III. Afterhero kenneltalálkozó - és Kraft Kupa, de minek.

Tavaly a vírus miatt sajnos a kenneltalálkozónk elmaradt, így nagyon-nagyon vártam és nagyon-nagyon bíztam benne, hogy idén összejön. Ez sem volt teljesen biztos, mert barátságtalan, csapadékos időt jósoltak aznapra, plusz, előtte 2 napig valóban szakadatlanul ömlött a hideg eső (aminek amúgy örülök, mert iszonyat száraz ez az év, de egész napos, kinti programhoz, novemberben azért én sem kívánom).

Eléggé zavart, hogy fogalmam sem volt egészen szombat reggelig, hogy akkor végülis mi is lesz a programunk, valamiért nehezen viselem az ilyen bizonytalanságot. Emellett persze kimerült is voltam a hét végére, ilyenkor mindenre fokozottan érzékeny vagyok és kiválóan fel tudok nagyítani kisebb problémákat is. Írtam Barbinak, hogy ha a programot lemondják, mi akkor is mennénk tréningezni, de írta, hogy ha esik, nem tudunk menni. :( Végül arra jutottam, hogy "megmentőként" betervezem a tatai tókört, aztán ha reggel lemondják a találkozót, akkor Tatánál lehajtunk a pályáról és mégsem itthon ülünk.

Reggel biztonsági üzenetváltás volt Barbival és Katával, mindenhonnan az a szuper infó jött vissza, hogy száraz idő van, süt a nap és a programot megtartják. Örömboldogság!! El is indultunk 8-kor, egyszer megálltunk (már Vasadnál) tankolni, vettünk végre vizet a kocsiba (hetekkel ezelőtt kifogyott), vásároltunk szendvicset és néhány péksütit, majd 10 körül befutottunk. Barbiéknál szép új parkoló és bejárat épült, mert megvettek egy további telekrészt. Mások is érkeztek velünk együtt, így az első csapat besétálhatott. Barbi minket kért, hogy segítsünk leválogatni Newton-nal, annyira boldog voltam!!! Minden ilyet nagyon-nagyon szívesen csinálok és megtiszteltetésnek érzem, ha ránk bízzák a feladatot. Leválogattunk és egyből mehettünk a pályára, Barbi a mi "bemutatónk" alatt magyarázott a terelés alapjairól a gazdiknak. Nem kell mondanom, Newton pontatlanul és összevisszán tolta, emellett üvöltött. Nem volt teljesen elveszett a helyzet, de nem is volt a legszebb munka. Mondjuk régen tréningeztünk... mindenesetre én nagyon élveztem a közös munkát, nagyon hiányzott. Hagytam sokat együtthajtani a kutyát, meg egyszerű kis feladatokat csináltunk - 8-as, egyenes máltai áthaladva és betolva a nyájat, átsétálás szűkítőn. Tényleg csak a legkönnyebbeket. Nem húztam nagyon az időt, hogy a többiek is bejöhessenek. Katáék is megérkeztek, velük is beszélgettünk - a többiekkel ezúttal nem nagyon ismerkedtünk, amit kicsit sajnálok, de el voltam foglalva a kutyák csodálásával, a beszélgetéssel Katával és Barbival.

Newton-nal többször bementünk, volt, hogy csak kisegíteni néhány helyzetet (birkák feltapadása a kapura), egyszerűen imádtam!! A pályán a kutyának mindenhez volt ereje, szépen lehámozta a birkákat a kapuról, akár messziről küldve is, kiszedte őket a sarokból, stb. Egyes-egyedül a hodálynál volt kevés, ott messziről küldve, nélkülem nem ment be a birkák mögé. Csinálhattunk nyájcserét, mindezért hatalmas köszönet Barbinak!!

Kata megkért, hogy mivel szegénynek eltört a keze és semmiféle megerőltetőt nem tud csinálni, vigyem be helyette Shiro-t, illetve menjek be velük, amikor a többi kutyusát viszi a pályára. Arra gondoltam, Shiro nem fog dolgozni velem, de gyönyörűen jött és csodálatosan sikerült együttműködnünk. Olyan jó érzés volt! Szeretek "kipróbálni" más kutyákat is, sokat lehet belőle tanulni. Imádtam Shiro kiegyensúlyozott, "folyékony" munkáját, a szép balansztartást. Pici feladatokat csináltunk, máltai, szűkítő, karámba behajtás, ha jól emlékszem kerítésről leválasztás. Ami hiányzott, az nyilván a kapcsolat volt, de ez érthető. Az első kör végére Shiro elfáradt, nem akart már megállni, á la Nyúl XD A második kör már kicsit rövidebb volt, de ezt is nagyon élveztem. Kata, ezúton is köszönöm a bizalmat, hogy Shiro-t felvihettem a pályára!

A többiekkel Katával együtt mentünk fel, én csak segítettem, ha kellett, a birkákkal.

Asszírkát is be akartam vinni egyszer legalább, Vasadon jól elbohóckodunk a nyugisabb birkákkal. Mostmár legalább tudok előrefelé nézve haladni is, Asszírka hátul marad és legalább a nyáj mögött ordítva halad. Bementünk néhány akadályba, párszor lefektettem, átmentünk a hídon, hogy neki is legyen valami boldogság. A felszabadulásból gyapjútépést még mindig nem bírta elhagyni és hiába tudom, mikor fogja csinálni, nem mindig tudom megakadályozni. Ennek ellenére azért élveztem vele a tréninget és tényleg örültem, hogy őt is be tudtam vinni - mondjuk a hallásom károsodott némiképp. Asszírka viszont boldog volt és szerintem el is fáradt.

Asszírka a háttérben üvölt, Nyunyunak csak két lába van.

Délben pizzát rendeltünk, én ilyenkor nem nagyon tudok enni, annyira lefoglal a "munka", meg a boldogságom. Délutánra azért éreztem, hogy kezdek fáradni, így 15 óra körül végül elköszöntünk. Nagyon boldog voltam ezzel a nappal, igazán nagyon jól éreztem magam. Az egyik gazdi készített profi képeket, remélem rólunk is lett néhány, nagyon kíváncsi vagyok!

Kellemesen hulla állapotban értünk haza, én már farkaséhes voltam, szóval evés-pihi.

Mára persze ismét volt program, mégpedig ismét agilityverseny, Kraft vizsga. Csak Newton-t neveztem, még hónapokkal ezelőtt, mert a kezdő kategóriát nem volt biztos, hogy indítanak. Gáborral megegyeztünk, hogy egyedül megyek, ha már tegnap hősként tartotta a frontot, egész nap. 

Szóval reggel 8-kor kocsiba vágtam magam meg Nyulat és elindultunk Tárnokra. Eléggé ideges voltam a hosszú vezetések, a fáradtságom és úgy általában minden miatt. Megegyeztem magammal, hogy ha esik a hó, vagy ömlik az eső, nem megyünk sehova, illetve a többiekkel megyünk sétálni, a szokásos vasárnapi tókörre (erre Gábor be is protezsáltam a kiscsórival, hogy nekik is legyen programjuk). Amúgy is esküszöm sokkal szívesebben mentem volna erre a programra, a barátaimmal. Na mindegy.

Végül teljesen rendben és tökéletesen időben felértünk, regisztráció (a teljesítménykönyvet nem is hagytam ott, sejtettem én, hogy nem ez lesz a sikernapunk...), pisi, pici séta, pályabejárás, pici séta, melegítés, első futás, jumping. Elég hamar kivettem a Nyulat a kocsiból, így őgyelegnünk kellett még melegítés előtt és után is, pedig nekem úgy tűnt, igen kevés M és M+ versenyző van. Az első pályánk szépen indult, aztán el is csesződött a szokásos szlalombemenettel. A kutya kicsit előrébb rohant, én belassítottam, aztán így rábíztam, hogy találja meg a bejáratot, amit persze nem tud. Most legalább javítottam, mehettünk tovább, ellenben egy akadályról lehúztam a kutyát, amit javításkor persze visszafelé ugrott meg. Kizárás. Gyorsan lefutottunk, még néhány akadályt útba ejtve.

A második kör agility volt, nem is vészes pályával. Mindkét bejáráson gyatra teljesítményt nyújtottam, nem is memória oldalról, hanem technikailag. A jó életnek sem bírtam eldönteni néhány ponton, hogy milyen technikát kellene választanom - és ez végig megmaradt. Szóval eldöntetlen maradt néhány kérdés, többféleképpen is bejártam a pályát, aztán lejöttem, "meglátjuk"-alapon. Hát, nem túl sikeres stratégia.

Na mindegy, felmentünk, aztán a második akadályon elszálltunk. Nem toltam ki a kutyát elég jól kerülésre, meg hamar elléptem, ezért belső oldalról ugrott. Kizárás. Végig sem mentem, még egy akadályt megugrattam és lejöttünk. Többen kérdezték, miért nem futottunk végig, de nekem nem lett volna már erőm hozzá ezután.

Nyilván elég sz*r kedvem volt két kudarc után, kicsit sírhatnékom is, de azért összekapartam magam. Nem akartam "megfutamodni" és hazarohanni - bár maradni sem igazán.

Valahogy az egész nap nem esett jól. Egyszerűen idegesített az egész. Az, hogy koncentrálni kellene, az, hogy sokan néznek (pedig tök cukik voltak, megtapsoltak mindkét futam után, hiába volt értékelhetetlen mind a kettő...), az, hogy nem vagyok "menő"ruhában (egy pár számmal nagyobb, kissé kibolyhosodott fekete leggings volt rajtam, de csak ezt találtam, ami elég melegnek, mégis futásra alkalmasnak tűnt...), a sok bordercollie (nem bántás!!), az egyedüllét, az hogy tudtam, hol fogunk hibázni a pályán, meg kb. minden. Nyűgös voltam és fáradt. Érdekes, nem is tudatosult bennem, hogy ennyire fáradt vagyok - csak így és ott. Az egyetlen, ami feldobott, hogy Sanyival tudtam beszélgetni - ő mondjuk 3-kor kelt, hogy ideérjen, mégis jobban nézett ki, mint én :D.

Szóval végül sétáltam egyet Nyúllal és megvártam a harmadik pályát. Be is jártam, aztán úgy voltam vele, hogy egyszerűen nincs erőm futni. Komolyan éreztem, hogy nem tudnék lépést tartani a kutyával. Nem volt nehéz pálya, de én már teljesen kész voltam. Nem elhanyagolható szempontként még 1,5 óra vezetés vár rám. Így elbúcsúztam Sanyitól, kihúzattam magam a startlistáról, sétáltunk egy lelki levezetőt a Kisnyúllal - és elindultunk. Útközben volt pár szakadó esős-ködös szakasz, de azért megvoltunk.

Ami még érdekes volt a mai napban, hogy - ezt nehéz lesz elmagyarázni - Newton-nal együtt vettük tudomásul, hogy bénákat futottunk. Nem igazán dícsértem halálra a futamok végén, persze szóban örültem neki, át is adtam az örömöt, de ahhoz képest, hogy máskor visítva örülök és döntök neki egy halom töpörtyűt, most nevetve megdícsértem, meg adtam neki pár szem parizert a bemelegítősből és ennyi. Nem "büntettem", nem "rajra éltem ki" a kudarcot, nem "toltam rá" a stresszt, egyszerűen csak nem sikerült nekünk a mai nap és ezt együtt dolgoztuk fel. Onnét tudom, hogy ő is feldolgozta, hogy egyáltalán nem sértődött, vagy hisztizett be! Úgy tudom leírni, hogy egyszerűen tudomásul vettük az egészet és a hangulatunk, kapcsolatunk legkisebb sérülése nélkül, egyszerűen mentünk tovább a napban. Ez is egy óriási pozitív visszajelzés számomra, a kutyámtól! Nagyon boldog vagyok vele.

Mostanában túl vagyunk néhány kevésbé sikeres versenyen, akár "kudarcon". Ezekből is tanulunk, főleg lelkileg. Azért kicsit megpróbálok majd utánajárni, mi lehet a probléma, mondjuk a koncentráció valószínűleg az élen fog végezni. Azonkívül valószínűleg öregszem, legalábbis két, egymás utáni, teljes napos, munkás-kutyás rendezvényt már nem tudok letolni.