8-ra mentünk, hivatalosan is ekkor kezdődött volna a regisztráció. Arra számítottam, hogy senki nem lesz, szóval dobtam egy hátast, amikor megláttam, hogy szinte mindenki megérkezett. Hö. A kutyások soha nem a normalitásukról híresek. Az eső mondjuk ilyenkor nem csak esztétikai kérdés sajnos, ugyanis a felázott talaj, a csúszós fű, a vizes-csúszós zónás akadályok meglehetősen balesetveszélyesek. Egy versenykutya számára pedig egy sérülés akár egy-több hónapos kiesést is okozhat, azon túl, hogy senki nem akarja sérülten látni a kutyáját, természetesen. A gazdának kell felelős döntést hoznia, a kutya és a saját érdekében is, hogy indul-e ilyen körülmények között, vagy sem.
Mi is sokat filóztunk, felmentünk a pályabejárásra, megtapogattuk az akadályokat, próbáltuk a cipőket. Én maradtam bakancsban, mert nagyon jól tapadt, az edzőcipőmhöz képest (ami elvileg terepfutó cipő, de lássuk be, elég kis alacsony kategóriás). Gondoltam úgysem ma döntünk sebességrekordot, tökmindegy, esni viszont nem szeretnék.
Még mindig szabadon hagytuk a döntést, mondván, megnézzük az S-M-M+ osztály, mennyire esnek-kelnek. Végül egész jónak tűnt a dolog. Volt pár csúszás, de inkább eszeveszett sebességű bordereknél. Minket ez a veszély nem fenyeget, hát felmentünk.
Newton elképesztően jól ment (Gábor ma nem jött velünk, így videónk nincs sajnos). Azt kell mondjam, rájött a verseny lényegére és imádja :D Megy ahogy bír, koncentrál, akar. A szlalomba megint úgy vágódott be és rohant végig, gyorsítanom kellett, hogy tartsam a lépést vele basszus! Természetesen a sebességünk még így is röhejes egy borderhez képest, de engem ez nem érdekel. Engem az érdekel, hogy a saját kutyám motivál engem az elszántságával!!! Nekem csak jól kell vezetnem és ő hozzárakja, amit tud. Bízhatok benne. Elképesztő.
Szóval lefutottuk a kis körünket, a magas szintidőnek köszönhetően időhiba nélkül és mivel más hibánk sem volt, meglett a második hibátlanunk A1-ben! Még egy kell az A2-höz. Őszintén nagyon szeretném, ha sikerülne, persze nem tudom, mennyi az esélyünk, de van még 1 évünk rá :) A teljesítményünk egy 3. helyet is ért, nagyon boldog voltam ezzel, olyan jó helyezettnek lenni :D Ha nem lennének ilyen eredményeink, akkor biztosan hamar feladnám ezt az egészet, nekem nem a presztízs miatt kell a dobogós hely, hanem visszajelzés miatt - hogy megéri csinálnunk. Kicsit sajnáltam, hogy ezen a versenyen csak az összetettek kaptak érmet, bár az oklevél is tetszik :D
A következő pályabejárásra ismét felmentünk, az eső viszont megint belehúzott. Én már itt filóztam, hogy kell-e nekem a többi futás, tekintettel arra, hogy volt már eredményünk a napra és még ha hibátlant is futottunk volna, a kategórialépéshez nem számított volna, mert ugyanazon bíró adja.
Megjött közben Kriszti és Peti is, megkérdeztem őket is, mit csináljak. Még be is melegítettem a kutyát, de egyszerűen azt éreztem, hogy nem tudok már ott lenni agyban majd a pályán és nem tudom végigvezetni a kutyát. Melegítés közben is zavart voltam emiatt, ezért úgy döntöttem, megfigyelem Newton-t. Azt láttam, hogy pörög, rettenetesen menni akar, de fejben már ő is fáradt. Ekkor elengedtem a sztorit. Szóltam a szervezőknek hogy húzzanak ki, elköszöntem a többiektől és leléptünk. Az volt az érzésem, kicsit kihúzónak néztek, meg hülyének, de én úgy gondoltam, nem akarok mindenáron pályát futni. Nem akartam "rossz" élményt magunknak, nem akartam erőltetni - a fáradtságunk ellenére - hogy teljesítsünk. Newton annyira ügyes volt tegnap és a mai futamban is, olyan lelkes és számomra egy álom, hogy nem szerettem volna lerontani az élményt - sem neki, sem magamnak. Azt szeretném, ha ez a csoda maradna meg bennünk, a következő versenyig.
Természetesen elmentünk tókörre, mondjuk kellett is a levezetés a sok izgalmat követően, a 1,5 óra alatt pedig olyan kellemesen szétáztunk, hogy hazaérni is egy élmény volt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése