Amint írtam, kutyázás témakörben mostanában meg vagyok zavarodva, úgy általában, de eléggé :D
Rengeteg kérdést teszek fel magamnak, amikre aztán vagy van válasz-sejtésem, vagy nincs, mindenesetre nagyon szívesem megbeszélném őket másokkal. Nagyritkán sikerül, ilyenkor hálás vagyok, legalább hallok nálam tapasztaltabb/nagyobb tudású embereket, de már csak egy külső szemlélői nézőpontnak is nagyon örülök.
Az egyik ilyen a kutyáim önállósága. Vagy önteltsége. Magabiztossága. Franc se tudja hogyan fogalmazzak. Mindenesetre megmagyarázom, mert ebből még nehéz bármit megérteni :)
Példa 1: szoktunk menni a Soproni Kutyasuli Nagy Sétájára, ezen általában kb 100 kutya és mégtöbb gazda vesz részt, szabadság van és boldogság. A 2 kutyám kb 6 felé
szokott lenni ilyenkor - ők általában rohangálva töltik az életüket - számukra a
séta minimum ügetés. Be szoktak
csekkolni időnként (hangulatfüggő, érdekes módon Newton, "a független"
többször, Asszír alig). Ritkán én is behívom őket - bár leginkább örömmel
üdvözlöm, ha odarohannak, vagy látom, hogy az amúgy mellettem
elhúzott útvonaltervükbe tesznek egy kitérőt gyorsan hozzám, hogy
"helló, tök jó a buli, szerinted is?".
Én úgy vagyok vele, hogy a kutyáim ismerik a szituációt és
értik a lényegét. Vagyis: "lehet bulizni, rohanni, a gazdi biztosan
megvan itt a tömegben valahol, ezért a tömeget nem hagyom el. Ha akarom
meg is találom, sajtot is kapok érte." Tény, hogy nem beszariak, nem
esnek kétségbe attól, ha nem látnak, elég önállóak. Amúgy amikor hívom
őket, még nem volt olyan hogy ne jöttek volna be, meglepően hatékonyan.
És azért vagyok nyugodt, mert tudom, hogy ők is megvannak a tömegben,
plusz, biztosan nem okoznak senkinek se kellemetlenséget. Nem
provokálnak, nem agresszívek. Az udvarlásra figyelek nagyon, itt az sem
szokott erős lenni, mert annyi a kutya, annyi az inger, hogy folyton
váltogatnak, nem ragadnak le.
Példa 2: egyéb séták, akárhol. Akárha otthoni, akárha teljesen idegen környezetben sétálunk, ők mintha mindenhol kiismernék magukat. Amikor legutóbb Katával tettünk egy pici kört az erdőszélen náluk, ő is csodálkozott, hogy pl. Newton-t hidegen hagyja, hogy a többi kutya hol van és mit csinál. Mármint, totálisan önjáróan közlekedik amerre érdekesebb szag van, nem ragaszkodik a falkához, megy, felfedez. Mintha sehol nem félnének, hogy elvesznek, vagy nem ismerik ki magukat.
Példa 3: nagyon ritka, hogy pórázt használok a mindennapokban. Amíg a városban laktunk, addig is igaz volt ez. Szóval, a kutyáim szinte szenvednek, amikor pórázon kell jönniük - és én sem szívesen teszek rájuk. Nem is értem, mások hogyan élnek le így egy életet, én 5 perc után tudok olyan, de olyan ideges lenni tőle - megőrülök az állandó álljunk meg pisilni/szagolni-tól.... Ugyanakkor mostanában rám tört egyfajta "szorongás", hogy "jaj, mit szólnak az emberek, meg ne ijedjenek a kutyáimtól" és esténként, vagy a séta elején pórázon tartom őket a kritikus, rohanós kezdeti szakaszokon. Mert vannak ilyenek. Mint mondtam, ők nem sétálnak. Amikor tele van a s*ggük (minden nap, akár többször..), a séta elején olyan rohanást művelnek, hogy csak úgy porzik utánuk az út.. de amúgy is, mint mondtam, ők minimum ügetnek. Asszírka főleg. Megy, mint a kiscsikó, teljesen önfeledten és boldogan, aztán állandóan szólhatok neki, hogy "hahó, amúgy én is itt vagyok, várjon már meg". Ilyenkor azonnal megáll, de látszik, hogy halvány gőze sincs, miért kellett megszakítania a tempót, már megint. Amikor engedem tovább, kezdődik elölről - boldog teperés-megállítás-csodálkozás. Elég uncsi. Ha esetleg rosszabb hangulatomban megráncigálom őket mindezért, úgy jönnek, mint a vert sereg, szorosan a lábamnál, lesunyt füllel-farokkal és még pisilni se hajlandóak... ÁÁÁÁ.
(mivel nem biztos, hogy mindenki ismer minket személyesen, gyorsan leírom, hogy mindez korántsem jelenti, hogy kontrollálatlan hordaként közlekedünk!! - azért az meredek lenne úgy, hogy a srácok pórázt alig látnak!)
Na. És ezek után látok kutyákat, akik szinte tapadnak a gazdájukra, vagy legalábbis lényegében nem mennek messzebbre tőlük. De sokszor olyanok ám, akik kutyaiskolát se láttak messziről se! Nálunk a faluban Rita elengedi a 11 éves kisfiát a kutyával (óriásuszkár, fiatal szuka) a határba, akárhova. Newton apja nem mozdul el Kata mellől. És még sorolhatnék egy csomó-csomó példát. És ilyenkor hangulatomtól függően néha olyan irigy/szomorú/értetlen tudok lenni... az enyémek miért nem sétálnak csendbenlassankultúráltan??
Számomra mondjuk mindig is idegen volt, amikor valaki folyton hívogatja a kutyáját, ha az 5 méterre eltávolodik tőle, iszik egy pocsolyából, fetreng a földön (kivétel, ha sz*rban, azt értem) meg úgy általában percenként közölni akar vele valamit, hogy mit csináljon meg mit ne. De már ebben sem vagyok biztos, lehet, hogy ők csinálják jól.
Ha most valaki azt mondja nekem, hogy nincs elég jó kötődés a kutyáim részéről felém, megütöm.
Akikkel beszéltem, azt mondják, a kutyáim pont azért önállóak, mert rengeteg helyzetet ismernek, rengeteg helyzetet megéltek - és ebből felépítettek egyfajta erős magabiztosságot. És hogy örüljek ennek. Amúgy örülök is. Viszont néha jól esne, ha beszariak lennének.
Az egyik lehetőség: külön sétáltatni őket. Egyedül ugyanis teljesen más a viselkedésük, plusz, az én figyelmem sem oszlik meg - és ők ezt is pontosan tudják :D A hétköznapokban ennek esélye azonban erősen konvergál a nullához.. talán ha hosszabbak lesznek a nappalok és jobban belefér a dupla séta. Istenem, annyira egészséges leszek (nem mintha most nem tölteném fél életemet az utcán)!
Most azzal próbálkozom, hogy nem engedem felgyorsulni őket... a sétákat pórázon kezdjük, aztán pár perc után, amikor kicsit lenyugodtak a kedélyek, elengedem őket. Amikor eltávolodnának, visszahívom őket, meg rájuk szólok, amint ügetés fölé kapcsolnának. A faluban ez egész jól megy, mert ugye városi dögként kezdték, ott meg elég nagy kontrollt kellett biztosítani... plusz, tegyük hozzá, hogy városban nem is volt akkor ingerenciájuk a sietségre, mert méterenként találtak rendkívül izgalmas szagmintákat, amiket okvetlenül meg kellett tanulmányozni. Falun azért ebből jóval kevesebb van, itt már sietnének...
De valahol basszus ki kell rohanniuk magukat!!! Ezért viszem őket szabadabb területekre, szántókra, mezőkre... ott meg ugye vannak az őzikék... legutóbb is konkrétan 10 méterre ugrott ki egy a bokorból... no komment. Meg vagyok lőve... Adott a két szuper agilis kutya, aztán oldd meg a többit! Vagy majd ők megoldják.
Aki tudja, hogyan kell aktív kutyát jól sétáltatni, írja meg!!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése