Sabine Ehlers szeminárium I. nap

Mindig szerettem volna eljutni terelőtáborba vagy szemináriumra. Sabine Ehlers-t Petra ajánlotta és mástól is hallottam már, hogy ő valóban nagyon jó tréner. Ezek mentén úgy döntöttem, hogy a meglehetősen borsos ár és az ország túlsó végén tartott tréning ellenére részt veszünk.

Így 3,5 órát utaztunk tegnap, ide, le a Dráva mellé, az Ős-Dráva Látogatóközpontba. A program elég későn került fel az eseményhez, aztán amikor megláttam, hogy kikkel leszünk együtt (max 8 páros jelentkezhetett), dobtam egy hátast... kivétel nélkül versenyzők, van aki IHT-3-as, meg trénerek... atyaég, mit keresünk mi itt??

Kicsit aggódtam azon is, hogy a tréning nyelve angol, Sabine pedig francia - vajon mennyire fogom érteni őt, vagy elmondani amit szeretnék? Ezért tegnap útközben az IHT szabályzatot olvastam angolul, hogy kicsit felkészüljek a szavakból.. persze tudtam, hogy Petra szükség esetén segíteni fog a fordításban. 

Mindezek mellett nagyon kíváncsi is voltam, illetve nem bántam, hogy kicsit lelépünk a saját életünkből, a világ végére, két napra... mint említettem, nem igazán várom az elkövetkező heteinket, így kicsit eltávolodtam tőlük.

Ma negyed 10-kor volt az első körünk. Kicsit korábban érkeztem, nehogy rám kelljen várni, így viszont volt egy kis időm. Köszöntem a többieknek, aztán hallgattam őket, ahogy beszélgetnek. Nos, a maradék önbizalmam is rögtön elszállt. Konkrétan mindenkinek van saját nyája, legelője... már régóta ismerték egymást, eldiskuráltak, kivel mi van. A kutyáikon semmi póráz, fekvésbe parancsolva, csendben, nyugodtan várakoztak a sorukra. Ehhez képest Newton-t meg se próbáltam elengedni... 

Eléggé aggódtam, hogy ezek után mit fognak mondani a hátunk mögött a mi kis bénaságunkra. Nagy esélyünk volt a káoszra, mert hónapok óta nem voltunk terelni, én izgultam, a szaporcai birkákról pedig jót még nem hallottam.. Newton folyamatosan nyüsszögött, mert bár először még csak a többi kutyát fedezte fel, azután rádöbbent, hogy "itt birkák vannak!"

Sabine megnézte, előzetesen mit írtunk, miben szeretnénk fejlődni. Én többek között a kifutást (is) írtam, illetve az impulzusszerű hajtást.

Nos, Newton az első pillanatban bemutatkozott. Amint elengedtem, kilőtt mint a puskagolyó...juhúú. Ezek után is tolta a birkát mint az állat, pedig azok nem is voltak olyan idegbetegek, mint amire számítottam.. ismét ott éreztem magam, mint az elején. A terület sem volt túl ideális, füves szántás, rengeteg egyenetlenséggel, barázdákkal, lyukakkal... én is botladoztam, Sabine egyszer el is esett, Newton áthajtotta rajta a nyájat.. köszi kiskutyám. Az egyetlen, ami nagyon szép volt, hogy Newton gyönyörűen megállítható és fektethető volt, erre büszke voltam. 

Az angollal kapcsolatos aggódásom az első pillanatban elmúlt, Sabine gyönyörű szépen és érthetően beszélt - és én is igyekeztem. Amúgy is végtelenül kedves volt, folyton bíztatott. Azt tanácsolta, hogy a kifutást kezdjük közelről, küldjem körbe a kutyát, aztán azonnal induljak el a birkákkal. Lényeg, hogy semmi esetre se térjek ki oldalra, ne legyen körözés a vége a dolognak, mert az eszetlenségbe torkollik a kutya részéről, a körözés pedig a birkákat is megzavarja. Jött velem, fogta a kezemet, hogy merre és hogyan haladjak. Én kiabáltam Newton-nal, amikor túl eszetlen volt, Sabine nem. Akkor szólt rá, amikor fogni/csípni akart, amúgy sokat dícsérte és egy kötött sapkát lobogtatott, illetve pisszegett, amikor Newton-t lassítani akarta. Nagyon örültem, hogy ő ilyen nyugodt, határozott de kedves - amúgy kb ugyanolyan hatással volt a kutyára, mint én. 

Csináltunk együtthajtást, Sabine mondta, hogy gyakoroljuk ki ezt úgy is, hogy én a nyáj mellett haladok, oldalt. Azután épített nekünk folyosót, ez szépen sikerült. Végül egy U-alakba kellett behajtani, ez két próbálkozással, de nagyon szépen sikerült, tudtam Newton-t kicsit balra - kicsit jobbra pozícionálni.

Sabine dícsérte Newton-t, azt mondta ő a legjobb skót, akit életében látott.

Amikor végeztünk, hazaugrottam a szállásra enni, délután 1-re mentem vissza. Volt késés, egy órát vártam majdnem. Sebaj, Newton mászkált, szaglászott, ismerkedett a többi kutyával.

Arra gondoltam, a második körünk biztosan jobb lesz. Én is lenyugodtam, összekaptam magam, pihentünk kicsit a szálláson, Newton is lepörgette magát délelőtt.

Hát, nem. Sőt. Bénábbak voltunk, mint az első körben. Úgy indítottunk, hogy Newton robbantotta a nyájat, egy birka meg le is lépett hazafelé... csúcs. Mindkét körben sikerült valami egészen egyedit összehoznunk. A kutya hajtott mint az állat.. többször beszorultam a birkák közé.. Sabine aztán megint segített, végül sikerült egyenesen haladnunk kicsit. Itt már szinte csak az együtthajtást próbáltuk, talán egy szakasz volt, ami szépen sikerült. A szlalomig nem jutottunk el.

Nem is tudom, hogy érzem magam... zavarodott vagyok egy kicsit. Meg fáradt, nagyon. Kicsit el kellett mennem sétálni a második kör után, hogy összekaparjam magam. Newton végtelenül aranyos volt, ahogyan távolodtunk a tréninghelyszíntől, időről időre lemaradt és megállt mögöttem az úton, majd amikor megfordultam, kérdőn nézett, hogy "nem megyünk vissza dolgozni?" Olyan cukor volt.. ezért is vagyok kicsit boldogtalan.

Egyrészt, azt gondolom, hogy tényleg nem mi vagyunk a célcsoportja egy ilyen szemináriumnak. Másrészt, néha nem igazán értem a dolgot.. tényleg úgy tűnik, mintha kb ugyanott lennénk, mint másfél évvel ezelőtt. Harmadrészt, Newton akar dolgozni - és sokminden szuperul is megy, de valahol elmegyünk egymás mellett.. és még nem jöttem rá, hol. És miért.

Egyrészt, sokkal többet kell tréningeznünk, ezt Sabine is mondta. Azt mondta, így a kutyának olyan a terelés, mint a gyerekeknek a karácsony..

Az biztos, hogy mostanában eléggé el vagyok bizonytalanodva szinte minden téren a kutyázásban, ahogyan az előző bejegyzésben is írtam. Folyamatosan igyekszem fejlődni, tanulni másoktól - és most már más szinthez mérem magam. Ezen a lépcsőfokon viszont nem tudok semmit.

Kéne egy terv. Ha van, szólok... addig meg vár ránk a holnap, a szeminárium második napja.