Versenyhétvége - vasárnap, Farm Trial

Nem sokat tudtam a farm trial-okról, mert ez nem hivatalos, FCI versenyforma. Az IHT-ben az ember végigolvassa a szabályzatot és legalább körvonalazni tudja, miről lesz szó a pályán :D

A farm trial-nak viszont pont az a vonzereje, hogy itt az életből vett feladatokat adnak, amiknek csak a bíró fantáziája szabhat határt (na jó, meg állatvédelmi és egyéb szempontok, de ez nem is kérdés).

Csak két kategória van, starter és profi. Az első kb a HWT, illetve IHT-1-es szintnek felel meg, a másik az IHT-2 és IHT-3 osztályoknak.

Ami még érdekes, hogy itt együtt versenyez a CS (gyűjtő, vagyis collecting) és a TS (tradícionális stílus), magyarán a borderek és az összes többi juhászkutya. A feladatok ennek megfelelően vegyesen vannak felépítve, az egyik a tradícionális fajtáknak, a másik a bordereknek kedvez.

Mivel ez nem FCI verseny, a kutyának nem kell törzskönyvesnek lennie, illetve indulhatnak fiatalabb kutyák is, mint a hivatalos versenyszabályzatban rögzített (HWT - 12 hónap).

Nem feltétlenül akartam ide nevezni, de Szandrával megbeszéltük, hogy megpróbáljuk, végülis a buli miatt érdekelt. Gondoltam, úgyis már a 2. versenynapunk lesz, teljesen "na vajon sikerül?"-hangulatban fogunk végigmenni az egészen. Starterbe szerettem volna nevezni, de erősen ajánlották a profit. Itt már kezdtem elbizonytalanodni. A pályabejáráson aztán ez már egészen a józan eszem kétségbe vonásáig jutott.

Volt feladat bőven, ráadásul nem is egyszerűek. Kezdetnek 3 kis, egymás melletti karámból kellett kiszedni a jószágokat, mármint egy csapatot a 3-ból, akiket nekünk sorsoltak. Ezt még nem is pontozták. A kivarázsolt nyájat be kellett vinni a pályára, betenni egy másik kis karámba, majd a kutyát otthagyva becsukni a nagy kaput. Visszatérve kihajtani, a kerítésnél szétválasztani, és 3 birkát felszalagozni. Picit odébb, de még mindig a kerítésnél a nyájat/kutyát otthagyva elsétálni a kijelölt pontig és behozatni a nyájat a kutyával. Következett a leválogatás, vagyis 2 csapatra (5-5) kellett szedni a nyájat, a 3 felszalagozottat is kiszedni és elvinni egy másik karámba, elhajtásban, úgy, hogy ember marad, kutya hajt. A behajtáshoz utánuk lehetett menni, nyitni a karámajtót és betessékelni a fele bandát. Ezután kutyát a karámnál hagyva visszamenni a másik adagért, kutyát hívva kiszedni őket, egyoldali szlalom után ismét betenni őket az első kis karámba. Amikor ez OK, akkor visszasétálni az otthagyottakért és miközben ott kinyitották a karámajtót, vak kifutást kérni a kutyától és odahozatni a birkát. Ezzel a csapattal várta még a párost egy út feladat, ahol a jármű egy focizó emberke volt. A másik csapatot a karámban védelemben megkerülve stabilizálni kellett ezt a nyájat és a másik csapatot a karámból kihajtva összecsapni a bandát. Majd mehetnek vissza a helyükre.

Nos. Nekünk ebből a szétválasztás egyáltalán nem volt meg, soha a büdös életbe nem csináltuk, illetve elhajtani sem tudunk. A védelem igen gyenge lábakon áll, én meg nem tudok leválogatni. Csak ennyi hiányzott az egészből..

Emellé kaptunk igen kellemes egyik-napról-a-másikra 30 fokot és tűző napsütést. A 8 kutyából a 7-es sorszámot húztam. Ez az időjárás lassú hűlése miatt ideálisnak volt mondható, várakozás szempontjából viszont nem annyira kellemes. Egy pálya 30 perces volt és szinte teljesen ki is használták a résztvevők, akik végigmentek rajta. Newton-t a klubhelyiségben hagytam, itt viszonylag hűvös volt, de gondolom nem igazán pihent, stresszelhetett eléggé, hogy eltűnök órákra. Vissza is mentem hozzá időnként, de azért ő is eléggé fáradt ebben az egészben. Nyilván természetes velejáró, nincs mit tenni. Lehet hogy legközelebb boxba teszem.

Többször kérdeztem Gabit, meg a többieket is, hogy biztosan elinduljak-e én ezen a versenyen... persze, egyrészt úgy vagyok vele, hogy próbáljuk meg, másrészt a profik jelenléte és bemutatott csodálatos munkája eléggé feszélyeztek. Persze, mindenki mondta, hogy hajrá, amit tudunk csináljunk meg. Hát, legyen.

A meleg miatt jól bevizeztem a Nyulat, legalább 4 flakonnal öntöttem rá. Nem is annyira tiltakozott, csak mikor félig a fülébe sikerült öntenem pár decit. Szerencsétlen..

Az első feladattal - amúgy a többiekhez hasonlóan - mi is megszenvedtünk. A birkák nem akartak leválni a többiekről, Newton azt hitte, az összes birkát ki kell szedni, így a másik oldalon próbálkozott, ahelyett, hogy a célcsoportot vakarta volna le a drankákról.. Na mindegy. Nagy nehezen megvoltunk, a kutya látszólag jól bírta, szóval elindultunk. Minden ment is viszonylag szépen. A szétválasztás feladatot meg sem próbáltam, gondoltam nem vesztegetem a kutya erejét, lesz még mire elhasználni - nem próbálok új feladatot tanítani neki, versenyen...

A problémák a leválogatásnál kezdődtek. Halvány fogalmam sem volt, hogy kell kiszedni a szalagosokat... összevissza küldözgettem a kutyát, összevissza próbálkoztam a birkákkal. Utólag azt gondolom, inkább be kellett volna tenni az összeset a leválogató karámba (bár lehet nem fértek volna be) és onnét kiengedni őket. Az egész művelet és szerencsétlenkedés hosszú-hosszú-hosszú perceken keresztül ment, a birkák meg a kutya összevissza rohangáltak, a végére teljesen kiborultam. Jeleztem Szandrának, a bírónőnknek, hogy ez nem fog menni. Ő javasolta, hogy akkor bármilyen kombinációban, de kb szedjem ketté a nyájat, tegyem be a kiválogatott csapatot a másik karámba. Ezután csináljunk onnét kifutást értük, szedjük össze őket és csapjuk egybe a bandát, csináljuk teljes nyájjal az utat és ennyi. Hát, nekiveselkedtünk, de itt én már konkrétan a sírás határán voltam. Annyira kiborított a saját tehetetlen bénaságom és az ennek következtében teljesen széteső munkánk, hogy elképesztő. Valahogy végigmentünk.

Amikor végeztünk, kievickéltünk az induló karámokig, ahol újabb hosszú küzdelem kezdődött, hogy a birkákat betegyük a megfelelő helyre. Azt hittem, ez már egyszerű lesz, de az istennek nem ment. A birkák a drankákra tapadva köröztek az egész kóceráj körül, Newton már fáradt volt és összevissza idétlenkedett, nem tudta leválasztani és meghajtani a birkákat, akik már hozzám sem akartak odajönni. Szóval szenvedtünk megint rengeteget - itt már rendesen sírtam. Kiabáltam a kutyával, néha arra gondoltam, hogy akkor oldjad meg rohaggyál meg ahogy akarod, néha próbáltam ráerőltetni hogy igenis menjen már tovább az adott irányba és ne forduljon vissza félútról. Kész káosz volt az egész - és nagyon kimerítő, főleg idegileg. Végül valahogy beraktuk őket, esküszöm nem emlékszem már, hogy hogyan, de addigra Szandra és Péter is odaértek, lehet hogy ők segítettek.

Nem nagyon tudtam abbahagyni a sírást, pedig esküszöm akartam. Annyira kimerültem és kikészültem idegileg, hogy csak sírtam-sírtam-sírtam, hiába vigasztaltak Szandráék, nagyon cukin. Tudtam, hogy túl nehéz feladatot vállaltam, bűntudatom volt a kutya miatt és elképesztően zavart a bénaságom, a sok-sok profi versenyző előtt. Visszagondolva talán több mentális erő kellett volna, mert nem volt annyira rossz a helyzet, mint én azt belülről éreztem. Elvesztettem a kontrollt a szituáció felett a leválogatásnál és az volt a probléma, hogy ez kulcsfeladat volt, a többi mind ebből következett. A mentális fáradtságomat valószínűleg az elmúlt hetek hajszoltsága is erősítette rendesen és a hirtelen meleg sem a kedvencem.

Ugyan mindenki nagyon kedves volt velünk és vigasztalt, én már alig vártam, hogy magunkra csukjam a kocsiajtót és elhúzzunk haza.

Nos, nem tudok okos lenni utólag sem. Nyilván tanultunk az egészből, bár tény, hogy a felkészültségünk ilyen szintre nagyon hiányos. Rögtön rájöttem, milyen az IHT-3-as szint és úgy gondolom, tényleg nem nekünk való még.

Szandra még utólag is nagyon támogató megjegyzést fűzött a facebook posztom alá, ami nagyon sokat segít.

Számtalan gondolat keringett a fejemben, aminek egy részét már elfelejtettem, de a lényeg, hogy ismét össze kellene kapnom magam és tudatosan tréningezni. Meg mellétanítani, mert másként ez nem fog menni. Jó lenne, ha lenne hozzá energiám.