Kirándulás, amilyen sohasem lesz többet

Eredetileg tókört terveztünk Győrújfalun mára, de aztán arra gondoltam, hogy ha Peti is és mi is ráérünk, miért ne kirándulnánk egyet a Bakonyban? Egy egyszerű, rövid kis kört, ami inkább számít kellemes erdei sétának. A szokásos Bakonyszentlászló - Vinye - Bakonyszentlászló 10 km-es körét dobtam be, közel van és nem kellett tervezni, ha már ilyen last minute született az ötlet.

Esett picit a hó, de csak pont annyira, hogy hangulatossá varázsolja a téli erdőt nekünk. Őszintén mondom, nagyon kellemes, jó hangulatú kirándulás volt, örültem Petinek, szuperul éreztük magunkat.

Egészen addig, amíg Newton el nem indult egy szagon. Már a táv utolsó negyedét kezdtük meg, amikor eltűnt. Vitte magával Asszírkát és picit Mákot is, aki hamar visszatért. Kb 10 perc múlva befutott Asszír. Newton pedig... sehol. A leghosszabb, amennyire eltűnt eddig, egész életében, kb 15 perc volt.

Amikor világossá vált, hogy nem jön, Gábor ottmaradt a kiskutyával, ahol Newton eltűnt, mi pedig Petivel nekiindultunk az erdőnek. Egy darabig együtt, aztán külön. Semmi. Én visszatértem egy idő múlva Gáborhoz (telefonok persze térerőhiány miatt nem működtek), aztán megegyeztünk hogy visszamegyünk a kocsikhoz, hátha... Peti és Gábor csatlakoztak egymáshoz, én pedig a turistaúton mentem az autóig, mert Newton azt ismeri.

Hiába hívogattam végig, Newton sehol. Ekkor már arra gondoltam, fennakadt valahol. De se nyüszítés, se ugatás. Előbb odaértem a kocsihoz. Peti jött nemsokára, Mákkal és Asszírral. Gondoltam, Gábor visszament az erdőbe, Peti viszont mondta, hogy valakik kocsiból látták a kutyát és Gábort fel is vették, elvitték visszafelé, mondták, hogy Fenyőfő felé lehet. Szuper. Mi is kocsiba ültünk és elindultunk Vinye-Fenyőfő felé.

Amíg vezettem, végig arra gondoltam, hogy esélytelen.. OK, hogy látták és ez jó hír, mert nem akadt fenn sehol ezek szerint, de akkoris... hol járhat már ahhoz képest.. aztán hirtelen megláttam. A narancssárga láthatóságija tűnt fel az első pillanatban. Pont Peti kocsija előtt próbált átmenni az úton... Peti rögtön leállt oldalra, kiszállt (még a motort is járva hagyta) és behívta a kutyát. Newton megismerte őt és azonnal odament hozzá. Közben egy másik kocsi jött szemből, hosszú, sötét metálkék színű, egy fiatal párral... ők vették fel Gábort és ki is szóltak az ablakon, hogy "akkor megvan" és mosolyogtak. Azonkívül amikor mindezt látták, meg is fordultak és visszamentek Vinye felé.. szóval csak a mi kutyánk miatt autókáztak fel-alá. Nem tudok elég hálás lenni nekik.

Láttam a kutya fején, hogy a mi kocsinkat is megismeri, ahogy leálltam Peti mögött. Gyorsan kiszálltam, átvettem Petitől a kutyát. Kicsit csapzott volt, a mellkasa, lábai, hasa tiszta vörös sár (bauxit az útról). Csak a mellényét fogtam, semmit nem csináltam vele, beugrattam a boxba - amire ez alkalommal nem kellett kétszer kérni - és rácsaptam a csomagtartót.

Amin meglepődtem, hogy Newton szinte nyugodt volt. Én már attól féltem, hogy sokkos állapotba kerül - és az a legrosszabb. Akkor már a gazdájukat sem ismerik fel, csak menekülnek és rohannak. Hála az égnek nem ez történt. Newton láthatóan megkönnyebbült, hogy megvagyunk, de semmi örömmámor, semmi sokk, semmi kapkodás. Elképesztő ez a kutya. Ami az erőssége, az a nehézsége is. Ő nem hiszi el, hogy valami ne menne neki. Mindenhol magabiztos és mindent elhisz saját magáról. Hogy ő megoldja. Hogy nem lehet baj. Baaaj? Az mi? Hát, ez.

Ha magamra gondolok, én sem estem pánikba. Meg akartam oldani a helyzetet. Nem hittem el, hogy a kutya eltűnt. Nem hittem el, hogy nem találjuk meg aznap. Akkor kezdtem mérlegelni, amikor a kocsival mentem Peti után. Hogy mi lesz, ha nem találjuk meg az úton sem. Arra gondoltam, akkor Vinyén hagyjuk a kocsit és elindulunk újra az erdőben. De éreztem, hogy azért az már gyilkos lesz. Fáradunk, a kutya pedig sokkal gyorsabb, mint mi. De olyan nincs, hogy Newton nincs meg.

Már csak Gábort kellett megtalálnunk, aki közben Vinyére ment. Térerő nuku, de nagyon okosan írt egy sms-t Petinek és az megérkezett, így tudtuk meg, hogy ott van. Elmentünk érte. Pár percre kiengedtük még a két kutyát (én már nem tettem volna, örökre bedutyiznám őket a boxukba, de Gábor akarta és nem volt rossz ötlet, kicsi gőzkiengedés. Newton-on nem látszott semmi a fáradtságon kívül). Megköszöntem Petinek a segítséget. Ilyenek a barátok. Pedig egy percig sem nehezteltem volna, ha nem csinálja ezt végig velünk, hiszen a mi hibánk volt az egész. De ő maradt és segített. Peti, itt is végtelenül hálás vagyok. Azonkívül hálás vagyok ma Vinye egész kirándulótömegének, akik közül többen is segítettek nézni a kutyát. Nem tudom kik ők, a fiatal pár a kék kocsiban, illetve Olivér a staffi-val. Köszönjük Nektek!! Ma kicsit visszakaptam a bizalmamat az emberekben.

Hazafelé Gábor vezetett, én Newton-t előre vettem a lábamhoz, az első ülés elé. Ilyenkor óvatosnak kell lenni, a sokk ugyanis később is kijöhet a kutyán (akár órák múlva). Azt akartam, hogy ott legyen velem. Nem ajnároztam, nem csináltam semmi különöset, nem is simogattam, csak ott voltam vele. Ő sem viselkedett máshogy, mint máskor. Nyugodt volt, lefeküdt, aztán aludt.

Nagyon hamar itthon voltunk (Gábor nyomta is neki rendesen). Lent álltunk meg, Gábor elment sütiért a nagy stresszre, mi pedig hazasétáltunk.

A kutyán semmit nem látok. Kaptak itthon szárított húst (kirándulás után a boxban szoktak kapni hazafelé, de most ez elmaradt ugye..), ugyanúgy megette. Ugyanúgy érdeklődött a mi ebédünk iránt. Aztán amikor elcsendesedtünk, ő is elaludt. A fekhelyet a radiátorhoz húztam, hogy minél melegebben legyen (még mindig az esetleges sokk miatt szükséges a meleg és a nyugalom). Egy darabig azon aludt, most már a szőnyegen. Mintha semmi sem történt volna. El nem tudom mondani, mennyire hálás vagyok ennek a kutyának a kötélidegeiért. Tiszta anyja. Kösz Yasha.

Newton egy órára tűnt el. Nem vagyok pánikbeteg típus, nem szokásom túlfélteni a kutyáimat és nem érzem magam felelőtlennek sem. Igyekeztem hideg fejjel, jól kezelni a helyzetet (Gábor szegényem sokkal jobban kiborult). De ez többé nem fordulhat elő.

Úgy gondolom, hogy ha történik velünk valami rossz, az is jó szándékból történik. Mégpedig azért, hogy megelőzzön egy nagyobb bajt. Egyfajta figyelmeztetés, mielőtt komolyabb tragédia történne. Nem húzom tovább, holnap a vadászkutyashop-ból megrendelem az elektromos nyakörvet, amin rádióadó is van. Ha ez kell, akkor ez kell.

Írni fogok egy bejegyzést arról, hogy én mit gondolok, mi segíthet egy vadászó kutya esetében. Nem ítélkezni fogok, nem írom hogy "ne engedd el pórázról", nem bíztatok senki "felelőtlenségre". Segíteni próbálok.