam van összezavarodva. Nem ért valamit, mert én nem tudom neki érthetően átadni.

Pocsékul tudom érezni magam sokszor, Newton miatt. Mert adott egy szuperjó, fajtáján belül kiemelkedő képességű kutya, akin én is tanulom azt a sportot, amit ő is. Nem tudom olyan jól irányítani, ami kihozná belőle a képességei maximumát. Nem érheti el azt, mert "elrontom" őt. Bizonytalanságot viszek a viselkedésébe, akkor is, amikor ő jól tudná a megoldást. Szar érzés, na. Igaz a mondás, hogy mindig a következő kutyádnak tanulsz. És valahol nagyon szomorú is, hogy a pioníroknak, a tehetségeknek, akik miatt elkezdesz valamit, meg kell szenvednie a bénaságodat. Az is igaz, hogy nélkülük viszont sohasem kezdted volna el azt, amiben most folyamatosan egyre jobb akarsz lenni. Ennek kicsit a kutyád az ára. De nem akarok apátiába süllyedni, hiszen azt is tudom, hogy mindent megteszek, hogy a legjobbat biztosítsam a tanításban, amit aktuálisan tudok. És nagyon igyekszem tanulni.