Herding Collie&Sheltie Cup, avagy tartoztunk az ördögnek egy 0 pontos úttal

Csehország elég jól áll kutyás sportokkal, kiválóak agility-ben és terelésben is. Szeretik a sportrendezvényeket, ott nem csak kiállításból áll az élet.

Példának okáért a csőfejű szekcióban is minden évben megrendezik a Herding Collie&Sheltie Cup-ot, amire már tavaly nagyon-nagyon szerettem volna eljutni, de a COVID miatt nyilván elmaradt. Na, gondoltam, majd idén!! Kellemes IHT-2-es osztályban, nem kezdő és nem is a legnehezebb szint, kiváló lesz nekünk. Plusz, nincs is a világ végén, Pohorelice-Zlín tőlünk mindössze 3 órányira van.

Már a gondolattól boldog voltam, hogy látok sok-sok jó ösztönű, jó munkaképességű kutyát - és ezzel talán szerzek néhány tippet is a jövőbeli kiskutyámhoz.

Emellett természetesen nagyon izgultam, már egy hete. Főleg attól rettegtem, hogy nagyon érzékeny, pánikolós birkákat fognak berakni, amivel mi nem nagyon tudunk dűlőre jutni. Érdekes, más félelmem nem volt, bíztam abban, hogy egy 2-es pályát, normális birkával azért csak lenyomunk.

Szóval befizettem a 700 korona nevezési díjat, meg nekiálltam szervezni az utat.

Mivel először úgy nézett ki, hogy hajnalban kezdünk, nem akartunk éjjel nekiindulni egy 3 órás külföldi útnak, határátlépésekkel, mindennel. Viszonylag gyorsan találtam egy kellemes hotelt Napajedla-ban, nem túl drágán, 2 km-re a helyszíntől.

Elmentettük az úticélokat a Google Maps-be, elintéztük a COVID miatti összes hülye adminisztratív baromságot, lásd szlovák és cseh regisztráció, hogy belépünk az országba, EU-s COVID igazolvány és alkalmazás letöltése, stb stb. Természetesen egyik határon se érdekeltünk az ég világon senkit, mégcsak határőrök se voltak sehol.

Online megvásároltuk a szlovák és cseh autópályamatricákat - ők legalább árulnak, nem úgy mint az osztrákok, az őskövület benzinkutas-felragasztós szarjukkal.

Tegnap indultunk, 12 után nem sokkal. Arra gondoltunk, hogy világosban szeretnénk odaérni, mert akkor el tudunk sétálni megnézni a másnapi versenyhelyszínt, meg kicsit felfedezni a városkát, hol van étterem, bankautomata, park, ahol sétálhatunk, ilyesmi.

1/4 4 körül meg is érkeztünk, szuperul ment minden, a recepciós lány nagyon kedves volt és kitűnően beszélt angolul. Egyből ki is fizettük a szobát (kb. 1650 korona, kutyás felárral együtt).

Kipakoltunk, majd elindultunk körülnézni. Gyönyörű időnk volt és nem is volt hideg. Készítettem pár képet, igazából az egész városka központjában laktunk és az összes értékelhető látnivaló a közelben volt.

A mozi. Inkább művészfilmeket vetítenek, úgy néztük, péntek este volt forgalma rendesen.

Iskola, előtte Napajedla történelmét bemutató kiállítással

Napajedla főutcája

Zsinóros Nyúl - nem mertünk rendbontók lenni, csak az esti meg a reggeli néptelen sétán

Végül este és másnap reggel is a minitöltésen sétáltunk, csodálatos nyugalomban

A városkán keresztülfolyó Morava partján

Rögtön megállapítottam, merre van Pannonhalma.
Valójában nagyon egyszerű, mert konkrétan délre.

Az ablakunk a Szt. Bartolomeo templomra nézett.

Sétáltunk egy órát, igazán kellemes volt. A helyszínig végül nem mentünk el, mert a két település között az autóúton kellett volna haladnunk és ezt nem ítéltük túl biztonságosnak.

Az emberek, gyalogosok, biciklisek, gyereket tologatók nem voltak túl barátságosak, senki nem nézte mosolyogva a kutyákat, vagy ilyesmi, pedig a "lesszik" általában kiváltják az emberekből a kedvességet. A központ és a főút kivételével a városka nekem erősen bányásztelepülésre hajazott, soklakásos, régi házak, kerítés nélkül, szocialista, közösségi játszóterekkel. Nem sok fogalmam van a szocializmusról, de a hangulat teljesen ezt közvetítette nekem. Mindegy, ettől még élveztük, hogy új helyet ismerünk meg.

A hotel árában vacsora nem volt, de úgy döntöttünk, hogy nem is megyünk el sehová, vittünk elég hidegkaját. Őszintén szólva nem volt kedvünk újra kimozdulni (az esti séta miatt úgyis ki kellett még egyszer, ha tetszik-ha nem), meg az anyagiak szempontjából is jól esett, hogy nem költöttünk többet.. szóval inkább sorozatot néztünk.

Az esti sétát a folyóparton tettük meg, csodálatos-kellemes-hűvös levegőben. Itt - mivel szinte senki nem volt sehol, néhány kóbor biciklis ment a bringaúton - felmentünk a mini töltésre és tudtunk végre szabadon sétáltatni. A pórázos séták eléggé kifasírozzák az idegrendszerünket, mert 2 kankutyánk van, aki állandóan szaglászni meg pisilni akarnak. Szóval ők nem előrefelé húznak, hanem hátra. Marha unalmas. 

Éjjel persze semmit nem aludtam, nagyon izgultam. Összesen 2 órát sikerült pihennem. Másnap csak 9-re mentünk a versenyre, mert a 3-as osztály kezdett, utána jöttünk mi. Ettől függetlenül nem értünk rá, nyilván sétával indítottunk 7 körül (ismételtük az estit), aztán gyors pakolás, reggeli (enni is alig bírtam), indulás. A navi egyszer elcseszte, aztán pontosítottam a koordinátát, akkor én csesztem el a dirigálást, végül odataláltunk. Még így is 10 percen belül ott voltunk, örültem, hogy ilyen közel foglaltam szállást.

A helyszínen már többen voltak, gyorsan regisztráltam (nagyon kedves volt a lány). Fél óra késésben voltak, szóval ráértünk. Gábor sétáltatott, én néztem kicsit a versenyt, meg általában izgultam. A többiek nem nagyon foglalkoztak velünk, egy nő kérdezte meg, vannak-e saját birkáink, meg hogy hol tréningezünk Magyarországon.

A pályabejárásra adtak mellém segítőt, aki tényleg nagyon cuki volt és mindent fordított nekem, angolra. A pálya szerintem (de lehet hogy tévedek, életem 5. versenye, de csak a 2. 2-es szintű) nehéz volt. Sok akadállyal. Ugyan nem kellett mindenhol elhajtásban csinálni az áthaladást, de a feladatok így is erős koncentrációt igényeltek. Nem szoktam terelőversenyen a pálya megjegyzésén görcsölni, de most igen. Hosszú volt és bonyolult. A bejáráson nem volt időm semmilyen stratégiát felépíteni (melyik akadálynál hová álljak, melyik a kutya erősebb oldala, hogy csináljam a védelem feladatot, ami ebben a formában - nyáj és kutya az árok egyik oldalán, én a másikon - egyáltalán nem volt meg nekünk...), szóval lejőve próbáltam agyalni. A 2-es sorszámot húztam a 4-ből, ami teljesen ideális, sőt, az 1-es versenyző is nekem kedvezően választott nyájat, mert az egyik szélső kiskarámból kellett kiszednem az én birkáimat, ami sokkal könnyebb, mint a középsőből.

Lerajzoltam a pályát Gabinak és Szandinak, íme:

Valahogy végig megvolt az érzésem, hogy ez a verseny nem lesz jó. Érdekes, agility esetében szokott bejönni, hogy aznap dobogóra állunk-e, vagy sem. Terelésnél mindig sokesélyesnek tartom az egészet, ami a szupertól a katasztrofálisig, bárhogyan elsülhet. És most utóbbit éreztem, ha nem is ezzel a kifejezéssel, de tudtam, ez nem lesz sikeres alkalom. Bejött.

Newton teljesen fel volt húzva, ugatott, üvöltött már a pisisétán is, mert rájött, hogy itt birkázás lesz. A pálya mellé ugyan nem lehetett kutyát levinni, de hallotta-látta a szituációt. Ennek ellenére figyelt rám, csinálta, amit kértem (bemelegítésként szoktam kérni pár fekvést, irányba kerülést) és tényleg együttműködött. Csak turbóduracellhisztinyuszi üzemmódban. Én abszolút nyugodt maradtam, nem kezdtem el veszekedni vele, mert tudom, hogy nem segít. Hát, gondoltam, végülis majd menet közben fárad. Nos, erre nem volt alkalmunk.

Ugyanis már a kihajtásnál elakadtunk. Hiába küldtem oldalra a kutyát (az 1-essel jelölt nyáj jutott nekünk), hiába ugrott fel két lábban a drankára mellettük, a birkák nem mozdultak. Ha beküldtem, csak bepréselődtek a karám belsejére, sőt, valamelyik próbált szembefordulni vele. Nagyon sokat és sokáig kínlódtunk, mire ránéztem a bíróra és mondta, hogy megfoghatom a birkát, húzzam ki. Ezzel megint nem haladtunk, mert egyet kihúztam, az kirohant, a többi továbbra sem mozdult. Kihúztam még egyet, meg még egyet, aztán valamelyik visszarohant. Káosz. Végül kitaláltam a nyerő stratégiát, mert kezdett elegem lenni - bementem a kutyával, csináltam neki egy kis folyosót a dranka mellett és leválasztattam a birkákat a kerítésről. Királyul sikerült!! Kimentek. Gyorsan becsuktam a kiskarámot és majdnem a következő ajtót is (3 volt összesen), amikor szóltak hogy 2 birka még a kiskarámok körül kering. Szuper. Visszamentünk értük. Utána az egész nyáj elindult a kerítés felé, az egyik sarokba. Közelebb mentem, küldtem a Nyulat, szépen le is szedte őket. Kellett egy kis keringés, mert elém kerültek a birkák, de próbáltam megállítást csinálni, amikor is szólt a bíró, hogy vége, hajtsak vissza. Szuper. A birkák elindultak (valószínű kifelé), amíg én az ajtóval szórakoztam. Küldtem a kutyát, nem kerített szépen, két birkát kihagyott. Erre már küldték be a bordercollie-t és idegesen integettek, hogy menjek le.

Őszintén? Kurva ideges voltam. Annyira szarul esett az egész. Az én hibám volt, hogy nem találtam meg gyorsabban a megoldást erre a szar kihajtós helyzetre. A kutya olyan volt, mint máskor. Vehemens, de nem veszélyes a birkára. Ezt mondjuk a bírónak látni kellett volna. Mégis úgy ítéltek meg minket, mint akik képtelenek bármire és kb életveszélyes őrültek, akiknek mihamarabb el kell hagyniuk a helyszínt.

És még kibékülök ezzel is, ha már náluk mindenki ennyire tökéletes. De amivel nem tudok, az a következő sztori: a 4., utolsó IHT-2-es kutya is egy skótjuhász volt. Egy sokkal gyengébb, totál amorf felépítésű és dagadt szuka (elnézést, hogy így írok, de az egész rettenetesen kiakasztott). És ő sem tudott kihajtani. A gazdája hozzám hasonlóan gyenge birkaismerettel próbálkozott, de nála még a kutya is rettenetesen gyenge volt. És őket hagyták. Tovább kínlódtak, mint mi, sőt, kihajtottak-behajtottak-kihajtottak, megakadtak a sarokban, stb stb. És VÉGIGCSINÁLHATTÁK a pályát!!! Nem tudom, hogy kizárták-e őket és csak játékon kívül-e (majd megnézem, ha felrakják az eredményeket), de akkoris, a kurva életbe, kb 45 percet fent voltak és mindenki rájuk várt!!! És EZ szerintem kibaszottul nem volt korrekt!!! Mert ők miért?? És minket miért küldtek le, mint valami idiótákat?? Semmivel nem voltak jobbak nálunk. De gondolom ők ártatlanok voltak. Meg ismerősök.

Mindegy. Ezután alig vártam, hogy eljöjjünk, de persze nem tudtunk, mert a teljesítménykönyvet a bírónak alá kell írnia, de vissza volt még a finálé, amiben 4 kutya kapott egy feladatot és aki a legjobban teljesíti, az kap kupát. A feladat kifutás volt, nem is túl hosszú, 40 birkával. Newton nevetve megcsinálta volna.. sokkal jobban, mint a 4-ből 3 kutya.... Komolyan. Mert benne van erő. És ez is nagyon fájt. Hogy nem tudtam megmutatni, mi van ebben a kutyában. Végtelenül sajnáltam őt. Ha másért nem, legalább tréningezhettünk volna egyet. De hát mi ugye nem. Csak a csehek. Tényleg ki vagyok akadva.

Még vártunk egy csomót, mire végre megkaptuk a könyvet és leléphettünk. Persze a bíró beszélt ott mindenki mással, már a finálé előtt, nekem azt se mondta el, pontosan miért zárt ki...

Gábor vonta le a konklúziót (mert én már azt sem tudtam, mit kellene gondolnom...), hogy nem jó egyedüli külföldiként versenyre menni. Egyszerűen nem jó. Ott mindenki ismeri egymást, beszélget, trécsel, pizzát rendel, hozzád senki nem szól (nem várom el, mielőtt beképzelt picsának tart valaki, nem akarok én lenni a világ közepe, de mégis, mindenki idegen nyelven karattyol körülötted, amiből egy szót sem értesz, illetve egyszer értettem annyit, hogy egymás között beszélték, hogy mi magyarok vagyunk. Ilyenkor persze feltételezed, hogy most fikáznak le). A helyszínről, birkákról halvány fogalmad sincs, velük ellentétben, akik valószínűleg edzenek is ott. Továbbmegyek, a másik három IHT 2-es versenyzőnek otthon is vannak birkái, a kutyájuk minden nap dolgozik velük (meg ők is...). Valószínűleg ez egyébként az IHT 3-as versenyzőkre is igaz volt. Látszott, hogy Newton-t totál elkönyvelték használhatatlan idiótának, az egyik sheltie-s nő konkrétan megbotránkozva nézett, amikor Newton hisztisen ugatott párat mikor kivettem a kocsiból, meg gyorsan elrakta a kutyáit, amikor közelítettünk. Szóval szar volt, na.

Jót tett a 3 órás hazaút, azt kell mondjam. Kellett, hogy lenyugodjak. Nagyon hiányoztak Gabiék, örültem volna, ha ők is látják az egészet és legalább mondanak valamit, hogy pontosan miért zártak ki. Kicsit leveleztem velük (Szandi tök cuki volt, írt, hogy gondol ránk és menni fog, aztán később mindketten nagyon aranyosan vigasztaltak), de persze így nem az igazi. Az az egyik szerencse, hogy maga a verseny-kínlódás a két napból viszonylag rövid ideig tartott, talán gyorsabban kiheverem.

Vannak sejtéseim, min kellene javítani.. például a saját tapasztalatomon a birkákkal való bánásmóddal, vagy az egyes szituációk megoldásával... vagy a kutya megfelelő mentális állapotba hozásán, verseny előtt... vagy a feladatok tudatosabb száraz tréningezésén.. vagy egyszerűen a tréningek jobb felépítésén. De az a baj, hogy úgy érzem, nincs erőm mindehhez. Nincs energiám felépíteni. Nincs időm eljárni, legalább heti 2x gyakorolni. Nincs ennyi pénzem, hogy versenyekre utazgassak tapasztalni, tanulni. Nem akarom feladni, erről szó sincs. Hiszen már világos, hogy Newton-nal ez a szerelemsportunk. Dönthetek úgy, hogy nem versenyzünk, mert végülis minek, ha a boldogságot ugyanúgy meghozza a tréning. De ezt sem akarom még elvetni. Csak az fáraszt nagyon, amikor már kedvem sincs felsorolni mindazt, amin javítani kellene.

A pálya amúgy szép volt, a birkák pedig normálisak. A szervezők segítőkészek, pici ajándékot is kapott mindenki. Sőt, a végén az egyik versenyzőtől kaptam egy névjegykártyát, hogy jövőre lesz 2 verseny is nála, Lengyelországban - menjünk. Meglátjuk. Nem ma döntöm el, az biztos.

Balra nézve

Jobbra nézve

Ez a kulcstartó tényleg nagyon cuki.