Terelőtábor és életünk legjobb napja :)

Általában szeretem az élményeimet azonnal leírni, hogy ne kopjanak az emlékek, most mégsem bánom, hogy eltelt pár nap, mert volt mit feldolgozni :D

Amióta terelünk, szerettem volna részt venni egy terelőtáborban, mert az intenzív, tömbösített tréningek szerintem nagyon sokat adnak. A terelés nem egyszerű sport, értem most ezalatt, hogy nehéz a folyamatos gyakorlást, fejlődést biztosítani. Sok energiát igényel, mert a helyszínek (nekem) messze vannak, nem is olcsó hobbi. Azonkívül nincs "sablon" a tanításhoz, mindenki másként oktat - ráadásul ez egy ösztönsport, a kutya mellett egy másik élőlénnyel, a jószággal megspékelve :)

A folyamatos gyakorlás ezektől eltekintve sem egyszerű, otthon gyakorolni ugye nem tudsz, viszont a legtöbb helyen nehéz időpontot foglalni, a hétvégék tele vannak, sokszor még a versenyek miatt is foglaltak az oktatók, én pedig hétközben nem tudok tréningezni.. Szóval nagyon sokat tud adni a kutyának és az embernek is, ha több, egymást követő napon kapja az információkat, csőstül. Sajnos amióta csak belekerültünk ebbe a világba, hiába érdeklődtem mindenhol, vagy nem szerveztek táborokat, vagy olyanok számára szerveztek, akikhez én nem tudok "bejutni". Az egyetlen szeminárium, amin részt vettünk, Sabine Ehlers-é volt, ehhez viszont egy kicsit talán csírák voltunk. Ha nem is volt egyértelműen csodálatos élmény, mégis sokat tanultam belőle. Azonban nemrégen megalakult a SuBa Egyesület, Székesfehérváron, Gabinál, igencsak vonzó oktatói gárdával :) Ők (végre valaki...) adnak lehetőséget ilyen szeminárium jellegű tanulásra is.

Szóval augusztus 20-22 között Székesfehérvárra költöztünk a Nyúllal. A további fiúkat otthon hagytuk, akik nagyon türelmesen és megértően viszonyultak a helyzethez. Asszírka ugyan depresszióba zuhant a nagytesó nélkül, de Gábor igyekezett kihúzni ebből, sok játékkal, sétával. Az első napot Círien így is az előszobában töltötte, ránk várva, második napon mutatott némi hajlandóságot a szoba felé elmozdulni. 💖

Egyrészt, nagyon vártam a tábort, másrészt féltem is tőle. Emlékeztem, hogy Gabinál elég futós merinók voltak anno (azóta lecserélte a gépparkot rackára és néhány egyéb típusú gyapjasra). Plusz, pont a múltkori vasadi szeánszon határoztam el, hogy ide több kell, jelesül tréningnapló, vagy legalább egy terv. Ugyanakkor gondoltam, hogy itt most biztosan más lesz terítéken, illetve visszalépés következik (új helyszín, új birkák), például a nyáj megtartása :D

Aggódtam ezen kívül az idegen helyen alvás miatt is. Bár Nyúl megszokta a tényt, hogy sokat alszunk máshol, azért messze nem tud úgy pihenni, mint otthon. Boxtréningje nem nagyon van, legalábbis benne-éjszakázós nincs. Nehezítő körülményként úgy volt, hogy négyágyas szobákban leszünk, na gondoltam, ez party lesz. Idegen kutyákkal és emberekkel egy légtérben aludni, anyám.. (Newton mindenkivel, de tényleg mindenkivel kompatibilis, de azért nem gondolom, hogy ez lenne számára a nyugodt pihenés netovábbja). Már vízionáltam, hogy Newton boxba csukva egész éjjel nyüsszög, senki nem bír tőle aludni, aztán kiengedem, akkor meg a többi kutyával feszül, én nem alszom, ő nem alszik. Ezek után elmondhatatlan öröm volt, amikor Gabi mondta, a többiek is külön szobákat kértek, így mi is külön helyiséget, sőt, külön kis házat kapunk!! Az első (elég nagy) adag kő ekkor gördült le a szívemről, őszintén rengeteget dobott a hangulatomon a kis privát szféra lehetősége. Sőt, nekünk saját kis fürdőszobánk is volt, bizonyám :D

A kisházunk előtt

 

A tanya nagyon szép, Gabiék sok épületet húztak fel, van klubhelyiség is.

Nyunyu a konyhaajtóból les

 

A többiek (csak csajok :D) mind nagyon kedvesek voltak, kutya oldalról kelpie, border, mudi, tervi is volt a csapatban. Ők mindannyian ismerték egymást, én senkit közülük. Jókat eszmecseréltünk, nagyon szeretem ezeket a beszélgetéseket, megismerni mások gondolatait, hozzáállását.

A tréningek minden nap reggel-este voltak. Hajnalban 6-kor kezdtünk, délutánonként fél 5-kor.

Ébredés

 

Az első (fél)napon rövid HWT ismertetés után indult is az első kör. Némi tanácstalanságot követően (senki nem szeretett volna elsőként menni), mi bevállaltuk, hogy leégetjük magunkat nyilvánosan :D Ez a felosztás (mármint hálaégnek nem az égés) megmaradt végig, mindig mi kezdtünk. Persze a nyamvadt birkák ilyenkor a legfutósabbak, de hát gondoltam, nincs mese, ezt is meg kell tanulnunk, ha nem megy, akkor gyúrni kell. Ha mindig csak az erősségekre hajtunk, nem fejlődünk. Bíztam abban is, hogy a gyakorlások múlásával Newton is egyre fáradtabb lesz és leenged, illetve megérti, hogy lehet ezt nyugisabban is, úgy is megy a jószág...

Az első körünkre Szandi jött be velünk. Azt kell mondjam, nagyon rövidnek tűnt a fél óra, amit bent voltunk.. (amúgy különösen tetszett és nagyon értékeltem, hogy emlékeztetőt állítottak be az oktatók, ami 20 percnél figyelmeztetett, 30-nál pedig ismét jelzett, így tartották az időt és teljesen igazságos volt a tréning). Itt még csak "ismerkedés" volt, oktató, kutya, birkák és gazdi egymás között :) Kihajtással kezdtünk, kívül küldtem a kutyát, szerintem szépen sikerült, a birkák elég érzékenyek voltak hozzá, hogy azonnal kijöjjenek. A gyűjtésre nem emlékszem, gondolom Newton robbantotta őket szokásához híven, aztán az együtthajtással szenvedtünk egy kicsit. Ez nem volt szép. Én megint és állandóan beszorultam a birkák közé. Nem kellemes, elég magasak és a szarvaik is hosszúak... szomorú voltam, mert próbálkoztam a haladással, de sokat kivett belőlem a küzdelem :) Kicsit dühös voltam a kutyára, hogy tolja őket, rá is szóltam párszor, de meglepődve tapasztaltam, hogy nincs is olyan közel a nyájhoz basszus. A végén Szandi is mondta, hogy egyáltalán nem csinálta rosszul, nem nyomta túl őket, skóthoz képest szép íveket vett és a fejét is lefordította róluk többször. Ennek viszont nagyon-nagyon örültem, mert pont azt hiányoltam a munkánkból, hogy a kutya lője már be ösztönből, mennyire kell tolnia a nyájat, ne nekem kelljen állandóan magyarázni... Valamiért a birkák hisztiztek Newton-tól.. ami azért is fura, mert Szandi nagy fekete beauceron-ja nyugodtan mehetett a fenekükben, semmi gondot nem okozott számukra. Ebben a körben bot nem volt nálam, így Szandi és Gabi véleményét hallva elhatároztam, hogy a második körre azéris beviszek egyet és jól fejbecsapkodom a birkákat (neeem, de azért ilyenkor nagyon hasznos a nyáj előtt ütögetni a földet).

Kűrre várva

 

A másnap reggelünk hasonlóan telt, itt Gabi jött be velünk. Már nem tudom melyik körben, azt hiszem a harmadikban pedig volt egy Suffolk, amelyik a kihajtást követően konkrétan vágtában indította el a nyájat, a büdös francba a pálya túlsó vége felé... küldtem utánuk a kutyát, ő azért belefutott a közepébe sikeresen, de aztán összerakta őket, visszahozta, a balansza csodálatos volt, gyönyörűen korrigálta a szenvedésemet. Továbbra is küzdöttem a haladásért, ami nem ment túl jól. Nem tudtam elég gyorsan haladni a nyáj előtt, néha háttal mentem, de sokszor kellett forgatni őket, meg újra indulni, egyszerűen rettegtek a kutyától.. végül kb úgy haladtam, hogy két lépés előre, aztán kikecmereg oldalra, megint két lépés, kikecmereg a másik oldalra. Newton pedig csodálatosan kerítette a nyájat és folyamatosan balanszolt szegény, hogy mögém gyűjtse őket.

Gyakoroltunk munkavizsga elemeket az együtthajtáson kívül is, legeltetés, ki/behajtás, megállítás. Gabi a 2.-3. tréningre már komplett pályát adott, amit így-úgy, de teljesítettünk. Persze a behajtás előtt még volt kb 85 pontunk, a behajtás nem ment elsőre, egy birka kint maradt, erre a már bent lévőket is sikerült újra kihajtani, ismételhettünk :D A megállítás egyszer korai volt, egyszer kicsúszott a vonalon, aztán sikerült belőni :) Az előrehívást nem érzem biztosnak és csak jobb oldalon gyakoroltuk, de azért sikerült!!

Miután láttam a többieket is fejlődni, elhatároztam, hogy a negyedik körben, lesz ami lesz én normális együtthajtást akarok látni magunktól, mert azértsem fogjuk elcseszni az egész tábor 5 tréningjét erre! Végül ez lett a pályatréningek közül a legélvezetesebb :)

A negyedik körben ugyanis Gabi úgy döntött, hogy mivel nekünk már van munkavizsgánk, lépjünk picit tovább és gyakoroljunk hidat! Ez nagyon tetszett, imádom a feladatokat (meg a kutya is). Kipróbáltuk a normál én elöl-nyáj utánam-kutya zár kombinációt és megpróbáltuk a magasabb szintű, birka indul, aztán kutya és én verziót is, hogy lássam a különbséget. Az első verzió megvolt, a másodiknak nekifutottunk párszor, meg végül két birkát "vesztettünk", ők a híd mellett jöttek rá (virtuálisan megfulladtak :(). Tanulságos volt mindenesetre és nagyon érdekes. Gabi kivette a Suffolk-ot a csapatból, így a pálya többi része is gyönyörűen ment, az együtthajtás is csodálatos volt, a birkák nem előztek meg és Newton is szépen dolgozott. Annyira boldog voltam és úgy örültem, teljesen elégedett voltam a teljesítményünkkel és hálás voltam Gabinak nagyon. Pont arra gondoltam, most kellene hazamenni, mert olyan szépen sikerült a kör, nem akartam elrontani egy esetleges gyengébb utolsó kűrrel. Megvan ugyanis az a csodás tulajdonságom, hogy ha bénának érzem a terelés utolsó körét, akkor egészen addig görcsölök, amíg el nem jutunk újra, amit megpróbálok a lehető leghamarabb összehozni, ez persze általában egy hónapot jelent, addig meg szenvedek... szóval úgy voltam, bárcsak ez lehetne az utolsó kör és nem rontaná el semmi. Olyan szerencsés vagyok, hogy a kívánságom teljesült, pedig akkor még nem tudtam, mi vár ránk :)

A délutáni pihenőn én voltam, aki tovább aludt és ezzel kicsit késve (de nem elkésve!) érkezett az ebédre. Amikor kivettem egy pogácsát a csodálatos palócleveshez a kosárból, Anti odabökte, hogy szerinte vegyek többet, mert kelleni fog az erő. Hm. Itt még nem gondoltam semmi komolyra, elvégre Anti állandóan és mindenkit ugrat :) Aztán a többiek is gyanúsan helyeseltek, ez már elgondolkodtatott.. mindegy, fogtam egy bögre kávét és kisétáltam a klubhelyiségből, hogy a kutya mozogjon kicsit. Anti is kijött és közölte, hogy akkor szedjem össze magam, szúnyogriasztó, víz, pulcsi, kutya, mert 9 perc múlva leválogatás lesz és megyünk legeltetni. Csak ő, én, Newton. Segítőkutya nélkül. Azt hittem rosszul hallok. A legnagyobb vágyam volt, hogy kimehessek. Pont arra gondoltam a tréningek közben, milyen jó ezeknek a "bennfenteseknek", ők csak úgy kimennek a kutyájukkal, valóban képesek egy nyájjal bánni, meg Belényi Bea is említette, hogy a legeltetés mennyire más és mennyire sokat ad a kutyának, embernek, milyen sokat lehet tanulni belőle. Ez valódi munka. Nem verseny, nem 30 percet kell profin letolni, ide sokórás kitartás kell, önfegyelem és türelem. A kutyától is. Nem kell folyamatosan feladatot teljesíteni, pörögni, de ha kell, akkor annak van tétje. Szóval levegőt sem kaptam, gyorsan mérlegeltem a lehetséges következményeket, meg a kártérítési összeget amit fizetnem kell majd, a fejemben megjelentek a képek amint Newton szétkergeti a nyájat a tájban és a töltésen elüti őket a vonat... aztán meg mindent elfelejtettem és rohantam összekapni magam... 

A leválogatáshoz a kutya nem kellett, a 10 jelölt birkát kellett kiszedni, amik maradtak tréningezni. Na most őszinte leszek, végre találtam egy piros tarkójút, megfogtam a szarvánál fogva, amire mondták, hogy engedjem el, mert ki fogja csavarni a kezem. Fogjam inkább a lábát. Ezt még sosem csináltam. Elkaptam egyet, ami rúgkapált meg minden. Mondták, hogy egyenesedjek fel vele.. OK. Hát, így is kitépte magát... ezek után bevallom, én a hodályajtót nyitottam-csuktam inkább, gondoltam jobban járunk, ha nem próbálkozok.. közben néztem hogy Gabi kettesével fogta őket, na mondom, a városi lány basszus, mit fognak gondolni rólam, ha már az első percben ilyen ultra béna vagyok.. ez az érzés persze végig megvolt, nincs mit csodálkozni.

Aztán kellett a kutya. Raktam rá nyakörvet, mondom bármi lesz, világgá megy, akkor legalább rohadt biléta legyen rajta... hajtásban indultunk, ez eleve fura volt mindkettőnknek, Newton nyüszített, de szépen jött mellettünk, nem próbált akciózni. Erre mondjuk Anti jelenléte erősen rásegített :) Innét impresszionalista stílusra váltok, azt hiszem.

Imádtam. Olyan jó érzés kipróbálni azt, amire a kutyádat évszázadokkal ezelőtt tenyésztették.. látni, hogy elbírt egy ekkor nyájjal, nem zavarodott meg, hajtott, figyelt, szenvedett, pörgött, hisztinyüszített, de csinálta. Hátul maradt ha kellett, gyűjtött ha kellett, próbált megfelelni és a szenvedés mellett iszonyúan élvezte. Hulla fáradt volt már (egyikünk sem aludt éjszakánként néhány óránál többet), amikor ez az egész lehetőség felmerült. Aggódtam, fogja-e bírni. De bírta. El nem tudom mondani, mennyire büszke vagyok rá. Egy csoda volt ez. Látni egy skót juhászt egy igazi nyáj mellett, dolgozni! És ez a skót juhász az enyém.

Ez a kép nagyon komoly (ő feküdt rá a botra, semmi beállítás :D)

Hazafelé...

 

Rengeteget tanultunk ez alatt a 3 óra alatt. Newton tanult hajtani, visszafogott lenni, nyugton maradni (talán picit pihenni), nemhisztizni, figyelni a nyáj mellett, tűrni, hogy azok messzebb szétszóródnak a legelőn, feladat elejét és végét értelmezni, íveket venni gyűjtéskor ekkora nyáj mellett, irányt tartani, sűrű növényzetben jószágot mozgatni és mozogni, egy bocit megismerni és a birkákkal együtt őt is hajtani. Én tanultam a területet kiismerni, gyűjtési irányokat mérlegelni, birkát szétszéledni hagyni és nem zavarni, a kutya erejével takarékoskodni, feladat elejét és végét értelmezni, feladatot végrehajtani, kutyának vezényszavakat és dícséretet adni, nyájat kísérni és gyorsabban gyalogolni. Tanultam a birkáról, a növényzetről. Elrepült az idő, észre sem vettem.

Anti mindenről mesélt. Furcsa érzés volt ott lenni valaki mellett, aki mindent tud, úgy, hogy én pedig semmit sem. Sokszor éreztem magam bénának és szánalmasnak. Nagyon tetszett, hogy ránk szabta a feladatokat, az egész legeltetést, amennyire lehetett. Figyelte a kutyát, az ő reakcióit, nem nyomta túl, de követelt tőlünk. Segített, ahol kellett és hagyta, hogy önállóan csináljuk, ahol tudtuk. Megdícsérte, ami szép volt ("erre csak azt tudom mondani, hogy bazdmeg" :D :D) és bíztatott. Megjegyezte, hogy sikerült elvégezni egy feladatot, akkor is, ha az nem volt a legszebb. Nagyon hálás vagyok neki.

Látom, hogy ez az egész akkor megy, ha az ember kellően magabiztos. Istenem, mennyi minden kell még ehhez, hogy én, egyedül magabiztos legyek a jószág mellett, egy kutyával... elképzelhetetlen. Azt sem tudom, összejön-e valaha.

Az egész tábor csoda volt. Hallottam róla történeteket és láttam dolgozni sinkát, csodáltam szépséges magyar agarat, megtudtam, hogy a paradicsom lehúzza a birka lábán a gyulladást, azt, hogy hogyan megy tönkre Magyarországon az állattartás és még ezer-ezer dolgot. Akik létrehozták ezt az egyesületet, ők igazi, vérbeli kutyások, többen közülük szolgálati kutyáznak. Elképesztő közelebbről megismerni ezt a teljesen más világot, sokat árnyal az eddigi elképzeléseimen. Jó napokig feloldódva lenni az időben és térben. Jó hajnalban kelni, tréningezni, éhesen reggelizni, napközben pihenni, álmosan ébredni és újra tréningezni. Este jót vacsorázni és beszélgetni, hallgatni azokat, akik sokkal többet, mindent tudnak erről a világról.

Pár szót írok még Newton-ról. Végigtolta a 3 napot. A második nap estéjén kezdett látszani rajta (és a többi kutyán is), hogy fárad, jelesül rámorgott a BC-re, amikor játszottunk és az odajött érdeklődni. A fáradtsággal nőtt kicsit a pengeváltásos szituk sűrűsége. Semmi komoly, csak morgások, szemezések és pofátlan elhaladások egymás mellett. Newton sem aludt jól egyik éjjel sem. Mindig igyekezett a fejemnél feküdni az ágy mellett, ha megfordultam, odébbjött.

Az utolsó napon már mindenhol feküdt, ahol épp voltunk. Többször a kisházban hagytam, pihenni, nem csinált semmit, de nem rajongott érte, mindig úgy kellett behívnom, magától nem jött utánam. Feszült volt, de nem vészesen. Tolta az adrenalin. Az első pár óra után már mindhárom napon szinte folyamatosan mellettem volt, pedig nem szokása (ő általában megy és fontoskodik). Jót tett nekünk, hogy pár napig csak ketten voltunk, ráadásul terelni! :) Kell az ilyen néha és kész. Gondoltam, hogy akkor fog leengedni, amikor hazaérkezünk. Éjjel érkeztünk meg, fél 10 körül. Aznap még pörgött. Másnap reggel sétáltunk 2 órát a többiekkel, itt sem vettem észre rajta különösebb fáradtságot, egy valami volt feltűnő: mintha megsüketült volna. Ez a tábor utolsó napján is sejlett már (kivéve tréning és legeltetés), azóta is tart. Tegnap a séta után pihentettük egész nap (aludt is szinte végig), ma pedig teljes nyugi van nekik, mi újra teljes értékűen dolgozunk. Szóval mióta itthon vagyunk, megsüketült a drágám. Azt gondolom, hogy a hulla fáradtság jött ki rajta. Azért gondolom, mert rajtam ugyanilyen jelek hatalmasodtak el. Egyszerűen úgy kimerült az agyam a nemalvásban, figyelemben, élményekben, hogy azt vettem észre, sokszor nem értem, amit Gábor mond. Nézek rá, látom hogy mond egy mondatot - és nem értem. Volt hogy elvileg értettem, válaszoltam, aztán az egészet úgy elfelejtettem, mintha soha nem beszéltünk volna az adott dologról. Vagy: Bozit, Évi kutyáját 3x néztem őznek a közös sétán. Mert csak a hirtelen mozdulatot érzékelte az agyam, amikor ki-be ugrált a kukoricából/ba. Pedig én aludtam az első otthoni éjszakán. A mára virradón persze megint semmi. Éjjel 1-kor még a telefont nézegettem. Szokták mondani, innét szép nyerni. Kíváncsi vagyok, Newton hogyan alakul majd a napokban. Remélem, hogy tényleg csak a kimerültség miatt süket, mert ha a legeltetés adott neki ilyen öntudatot, meg Antiban felfedezte a magabiztos erőt és rájött hogy neki az kell, akkor szívás van és el kell kapnom. Nincs hozzá kedvem.

Asszírka volt még nagyon érdekes. Amikor hazajöttünk, örült nagyon, de aztán megmaradt fékezett habzáson, még másfél napig. Vagy ő is kimerült a várakozásban, vagy megdőlt szegénynek a világnézete, ami szerint mi örökké együtt vagyunk, boldogan :D Kicsit vissza kellett szerezni a bizalmát, vidámságát. Furcsa volt, nem számítottam erre :) Lehet az is, hogy Newton mérsékelt viselkedése (amiről Asszírka nem tudja, hogy hulla fáradtság) befolyásolja őt is.. ki tudja.. remélem hamar visszaáll minden a normál rendre - szerintem napok kérdése.

Csodálatos élmény volt ez a tábor nekem, szívből köszönöm Mindenkinek....

UPDATE: Newton hétfő délután már olyan volt, mint mindig, úgy tűnik kipihente magát :)