Kirándulás a Programok Hatlábon-nal Pákozdon

Végre újraindul a szocializáció, gondolhatnánk - amikor Nóri feltette a kirándulást, nem volt kérdés, hogy megyünk. Mégis nehezen szántam rá magam az egészre. Ez persze nem a program hibája - az ugyanis mindig szuper - hanem valahogy az elmúlt heteké.

Minden fura egy kicsit. Gábor itthonról dolgozik, én már egy hónapja rendesen be kell járjak, de hetekig nem volt pl. étterem, hideg kaján éltem napközben. Úgy tűnt, lazább lesz a munka, aztán kezdünk megint vért izzadni.. rengeteg pótszabadságot kell kivennünk, de olyan ellenőrzést kapunk szeptemberben, hogy az augusztusi kötelező 2-3 hét szabadság alatt nehéz lesz nem dolgozni..

Fáradtnak érzem magam. Egyik nap nekitolattam egy panelház oldalának - ég áldja a vonóhorgot. Aztán kétszer is lefullasztottam a kocsit álltó helyében, parkoláskor, mert előbb szálltam le sebességben az összes pedálról, mint levettem volna a gyújtást. Pár hete teljes erőből bevágtam a sípcsontomat a bevásárlókocsiba (még mindig be van dagadva) utána megreccsentettem a bokaszalagomat egy rossz lépéssel. Amúgy minden OK.

Ezenkívül elszoktam a programoktól, hogy órákat utazzunk valamiért.. mondtam is Gábornak (aki nagyon jó fej volt, bíztatott, hogy menjünk, jólesz, mert mindig jó), hogy ennek a kirándulásnak kb. a világot kellene most megváltania. Ami azért előre örömre adott okot, hogy Dóri is jött! Nem találkoztunk, talán csak kétszer, mióta elköltözött a nagy főváros mellé... szívből örültem neki, hogy látjuk.

Ami az odaút első élménye volt, hogy 60-nal belehajtottam egy útfelmarásos zökkenőbe, mert nem volt előtte tábla időben. A következő kettőnél már volt, 30-as. Namost, ha 30-cal mész bele, akkor is széttöröd az alvázat... mindegy. Káromkodtam, pedig még nem is tudtam, hogy csak most jön a sokk: 8 órakor Orsi hívott. Gábort kértem, vegye fel, vezetés közben nem szívesen telefonálok... Orsi pedig mondta, hogy éppen nála kellene lennünk edzésen... teatyaég... valóban ott kellett volna lennünk. Nem tudom elmondani, mit éreztem. Végtelenül szégyelltem magam - mert teljesen és totál elfelejtettem az egészet. Amikor jelentkeztünk, nem írtam be azonnal a naptárba - és én csak és kizárólag a naptáram szerint élek. Nem tudom, van-e még rajtam kívül itt, aki ismeri ezt az érzést/életet. Amit nem írok be, az nem létezik. Egyszerűen annyi minden van, hogy képtelen vagyok fejben tartani. Képtelen. Annyira elfelejtettem az egészet, hogy amikor megtudtam, Orsi hív, nem is esett le, hogy miért, csak örültem, hogy jajdejó, felhív valamiért... aztakurva. Elnézést kértem ezerszer, de nagyon bánt a dolog. Miért pont velem történik mindez??? Aki mindig annyira igyekszik pontos lenni, meg nem visszaélni mások idejével! Mindegy mostmár. A sors valamiért ki akart cseszni velem.

Ezek után végigstresszeltem az egész utat, olyan de olyan rossz kedvem volt és olyan ideges voltam... jó kezdet.

Tavaly voltunk már Pákozdon a barátainkkal, így ismertünk a kiindulóhelyet, a Bella-tavat. Minden rendben volt, kutyáink boldogan futkároztak, örültek a többieknek, de Newton közel sem dobta el annyira az agyát, mint amire számítottam! Megérkezett Dóri, boldogság Nr.2.! Két perc alatt tisztáztuk, hogy ő is hulla, hogy sokkal többet dolgozott mint eddig, stb. Ez is jól esett - amikor látod, hogy más is van hasonló helyzetben.. Közben írtam Orsinak, hogy próbáljak könnyíteni a lelkivilágomon, további elnézéskéréssel.

Innét kezdve jobban voltam. A kirándulás 7 km körül volt, a közkedvelt utakat igyekeztünk elkerülni. Néha elhaladtunk birkák, nyájak mellett, itt Newton-t inkább pórázra vettem, mielőtt bemutatja, mit is tud -  és hoz nekünk pár 100 birkát, csak úgy, mondjuk csapattagnak.

Előtte-utána vízi party a Bella-tónál

Birkák miatti átmeneti pórázkényszer. Persze a terelés lényege az ösztönkontroll, de inkább nem kockáztatnék - most kirándulni jöttünk, hátha Newton úgy véli, a terelési szabályok ilyenkor nem érvényesek.

Feladatozás - a mai napban nekem legjobban a tárgykeresés/jelzés tetszett

Voltak ismét feladatok, elég sokan is voltunk, szóval annyit tudok mondani, szuper volt, nagyon-nagyon kellett, jól esett és amennyire a nap megelőző eseményei engedték, élveztem! Kutyáink szintén, olyan boldogságot láttam a fejükön közben és azóta egész nap, én is boldog vagyok ilyenkor. Külön örülök, hogy a ragaszkodásuk ma látványos volt, a több, minőségibb együtt töltött idő meglátszik rajtuk. Egész délután - amikor nem alszanak - cukin, boldogan és elégedetten néznek, talán azt mondják, "olyan jó nap volt!". Úgy tűnik, mégiscsak megváltotta a világot.