Íme:
Tulajdonképpen Nyúl régóta ismeri a víz különböző formáit, ugyanis a suli mellett van egy bányató, és sokat sétálunk a Dunaparton is. A sulis órák előtt és után is le szoktuk vinni kicsit (fel- és levezetésként) a tóhoz, az első pillanattól kezdve belement és hűtötte a kis lábait.
Annyira örültem, hogy sohasem félt a víztől, amikor a szélvihar miatt óriási hullámokat vetett a tó, ő akkor is minden gond nélkül beügetett. Már terveket gyártottam, hogy amint melegszik az idő, hogyan fogom becsalogatni magam után, aztán segítek neki picit az elején, fenntartani a hátát, stb stb.
Nos, végül minderre nem volt szükség :)
Minden alkalommal magától kicst beljebb merészkedett, már a teljes hasa beleért a vízbe, de úszni először múlt pénteken, 5 és fél hónapos korában láttuk, a péntek reggeli dunaparti sétán. Először nem is voltunk biztosak abban, hogy a kiskutyánk úszik, annyira sima volt az átmenet, ahogy a kis lábak alól elfogytak a kövek. Olyan szépen csinálta! Folyamatosan, simán, a háta szépen fent a vízfelszínen.. és egyáltalán nem esett kétségbe. Azért szóltam neki, hogy kifelé jöjjön, mert a Dunának van sodrása, így egy csinos kis kört sikerült megtennie.
Tényleg érdekes, hogy a kiskutyák mennyi mindent örökölnek a szüleiktől - valószínűleg jóval több mindent, mint amire gondolnánk.. tudom, hogy Kata kutyái félelem nélkül ugrálnak a vízbe, imádják... Nyúl valószínűleg hozta magával ezt is, pedig biztosan nem látta a szüleit úszni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése