Vasad idén először

Hát, igen, így az év második felében, csütörtök-péntekre eljutottunk Vasadra ismét... tavaszi terveinket a vírus szabotálta, a nyárra pedig megfogadtam, hogy nem közlekedünk az M1-M0 vonalon, csak, ha életbevágó - a tavalyi tapasztalat elég volt. Állandóak a balesetek, de ha az nincs éppen, akkor az idegenforgalom és az építkezések miatt áll a kilométeres tömeg - mindez több órán keresztül, 35 fokban, két kutyával, akikből az egyik csomagtartó boxban utazik, nem túl vidám.

Így is aggódtam a fentiek miatt.. a tréninget tegnap végül későbbre tettük egy órával (este 7-re), az M0 helyett pedig Budapesten keresztül közlekedtünk - természetesen ezekkel együtt is késtünk. Na mindegy, a hőmérséklet tökéletes lett, illetve mi voltunk az utolsók aznapra, nem kellett várnunk szinte semennyit, nagyon kompakt és hatékony módon 1 óra alatt letréningeztem a két kuttyot, kiváló volt így.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt tettük le Newton-nal a munkavizsgát, azóta csak párszor jutottunk el gyakorolni, ide-oda. A célom ezért mindössze az volt, hogy ismételjünk, meg jól érezzük magunkat a pályán. Azt hiszem jól sikerült :) Rövid, max negyed órás köröket terveztem, Nyúllal 2x, Asszírkával pedig csak 1x, mindkét nap.

Mindkét kutyám a vártnál messze szebben teljesített, azon ritka alkalmak egyikét sikerült összehoznunk, amikor úgy jövök haza, hogy nem agyalok végig, hogy mit rontottam el és kéne másként csinálnom legközelebb. Elégedett vagyok :)

Ahogyan telik az idő, az ember nem is tudja, hogy vajon fejlődik-e, van-e értelme a sok-sok rááldozott energiának, tanulásnak, önfejlesztésnek. Amikor viszont egy tréning hosszabb ideig kimarad, majd újra visszatérünk hozzá, az kiváló visszajelzést ad. És én most úgy éreztem, hogy igenis fejlődtünk! Nem volt hiába a rengeteg közös élmény...

Newton-on azt éreztem, hogy sokkal jobban figyel és csinálja és meg akar felelni. Olyan szép fekvéseket, megállásokat művelt, nagyon tetszett. Hagytam, hogy sokat hajtson, mert neki nyilván ez a legélvezetesebb. Nagyon sok, de csak egyszerű feladatot csináltunk, mert neki ez a jó, feladatközpontú kutya.

A két napon ismételtünk karámba/ból hajtást, egyszerű máltai keresztet, körbefutást karám körül, sok segítséggel, úgy, hogy a birkák bent voltak, aztán úgy is, hogy a karám mellett kint, de a hosszabb úton kellett rájuk futnia és lassítani a végén. Próbálkoztunk a híddal, hát, itt még sokszor van járulékos veszteség :D Ami "új" elem volt, mármint most próbáltam tudatosítani, az a kerítésről való leválasztás volt, "szedd le" vezényszóval. Mindkét irányba, egyenlőre közelről kérem, sok testjellel, visszaküldéssel, de gyönyörűen ment és sokat tudtam dícsérni a Nyulat, meg én is nagyon boldog voltam, egyszerűbb, de látványos ez a feladat :) Itt a távolságon, az általánosításon és az időnkénti lassabb kivitelezésen kell dolgozni majd. Tréningtervet fogok csinálni, elhatároztam.

Nehéznek tűnik a teljes kör futtatása, egyszer sikerült szépen, aztán láttam, hogy Newton elfáradt, nem erőltettem tovább. Ma reggel az istállóban leválogatást is mi csinálhattuk, mint elsők, ezt mindig nagyon élvezem, imádom az ilyen "mindennapi háztáji feladatokat" :D 

A két tréning, az idegen helyen kevés alvás és a meleg úgy kifárasztotta Nyulat, arany szívem, mióta hazajöttünk, váltott helyeken alszik. Délután lementünk sütiért a cukiba, mindenért 3-szor szóltam neki, de nem azért mert k*csög akart lenni, hanem olyan fáradt volt, azt sem tudta merre van arccal előre :D Meg az előbb sétáltunk egyet mindannyian, 3/4 órát, elég is lesz mára, már csak az esti pisikör lesz - szerintem hálás érte :)

Asszírka pedig az év terelési meglepetése volt számomra!! Őt azért kalibráltam egy körre, mert általában csak ugatva körözött a birkák körül, meg hirtelen beletépett valamelyikbe, majd elrohant. Egyrészt mentálisan gyenge volt a tereléshez en bloc, azonkívül az ösztönei messze nem olyan elsőrangúak, mint Newton-nak. Szóval gondoltam, bemegyünk, csak hogy ő is rohanjon, fáradjon, legyen boldog. Nulla elvárás, nulla terv. Mondtam is Barbinak, hogy akkor most bemegyünk bohóckodni. Mondta, hogy azt csinálunk amit csak szeretnénk :D ❤

Asszírka pedig összeszedte magát!

Neki fogom a nyakörvét amikor bemegyünk, mégpedig azért, hogy megakadályozzak egy elmebeteg rárohanást, viszont ne kelljen ráordítani sem, mert az viszont azonnal visszavetné a lelkesedését és elszántságát. Ezután kérek egy fekvést tőle (szokja meg - szépen meg is csinálja) utána engedem. Következik az elmebeteg rárohanás. És ezt követően, most először, sikerült rávenni a balanszra!!! Úristen, ez mekkora eredmény! Nem rohant el, nem rohant ki, nem akart folyton átjönni az én oldalamra. Ott tudott maradni a birka mögött, félkörben!!! Nem ösztönösen csinálja, nem tartja mindenáron, de meg tudjuk oldani! Aztán majd megszokja. Van ez így. Ahol nincs annyi adottság, ott tanítani kell. De Asszírkánál nincs tétje a dolognak, ráérünk :)

Annyira érdekes, olyan tanulságos látni, hogy igen, van olyan, hogy egy kutya csak 2,5 éves korára erősödik annyit agyban, hogy mindezt elbírja. Egy nyamvadt balanszot :D De most majdnem teljesen elbírja!! Megvan még az éktelen, folyamatos ugatás, meg az időnkénti belecsípés. Egyrészt, szinte minden gátlásra (értsd: felemelt, kitartott bot) így reagál, másrészt, hanggal pótolja a hiányzó erőt. A belecsípésbe szintén a hiányzó erőt teszi bele valószínűleg, meg nyilván a frusztrációt "süti ki". Próbáltam csökkenteni a nyomást, előrenézve haladni, nem használ.

A másik technikám, hogy először hagyom rohanni és üvölteni (itt felszívja magát és fellelkesedik), aztán amikor már magától is fárad, akkor kis szakaszokra, pici "lassíts" vezényszóval (ismeri), lassabb tempóval leveszek az őrületből. Ilyenkor abba is hagyja az ugatást. Ezt sem folyamatosan csinálom, csak rövid időre. Muszáj fokozatosnak lennem, úgy érzem, mert Asszírkában a hiányzó munkatudat, illetve a hiányzó ösztönök miatt a túlzott nyomás hamar a meló otthagyását vonja maga után. Viszont az elején "feltuningolt" munkakedv kitart így a "gátolt" szakaszokra is.

Amit még betettem neki is, az a máltai kereszten egyenes áthaladás volt, csak hogy legyen egy kis "feladat". Nagyon élveztem most vele is a köröket! Nekem őt önmagához kell hasonlítanom és ebből a nézőpontból óriásit fejlődött a kis selyemmajom az elmúlt egy évnyi tréningkimaradás (!) alatt. Régi ismérv, hogy néha érdemes kihagyni, időt adni, időt hagyni a kutyának (meg talán az embernek is), ha valami elakad. Szóval ebben semmi új nincs. Mégis, nagyon nagy örömöt adott nekem ez a kiskutya most. 

Magamon azt éreztem, hogy a legelső, Newton-os pályára lépés előtt ismét kisebbrendűségi érzésem támadt, egyrészt a tréner, másrészt néhány másik, profibb tréningező emberke miatt. Meg hát mégiscsak egy évvel ezelőtt álltunk ezen a pályán utoljára... Aztán elhatároztam, hogy összeszedem magam, mert én én vagyok, Newton pedig Newton. Nincs belőlünk még egy. Én az örömért jöttem, meg mert tudom, hogy Newton imádja mindezt. Igyekszem, hogy így is maradjon, imádja és ne okozzon számára frusztrációt. Próbáltam felidézni néhány, számomra nagyon fontos mondatot, amit profi trénerek mondtak nekem, akár nem is a tereléssel, hanem a kutyáimmal kapcsolatban.

Mindkét skótom igazán odatette magát.... nagyon boldog vagyok! Köszönjük a tréningeket!