Terelőtréning - HTC Vasad

Nemrég értünk haza, tegnap este és ma reggel is tereltünk Vasadon.

Ebben a bejegyzésben szeretném leírni, hogy mit érzek, hogyan is állunk ebben a sportban. Teljesen szubjektív, trénerek véleményét nem tükröző, általuk meg nem erősített írás következik :)


Aki olvas minket, az tudja, hogy nagyon szeretem, sőt imádom a terelést, számtalan okból kifolyólag, de természetesen leginkább a Newton-nal való együtt-dolgozás élménye miatt.

2018. áprilisában ismerkedtünk meg a sporttal, nem egészen másfél éve műveljük. Voltak ebben kihagyások, igyekeztem, hogy ne legyen túl sok, de mivel minden tréninghelyszín legalább 80 (de inkább 140) km-re van tőlünk, nem egyszerű a helyzet. Mondhatjuk, idő-, energia- és pénzigényes hobbi :) De nem helyettesíthető semmivel :)

Nagyon sokáig tartott nekem, hogy felfogjam, megértsem, mit hogyan kell csinálnom, hogy legalább egy minimális magabiztossággal mozogjak a pályán. Nem egyszer elkeseredtem, mert Newton nagyon vehemensen, ugatva, rohanva, szökdécselve "tolta" a birkákat, mindig beszorultam közéjük, egyszer fel is löktek, konkrétan hanyatt estem ők meg átmasíroztak rajtam. Úgy éreztem, nincs eszköz a kezemben, hogy hassak a kutyára, hiába ordibáltam, nem sok haszna volt. Ez eléggé visszavetett, attól féltem, az lesz, mint a lovaglással: nagyon szeretném, de egyszerűen legalább annyi, vagy kicsit több félelem/idegesség van bennem közben, mint öröm. Azért nem adtuk fel, főleg mert láttam, hogy Newton mennyire imádja, mennyire zsigerből és milyen ügyesen csinálja. Skót juhászkutya létére megvan benne minden, ami ehhez a sporthoz kell. Az ösztön, az agymunka, a munka iránti vágya, az együttműködési és irányíthatósági készség is, csak utóbbiakhoz nekem nem volt tudásom/önbizalmam.

Sokat segített, amikor először voltunk Vasadon, mert Barbinál jóval nyugodtabb, lassabb, "robotbirkák" vannak, amiért biztosan sokan lenéznének minket (hogy így könnyű), de a tanuláshoz bizony nekünk erre van szükségünk! Nem hiszem, hogy sok hozadéka van egy kezdő kutyát és egy jóval kezdőbb gazdát bedobni a mélyvízbe, de ki tudja, lehet másoknak beválik. Hiszen minden páros teljesen más. Úgy vélem, legyenek alapok, ráérünk, hogy fokozatot lépjünk.

Utóbbi gondolat fontos. Hajlamos vagyok gyors haladást elvárni, illetve ahogy már írtam régebben, azt gondolni, hogy bénák vagyunk. Legalábbis én. De ez így nem igaz! Lehet hogy nem leszek soha igazán jó bojtár/juhász, de beletesszük az energiát és az időt - és fejlődni fogunk!! Időt kell adni a kutyának és az embernek önmagának is. Hiszen ezt is meg kell tanulni!

Nemrég olvastam egy bejegyzést az egyik terelőközponttól (border collies), arról, hogy sokan túl fiatal kutyákra túl sok elvárást, nyomást tesznek. Egyszerre akarnak mindent. Hogy a kutya gyorsan, pontosan dolgozzon, oldjon meg nehezebb problémákat. Mintha nem lenne (hála Istennek) sok-sok együtt töltött évünk a kutyánkkal! Mintha nem érnénk rá felépíteni a dolgokat. Mert a probléma az, hogy egy agyonnyomott kutyát "megszerelni" sokkal nehezebb... visszaállítani akár a munka szeretetére, akár az önállóságra, vagy éppen az irányíthatóságra. Vannak ismerőseim, akik ilyennel küzdenek és én is aggódom néha, hogy Newton-nak fiatal korában nem volt-e a sok a minden, nem ettől lett-e stresszes, ha nem ért valamit, stb. Sokat elmélkedem ezen, persze ez már a múlt, és nem tudhatom, milyen lenne, ha nem ilyen lenne... ezért inkább a jelenre koncentrálok, próbálom értelmezni az érzékenységét, észrevenni és csökkenteni a stresszt, ha túlságosan feszült lenne egy feladat közben.

(jajistenem megint hosszú lesz ez a bejegyzés...)

Ami még nekem személyesen nehéz volt, hogy minden alkalmat nagyon "komolyan vettem", mégpedig érzelmileg. Ha valami nem volt jó, sok volt az agyeldobás, féltem, hogy vajon mikor lesz lehetőségünk ezt kijavítani.. elkeseredtem, mert néha heteket kellett várnom egy újabb "esélyre", hogy újra megpróbáljuk, javítsuk, próbálkozzunk. Aggódtam, hogy rossz szokás rögzül a kutyában. Totál lehangolódtam, hazáig erről beszéltem - amikor újra mentünk, nagyon izgultam. És féltem, hogy aznap milyen lesz a tréning, pont a fentiek miatt (nyilván, ha 10 km-re lettünk volna, ezek nem merülnek fel valószínűleg). Ma már nagyon "büszke" vagyok magamra, hogy csakazértis gyakoroltunk, illetve megtaláltuk azt az utat, ami nekünk bejött.

Aztán aggódtam, hogy leszólnak, mert béna vagyok és tizedszerre sem értem, mit is kellene és hogyan kellene, vagy nem tudom végrehajtatni a feladatot, aztán a tréner bemegy és neki működik az én kutyám!! Ezen, azt kell mondjam az segít, ha az ember lát másokat, mert jobban be tudja lőni magát. Ha "bénábbakat" látsz, akkor megnyugszol, ha ügyeseket, akkor tanulsz tőlük! Nekem mindig sokat segített mások megfigyelése, illetve ha tudom, hogyan néz ki egy szép feladatvégrehajtás. Ha sok párost látsz, akkor sok módszert, technikát, kapcsolatot vehetsz észre és kiemelhetsz olyan elemeket magadnak, amiket Te is kipróbálnál.

Azt tudom mondani, hogy a mi terelőmunkánkban, ezen a pályán, az elmúlt 5-6 alkalom minőségi ugrást hozott. Nem tudom miért pont most, de úgy gondolom, hogy

1. Newton megszokta, mit jelent a terelés, a juhokkal való munka - és megtalálta benne a munkát, amit nagyon szeret. Megszokta a környezetet, az adott pályát.
2. tudtunk rendszeresen menni, ezért talán nem akkora "szenzáció" számára és nem akkora idegeskedési/izgulási faktor számomra sem minden alkalom
3. ami nagyon fontos: én nyugodtabb, magabiztosabb lettem és boldogan élem meg a köröket, tréningeket
4. és ami szerintem a legjelentősebb: Barbitól változatos és "komoly" feladatokat kaptunk! Olyan mindennapiakat, mintha saját kis nyájunk lenne :) Nyájcsere, legeltetés és hajtás kint a szabad legelőn, leválogatás istállóban (jaj ezt ma csináltuk először és annyira tetszett!!!!). 

Tegnap és ma is gyakoroltuk az együtthajtást, a ki- és behajtást, a megállítást előrehívással, a legeltetést, nyájcserét, hídon áthajtást. 

És rendkívül boldog vagyok, mert a legeltetést most próbáltuk először a pályán belül, négy karóval és annyira szépen ment, mármint, nem számítottam rá, hogy sikerülni fog Newtont belerongyolás nélkül körbeküldeni és/vagy megállítani, de MENT!!!! Olyan hálás vagyok ennek a kutyának!! Akkora meglepetés volt nekem, hogy összeállt ez a feladat, teljesen váratlanul :) Picit lehetne tökéletesebb, mert körbeküldésnél Newton néha belépett a területre, illetve természetesen számos nehézségi fokozat van még a feladatban, hiszen én még állhatok a birka mellett, a területen, helyezkedhetek és küldhetem úgy a kutyát, de a mi szintünkön akkor is nagyon szép volt a végrehajtás és mérhetetlenül büszke vagyok a kiskutyámra!!!

Az együtthajtást most kicsit elengedtem néha, ahogy minden más tréningben is, itt is húzdmeg-ereszdmeget kell játszani az elvárások tekintetében. Ha valamin fejlesztek, akkor a többit engedem, aztán ha kész a fejlesztés, összerakom a két - immáron - kritériumot.

Még három alkalmunk van elméletileg a munkavizsgáig, egy idegen pályán, Petránál (azért ettől megint félek ám :)), kettő Barbinál, az utolsó a vizsga előtti napon. Nem tudom, ez mennyire jó ötlet, de szerintem nem árt ha Newton előző nap is lát birkát, majd nagyon rövid és nagyon egyszerű körökre viszem be.

Még picit gyúrni kéne az előrehívásos megállítást, faragni az együtthajtást és finomítani a kihajtást, mert ott azért bele tud rongyolni a birkákba, ha beküldöm a karámba. Lehet a karámon kívüli körbeküldéses verziót fogom elővenni még, gyakorolni.

A HWT ki van írva, megnyitották a nevezést, jövő héten beadom. Amikor megláttam az árát, kaptam egy enyhe szívrohamot, 12 000 Forint, meg 1 500 Forint birkahasználat. Ha van MEOESZ tagkártyád, akkor csak a fele. Van valamim, amit kiváltottam az agilityhez, de nem tudom, ez az-e. Őszintén remélem, mert pocsékul állok anyagilag.

(jaj, képek persze ehhez a bejegyzéshez sincsenek, elnézést, de általában nincs ember aki fotózzon, vagy elfelejtjük, vagy amúgy se lennének túl jó fotók, telefonnal a pálya széléről. A munkavizsgán azért majd remélem találok valakit, akit megkérek, hogy csináljon egy videót. Akár sikerül a vizsga, akár nem, szeretném látni kicsit kívülről is, hogy mit művelünk. Illetve Gábort kértem, hogy hozzon nekem Kínából egy mobiltelefon mini "fotóállványt", amit bárhova lehet rögzíteni, sokat segíthetne.)