A soproni karácsonyi és szilveszteri sétás képeket már feltettem, csak néhány eseménnyel vagyok adós magamnak és a jövőbeli múltbeli emlékeknek (.. értitek... ).
Az utolsó agility az időjárási körülményekre való tekintettel már a fedeles lovardában volt (mi most edzettünk itt először). Gábor ez alkalommal - fontos focimeccs miatt! - nem jött, de megbocsájtottam neki, mert volt már, hogy ő vitte mindkét állatkát, amikor én pl. céges karácsonyi vacsin voltam.
Kiskutyáim nagyon fel voltak dobva, ebben az új helyszín, a homokos talaj, az izgalmas lószag és az is közrejátszott valószínűleg, hogy az elmúlt másfél napjuk elég unalmasan telt.
Ági nagyon kedvesen készített nekem videót az utolsó pályákról. Bármit is sportolunk, nagyon hasznos dolog videókat készíteni, mert kívülről látva magunkat rögtön feltűnik egy csomó minden, amit belülről nem is érzékel az ember. Így pl. azonnal láttam, amit Ági mondott, hogy az olasz mindiiiig késik!!! Ilyenek ez az olaszok... sose pontosak!! Lehet rajta dolgozni.
Na mindegy. A videó ITT látható.
Megnéztük a karámba/-ból be/kihajtást, illetve a hídon való áthajtást. Utóbbi egyik lényege, hogy a kutya az első birkák "szűkítőben" történő "eltűnése" után ne akarjon előremenni, aggódva, hogy elveszíti őket, hanem maradjon szépen hátul és folytassa a birkák beterelését a szűkítőbe. Ehhez bíznia kell a gazdájában, abban, hogy ő majd "vigyáz" az elöl lévő jószágra, nem engedi meglépni őket. Newtonnak ez nagyon szépen ment! Picit korrigáltam párszor egy-egy tiltással, ha a híd mellett akart elhaladni, de azonnal megértette és gyönyörűen csinálta. Asszírka reagált a tiltásra, de mivel addigra a birkák már át is jöttek a hídon, ő a jóégnek se akart a deszkákon jönni (pedig nem fél az ilyen felületen, ezt már ezerszer bionyította), hanem lent szaladt át a híd alatt, az árkon. Mindegy, még csiszoljuk :D
Még mindig nagy feladat, hogy a kutya (és itt elsősorban Newtonra gondolok, vele gondolom komolyan ezt a sportot egyenlőre) ne pörögjön ennyire. Tehát nyugtatni kell - ha Susan Garrett FUN-O-METER-ére gondolok, akkor vissza kell őt hozni a Red Lining illetve Weird Zone-ból... az Excited Zone-ig. Maximum. Az a furcsa, hogy ugyanakkor nem mondhatom, hogy Newton teljesen elveszti a fonalat meg a kapcsolatot velem, mert ez nem igaz. Tanul, illetve munka közben teljesen jól reagál, megteszi, amit mondok neki. Viszont a túlfűtöttsége hamar kifárasztja. Egyszerűen túlpörgi a dolgot. A hajtás nála intenzív balance-ot jelent. Amikor egyszerűen szinte sétálhatna a nyáj mögött, akkor is ügetve mozog fel-alá. Néha pedig bele"bakugrál". A távolság sincs meg sokszor, amit érzékeny birkánál nagyon jól észreveszek - jönnek rám mint az állat, ugye... (milyen meglepő..)
Nagyon nem szeretem viszont szidni/büntetni/tiltogatni a kutyámat. Főleg nem folyamatosan, amikor amúgy is a szétesés felé tart. Nem azért, mert "én-aztán-nem-bántom" és "csakpozitívan" (időnként a büntetésre szükség van!) - hanem mert nem látom értelmét. Nem tetszik nekem, ha a kutyában láthatóan nő a frusztráció munka közben. Nem elég hogy túlpörög, illetve nem is ért még dolgokat tisztán, nem tudja, mit várok tőle - de még jöjjön rá az ordibálás/tiltogatás? Szerintem ettől nem lesz jobb. Ahogy írtam, én a kutya belső állapotát szeretném megváltoztatni.
Sokat gondolkoztam, ezt akkor hogyan... legjobb lenne nyilván az önkontroll - hiszen ez a legstabilabb, mert belülről jön.
Végül arra jutottam, hogy megpróbálom ezt felépíteni. A pályára engedésnél kezdtem.. az ajtóval. Nincs tiltás/rászólás. Csak az ajtó. Ha berohannál, csukódik... ha látom hogy még "otthon vannak", nyílik... végül behívás a pályára.
Ezekután pedig azt az egyszerű dolgot próbáltam kivitelezni, hogy amikor Newton elkezdett rohanni/ugatni, azonnal megálltam, a nyáj közepén. A kutya ugye odajönni a birkához nem mert, mert tudta, hogy abból tiltás lesz, ezért ész nélkül futott körbe/fel-alá. Nem szóltam, csak álltam, a birkákkal együtt. Newton nagyon hamar rájött, hogy ez így marha uncsi lesz... elkezdett lassulni. Ezután megállást kértem tőle, csak szóban, amit azonnal csinált. Sőt, rám nézett ismét. Megjöttünk, gondoltam... ezt még el kellett játszani párszor, de használt.. farok lejjebb, test vízszintesebb, rohanás lassul. Jóóó. Elég idegőrlő játék, de máshogy nem megy. Ami fontos, hogy ez nekem is óriási agymunka. Állandó pontos figyelem és azonnali reakció, mégpedig minden mozdulatra!! Akció-reakció - akció-reakció. Tiszta algoritmus.. egy informatikus tuti írna rá programot. Az első körünkben szépen működött is. Aztán én is elfáradtam..
A következő tanulság, hogy nem szabad ilyen hosszú köröket menni.. illetve nem szabad 3 körre mennem Newton-nal. Max kettőre. A kicsivel pedig egyre (eddig neki kettő volt). Petra azt tanácsolta, ő még érjen - és teljesen igazat adok neki, de kicsit ki akartam használni, ha már Vasadig elmegyünk, menjen ő is. Na ezen most változtatunk.
Amit még megfigyeltem, hogy én is össze vagyok zavarodva időnként. Ha egyszer azt mondják, szép a balance, illetve a munka, máskor pedig hogy hajtásnál nem is kellene ennyire balanszolni a kutyának és hogy dolgozzon kevésbé felpörögve, én pedig nem látok különbséget az aktuális és az előző munka között, elbizonytalanodom. Mintha valamit újra kellene kezdenem, úgy, hogy nem tudom, mi a pontos elvárás...
Összefoglalva: kicsit szétesett a munka, mert túl hosszúak voltak a tréningek - nekem és a kutyának is. Persze, az ember minél többet ki akar hozni egy-egy körből, főleg ha ugye emiatt utazik több 100 km-t...
Stratégia következik :D
- Megpróbálok csökkenteni a frusztráción, ami a nemértésből jön (főleg Newton-nál). Szárazon próbálok gyakorolni - pl. a teljes köröket. Valahogy megoldom
- Folytatom az önkontrollos munka felépítését (remélem sikerül).
- Próbálok olyan tréningeket összehozni, amik egymás utáni napokból állnak. Mert így könnyebben "leesik" egy-egy feladat - ha két napon gyakoroljuk, egymás után. Plusz, így megéri elutazni, kétkörös gyakorlásokért is.
- Próbálok változatos feladatokat gyakorolni.
- Azonkívül, amikor úgy érzem, szuper volt a gyakorlás, tartok egy kicsi szünetet - pár hónapot - majd.
Ez a terv :D
Aztán: az év utolsó sétáját ugye Sopronban tettük. Délután már csak pórázos pisiszünet volt a kuttyoknak, illetve késő este az udvarra vittük csak le őket (teljesen zárt) pisilni. Itt azért kicsit nyugtalanok voltak, amit egymásttépős játékban vezettek le... Éppenhogy kibírtuk a fennmaradást éjfélig, aztán megnyugodva, hogy ez az év is eltelt/eljött, végre aludtunk. A kutyák abszolút jól viselték a petárdázást/tűzijátékot - aludtak.
Az év első kirándulását pedig a tatai Öreg-tónál tettük :) Bíztam benne, hogy alig lesznek, de mivel elég későre csúszott az indulás, szállingóztak a futók/biciklisek/családok/kutyasétáltatók. Na, Kamillának itt ér véget a nyugalom. Én ugyanis ilyenkor nem tudok másra figyelni, csak a kutyákra. Vallom és művelem a kutyás etikettet - ne zavarj senkit a kutyáddal, légy tekintettel másokra, stb stb - de rohadtul fáraszt és idegesít!!! Mondom, nekem ez olyan, mint a vezetés. Ha vezetsz, vezess. Ne csinálj semmi mást. Figyelsz, elhívod/megállítod/leülteted/kikerülitek/letértek az útból/dícséred/engeded....
Szóval hiába vittünk távcsövet, hogy megnézzük a vadludakat, nem tudtam teljes nyugiban ezzel foglalkozni. Pedig a kutyáink mintaszerűek, de tényleg. Mindig hálás vagyok nekik - és büszke magunkra, mert valljuk be, nem (csak) maguktól lettek ilyenek... rengeteg munka van benne. Persze ez sohasem ér véget, nincs olyan, hogy készen vannak, hátradőlünk.. de végig póráz nélkül, teljesen kultúráltan közlekedtünk. Azt hiszem, engem kell szocializálni!!!
 |
| Jelentem, a vadludak megvannak! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése