Elég hirtelen ötlettől vezérelve 19-én elhatároztuk, hogy csatlakozunk a PeKe (Pest Megyei Kutyások Egyesülete) által szervezett augusztus 20-i szépalmapusztai kiránduláshoz. Az szervező igen cuki pár, Barbi és Tamás a Hotel Szépalmában töltötték a hosszú hétvégét, nagyon vicces, hogy két évvel ezelőtt, karácsonykor, ugyanitt ismertük meg őket, az Utazzkutyáddal szervezésében.
Könnyű, rövid kis kirándulást írtak ki, Gábort készítettem is lélekben, hogy sokan leszünk, nem, ez nem túrázós alkalom, lassan fogunk haladni, nyugi-nyugi.
Aztán amikor megérkeztünk, kiderült, hogy csak Barbiék meg Mátéék lesznek, plusz Vera, akit személyesen ugyan még nem ismertünk, de tudtuk, hogy Mátéék túracsapatának oszlopos tagja. Máté azonnal felvetette, hogy ha már így alakult és ilyen dinamikus kis csapat gyűlt össze, akkor akár lehetne hosszabb is a tervezett útvonal és felmehetnénk a Kőris-hegyre. Lelkesen bólogattunk és neki is vágtunk az útnak.
Mit is mondjak? Nagyon-nagyon-nagyon szuper csapat volt, igazán jó hangulatban túráztunk, öröm volt velük úton lenni! Ténylegesen felmentünk a Kőris-hegyre a kéken, aztán az Ördög-lik felé leereszkedtünk, megnéztük a kelta halomsírokat és visszatértünk a Szépalma Hotelbe, ahol egy fantasztikus ebéddel zártuk a programot. Beszéljenek inkább a képek, amiket köszönünk szépen Máténak!
 |
| Első pihenő |
 |
| Ez tényleg szereleeeem. |
 |
| A Kőris-hegyi radarállomás. Én azt hittem, csillagvizsgáló van rajta :( |
 |
| A csapat felülnézetből |
 |
| A csapat.. szemből! |
 |
| Győzedelmes visszatérés! |
Annyira jól éreztük magunkat, végül 16 óra körül értünk haza. Persze volt még programunk, bandázás-hoopers-ezés Évinél, terv szerint 5-kor. Hát, egyből írtam Évinek, hogy biztosan késni fogunk, fél 6 előtt nem esünk be, de kezdjék el nélkülünk. Végülis kb 3/4 6-ra sikerült megérkezni, azután a már erős meleg következtében inkább beszélgettünk, a gyakorlást csak később folytattuk. Nagyon szeretem ezeket az alkalmakat, mindig megy a szakmázás XD A korai séta érdekében Évinél etettem meg az állatkákat, aztán elbúcsúztunk és felmentünk a Reiter-dombra egy utolsó sétára. Imádtam.. itt nőttem fel, minden kutyámmal itt sétáltam. Ismerem, szeretem, örök életemben szeretni fogom ezt a kis dombot.
Mire hazaértünk, olyan, de olyan hullák lettünk, tényleg úgy zuhantunk be az ágyba.
Másnap agilityverseny várt ránk, Tésen. Ide most csak Nyúl jött, mert kezdő osztályt nem indítottak, ez vizsgaesemény volt. Az agility vizsga lényege, hogy A1 és A2 osztályosoknak adjanak lehetőséget a szintlépésre, ezért 2 helyett 3 futamot rendeznek nekik (A1 -> A2-höz 3 hibátlan, A2 -> A3-hoz 3 dobogós agility és 2 dobogós jumping futam szükséges).
Nekem a célom, álmom Newton-nal az A2 elérése volt, amihez már csak egy hibátlant kellett szerezni. Ilyenkor persze jön a rástresszelés, rápörgés. Régebben ez egyáltalán nem volt jellemző rám, de ha az ember már csak pár lépésre van egy céltól, akkor persze, hogy hirtelen megjelennek az elvárások, önmagunk felé.. Nehéz is volt ezzel mit kezdenem, még Ágit is megkérdeztem, hogyan kell bánni a helyzettel :D
Gábor eljött velem, ami igazán jól esett, hiába voltunk egy kutyával, így is mérhetetlen könnyebbség és lelki segítség, ha nem egyedül kell letolni a napot. Időben érkeztünk, itt is találkoztunk Mátéékkal :D, regisztráltam, felmértük a terepet, pályát jártam, aztán beültünk a kocsiba, mert több, mint 1 óra volt a futásunkig. Newton-t időben kivettem, volt pisikaki-kör, aztán melegítés, majd futás.
Hát, ez valami katasztrofális volt. Newton fel volt pörögve mint az állat, koncentráció nulla. Az elején még nem volt olyan szembetűnő mindez (indultunk már sokszor így, aztán gyönyörűen, koncentráltan toltuk le a pályát), de menet közben elég egyértelmű lett XD. A második akadály a palló volt, alatta kúszóval. Tudtam, hogy oda kell figyelnem, nehogy behúzza őt a kúszószáj, szerintem figyeltem is, ennek ellenére Newton bepróbálkozott. Egy erős tiltással megakadályoztam az azonnali kizárást, újra rákísértem a pallóra, aztán mentünk tovább. Volt egy nyugis rész, egészen a 9-es szlalomig, ahol Newton előbb tett körülöttem egy kört, majd rájött, hogy nézni is kéne előre. Hát, jó. Ez még csak 2 megtagadás, nem adjuk fel XD Mentünk tovább, minden szupi, majd jött egy vak kúszószáj (most tanultam a kifejezést, arra használják, amikor a kutyát úgy küldöd be a kúszóba, hogy ő nem látja rögtön a bejáratot, el kell mennie "megkeresni"). Hát, igyekeztem felkísérni a kutyát, de úgy látszik, nem eléggé. Newton nem ment fel első-második "tovább kúszik"-ra sem, a harmadiknál pedig megpróbált kúszószájat keresni... a kúszó közepén!!!! Elkezdte befúrni a fejét a kúszó alá, hogy akkor tuti itt van egy féreglyuk rajta!!! XD XD XD Ezen már én is és a bíró is röhögtünk, szerintem még ő sem látott ilyet XD Természetesen ezzel kiérdemeltük a 3. megtagadást és a kizárást. Mindegy, végigtoltuk a pályát, a gyakorlás az gyakorlás! Valamiért nem tapsoltak meg minket... :( XD
A futam után Gábor vitte el egy picit sétálni Newton-t, aztán úgy jött vissza, hogy azt hittem, megfojtja a kutyát. Mondta, hogy Newton használhatatlan, összevissza rángatja a pórázt, egyszer ki is húzta a fejét a nyakörvből, nyüszít, hisztizik, szét van esve és általában tökhülye. Olyan ideges volt, hogy nekem kellett lenyugtatni. Kicsit meginogtam, hogy vajon jó ötlet volt-e előző nap Newton-t átvinni még Évihez is, hagyhattam volna a túra után pihenni.. bár a sebességével nem volt gond, agyban volt hulla valószínűleg.
Gondoltam magamban, hogy akkor engedjük is el ezt a mai napot, fogjuk fel versenyszituációs edzésnek.. aztán ha amúgy is túl meleg lesz, akkor legfeljebb hazamegyünk a 2. futam után. Nem akartam az egészet előre eldönteni, megfogadtam, hogy a 2. futás után mérlegelek, van-e értelme egyáltalán gyakorolni.. ha az is ilyen kaotikus lesz, akkor tényleg nem erőltetjük.
Ismét pályát jártunk, ismét várakoztunk a kocsiban picit több, mint 1 órát. Itt már szinte életunt voltam, az egyetlen, amire kíváncsi voltam, hogy össze tudom-e szedni a kutyát, a saját nyugalmammal. A bemelegítést megint megcsináltuk, de amikor felmentünk várakozni a pálya mellé, már nem kértem tőle semmit. Csak magától felajánlott szemkontaktusra jutalmaztam, meg az árnyékban leültettem és helyben marasztaltam, pár lépésre eltávolodva, hogy lássan a pályát, hol tartunk. Visszaléptem hozzá többször, jutalmaztam. Át is kapcsolt, csak engem nézett lényegében. Szerintem ez szépen lenyugtatta és összeszedte a figyelmét.
Figyeltem magamra, hogy ne akarjak gyors lenni. Arra gondoltam, eddig is a hibátlanság volt számunkra a sikeres stratégia (hiszen lassúak vagyunk), vissza kell térnünk ehhez. Nem szabad a gyorsaságot erőltetnem, úgysem tudjuk felvenni a versenyt a borderekkel (Gábor is ezt mondta.. ne akarjak gyors lenni, ne fókuszáljak erre). Felmentünk, figyeltünk egymásra és lefutottuk a hibátlant. Óriási örömmel rohantunk a kocsihoz, Newton kapott egy nagy adag töpörtyűt és halálra örültük magunkat. Nagyon akartam, hogy érezze, ez a cél!! Az ilyen pályamunka!! Azonnal világos volt, hogy nem megyünk fel a 3. pályára, mert így kell befejezni a napot!!
Én persze még kicsit aggódtam az időhiba miatt, hiszen nekünk most nem a helyezés, hanem a hibátlan kellett - és nálunk mindig az idő a kritikus. Így amint végeztünk, felmentem a dogresult-ra és láttam, hogy sikerült!!!! Ráadásul első helyen álltunk. Voltak még vissza páran, de engem már semmi nem érdekelt, csak az, hogy elértük a célt!! Megvan a 3. hibátlan! A2-ek vagyunk!!! Annyira örültem és annyira megkönnyebbültem, el nem tudom mondani. Az agility számunkra most már csak fun. Magyarország egyetlen A2-es hosszúszőrű skótja megvan :D
 |
| Végül maradt az 1. hely :D |
 |
| Rágcsálnivalót választottam neki a kosárból :) |
 |
| A skót szekció a versenyen. Mátéék is csodás eredményeket hoztak el délután! |
 |
| Így néz ki most a teljesítménykönyvünk. Ha örökre így marad is - nagyon boldog leszek. |
Persze azután látod, hogy a versenytársak újabb eredményeket érnek el és nekiállsz filózni, hogy háát végülis van az az A3 is.. akár-ugye. Lehetne ő az egyetlen A3-as hosszúszőrű skót is itthon.. (külföldön, a cseheknél sok A3-as skót van, de azok teljesen más felépítésűek). De ez irreális. Legalábbis nagyon-nagyon sok versenyre el kellene mennünk és sokkal több energiát kellene belepakolnunk a dologba. Igazából minden sportra, így az agility-re is rá lehet áldozni egy életet (múltkor láttam egy workshop-ot, csak a kúszókijáratokról!), ha az ember igazán jó akar lenni. Azonkívül nehéz elképzelni, hogy 3 agility és 2 jumping futamban is dobogósok legyünk úgy, hogy a mezőny tömve van borderekkel. Komolyan, sokszor már alig látni más maxi fajtát a versenyeken... A M+ pedig lényegében a border osztály.
Nekünk nem az agility a fő profilunk, nem is lehet az. Ágit kérdeztem, szerinte van-e még bennünk több. Ő is azt mondta, nincsen. Nem tudunk gyorsabbak lenni, Newton testfelépítése sem alkalmas a gyorsabb futásra, ugrásra. Már most beleadja a maximumot. Én pedig nem akarom tönkretenni a kutyámat, az ízületeit. Igyekszem védeni őt, kiegészítő fizioterápiával, ízületvédőkkel, sok mozgatással, a kondíciója érdekében. De már 4,5 éves és nem is lesz fiatalabb. Nem akarom hajszolni őt egy célért, ami nekem fontos. Addig és úgy csináljuk, ahogyan és amíg nekünk jól esik és élvezzük. Ő nekem A kutya. A legfontosabb küldetése nálam, az életében, hogy BOLDOG, elégedett, egészséges és kiegyensúlyozott legyen. Az agilityben a jövő év lesz számára az utolsó versenyszezon, azután maximum hobbi kategóriában fogunk indulni - ha nagyon hiányzik az érzés - és 30-40 centire vesszük le az ugrómagasságot.
Az embernek nagyon nehéz, hogy ne hasonlítgassa magát állandóan másokhoz, meg ne vágyjon még meg még többre. Persze, kellenek célok, ez természetes. De tudni kell azt is, hol van a saját határunk. Ki kell, hogy tartson az A2 felett érzett őszinte öröm, az, hogy most már minden tét nélkül indulunk majd a versenyeken, csak a saját örömünkre, mert az álmunk, a mi célunk - teljesült!
A háromnapos hétvége utolsó napjára, vasárnapra már csak helyi sétát terveztünk, találkoztunk egy ismerős párral és goldijukkal, kellemes kutyás-sétás beszélgetéssel töltöttük a délelőttöt, aztán kicsit több, mint 2 óra mozgás után boldogan rogytunk le itthon. Elképesztően elfáradtunk a hétvégében, én alig kóvályogtam egész délután, állandóan el akartam aludni, de ahogy néztem, Newton sem hiányolt semmiféle aktivitást, oldalára borulva aludt a ház különböző pontjain.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése