Először az agility-ről.
Hétvégére Ági ismét vendégedzőt hívott, ezúttal Nagy Vera személyében. Régebben úgy gondoltam, nem vagyunk mi olyan nagy versenyzők, hogy érdemes lenne ilyen alkalmakon részt vennünk, de aztán voltunk egyszer Tráj Tomi edzésén és ott megváltozott a véleményem. Minden edző hoz egy új nézőpontot, friss és szokatlan pályát, más megoldást egy-egy kombinációra. Nagyon élveztem, hogy a nehézsége ellenére sikeresen megoldottuk a pályarészleteket, olyanokat is, amiket teljesen esélytelennek hittem. Kicsit ilyen "meg tudod csinálni!! - meg tudom csinálni!!!"-érzés volt.
Szóval jelentkeztem Nagy Verához is, akiről eddig még csak szuperlatívuszokat hallottam. Egyszer futottuk egy A1 pályáját a Krafton, nem volt könnyű szerintem, mondjuk ki is zártak :) Ez csak egynapos szeminárium volt, egy kutyát tudtam csak vinni (kettővel meghalnék). Asszírkát választottam. A mi kettősünkre jobban ráfér a csiszolódás. Newton kb a gondolataimat is kitalálja, de Asszírkával néha elmennek az infók egymás mellett, illetve nagyon hamar lejjebb ad a motivációból, ha valami nem megy azonnal :)
A pálya 40 akadályos volt, a bejáráson csak 30-ig voltam hajlandó megnézni, gondoltam ennél tovább úgysem jutunk :D Amikor a közös megbeszélés volt, persze figyeltem, ami jól is jött később, mert végül kis részletekben, de lefutottuk a 40 akadályt! Vera nagyon-nagyon-nagyon szimpatikus volt nekem, mindenkit egyenlőként kezelt, sok mindenért megdícsért, aminek nagyon örültem. Ha elakadtunk, a későbbiekben is hasznos megoldást tanácsolt.
Asszírka nagyon lassú volt, önmagához képest is. Tény, hogy nagyon meleg volt, Newton sem volt ott, sokat kellett várakoznia, mások és többen voltak a pályán, mint általában. A korábbi, Tamásos edzésen a második körre teljesen leült, most azért jobb volt a helyzet. Itt-ott elvesztettem, de vissza lehetett hozni szépen a munkába. Érdekes, az ő terhelhetősége Newton-hoz képest alacsony. Érzékeny, ezért nem bírja a nyüzsit, elfárad és összeesik tőle mentálisan és pszichésen is. Biztos vagyok benne, hogy neki a versenyhelyzetet is szoknia kell majd. Először biztosan cipelem majd Newton-t is, ha megyünk, hogy ott legyen a hátország :) Ő is mindig jött velünk Newton versenyeire, de azért a pályán lenni más lesz. Hangos zene, sok-sok ember és kutya mellett nem csak nézelődni, de teljesíteni kell, ami teljesen más. Nem vagyok eredménymegszállott, Asszírkánál az elvárásaim is sokkal alacsonyabbak, de számítok rá, hogy az első pár alkalom ténylegesen a megszokásról fog szólni. Jó lenne szabadtéren kezdeni, az szerintem ideálisabb lesz neki. Meglátjuk.
Newton-nal pedig terelni voltunk. Kint bóklászott az egész nyáj, le kellett volna válogatni, amikor elsóhajtottam magam, hogy jaj, egyszer milyen jó lenne az egész nyájjal dolgozni... Erre Gabi csak annyit mondott: hát, itt vannak, menjetek, hajrá! Alig akartam elhinni!!! Legalább kétszer visszakérdeztem, hogy komolyan?? :D Nem is tudom, ismerek-e még olyan tiszta szívű embert, mint Gabi. Ő egyszerűen annyira önzetlenül kedves és jóindulatú, igazi kincs...
Nagy boldogan bementünk :) A nyáj félig a hodályban volt, félig kint. Gabit kérdeztem, ilyenkor mit kell csinálnunk. Mondta, hogy álljak oldalra, így elkezdenek majd kijönni hozzám. Így is volt. Amikor majdnem mindenki kint volt, Newton zárta a tömeget. Nagyon kíváncsi voltam, mit szól ehhez az egészhez :) Végülis 95 birkáról beszélünk!! Eddig kétszer látta őket egyben, a legelőn, de ott mások a méretek, nyitottabb a tér. Az első percben kicsit összevissza rohangált, de aztán beállt a rend és Gabi szerint gyönyörűen dolgozott, én a kutyát alig láttam a sok-sok bari mögött :D Nem hagyta el egyik szélét sem a nyájnak, figyelt végig és rengeteget rohant.
Csináltunk előrehívást, védelmet, együtthajtást, pici elhajtást (nem igazán lett jobb, mindig visszakanyarodik ránk a kutya), amihez a nagy nyáj ideális, mert lassabban mozog és széles a "front", vagyis a kutya nem tud olyan egyszerűen felmenni oldalt, könnyebb hátul maradnia.
Védelem:
Együtthajtás:
Ami óriási tanulság volt számomra (bár Gabi mondta előre), hogy Newton eszméletlenül gyorsan elfáradt. Sokkal többet kellett mozognia ekkora nyáj mellett, a birkák is lassabbak így, tehát tolnia kellett őket rendesen, ami óriási munka. Mentálisan is leterhelte ez a méret :) Annyira elfáradt, hogy teljesen elfogyott a tréning végére. Volt olyan, hogy a birkák megunták a menetelést és egyszerűen megálltak legelni. Newton pedig hiába próbált balanszolni a nyáj túlsó végén, szegényem egy helyben rótta a félköröket, képtelen volt megindítani a bandát :) Ilyenkor előre hívtam, mert a fejükre érzékenyebbek, ha ott megriasztotta őket, akkor sikerült kicsit haladnunk :)
Aztán meg is kergette párszor egy birka, Gabi azt mondta, ez a példány mostanában neki is lehajtotta a fejét párszor az istállóban. Egyáltalán nem volt kemény a helyzet, a birka nem gondolta komolyan, de Newton nem akart már belemenni a konfliktusba egyáltalán, inkább átfutott a túlsó oldalra :) Ez versenyhelyzetben jó, amúgy gyengeség. De ő sohasem fogna, pl fejre. Igazán makacs vagy támadó birkával nem tudna bánni.
Fenyegetős birka:
Aminek viszont nagyon örültem, hogy Newton (miután tévedésből behajtott :D) nem félt bemenni a hodályba a 95 birka mellé és újra kihajtani őket! A kutyának azért ez sem egyszerű feladat, a hodály sötét, zárt, sok bent a birka, akik könnyebben odalapítják a falhoz, vagy esetleg megfejelik, ha akad egy-egy agresszívebb (Gabinál talán egy van, aki vadászik a kutyára, de mi még nem kerültünk összetűzésbe vele :)). Szóval a kutya számára ez kihívás - és rizikó.
Igazi élmény volt az egész nyájjal dolgozni, azt hiszem kaptunk ízelítőt abból, amire azt mondják, "farmmunka" - megértettük, mitől nehéz, miért jelent sokkal nagyobb terhelést, mint a versenyzés.
Mondtam is Gabinak, hogy nekem ez volt a szülinapi ajándékom. Szívből köszönjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése