Tehát az alapvető kérdés, amit időnként felteszek magamnak, hogy vajon megtérül-e majd ez az - érzésem szerint - rengeteg energia, amit a kutty-ba fektetünk?
Úgy értem, hogy pl. az első kutyám, a goldie is megtanult lábnál jönni, ülni, labdát visszahozni, járdaszegélynél megállni... bárhol el lehetett engedni mert behívható volt. Pedig - ha jól emlékszem - nem vittem magammal jutalomfalatokat, a klikkert nem is ismertem (mielőtt még bárki feltételezné, hogy a módszert kérdőjelezem meg, erről szó sincs. Abszolút a pozitív megerősítés, klikkeres képzés és a Tükör módszer híve vagyok). Soha nem használtam szöges nyakörvet sem (mondjuk fojtónyakörve volt Shadows-nak, de sohasem rángattam meg vele..) és nem emlékszem hogy téptem volna a pórázt. Tehát egyik "véglet" felé sem mozdultam el, sok mindent megérzésből csináltam, mindig tekintettel a kutyára.
Most pedig minden miatt annyira igyekszem. Igyekszem jól tanítani, jól szabálytállítani, mindent jól csinálni. Szinte mindenhová jutifalattartóval megyek, mert hát ki tudja, mikor kell megerősíteni valamit... minden napra próbálok valami elfoglaltságot kitalálni Nyúlnak és lelkifurdalásom van, ha csak a dombra/mezőre megyünk sétálni, kettesben. Azelőtt Shadows-zal minden nap ugyanabba a parkba, ugyanoda jártunk - persze volt ott kutyás társaságunk - és néha a társasággal, néha a családdal kirándultunk egyet.
Raffával 11 éven át ugyanarra a dombra jártunk sétálni, meg persze hétvégente rengeteget kirándultunk, ekkora már idősebb voltam, volt jogsim, autóm, szabadok voltunk....
Mindkét előző kiskutyámmal jártam kutyaoviba, iskolába, persze ezek a régi rendszer szerint működtek, ma már nem mennék oda.. (Raffa idős korában lett Tükör módszeres, a rajta észrevehető csodálatos változások miatt lettem ennek a módszernek a híve)
Nyúllal rengeteg helyre járunk sétálni, akár autóval is , messzebbre, hogy találkozzunk a haverokkal, sokat sulizunk, igyekszünk gyakorolni..
De néha... néha úgy érzem, szívem szerint vennék egy rohadt flexipórázt, aztán soha többet semmi tanítás/jutifalat/klikker :D ... mert Nyúl még mindig nem bír normálisan laza pórázon közlekedni (főleg ha másik kutya van a közelben, lásd előző előtti bejegyzés..), nem tudja a járdaszabályt és nem tudom, lesz-e valaha 100%-osan behívható, főleg így a macskákkal körítve.. persze azt is tudom, hogy még csak 8 hónapos és nem versenykutyának készül, csak egy mezei családi skótnak :)
Aztán: jönnek még a "régen nem csináltak semmi bohóckodást a kutyákkal, mégis felnőttek"-megjegyzések illetve a pásztorokról, rendkívül okos és intelligens pásztor- és juhászkutyákról szóló legendák. Hát persze. És most jön a lényeg, figyelem-figyelem, talán itt rejtőzik a megoldás az én kételkedésemre is: régen a kutyáknak feleennyi elvárásnak sem kellett megfelelni!!
Falun, udvarban, láncon, erdőn-mezőn éltek. Ebben nem is a fizikai környezet a lényeg, hanem annak a minősége, mégpedig: ezeket az élettereket értették. A természetes életterükben éltek, ahol tudták, hogy ez egy fa, ez a birka, ez az én területem, a mező - ha fúj a szél, behúzódok az istállóba, ha idegen jön, ugatnom kell, ha farkas jön, meg kell verekednem vele, hogy megvédjem a nyájat.
A mai környezetüket nem ért(het)ik. Ahogy már írtam is egyszer, az ember által épített mesterséges környezethez a kutya intellektusa nem elég. Nem tudják, hogy az úton csak akkor lehet átkelni, ha zöld a lámpa, hogy az autók gyorsan jönnek és elütik őket, hogy úton-útfélen másik "falkával" (kutya-gazdi párossal) kereszteződnek az útjaik, akikkel nem kell megverekedni a területért, hogy a biciklist miért nem lehet megkergetni pedig olyan izgalmas, ahogy elsuhannak... ezért kell nekünk megmutatnunk nekik, hogyan boldogulhatnak itt, úgy, hogy az számukra is kifizetődő legyen és boldogan, kutyajó életet élhessenek mindennek ellenére, velünk.
Ha a kutya nem behívható (majdnem) 100%-osan, nem engedhetem el a pórázról.... ha nem tudja a járdaszabályt, szintén. Ha megkergeti a biciklist, akkor engem feljelentenek, egy veszélyes kutyának pedig menhelyi leadásba, rosszabb esetben az életébe kerülhet mindez..
Sokan azt mondják, a kutyák szenvednek a városban. Szerintem ez nem igaz. A kutyák szuper szociális lények. Ha ezt, illetve a mozgás-, tanulás-, játékigényüket kielégítjük, ezenkívül megismertetjük velük a korlátokat (amelyeket nagyon jól be tudnak tartani, hiszen falkaállatok, a falka életét pedig alapvetően meghatározza a szabályok betartása), akkor teljes és boldog életük van itt is, ugyanúgy. Ez pedig nekünk nagyon sok meló. Tehát valójában a városi gazdik nem mindig boldogok :D
Ugyanakkor nekem mindent megért, amikor az egyik legutóbbi kiránduláson néhány birka közelében elhaladva a juhász kutyája odarohant Nyúlhoz és a juhász nem tudta visszahívni, hiába ordibált....
 |
| Forrás: www.go4pro.net |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése