Karácsonyi vándorúton Apához

Karácsony másnapján szoktam hagyományosan meglátogatni Apát és együtt ünnepelni egy kicsit..

Arra gondoltam, idén mehetnék akár gyalog is. Általában autóval ugrom át, hiszen ez a leggyorsabb, illetve volt egy időszak - éppen nem volt kutyám - amikor bringáztam (a legnagyobb hidegben is, ilyenkor néha azért megkérdőjeleztem a saját épelméjűségemet, amikor a téli bicikliskesztyű ellenére csontig fagytak az ujjaim, mire hazaértem, pedig felváltva, egy kézzel fogtam a kormányt, a másikat a zsebemben melengettem).

Apa 9 kilométerre lakik tőlünk. Persze nem akartam a falukon keresztül, utcákon menni, kerítés mögül ordító kutyák és autóforgalom mellett. Tudtam, hogy valószínűleg végig tudok majd földutakon haladni, de ezeknek csak egyes részeit ismertem. Próbáltam megnézni a Google Map-et, de nem jelez sajnos minden földutat. Gondoltam, nem baj, nincs olyan szántó amin mi ne mennénk keresztül, megoldjuk :)

2 és fél órásra tippeltem az utat. Apa ajándékait, meg a szokásos karácsonyi süti-összeállítást be a hátizsákba (imádkoztam hogy a diókrémes süti se ragassza össze magát az összes többivel, illetve a pálinkát becsavartam egy pukifóliába :)) és hajrá!

Ez az út nekem kicsit vándorút/zarándoklat is volt, nagyon-nagyon szeretem az ilyet. Az ünnephez tartozik. Az embernek van ideje gondolkozni, csodálni a tájat, a madarakat, a felhőket, a távoli templomtornyokat, örülni és hálát adni mindenért. Előttünk a Pannonhalmi Apátság, meg a végtelen szántók. Egy kutya, egy hátizsák, sár, csend, nyugalom és boldogság :)

Az út során végül csak egy helyen kellett picit korrigálni az eredeti elképzelést és egy szakasz volt elég nehéz (10 centis füves perem a felázott mélyszántás mellett). Nem túl sokat kellett utcán sem haladnunk. Newton először teljes erőbedobással rohangászott, a faluszakaszokon meg aztán főleg.. szokásos magamutogatás, kihúzta magát, farok fönn és rendkívül öntudatosan közlekedett. Meg persze hisztizett az ugató kutyákra.. Az első óra végére aztán kezdett lejjebb engedni és gyakran visszapillantgatni :)

Elég jól haladtunk, így amikor már elég pontosan be tudtam lőni az érkezést, megálltunk pihenni a Kis-Pándzsa-parton. A levágott nád jó meleg ülőhelyet adott :). Itt Nyúl hallott néhány ragadozómadarat visítani a patak túloldalán, úgyhogy elrohant megnézni őket, én pedig csak ültem és néztem a tájat, Nyulat és élveztem a napot, ami már éppen lebukóban volt a domb túloldalán. Kicsit le is dőltem, de ez nem tartott sokáig, Nyúl ugyanis éktelen ugatással adta tudtomra (enyhe szívroham), hogy 2 őz szelte át kicsit odébb a patakot és a földeket.

Nyúl a Kis-Pánzdsa parton

Ilyen a sáros bakancs

20 perc után összeszedtünk magunkat és továbbindultunk, ekkor már nagyon közel voltunk, negyed óra alatt odaértünk Apához. Így is kicsit korábban érkeztünk, szerencse hogy nem siettünk, Apa csak 5 perc múlva futott be. Végül tisztán (szünetet leszámítva) 2 órásra sikerült a vándorutunk.

Nyúl kapott inni (bár közben is végigjárta az összes pocsolyát), majd a házban a lábam mellett, a szőnyegen elterült és végtelenül aranyosan végigaludta a két órát, amíg Apával beszélgettünk, teáztunk és megajándékoztuk egymást (jelentem a süti és a pálinka is épen megérkeztek). 

Hazafelé Apa fuvarozott minket, ekkor már jócskán sötét és elég hideg is volt. A karácsonyi csillagok alatt autóztunk haza és úgy éreztem, mindannyian boldogok voltunk.