Cinti este hétre tervezte a találkozót (persze én hatra emlékeztem, de sebaj, amikor rájöttem a tévedésre örültem, hogy van időm rendesen összekészülni), gondoltam, ez így nem lesz jó, nem tudom Nyulat munka után rendesen lefárasztani, mielőtt ismét magára hagyom itthon.. eszembe jutott, hogy Szandiék (Ebulo Kutyaiskola, ahol Nyúl a fél gyerekkorát töltötte) csinálnak kutyanapközit. Ennek a lényege annyi, hogy a kutyák kint vannak a sulin, ahol (felügyelettel) egész nap bandázhatnak. Gondoltam, itt a nagy lehetőség a kipróbálásra.. be is jelentettem Nyulat péntekre. Szandi mondta, hogy 7 és 8 között lehet leadni a kuttyot és 3- fél 4 körül kell felvenni. Ez az időbeosztás nekem nem igazán jó, mert alapból 7-től 4-ig dolgozom, de meg tudtam oldani aznap a késői beérést/korai eljövetelt.
A reggel rohadt hosszúnak tűnt - máskor ugye alig 20 perc alatt kell elkészülnöm a séta után - nem is tudtam mit kezdeni magammal. Gondoltam jelzem valahogy a kutyának, hogy ma nem az lesz a menetrend, mint máskor, így adtam picit jeleket: nem vettem le a nyakörvét a reggeli séta után, nem nyitottam ki neki az erkélyajtót.. nem tudom, ezek számítanak-e, szerintem igen, mert a kutyák nagyon jó megfigyelők, ezenkívül már mindkettőnknek nagyon beégett a reggeli rutin :)
Annyira izgultam amúgy... amikor vittem ki Győrújfalura, végig azon járt az eszem, hogy olyan vagyok mint az anyukák, akik először hagyják az oviban a gyereket :) Az érzés volt fura, mert egyébként egy pillanatig sem aggódtam a Kisnyúl miatt.. olyan talpraesett és önálló, azon kívül rajong a többi kutyáért, tudtam hogy szuperul fogja érezni magát és nem fog kétségbeesni hogy otthagyom. Azt is tudtam hogy baj nem lehet, megbízom Szandiékban.
Kiértünk, Nyúl azonnal feldobódott a kutyák láttán - már voltak ott hárman, meg Szandi sajátjai közül is hárman. Szandi azt kérte vigyek némi jutifalatot, hátha szükséges lesz a kapcsolatépítéshez. Ott hagytam egy zacskó gyári falatkát. Nyulat betettük az egyik pályára, egyenlőre egyedül, mindenki szét volt osztva. Szandi azt mondta, majd akkor engedi össze őket, ha mindenki ott lesz, az összes gazdi elhúzott és a kutyák megnyugodtak. Szóval Nyúl a pályára, én megbeszéltem Szandival mikorra érek vissza érte, aztán vissza a kocsihoz és el. Nyunyu nézett amint elmentem, jött is kerítéshez, de inkább érdeklődve mint kétségbeesve. Nem búcsúzkodtam meg semmi, nem is jó ilyenkor, csak felpörgeti a kutyát.
Napközben egyszer gondoltam, írni kéne Szandinak, hogy minden OK-e, de aztán nem írtam, mondván, úgyis szólna ha lenne valami.
Fél 4 előtt kicsivel értem vissza a sulira, kíváncsian. Amikor Nyúl észrevett, illetve meghallotta a hangomat, felkelt, és amint beértem a pályára odajött, de semmi eszetlen örömtánc :) Teljesen nyugodtan vette tudomásul, hogy megjöttem. Talán kicsit értetlenkedve is nézett. Ennek örültem, mert ez bizonyította, hogy tényleg elvan önállóan és feltalálja magát nélkülem is.
Szandinak mondtam, hogy lehet elviszem sétálni még egy tókörre, mert este nyugtonlevős programunk van, de azt mondta, szerinte ne vigyem, mert össze fog esni :) Akkor még nem tudtam, hogy tényleg nem csak pillanatnyi nyugalomból feküdt le, hanem konkrétan nem bír megmozdulni olyan fáradt :D
Kérdeztem, hogy viselkedett, azt mondták semmi gond nem volt vele, a lányoknak halálra udvarolta magát (nem újdonság, ugye..), azonkívül egész nap rohangászott és játszott.
Hát, utána már feltűnt hogy milyen fáradt - annyit nevettem szegénykén, mint még soha :D Végre egyszer kettőnk közül ő volt a fáradtabb a nap végén!!! :D Először is hazaérve nem akart kiszállni a boxból, aztán próbált pisilni, de alig bírta felemelni a lábát, majd azt hittem hogy nem tud felmászni a lépcsőn a lépcsőházban :D
Amint beértünk a lakásba, két métert ment és lefeküdt az előszobában. Később beljebb jött velem a nappaliig, ahol nem ért el a fekhelyéig, attól másfél méterre feladta :D
El is aludt, én pedig addig felhívtam Kati barátnőmet. Vázoltam neki, hogy este sörözés és hogy utánanéztem, a kiszemelt hely (Sörpatika) kutyabarát hely és el akarom vinni magammal a Nyulat, de elég tanácstalan vagyok, hogy ez mennyire jó ötlet.
Egyrészt ideális, mert hulla fáradt és minden kutyás tudja, hogy ilyenkor a legkönnyebb tréningezni a helybennyugtonmaradós szitukat.
Másrészt viszont a kollégáim hülyén néztek rám, amikor mondtam, hogy viszem a kutyát (De miért??), amin kicsit besértődtem. Gondolkoztam, hogy most vajon olyan vagyok-e mint az újdonsült anyukák (egy nap másodszor ez a gondolat, eeee), akik nem tudnak megmozdulni a gyerek nélkül és minden mást, barátokat, programokat törölnek, ha a gyerek nem mehet... aztán arra gondoltam, hogy teszek rá, nekem treníroznom kell a kutyát, amikor van rá lehetőség, mert még legalább 10 évet együtt fogunk tölteni és én tényleg vinni akarom magammal, ahová lehet. Ehhez pedig egy nagyon jól szocializált, jó tűrőképességű kutya kell... aminek a gyakorlás az alapja. Azonkívül most miért zavarja őket hogy ott a kutya? Végülis nem fog semmit csinálni és nekik sem kell csinálni vele semmit..
Aztán persze mindenféle rémképek jelentek meg a fejemben, hogy mivan, ha a Kisnyúl esetleg nem mer/akar bejönni a zsúfolt, hangos helyre, vagy rettegni fog, esetleg nekiáll ugatni.. én mindig képes vagyok a lehető legrosszabbat feltételezni és előrevetíteni, szóval kissé aggódtam ezek miatt. Aztán azzal ellenkondícionáltam magam, hogy MINDIG van egy első alkalom, amin túl kell esni. Ha pedig bármi félrecsúszna, hát hazajövök vele, ledobom és visszamegyek. Gyalog kb 20 percre van a hely tőlünk, ami messze nem a világvége..
Amúgy annyira fáradt voltam, hogy eszembe jutott az is, nem megyek én sehová, csak befekszem a kicsi ágyamba és alszom.. végül úgy voltam, hogy elkezdek készülődni, aztán meglátom.. arra gondoltam, semmi kedvem nincs egyedül besétálni a városba és kifejezetten örülnék, ha Nyunyu jönne velem..
Mindezt vázoltam Katinak a telefonban (szegény csaj, mindig ő kapja belőlem ezeket..), aki végül feltette az i-re a pontot és közölte, hogy "rúzsozd ki magad és vidd a kutyádat, mutasd meg nekik!" - ezt tettem. Ezúton is köszönöm Drágám a mindig kitűnő tanácsaidat!! :)
Már csak az volt kérdés, Nyunyu el tud-e egyáltalán jönni :)) Gondoltam, meglátom az első pár méteren :) Hát, már a lépcső tetején megállt, hogy megbizonyosodjon róla, ezt komolyan gondoltam-e.. sajnos igen :) Egész úton annyit nevettem, olyan jó kedvem lett, ahogy ránéztem.. olyan édesen jött mellettem ásítozva, gyönyörű rövidpórázos sétát művelt le, kifogástalant :D
Odaérve megkérdeztem a pincért a biztonság kedvéért, hogy bemehetünk-e, nagyon kedves volt, mondta hogy persze :) Nyunyu minden félelem nélkül ment be és előre, úgy örültem :) A többiek már ott voltak, a leghátsó asztalt foglalták le. Köszöntöttük őket, azért vidám volt a fejük amikor meglátták a kutyát :) Megbocsájtottam nekik :) Mi a sarokba ültünk, hogy Nyunyu a lehető leginkább szeparált fél négyzetméteren lehessen. Cinti és Attila ültek mellettem kétoldalt, akik nagy kutyabarátok, így biztos voltam benne hogy nem lesz probléma.
Innét gyorsítva: Kisnyúl lefeküdt, de láttam hogy azért eléggé liheg és oroszlánpózban van, szóval nem teljes a boldogság. Az asztal alatt kinézve tekingetett kifelé, mindent figyelt, a mozgásokat, hangokat. Később bekúszott a lábam alá, az asztal alá és Attila lába alá, aki nagyon aranyosan megdögönyözte Nyulat. Később kifarolt az eredeti helyére és leült.
 |
| Jó Kisnyúl fél négyzetméteren is elfér.. avagy 1 Newton/0,5 m2 |
Én eleinte nehezebben oldódtam, mert a kutyát figyeltem, de aztán sikerült jobban éreznem magam. A megrendelt zsíroskenyerem felét a Kisnyúl kapta, ez mindkettőnket feldobott. Tudtam, így valami extra jó dolgot fog a - neki nyilván nem túl kényelmes - kocsmázáshoz kötni. Amikor mondtam (kb 1 óra telt el) hogy mi lassan megyünk, Cinti még felajánlotta neki a fél velős pirítósát :) - ezúton is köszönjük! Szóval Newton elfogyasztott még egy kis velős pirítóst is, végül egész boldog állapotba kerülve :)
A többiek nem nagyon foglalkoztak a kutyával, ez így jó is volt, neki ilyenkor a láthatatlanság a feladata :) Bár gondolom az én megítélésem azért zuhant egy kicsit (kutyaetetés az asztalnál és így koszos kéz, evés kutyás kézzel, eee - ez elsőre tényleg nem túl guszta, de igyekeztünk a legkevesebb feltűnéssel csinálni, viszont muszáj volt, mint említettem, a jó élményhez kötés miatt).
Amikor újabb negyed óra elteltével láttam hogy Nyúl többször is feláll, tudtam, most már tényleg mennünk kell, ha nem akarom túlnyomni.. elköszöntünk (a pincér még megkérdezte, Nyúl jól érezte-e magát :)).
Az utcára kiérve azért láthatóan megkönnyebbült, magasra tartott farokkal, végtelen büszkén közlekedett, hogy lám, ő ezt is milyen ügyesen megcsinálta :) - és tényleg.
Hazafelé tettünk kitérőt a parkban, mert ilyenkor mindig szükség van feszültségelvezetésre, meg is történt.
A nap végén pedig elég egyértelműen jelezte, hogy ez ugyan szuper volt, de ha lehet, most már hagyjam békén mára:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése