Már délelőtt felutaztam Pestre, találkoztam a barátnőmmel, illetve észrevettem, hogy sikeresen nem hoztam egyetlen játékot sem, amit odaadhatnék Katának "szagosításra"... rohanás a Fressnapfba, 556. játék megvásárlásáért.
A párom (aki budapesti) épp egy külföldi kiküldetésből érkezett haza, úgy beszéltük meg, hogy eleve ott találkozunk majd Katáéknál. Ő hozza a kocsiját és azzal jövünk haza, immár egy szőrgombóccal kiegészítve. Persze ő még részt kellett vegyen egy másik programon is, én pedig minél előbb szerettem volna itthon lenni, hogy ne tök sötétben érjünk haza. Katáéknak is kötött családi programja volt, szóval nem kicsit idegeskedtem (konkrétan majdnem leharaptam a párom fejét, hogy "érjodaidőbennemerjötpercetsekésni"), végül mindannyian kiegyeztünk abban, hogy én 3-ra ott leszek, Gábor pedig fél 4-kor érkezik és már szállunk is be a kocsiba.
3-kor ott is voltam. Bementünk a lakásba hogy elintézzük a papírokat. Már csak 2 kiskutty volt Katánál, ebből az enyém (ahogy már meséltem) épp tápot lopkodott a zsákból, majd lemorogta a tesóját, aztán Katát is, akitől kapott is egyet ezért a mutatványért :) Na, gondoltam, szép jövő előtt állunk.. :D
Ezek után Kata a kutya egyetlen papírját sem találta meg (a törzskönyvek pedig még el sem készültek). Szóval adásvételit végül nem írtunk alá, de az oltási könyv hálaégnek meglett.
Közben a frissen vásárolt játékot (egy kötelet) Kata berakta a szennyestartójukba, hogy szagosodjon :)
Megbeszéltük, hogy kapunk a kiskutyához tápot, illetve mi rendeltünk is Katától 11 kg-ot. Felajánlotta, hogy ő tenyésztői kedvezménnyel tudja beszerezni, mi pedig úgysem gondoltunk még váltani. Közben megérkezett Gábor (abszolút pontos volt!!), így a fiúk bepakolták a tápot.
Kata ígérte, hogy ad a kiskutyával egy koszos kutyapelenkát, ami szintén a szagok miatt fontos.. segít szegénykémnek az idegen környezetben, hogy hová is kellene ugye intézni a dolgokat.. persze ez totál elfelejtettük végül.... de a kötél a szennyestartóban eszünkbe jutott!
Elérkezett az idő... fel kellett nyalábolni a kiskutyát, lehozni a lakásból a lépcsőn... már akkor fájt a szívem szegénykémért... az udvaron letettem picit, hadd legyen még kicsit a többiek között. Kata közben odaadta a kötelet a szülőknek játszani, hogy a ő szaguk is megmaradjon rajta..
Újra felvettem a Kisnyulat. Kata a kapuban még adott neki puszit... aztán elindultunk...
Gábor vezetett, én hátul ültem a Kisnyúllal, aki először érdeklődő volt, aztán lassan leesett neki, hogy valami nem stimmel.. sehol senki ismerős. Szegénykém, eléggé lihegett, stresszes volt. Nyüszített is egy darabig, aztán csak lefeküdt az ülésre. Szorosan mellé tettem a kis kötelét, hátha a szagok megnyugtatják. Az utunk sima volt, gyorsan hazaértünk. Felvittük a lakásba, ahol már mindent előkészítettünk. Úgy döntött, az előszobánál tovább nem jön, mi pedig nem erőltettük. Picit ivott, picit szaglászott, de leginkább feküdt. Ott voltam vele, simogattam, odatettem a kis ismerős kötelet mellé.
Annyira látszott rajta, hogy olyan nagyon bátran próbál megküzdeni a helyzettel.. én pedig annyira sajnáltam, de tudtam, hogy többet nem tudok neki most segíteni..
...nem sokkal később a kimerültségtől elaludt és én őszintén reméltem, hogy egyszer ő is úgy érzi majd: hazaérkezett....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése