Érdekességek a terelésről I. - terelési stílusok, avagy a border meg a többiek

Már régóta szerettem volna írni a tereléssel kapcsolatos érdekességekről, amiket innét-onnét gyűjtöttem. Valószínűleg inkább a sporttal ismerkedők vagy érdeklődők számára lesz újdonság közöttük, mindenesetre én nagyon élveztem, ahogyan összejöttek az információk :) Több részletben írok, hogy ne legyen olyan végtelenül hosszú :)

Az első rész a terelési stílusok különbségéről szól.

Aki a terelésről, birkákkal való munkáról hall, annak általában az óriási, csodazöld angol legelők és a border collie jelenik meg a képzeletében. Nem véletlenül. Erről látni a legtöbb videót, képet, illetve aki járt már Angliában, Skóciában, Írországban, valószínűleg látott élőben is ilyen bemutatót. A legtöbben ezzel a fajtával űzik a terelősportot, itthon is. Kétségkívül ez a leglátványosabb terelési stílus, amit a border collie egymagában képvisel, a versenyszabályzat szerint is. Ez az úgynevezett gyűjtő stílus (collecting style). Nézzünk egy példát ITT.

De miért ilyen egyedi és látványos a border munkája, egyáltalán, miben különbözik a többi fajtáétól?

A többi fajtához képest ami elsőre feltűnik, hogy a border collie tereléskor háromféle módban közlekedik: vagy teljes sebességgel rohan, vagy szakaszosan, szinte hason csúszva, lapulva oson, vagy fekszik. Mindeközben általában kimerevített szemekkel bámulja a jószágot (a szakkifejezés szerint "szemnehéz" fajta). Amikor rohan, azt mindig óriási ívekben teszi. Amikor hason csúszva oson, akkor egyenesen a jószág felé mozog. Feküdni pedig bármikor fekszik, amikor mondják neki, vagy úgy gondolja, hogy az hasznos. Mindeközben pedig egy hangja sincs. Ezt a viselkedésmintázatot így egyben semelyik másik fajtánál nem láthatjuk. Miért? Természetesen a fajta eredeti céljához, alkalmazásának körülményeihez kell visszanyúlnunk.

Az angol területeken az éghajlat és a ragadozók teljes hiánya lehetővé teszi a jószágok egész éves legeltetését. Amit a gazdák nyilván ki is használnak. A birka tehát a végtelen zöldben legelészik egész évben, nem lát sem embert, sem kutyát, de néha még más birkákat sem a közvetlen barátain kívül. Aztán elérkezik az éves számbavétel ideje, amikor ezeket a jószágokat be kell gyűjteni, elég nagy területről. Nos, ha ezekre az elég antiszociális jószágokra az ember ráengedne egy pulikutya kaliberű állatot, ami ordítva nekirohanna a birkának és jól lábon is harapná, elképzelhetjük, mi lenne a történet vége. A birkák szó szerint 1. kirohannának a világból, de inkább 2. azonnal szívrohamot kapnának a stressztől és ott helyben elpusztulnának. Komolyan. Ez így azért nem az igazi. Ne felejtsük, a jószág a legértékesebb az egész történetben. A cél tehát az volt, hogy a kutya a lehető legkíméletesebb módon, a birka számára a legkevesebb stresszt okozva mozgassa, gyűjtse be őket. 

Hogyan biztosítható mindez?

1. a lehető legfeltűnésmentesebb megközelítéssel. Ezért az óriási kifutási ívek és lapulás a jószág közelében, továbbá a nyomás csökkentése érdekében a szakaszos mozgás a jószág irányába, sok megállással és lefekvéssel.

2. a lehető legnagyobb távolság tartásával, ami még mozgásra (de nem őrült menekülésre) bírja a jószágot. Nem látunk border collie-t a birka csánkján taposni, az biztos.

3. mozgás helyett tekintettel történő jószágirányítás. A prédaállat ösztönösen tart az őt bámuló ragadozó szemétől, így a kutya ezen keresztül is bőven tud nyomást helyezni a birkára. Ebben a border vérprofi.

4. a hangadás teljes mellőzése, hiszen az ugatás is csak stresszelné a birkát.

Ennek ellenére a bordernek nincs könnyű dolga, mert ezek a jószágok az embertől is tartanak, egyáltalán nem áll szándékukban odamenni a gazdához. Így a kutya minden mozdulata rengeteget számított. És nem csak a mozdulatai, hanem az irányíthatósága is. Merthogy a juhász azért felügyelte ezt a folyamatot. A kutyát a nagy távolságok miatt síppal irányították, méghozzá rendkívül precízen. Úgy gondolom, hogy a valódi munkában erre kevésbé van szükség, ott a kutyák jóval önállóbban dolgoznak, de mivel az angolok imádnak versenyeket rendezni (meg fogadni), ezeken óriási jelentősége van a kutya tűpontos irányíthatóságának, a feladatok tökéletes kivitelezése érdekében.

A border tehát a többi fajtához képest egyfajta precíziós műszer is, ami (főleg a versenykutyák) végtelen mennyiségben viseli el a parancsokat, akár másodpercenként, a egymásnak tök ellentmondóakat is. Gabiék egyszer kipróbálták mindezt egy csodálatosan profi versenymudin, azt mondták 10 perc után beleőrült szegény, kb. azt se tudta hol van..

Szóval, ezért látványos a border munkája. Óriási ívek a végtelen legelőn, ragadozószerű, abszolút csendes lopakodás, elképesztő irányíthatóság.

És kik vannak a másik oldalon, a versenyszabályzat szerint a hagyományos stílusban (traditional style)? Mindenki más, ugye. Magyar fajták, briard, beauceron, bearded collie és egyéb colliek (kivéve border, ugye), sheltie, belga juhászkutyák, kelpie, cattle dog, aussie, meg minden egyéb terelő fajta. A felsoroltak a leggyakoribbak, akikkel hazánkban űzik ezt a sportot.

Nem ismerem minden fajta pontos használatát, illetve nagyon valószínű, hogy nem is lehet minden esetben meghatározni. Valószínűleg ezek a kutyák régen amolyan mindenesek voltak. Segédkeztek a jószág mozgatásában, legeltetésében, a hodály körül, a birkákkal történő mindennapi munkánál, mint leválogatás, megjelölés, nyírás, körmölés, gyógyszerezés.

Nézzünk erre a stílusra egy példát ITT.

Ami fontos különbség a borderhez képest, hogy ezek a kutyák a jószággal napi kapcsolatban voltak. A birka ismerte a kutyát, megszokta annak jelenlétét, közelségét. Ugyanez igaz a juhászra, vagy úgy általában az emberre. Sőt, a juhok az emberhez még valamennyire "kötődtek is", mert tudták, hogy ő irányítja a kutyát, ő képes őket "megvédeni" tőle.

Ha megnézzük tehát ezt a terelési stílust, láthatjuk, hogy a kutyák a jószág sarkát tapossák, de legalábbis nagyon közel mozognak a nyájhoz. Némiképp fajtafüggő, de a hangjukat is sokszor hallatják, főleg a kisebb testű fajták, amik a méretbeli "hiányosságokat" ugatással "kompenzálják". Esetenként nem riadnak vissza a csipkedéstől (na nem versenyen, ott kizárás jár érte) sem. A kutyákat itt is parancsokkal irányították, ám ezek nem olyan robotikus, pontos, finommozgást kívánnak a kutyától. Talán a "kerüjj elibe" és a "zavard ki onnan" lehetett a magyar pusztában hallott két leggyakoribb parancs. Nyilván a versenyeken ennél finomabb munkát láthatunk a hagyományos stílusban is, viszont ezeken sem kérnek távolsági munkát. Egy border collies több 100 méteres kifutással ellentétben itt a kifutás és az elhajtás sem több, mint maximum 100 méter, IHT 3-as osztályban.

Ez a stílus tehát jóval kevésbé látványos, néha kicsit káoszosnak tűnik a border csendes, lényegretörő precíziós munkája mellett :) Viszont a különbség teljes mértékben a kutya használatának módjára vezethető vissza.

Nem beszéltünk még a birkán kívüli haszonállatokkal dolgozó kutyákról. Mint pl. marhák. Nyilvánvaló, hogy a marhákhoz elszántabb kutyákra van szükség, akiknek egy velük szembeforduló 600 kilós állattól sem száll inukba a bátorságuk. Ezek a kutyák fognak is rendesen, ha kell, akár lábat, de orrot is. Aztán egy-egy lábfogást követően azonnal lapulnak, mert tudják, hogy jön a rúgás... a marhákkal való munka nem játék, főleg, hogy pl a szürkemarha képes elhatározni, hogy kinyírja a kutyát. Körbefogják és agyontapossák, ha olyanjuk van. Marhák esetében gyűjtés nincs is (tehát nem hozzák az ember felé a csordát, mert aztán a jóélet sem állítja meg őket, ha igazán elindulnak - bár mondjuk most láttam egy ilyen fotót az egyik nemzeti parknál, hogy jön a szürkemarhacsorda az ember felé, nem is értettem), csak hajtás. Magyarán elöl a jószág, körülöttük/mögöttük a kutyák, aztán az ember. 

Érdekes, hogy fajta szintjén nem mindig különül el, hogy mihez használják őket. A cattle dog nevében nyilván szerepel, hogy elsősorban marhához találták ki, de sok fajta (pl kelpie, mudi, sinka, aussie) dolgozik birka vagy marha mellett is, ez az egyed tulajdonságaitól, képességeitől is függ. Adott kutya dolgoztatása párhuzamosan, többféle jószág mellett ma nem jellemző itthon.

A következő csoport a pásztorkutyák. Ezeket a nagytestű fajtákat elsősorban a nyáj, a jószág védelmére hozták létre. Nyilván kísérték a nyájat mozgatáskor, de igazi szerepük nem a jószág irányítása, hanem az őrzése a legelőn, az esztenán, a karámban. Bátor, független, önálló kutyák, akikkel nem ajánlatos ujjat húzni, sem embernek, sem állatnak.

A következő részben arra fogok kitérni, hogy milyen képességekkel kell rendelkeznie a jó terelő-, illetve pásztorkutyának.