Idegbaj és büszkeség

A fizioterápia előtt és után is van egy-egy sétánk, az eü. dolgok intézése céljából. Nagyon örülök ennek, mert városban vagyunk, a srácok ilyenkor gyakorolják kicsit a kultúrsétát, meg nem esnek ki annyira az ingerkavalkádból/szocializációból. Mióta "vidéken" lakunk, utóbbiakból sokkal kevesebbet kapnak - ne veszítsük már el a tudást, amit városi kutyaként szedtek fel..

Amit észre lehet venni, hogy ilyenkor 2 méterenként állnak le szaglászni, annyi az információ... ők így pörgetik végig a közösségi médiát :D Aztán: tudják, itt nem lehet rohanni, mint a hülyék. Még a tó körüli kacsákat sem hajtják meg, amit Newton a Duna-parton előszeretettel művel. Elégedett szoktam lenni velük!

Legutóbb viszont rájöttem, hogy ez nem csak nekik, hanem nekem is micsoda agymunkával/stresszel jár.. Múlt csütörtökön én készültem ki teljesen... 

Negyed 6-kor végeztünk Johannánál, szóval pont munkaidő után. De ez még hagyján. Viszont: feloldották a kijárási korlátozást. Ennek következtében boldog-boldogtalan az utcán volt..

Rövid szituációs gyakorlat summázás 30 perc alatt:

Bicikliző kislány, aki mindenáron simogatni akar... odadobom Newton-t, ő bírja, mondom, a kicsit nem lehet. Miért? Elmondom, hogy fél. Úgy tűnik, megértette. Fél percre rá, azért is elkezdi üldözni a biciklivel a kicsit, aki már nagy ívben kerülve a járdáról is lemegy, a parkoló autók közé. Keményebben szólok a kislányra, hogy legyen kedves ne kergesse a kutyát, mert el fogja ütni az autó.

Szembejövő border keverék idősebb bácsival, szerinte barátságos, csak játszani akar.. feszes póráz végéről morog ránk. Kutyáim nagy ívben kerülve előrerohannak inkább.

Bolognese-s bácsi, aranyos, tündéri, beszélget, csak gyökkettővel haladunk - beszélgetnék én szívesen, de ilyenkor nem tudok, a kutyáimat figyelem. Minden fél mondat után elfelejtem, hol tartunk, mit is akartam mondani eredetileg...

Gyerekek elektromos gokarttal, figyelek, senki ne üssön el senkit, közben szólok pár barátságos szót a szülőkhöz, legalább mosolyognak.

Két néni megállít minket, de szépek! Egyiküknek is skót juhásza volt, olyan, mint Asszírka, csak lány és kisebb! Mennyire szerette! Kedves vagyok, mosolygok, beszélgetek, közben nézem a kutyákat, Newton persze csirkecsontot talált, pontosan tudja, hogy most nem vagyok annyira résen, lefoglalnak... engedjük el, egye meg basszus, macskáknak van kirakva, csak nem mérgezett (hála égnek semmit nem esznek fel, kivéve csirkecsont, annak lehetetlen ellenállni..).

Közben a lépcsőházból jönne ki egy család, aztán mégsem. Néni mondja, félnek a kutyáktól.. na mondom, a kutyák kicsit messzebb voltak (Newton a bokorba fejjel beleállva ugye), nem álltak az ajtóban, de ha szólnak, természetesen begyűjtöm őket, míg elhaladnak. Nem szóltak. Persze a háztömb túloldalán újra találkozunk, magam mellé hívom a kutyákat, úgy haladunk el, letérve a járda melletti zöldre. A srác itt már rollerezett, itt a biciklis élmény után Asszírkára figyelek nagyon, ne ijedjen meg.

Találkozunk még flexis kiskutyásokkal, kedvencem, megállnak, néznek minket, magyaráznak a kiskutyának közben, hogy "hát ők már elmennek nézd meg", de az utat frankón elállják közben. Azt, hogy a kutyák ismerkedhetnek-e, ők maguk sem tudják eldönteni..

A végére komolyan mondom imádkoztam, hogy érjünk végre az autóhoz, szálljunk be és menjünk haza.... annyira kimerültem agyilag, teljesen leszázalékolódtam, annak ellenére, hogy a kutyák tökéletesek voltak. Hát, ennyi, én is elszoktam mindettől.. nem is tudom, amikor a városban laktunk, hogy csináltuk nap-mint-nap :)

Tegnap pedig Kati barátnőmmel, Gáborral és a kutyákkal mászkáltunk nálunk, fent a várnál, kilátónál - és elkövetkezett a turistaszezon ízelítő. Ahol eddig béke és nyugalom és zen volt, ott most mindenhol emberek-gyerekek-kutyák. Ez számomra is elég sok stresszt jelent, mert mindig tartok attól, hogy be fognak szólni vagy nekiállnak kötözködni a szabadon vitt kutyáim miatt. Annyival talán magabiztosabb vagyok, hogy én nem turista vagyok, hanem ott lakom és az év minden napján arra és úgy sétálok, a kutyáim meg senkinek nem okoznak semmi gondot, plusz figyelek, szóval fogják be, de azért mégis Gábor jelenléte a kulcs a nyugalomhoz. Pasival érdekes módon jelentősen kevésbé kötözködnek..

A kutyáink mintaszerűen viselkedtek... ahogy a nagykönyvben meg van írva. Szabadon, kultúráltan, a hirtelen megváltozott körülményekhez teljes mértékben és azonnal alkalmazkodva! Olyan nagyon boldog vagyok ilyenkor! Boldog és büszke is... Így szeretek élni. Ezek a pillanatok mindent megérnek.