Lament 6 - a tanításról (ismét)

Tegnap konzultáción voltunk a FROG-nál, egészen pontosan Anitánál. Végtelenül hálás vagyok a lehetőségért, hogy járhatunk - nagyon szeretnék tanításban fejlődni.

Ha minden jól megy, havonta egyszer fogunk menni, közte lesz egy online check.

Az első, ami nehézséget okozott nekem, a pontos feladatok definiálása volt, amit tanítani szeretnék. A fejemben célként ugyanis egyedül a fejlődésem jelent meg, szóval úgy voltam vele, nekem aztán hótmindegy, mit tanítok, sőt, inkább csak általános tanítási irányelvek/technikák gyakorlati megvalósulására voltam kíváncsi.. Ez persze nem működik. :D

A második körre sikerült kitalálnom, hogy pl. Asszírka számára a cél az Ü3 lehetne. Miért?

• mert az Ü egy kötetlenebb, játékosabb K99 ágazat, Asszírkának fekszik
  
• ismerem a kritériumait, az Ü3 belátható, elérhető szint
• viszont így is kínál bőven kihívást, fejlődési lehetőséget, mert az 5 feladat egyike sincs meg nekünk, rendesen kidolgozva meg pláne nem (ez most előnyös is, így profi segítséggel kezdhetünk bele)
  
• ha vizsgáznánk, sem kell magasabb szintű bírót hívni, amit a sulik nem szeretnek annyira, miután ritka, hogy valaki a tanfolyami Ü2-nél magasabb szintű vizsgát szeretne tenni. Egy-két ember kedvéért meg luxus odarendelni az országosan is kevés magasszintű bíróból valakit. Általában Népszigeten vannak magasabb vizsgák, de ez rögtön idegen pálya, akkor meg ott is kéne gyakorolni párszor, eh, bonyi :D

A feladatsor egy apportból, akadályokból, kézjelekből, céltárgyhoz küldésből és behívás közbeni ültetésből áll.

Nagyon boldog vagyok és örülök, hogy igazán az alapozástól kezdjük a dolgokat :) Elsőre az apportba és a kézjelekbe kezdtünk bele.

Newton számára a tereléshez szükséges 4 alapfeladatot találtam legfontosabbnak. Ezek a fekvés, a megállítás, illetve a két irány fixálása. Itt a fekvéssel és a koncentrálással kezdtünk.

Nagyon izgalmasak a feladatok, nekem is minden új és kifejezetten élvezem, hogy (ahogyan már annyiszor láttam pl Susan Garrett-nél is) színtiszta játékként fel lehet fogni őket. Ugyanakkor kihívás is számomra minden, láttam hogy Anita csodálkozott, amikor mondtam, hogy ez milyen bonyi nekem és ne adjon több feladatot :D. Hiszen minden mozdulatot tudatosan (és automatikusan) kellene végeznem, miközben saját magam mellett a kutyára is nagyon koncentrálok.

Egyébiránt az érzéseim a tréning közben/után rendkívül vegyesek voltak.

A legerősebb a szégyenérzet volt, mégpedig nem is a tréner, hanem a kutyáim irányába. Szegényeim, nem lehet egyszerű nekik velem. Annyi, de annyi apró részlet hiányos, nincs kidolgozva a munkánkban... nem is tudom, van-e egyáltalán munkánk, mármint az agility-n kívül. Szerintem nem nagyon. Otthon szoktunk gyakorolni, ami épp eszembe jut, meg társasozunk néha, de irányítottan, céltudatosan és egyáltalán, tudatosan semerre sem mentünk. Ezért is szégyellem magam. Annyira furcsa, hogy nem is volt igazán célunk. Persze, megcsináltuk pl a HWT-t, meg szeretnék profin terelni, ez nagy vágyam. Természetesen a legnehezebb az összes lehetőség közül, miértisne, nem is haladtunk az utóbbi időben - tudatosan tartottam szünetet, hogy átgondoljam az esélyeket :) Egyrészt a terelés ösztönsport (sohasem csináltam korábban), másrészt minden tréninghelyszín messze van, harmadrészt nem olcsó, negyedrészt a tréningmódszerekben is bizonytalan vagyok, ötödrészt még egy élőlény van a rendszerben, akiről nem tudok semmit - a birka. Na ez így elég komplex. Gondoltam könnyítek, a tanítható részből lefaragok egy kicsit. Persze egyedül ez sem megy, de most van egy esélyünk :)

Aztán ugye Anita irányába sem könnyű prezentálni :D Mondjuk az nem zavar, hogy megmutassuk, hol állunk, hiszen neki látnia kell az aktuális helyzetet, hibákat, ebből tudunk kiindulni (persze az ilyen bemutatókon még sokkal bénább vagy, mintha otthon, magányodban gyakorolnál :)). Ha nincs kidolgozott feladatunk, hát nincs, na bumm. Ami égőbb, amikor mond valamit és próbálod úgy csinálni, de mégse az lesz belőle :D Meg az a gondolat, hogy tejóég, biztosan mennyi, de mennyi apróság van, amiért már nem is szól, hogy másként kéne, mert itt ülnénk hajnalig... ez azért vicces, mert ezeket már én is látom kívülről, ha kezdőket nézek... hogy feltesz egy kérdést/megmutat egy problémát és látod, hogy valahol nagyon máshol kéne elkezdeni az egészet, fényévekkel korábbról, plusz, még 600 másik faktor is elcsúszik. Milyen lehet ez akkor egy ilyen profi trénernek??? Bele se gondolok.

Ha azt próbálom megfejteni magamban, hogy miért nem voltak - hogy is mondjam - tudatosan felépített, magasabb céljaink, akkor valahol azért tudom a választ:

• mert első körben nekem "tökéletes", szociális és családi kutya kellett, akivel elmehetek bárhová - plusz, a tanítás, önkontroll, stb alapozására fektettem a hangsúlyt. Mentünk ahová csak tudtunk, rengetegféle rendezvényre, sok sportot kipróbáltunk, de nem mélyedtünk el semmiben (mégegyszer, kivétel agility és terelés HWT-ig).
• semmi mellé nem tudtam végérvényesen letenni a voksot. Az agility mellé azért nem, mert nyilvánvaló, hogy skót juhásszal nemhogy VB-válogatottak nem leszünk, de az A2 is kétséges :D A terelést fent részleteztem. Az obi elképesztő energiákat kíván. A RObi nem mozgatott meg igazán. A treibball tetszett a tanítás miatt, de az edzések hétköznap vannak, Sopronban - esélytelen. A mantrailing nem jött be egyik kuttynak sem igazán.
• Győrben minőségi kutyázás nincs, mindenért utazni kell, nem keveset - idő, energia, pénz - jó sok
  
• igyekszem minden szempontból ideális életet biztosítani a kutyáimnak, értem ezalatt a sok-sok mozgást (agility, állandó hosszú séták, kirándulások), természetesen környezetet (erdei túrák), agyi fárasztást (agility, feladatok, társasjátékok), ösztönlevezetést (terelés, már amikor, lásd fentiek), szociális kapcsolatokat (Programok Hatlábon kutyás kirándulások, bandázás), egyéb izgalmas programokat (SUP) - és ez rengeteg időt és energiát elvisz, folyamatosan, további tudatos munka nélkül is
• én sohasem fogok tudni annyi energiát beletenni a dolgokba, hogy igazán profik legyünk bármelyik ágazatban - mert más az életem. Aki dolgozott multinál és/vagy autóiparban, az tudja miről beszélek. Ezt tudomásul kell vennem. Nem könnyű, őszintén mondom - sokszor bennem van, a "de ő ezzel foglalkozhat egész életében", "ő kötetlen munkaidőben dolgozik", "csak mi nem fejlődünk", "béna vagyok"-érzés. Az első kettő sem irigység - csak vágyódás. Aztán rádöbbenek, hogy ez van és így jó nekem. Csak emlékeztetnem kell magam arra, hogy a külső korlátok léteznek, a nap végi idegroncs állapot természetes és ennyi fér bele, ami egyáltalán nem baj és nem kell bénának éreznem magam
• ami még kellene a gyorsabb fejlődéshez, hogy vagy nekem legyen sok kutyám, (hiszen mindegyikkel és -től rengeteget lehetne tanulni és azt átvinni a következőre), vagy én lássak sok-sok kutya-gazda munkát, kívülről, hogy megfigyelhessem őket és abból tanuljak. Nos, nálam egyik sem fog soha bekövetkezni. Nem tudok és nem akarok több kutyára fókuszálni, ilyen élet mellett nincs időm és energiám rá (lásd fentiek). Illetve sohasem leszek tréner - én csak magamnak tanulok. Nagyon kicsi így a mintaelemszám - és örökre az marad :)
• a legutolsó - és számomra a legfontosabb - pedig az, hogy én mindig, de mindig és örökre a kutyám komfortérzetét fogom a legelső helyre tenni. Ha egy mondatot kellene mondanom, ami számomra a kutyázásban, tanításban alapvető elv, akkor csak Susan Garrett mondatát tudnám ismételgetni: Protect your dog's confidence. Soha nem tudnám kizsákmányolni a kutyát, vagy olyat kérni/elvárni tőle, ami meghaladja a képességeit, de legalábbis, feszültséget/erős stresszt okoz benne. Ez mondjuk nem vezet általában bajnoki eredményekhez, szóval maradunk nudlik, de ha így, akkor így :D :D Ha a bajnoki vonalról meg is feledkezünk, valószínűleg ezért szégyelltem magam a mostani tréningen is, a skótok előtt. Mert lehetnék sokkal jobb, hogy nekik jobb legyen. Ezen dolgozunk.

Majd beszélünk, ha összeszedted magad, hülye gazdi, pff.