Ez alkalommal ismét Vasadra vezetett az utunk - őszintén szólva nagyon vártam a hétvégét. Szokásomtól eltérően egyáltalán nem izgultam, hogy miként fog sikerülni a munka, egyszerűen örültem, hogy megint megyünk.
Aztán meglepődtem. Newton ugyanis szintén nem izgult - sőt, konkrétan mindent csinált, csak nem dolgozott. Az elején pár percig még talán, aztán elkezdett mindenféle hülyeséget művelni - szaglászta a homokot, jelölgetett, szaglászta a birkák fenekét, tett a nyájra és elment őgyelegni. Totálisan szétesett és/vagy elkerülő viselkedést mutatott. Kimentünk a legelőre is, nem javult a helyzet. Ok, szokatlanul meleg volt, de neki a nyári 36 fok sem vette el a kedvét a munkától.. Különösebb terhelést sem kapott a napokban, a szokásos rend szerint fizio volt csütörtökön, agility pénteken. De semmi többletmunka.
Hát, ilyenkor aztán feladja a leckét. Gondoltam rá, hogy az önkontroll tréning hatása lehet-e ez, vagy esetleg túlságosan megnyomtam őt ezen a pályán, munkavizsga előtt? Túl sokat tréningeztünk? Vagy a vizsga volt túl stresszes számára?
Nem mondom, eléggé összezuhantam. Egyrészt értetlenül álltam a szituáció előtt, másrészt vádoltam magamat, hogy valamit ennyire elrontottam.. harmadrészt sajnáltam az egészet, mert nagyon szeretem ezt a sportot - és Newton is rajong érte (hiszen miatta csinálom.. ). Arra gondoltam, hogy ha ez a viselkedés marad, be kell fejeznünk a terelést. Nem akarom a kutyámat olyan szituációba rakni, ahol folyamatosan elkerül.
Megcsináltuk azért a 3 kört, a másodikban/harmadikban hagytam, hadd fusson rá messzebbről a nyájra, meg egyáltalán, nem tiltottam rá az esetleges hülyéskedésekre sem.
Picit talán mintha felpörgött volna a dolog, ahogy lehűlt az idő és besötétedett, de elég vegyes érzésekkel távoztam.. az egyetlen mentőövem az volt, hogy szeptember közepén, Petránál semmi problémát nem mutatott a kutya... végig ebbe kapaszkodtam. Így viszont a helyhez, helyszínhez köthetett valamit..
Gondoltam, másnap meglátjuk. Kora reggelre volt időpontunk, 7-kor kezdtünk. Kellemesen hűvös volt - és Newton jobb képet mutatott. A lelkesedése visszatért, legalábbis visszakaptam az ugatást-sipítást várakozás közben - és egészen szépen dolgozott. Lelkesen hajtott, csak néha kóricált el. A birkafenék-szaglászást nem vetkőzte le teljesen, de Barbi azt mondta, ivarzás van éppen.. na, szuper. Örülök, hogy a hormonvezérelt kiskutyámat már a birkák is lekötik.
Gyakoroltuk az irányokat, közelről, tereptárgyakkal segítve az ívben érkezést. Illetve elkezdtük az "out" parancsot, szintén "tárgyi" segítséggel - behívtam a karámba behajtáskor, aztán kiküldtem-visszahívtam. Mindig dícsértem. Szuperul ment, ezt érti. A máltai keresztben is kértem párszor, hogy menjen ki - nagyon ügyes volt.
Viszont továbbra is éreztem, hogy a legkisebb tiltásra/kiküldésre is érzékenyen reagál a kutya.. ezt nem értem. Mostanában amúgy is nagyon sok szituációban érzem, hogy Newton jelentősen érzékenyebb lett a feszültségre és nagyon tud stresszelni ezeken. Pl. ha Asszírra rászólok, azonnal befeszül, hiába oldom közben meg őt, hogy "nincs veled semmi baaj". Azonnal odajön és rámugrik vagy elkezd bújkálni a lábaim között, ami egyértelműen stresszlevezetés/engesztelés/önnyugtatás nála. Jajistenem, csinálnom kell ezzel valamit. Arra gondolok (nyilván próbálok válogatni olyasmiből, amit tudok, mert hallottam a kutyasuliban, stb), hogy ez talán a sok munka "beérése" - és elkezdte félteni a kapcsolatunkat. Lassan 3 éves, eléri a "lelki kifejlettséget". Természetesen később is, folyamatosan változni fog a személyisége, de most már rövid időn belül teljes értékű, testi-lelki felnőtt kutya lesz.
Asszírkával mindkét nap két-két körre mentem be, ő mostanában rendkívül gyorsan elfárad mindenféle munkában. Érdekes, mert fizikailag egyszerűen kifáraszthatatlan, de úgy tűnik, az agyi kapacitása most végesebb :) Igyekeztem számára érdekesebbé tenni a munkát, mert kb 1 éve a balanszon pörgünk - azt hiszem bele is égettem az értelmetlen rohangálást. Mivel kicsi volt még az elején, nem lehetett terhelni. Most is csak óvatosan, viszont mostanra sikerült rögzíteni benne a hülyeséget - vagyis egészen pontosan ő azt hiszi, hogy ez a terelés.. ha szembefordulva-hátrálva haladok előtte, ordít az arcomba - stresszel.
Úgy próbáltam elérni, hogy maradjon a birkák mögött és ne rohanjon ki és el, hogy szórakoztam vele - én is forogtam a nyáj körül, úgy, hogy a birkák mindig kettőnk között legyenek! Ha megpróbált oldalt körben elfutni, vagy odajönni hozzám, én elforogtam előle. Ezt meglepetésszerűen váltogattam azzal, hogy maradtam a nyáj elején és őt küldtem vissza hátra. Így érdekesebbé vált a dolog - jobb is lett a helyzet. Illetve párszor elkezdtem előrenézve haladni, ilyenkor az ugatás azonnal meg is szűnik (lekerül a nyomás) - és néha már egészen szépen jön a nyáj mögött. Birkatudata továbbra sincsen... Amivel még tudtam lendíteni a dolgon, hogy bevittem a máltai keresztbe és próbáltam rávenni, hogy jöjjön a folyosókban, a birkák után. Ez egészen szépen ment, nagyon örültem, mert a szétesős ordítás helyett itt is csönd volt és figyelt. Azt hiszem nagyon ideje volt, hogy valami érdekeset is csinálhasson szegény csórikám - illetve ahogy mondtam, meg kellett törni a beégett értelmetlenséget. Azt hiszem ez így jó lesz. Legközelebb karámozunk is majd.
Barb készített nekem néhány csodálatos képet, ezeknek úgy örültem - olyan kevés terelős képünk van, pedig imádom ezt csinálni. Ha még nem mondtam volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése