Zseniális terelés

Nagy örömünkre részt vettünk ma az őszi PeKe terelőnapon, ami idén összevissza a 3. terelésünk volt. Húsvétkor szintén a PeKe rendezésében Vasadon tréningeztünk egyet, kb. 1 hónapja voltunk a SuBa nyílt napján, most pedig ismét Székesfehérváron birkáztunk.

9-kor kezdtünk, ami nagyon baráti időpont, még így sem volt egyszerű felkelni és elindulni, cserébe az út nyugis volt és sima:) Negyed tízre estünk be, de nem késtünk el hála az égnek. Egyből Belényi Bea előadásával kezdtünk, nagyon szívesen hallgatom a profikat, mindig hallok hasznos és új infókat - és persze nagyon érdekel minden, ami a tereléssel kapcsolatos. Állataimat az udvaron hagytam, Andi volt olyan kedves és felügyelte őket addig. 

Másodikként léptünk a pályára Newton-nal, Andi vezényletével. Rövid karámmunkát követően kihajtás, együtthajtás, megállítás, híd, tyúkláb, elhajtás és védelem volt a menü, mondanom sem kell, mindegyik több ismétléses sztori volt, azért még egyszerű változatban is nehezek mindkettőnknek, rendszeres tréning nélkül, de visszajöttek az emlékek:) A megállítások először pontosak, aztán pontatlanabbak lettek, plusz, Newton néha megpróbált besétálni a birkák között, hozzám, némi sajtfalatka reményében. Ez pl. változott.. régen simán lejutalmaztam munka közben kajával, most már nem feltétlenül érdemes, mert szétkapcsolja a kutyát, legalábbis picit felülírja a birkafókuszt. Érdekes, hogy a második körben viszont újra tisztult a helyzet és bevethettem a sajtot munka közben is, nem csak a behajtás végén, zárásként. Szóval az első kör nem volt túl pontos munka, de nagyon szépen visszarendezett minket, azt gondolom. Hosszú kör volt, de olyan gyorsan elrepült, észre se vettem. Az időjárás abszolút a barátunk volt, tizenpár fok, így Newton Andi szerint is sokkal jobban bírta fizikailag is a munkát.

A második körünk Beával délután színtisztán a kihívásokról szólt:) imádom a kutyát tesztelő feladatokat, mindig végtelen kíváncsisággal figyelem, mit, hogyan tudunk (vagy inkább tud :D) megoldani, vagy hogyan dönt, mit talál ki, mennyire tudunk együttműködni.

Volt itt tókerülős behozás, karámból kihajtás az ellenkező oldalon állva, pici egyoldalú szlalom, derékszögű behozás, híd, kutya külön hídon keresztül behívva. Zseniális volt. Nem mondom, hogy minden kifogástalanul ment, de úgy éreztem, a kutya messze túlteljesíti önmagát, a maga majdhogynem 10 éves korával dolgozott mint az állat, ment és csinálta, együttműködött és önálló volt.. rohant és rendezkedett, próbálkozott, igyekezett, figyelt, megoldotta. Imádtam. Az én elképzeléseimnek, saját képességeimnek ebben a sportban ez a kutya maga az álom. Mindig lenyűgöz. A mai tréningünk elképesztően izgalmas volt, igazi öröm és boldogság. Erre van szükségünk. Nekünk már nincs tétje a dolgoknak, szabadon próbálkozhatunk, kísérletezhetünk, tesztelhetjük a dolgokat, nincs rajtunk nyomás.. az egyetlen cél tényleg a boldogság és a közös munka. Nyunyunak a terelőnapok után konkrétan megváltozik az arca. Legalább 2 napig olyan földöntúli boldogság és értelem van a fején és a szemében, ami nekem felér egy életműdíjjal.

Nagyon szépen köszönjük.. elmondhatatlanul boldog napot kaptunk, ismét.

Miért nem lesz több kutyám? - III.

Na jó, mivel elég sűrűn születnek a bejegyzések, hagyom a francba a menő nyitószöveget, inkább javaslom a sorozat minden részének elolvasását, aki teljes képet, vagy több aspektust szeretne látni ebben a nem instagram-kompatibilis témában:)

3. Kockázatok és felelősségek

Ez így elég management like cím lett, általános és önmagában értelmezhetetlen, szóval valószínűleg megéri kifejteni.

Amikor az ember új kutyát szerez be, mindenképpen kockázatot vállal. A legtudatosabb választás is rejt magában kiszámíthatatlan elemeket, legyen az egészségügyi, képességbeli, idegrendszeri vagy egyéb tényező. Vannak ezek között megoldható és kvázi megoldhatatlan problémák. Aki céllal, vagy mondjuk úgy, tudatos elképzeléssel választ kutyát, annak komoly érvágást jelenthet egy "hibás elem" a rendszerben, pl. egy diszpláziás csípő, egy idegrendszeri gyengeség, egy ösztönhiány. Nyilván "sima" kutyásnak sem egyszerű mondjuk az első kettő (a gyenge idegrendszer kb. halál), de a célzott választásban főleg nehéz szitu. Minden kutyának vannak erősségei és gyengeségei, most nem erről beszélek.. hanem arról, amikor pl. a fenti tulajdonságok megvétózzák a vágyott célt. Ilyenkor lehet alkalmazkodni - lemondani az adott sportról, vagy életvitelről, vagy elengedni, átadni az adott kutyát, akár az ő érdekében is. Egyik sem könnyű (írtam már a témáról a Bűn-e megválni egy kutyától? c. bejegyzésben).

Nem érzem már magamban az erőt, hogy kockázatot vállaljak:). A mostani két kutyám kvázi tökéletes. Mindegyiknek más az erőssége, gyengesége, de azt kell mondjam, olyanok lettek, akiknél nem kívánhatnék tökéletesebbet. Van bennük adottság, képesség, eszméletlen meló - számomra a legjobbak. Számtalan dologban picit mintha ki is egyensúlyoznák egymást:) De volt idegrendszerileg gyenge kutyám, akivel lehúztam 11 évet. Szerettem és eszméletlenül sokat tanultam miatta.. de nem csinálnám újra soha többé. 

Valahogy már nem vágyom a bonyodalmakra.. nem akarok egy bizonytalan kutyát erősíteni, egy önteltnek lejjebb faragni az arcát, egy védős kutyát lebeszélni a sötétben közlekedő járókelőkre ordításról, nem akarok egy terelőösztön nélküli sheltie-t, egy gyenge idegrendszertől pedig fullosan kikészülnék.

Új kutyával új felelősséget is vállal az ember - újabb, cca. 15 évre. És az nem kevés - de a kutya élettartama belátható. Az élet hullámai ellenére el tudsz köteleződni ennyi időre - tudod, hogy kb. ennyi ideig kell majd gondoskodnod róla.

Viszont az én látásmódommal a következő kutyámnak már nem tudnék 15 évet biztosra adni. Nem nevezném klímaszorongásnak, bár divatos kifejezés, de a bolygó állapota, az időjárás alakulása, az emberiség hozzáállása és az ebből levezethető jövőkép nekem nem engedi meg, hogy még valakiért felelősséget vállaljak, valakiért, aki szó szerint tőlem függ. Mindig mondják, hogy oh, de hát annyi rossz történt már és mégis mindig túléltük valahogy. Ööö. 1. Nem mindenki. 2. Az emberiség ölte egymást, voltak időjárási szélsőségek és járványok, de olyan mondjuk még nem volt, hogy konkrétan a teljes életterünk döglik ki alólunk, mert a bolygó eltartóképessége már nem húzza sokáig. És ha valaki azt gondolja, hogy az odavezető út bájos lesz és sima, valamint egyszercsak mindenki egyszerre elmúlik, az kvanagyot téved. A források, életterek és életfeltételek szűkülése biztosan nem zen-állapotú egyességeket és egymást segítő, közös megoldásra törekvő embercsoportokat fog alkotni. És lehet drámainak nevezni, de ha költözni, menekülni, nélkülözni kell majd, én nem szeretnék magam mellett látni egy lényt, aki szenved, vagy akit hátra kell hagynom, pedig felelősséget vállaltam érte - mégsem tudom megmenteni.

Miért nem lesz több kutyám? - II.

Gondoltam a sorozat nyitó gondolatait minden rész elé beillesztem, mert az olyan menő, meg aki esetleg közben kapcsolódik be, az is értse a miértet:) közben persze felmerült bennem, hogy esetleg olyan felhangja is lehet az egésznek, mintha már "unnám" vagy "nem szeretném" a kutyáimat. Erről szó sincs. Valószínűleg - minden önteltségtől mentesen - pont az ellenkezője: én minden kutyámnak próbáltam a maximumot adni, mindenből a legtöbbet, legjobbat kihozni, amennyire energiával bírtam. Mindig ők foglalták el a legelőkelőbb helyet az életemben. Viszont a fáradás érződik, pont ezért. Na de vissza a sorozathoz - és a menő nyitógondolatokhoz.

11 éves korom óta vagyok kutyás. Sokan úgy fogalmaznak, "amióta eszemet tudom" - hát én nem, mert a szüleim nem engedték korábban - pedig már volt eszem, arra legalábbis, hogy folyamatosan toljam otthon a témát, kb. 6 éves koromtól. Maradjunk annyiban, nekik több eszük volt és jó darabig ellenálltak.

2,5 év volt azóta "üresjárat". Fél év telt el az első kutyám, Shadows elvesztése után, amikor megérkezett Raffa, majd őutána 2 év szünettel jött a kicsi Nyúl - Asszírka pedig ugye párhuzamos beszerzés volt.

Ennek fényében nem csodálom, amikor mindenki egyöntetűen szörnyülködik/hitetlenkedik/megpróbál meggyőzni az ellenkezőjéről, ha nyilvánosan kijelentem, hogy nekem a jelenlegiek az utolsó állatkáim. Pedig komolyan gondolom (annak ellenére, hogy egy pöcs kis sheltie-t még el tudtam volna képzelni az életemben).

Mondhatnám, rengeteg érvem van emellett, de ez így elég általános, szóval gondoltam papírra vetem a témát. Nem fontossági sorrendben írok, mert némelyik téma bővebb magyarázatot kíván és nem mindig van energiám normálisan kifejteni dolgokat - most sem, szóval egyszerűbbekkel kezdek:) ja, és nem megoldásokat keresek, valamint nem panaszkodok. Azért írom le a gondolataimat, mert szerintem kevés ilyen írás van, a kutyázás ezen oldaláról. Kéretik sok részes sorozatra készülni.

2. A háborúhoz három dolog kell, avagy a piszkos anyagiak

Mondjuk ez a téma valószínűleg pont nem kíván túl sok magyarázatot, szóval itt akár be is fejezhetném:)

Néhány alaptétellel leírható az egész: 1. a kutyatartás hobbi. Hobbi állattartás - így hívják. És így is árazzák. Hobbid van? Az szabadon választott! Akkor költs rá! 2. A nőknek, gyerekeseknek és kutyásoknak mindent el lehet adni - jó drágán. 3. A minőség - meg néha a gagyi sz*rok is - az utóbbi időben elképesztően drága lett, akármiről is beszélünk.

A kutyázás költségei közül a kaja/táplálékkiegészítők, kozmetikai szolgáltatások és a gyógyszerek viszonylagosan méretfüggők, tehát kistestű kutyával "olcsóbban megúszhatjuk". Az állatorvos és a hozzá tartozó diagnosztikai eljárások, a suli/tréningek, a kiegészítők/játékok/felszerelés, a kutyás szabadidős programok, az útiköltségek (mert ez is ide tartozik!) és a nevezési díjak nem.

Annak ellenére, hogy aktív időnkben durva programsorozatot nyomtunk megállás nélkül, tehát utazás, tréningek, tanfolyamok, fizioterápia, versenyek, kutyás szervezett kirándulások, ezek kikopásával az összköltségek nem csökkentek drasztikusan az elmúlt években. Magyarán: minden kvadrága lett.

Állatkák nyilván prémium, vagy inkább szuperprémium kategóriájú tápokon éltek egész életükben, kiegészítőkkel. Ha megnézzük, a tápok, konzervek ára kb 1,5x-re ment fel az utóbbi években. 1 zsák táp (senior) ~30 ezer HUF, pedig csak 11 kg, ami nem egy egész havi adagjuk. A rendszeresen adandó parazitagyógyszerek (3 havi adagot szoktam venni egyszerre) 45 ezer HUF körül mozognak a 2 állatkára. A konzervek ára pedig iszonyúan megdobja a költségvetést - ezekből minden nap kapnak, kb 200 g-ot/kutya, a táp mellé. Kiegészítők 4-5 ezer HUF, néhány hetes adagban. Ez csak a szigorúan vett alapköltség. Néhány rágcsálnivalóval kiegészítve, eddig kb havi 90 000 HUF-nál járunk.

Jelenleg tanfolyamra nem járunk aktívan, őszinte leszek, volt hogy azért nem jelentkeztem, mert 2 kutyára 150 - 180 000 HUF lett volna az 5 alkalmas tréning. És mivel ezek Budapest környékiek, emellé jön az útiköltség, 5x fel-le. Egy kutyával meg nem indulok el, egyszerűen nem éri meg nekem, félig legyilkolni magam úgy, hogy a másik meg full energiában itthon vár. Pedig lenne még néhány elképesztően hasznos tanfolyam elképzelésem.

Az alkalmankénti foglalkozások, kirándulások átlagára 4-8 000 HUF/kutya, ezt mondhatjuk futóköltségnek.

A kozmetika kb 15 000 HUF/skótjuhász, itt nem járunk folyamatosan, inkább vedlési időben segítünk rá a témára, kb 3 alkalommal, 6 hetes időközönként. Amúgy itthoni ápolás van.

Hála az égnek, állatkáim rendkívül egészségesek, orvost tényleg kb oltáskor látnak - idén Newton szívott fel egy toklászt, meg Asszírka újít be nekem néha valami sérülést. Ugyanakkor teljesen tudatában vagyok, hogy beléptünk az időskorba. És ha bármilyen műtét, diagnosztika, vagy terápia kell majd, na ott peregni fognak a csillagászati tízezresek.

Szóval a jelenlegi árakkal és tevékenységekkel kb 150 000 HUF havi költséggel lehet számolni, mondom: unalmas élettel és útiköltségek nélkül. Új kutya esetén ez a költség ennek sokszorosa lenne, mert kezdenénk elölről, suli és tréningek, tanfolyamok és edzések vég nélkül, a sétálgatós kutyatartás nem a stílusom:) Kiskutyik nélkül egész szép megtakarítási potenciál. Tetszik, nem tetszik, a kutyatartás pénz. Nem kevés. Aki kutyát vállal, ezt is vállalja.

Miért nem lesz több kutyám? I.

11 éves korom óta vagyok kutyás. Sokan úgy fogalmaznak, "amióta eszemet tudom" - hát én nem, mert a szüleim nem engedték korábban - pedig már volt eszem, arra legalábbis, hogy folyamatosan toljam otthon a témát, kb. 6 éves koromtól. Maradjunk annyiban, nekik több eszük volt és jó darabig ellenálltak.

2,5 év volt azóta "üresjárat". Fél év telt el az első kutyám, Shadows elvesztése után, amikor megérkezett Raffa, majd őutána 2 év szünettel jött a kicsi Nyúl - Asszírka pedig ugye párhuzamos beszerzés volt.

Ennek fényében nem csodálom, amikor mindenki egyöntetűen szörnyülködik/hitetlenkedik/megpróbál meggyőzni az ellenkezőjéről, ha nyilvánosan kijelentem, hogy nekem a jelenlegiek az utolsó állatkáim. Pedig komolyan gondolom (annak ellenére, hogy egy pöcs kis sheltie-t még el tudtam volna képzelni az életemben).

Mondhatnám, rengeteg érvem van emellett, de ez így elég általános, szóval gondoltam papírra vetem a témát. Nem fontossági sorrendben írok, mert némelyik téma bővebb magyarázatot kíván és nem mindig van energiám normálisan kifejteni dolgokat - most sem, szóval egyszerűbbekkel kezdek:) ja, és nem megoldásokat keresek, valamint nem panaszkodok. Azért írom le a gondolataimat, mert szerintem kevés ilyen írás van, a kutyázás ezen oldaláról. Kéretik sok részes sorozatra készülni.

1. The walking dead

Leszögezem, általánosságban nagyon szeretek sétálni a kutyáimmal, sőt kirándulni, túrázni is - és tudom hogy ennek a mozgásformának végtelenül pozitív élettani hatása van, mindannyiunkra.

Mégis, ha őszinte lehetek, rohadt fárasztó és sokszor az ég világon semmi kedvem az egészhez, mondjuk úgy, inkább tűnik kötelező programpontnak, mint őszinte élvezetnek. Én ugyanis a kertes (nagyon pici kert.. tényleg) ház ellenére minden nap viszem ki őket, legkevesebb 3/4 órára, ami a kocsiúttal együtt inkább 1. MINDEN.NAP. És itt ez a kulcs. Sötétben, hidegben, melegben, mindig. Az év felét totál sötét szántókon bandukolva töltöm. A délutánban ez a pont mindig állandó, az időpontja az időjárás függvényében változik. Hiába csak egy óra a séta, egy munkanapos délutánon az kvasok idő. Egy óra alatt nem alaposan, de nagyjából kitakaríthatnám a házat. Főzhetnék egészséges kaját (ha tudnék). Napi olvasásra bőséges idő. Sorozatnézés (nem nézek) szempontjából akár 3 rész. 4 arcpakolás. 2 hajmosás. 30 fogmosás. Tudomisén. Szóval a lényeg, hogy látszik a délutánon ez az idő.

Néha rohadtul vágynék egy sétamentes napra, mondjuk olyanra, amikor ki sem kell lépnem a házból, csak egy forró kávéval ülni a kanapén egész nap és olvasni vagy manikűrözni vagy tudomisén. Nem tudom megtenni velük, mert tudom, hogy igénylik. Szóval sétálunk.

A séták helyszíne. Hétközben néhány helyet és kört váltogatunk, ami lássuk be, halál unalmas tud lenni. De nyilván sok minden limitálja a témát: ne legyen messze, legyen nyugalom, hogy ne kelljen örökké görcsölni valamin (járókelők, gyerekesek, pórázos kutyások, stb), szabadon sétálás lehetősége, magyarán tér. Néha szerintem már a kutyák is herótot kapnak, de ez van. Ugyanide tartozik a biztonságérzet is. Hát, nem vagyok az a beszari típus, de azért full magányosan bolyongani a nagy büdös sötét semmiben nem minden lelkiállapotban a nagy kedvencem. Leginkább az emberek a veszély, megítélésem szerint, de mondjuk vaddisznóval sem szeretnék találkozni. Egyik nap is: töksötét, jön a szántóföldi úton szemben a traktor. Nem görcsöltem, de azért na. És nem, nem megyek a településen sétálni, ha nem nagyon muszáj, mert nyugalomra vágyom amúgy, nem emberekre meg örök figyelemre. 

A hétvége általában a kirándulásoké, aminek köszönhetően néhány tájegységnek kb minden szegletét ismerem és ez fantasztikus érzés. Ugyanakkor néha én is tölteném másként az időt, de mivel hétközben semmi idő nincs távolabbi tájakra és nagyobb körökre, hétvégén próbáljuk belevinni a változatosságot a dolgokba. Ha kutya nélküli program van, az nekem jó, de elég szívás, mert ők is megérdemlik az együtt töltött időt. Most hétvégén is üljenek az udvarban, amit egész héten csinálnak? Néha van olyan érzésem, hogy meglehetősen leszűkültek a dolgok a kutyás élettel, de ez nem panasz, mert szeretem ezt az életet - a természetet, a tájakat, a pillanatokat, illatokat, naplementéket, hangulatokat. Csak kissé kizárólagos lesz egy ilyen életmódban.

A kutyának viszont jár a mindennapi bőséges, szabad mozgás, a fizikai és mentális egészsége érdekében - és egy jó gazda meg kell, hogy ezt adja. Szerintem.

Folyt.köv.

Nyári emlékmozaik

Teljesen random kutyiképeket fogok feldobálni ebbe a bejegyzésbe, emléklenyomataként egy nagyon szép balcsifelvidékes nyárnak.. 

Városi séta 3 vezényszóból

Egyik nap séta közben - mikor máskor - filóztam, hogy egy jó sétához igazából nem is kell kiskutyánk fejébe Révay nagylexikont telepíteni, kb. 3 vezényszóval kifogástalanul működtethető az egész.

Nyilván nem mellékes, hogy ezeket be kell égetni az állatkák fejébe, de ha sikerül, nyert ügyünk van - nekünk is és nekik is, mert cserébe nagyobb szabadság lehet a jutalmuk. Részünkről persze a folyamatos feszült figyelem és környezetmonitorozás elengedhetetlen, de ez amúgy is alap, már megszoktuk:)

1. Azonnali behívás

Hehe, lehet, nem ezzel kellett volna kezdeni, mert a legnehezebb tétel. Ideális esetben és a rajzfilmekben ez úgy néz ki, hogy egy kiadott hangra állatka driftelve leválik minden addigi tevékenységről és fénysebességgel becsapódik a sípcsontunkba. A valóságban teljesen rendben van, ha a kiskutyánk kedves megbocsájtással abbahagyja, amiben épp közreműködött és lábikóit viszonylagos sebességgel egymás elé rakva (mondjuk azért ügetve, vagy gyorsabban lépdelve) bejön, közvetlenül mellénk, karnyújtásnyi távolságon belülre, hogy szükség esetén akár meg is tudjuk fogni.

Mi a cél? Közeledik valami veszély, pl. jármű és mi biztonságban szeretnénk tudni a kutyánkat. Felmértük, hogy a kutyának van ideje bejönni, tehát reális, hogy a "veszély" bekövetkezte előtt ott lesz mellettünk.

Hogyan érdemes elnevezni?

Mindenképpen külön vezényszót igényel, tehát nem a sima "gyere", amit arra használunk, hogy "majd valamikor válaszd azt az irányt, amerre én is megyek", vagy "gyere közelebb". Még azt se használjuk, amit "sima", közvetlen behívásra mondunk, pl. "gyere ide", akkor se, ha azt kartávolságon belülre kérjük. Legyen ez tehát egy külön kérés, ami körülbelül az "azonnal indulj és gyere ide közvetlenül hozzám"-ot fedi le. Nem fogadunk el tétovázást, meg majomkodást, ami az elindulást ("ezt még megszagolom", "csak pisilni kell, de mindjárt jövök") és egyenes vonalú bejövetelt illeti.

Érdemes minimum fejhangon kiadott rövid szót használni - a magas hang azért, hogy azonnal kitűnjön a sokszor zajos környezetből és a kutya azonnal azonosítani tudja, a rövidség a gyorsaság miatt kell. Nálam az "itt-itt-itt" lett.

Igazán profik ennek a szónak a kondícionálását olyan stabilra építik, hogy azonnal lefordulást tudnak vele elérni, bármilyen ingerről. Aki ezt a szintet szeretné elérni (rohadt hasznos, mondanom sem kell), annak ajánlom a MedDog tréningeket. Aki beéri átlagos, de stabil teljesítéssel, annak a játékkal vagy anélkül, integetve, cukin hívva ellenkező irányba elrohanás lehet a kulcs, persze egyre növekvő ingerkörnyezetben, a segítségeket fokozatosan elhagyva, ha szükséges, eleinte hosszú pórázzal, a biztos siker érdekében.

2. Megállítás

Ilyenkor a kutyának nem kell bejönnie hozzánk, egyszerűen álljon meg és ne menjen tovább, amíg fel nem oldottuk a kérést.

Mi a cél? Egyértelmű - ne menjen messzebb, útkeresztezés, biciklis vagy más gyorsan mozgó jármű közeledik és behívásra nincs idő.

Hogyan érdemes elnevezni?

Kell egy szó a megállásra és érdemes egyet néha elé mondani, ami jelzi, hogy megállás következik. Utóbbi udvariasság a kutyával szemben, így ha nem olyan hirtelen a szitu, akkor tud "készülni". Nekem a megállás az "megáll" vagy "áll", az előzetes a "lassít", vagy a duplázás, pici nyújtással: "megáááll-áll".

Ennek tanítását én kivételesen egyik kutyámnál sem gondoltam túl.. modellezéssel csináltam. Szóval egyszerűen pórázon megyünk, kimondom a szót, megállok, aztán kiskutya is megáll, vagy a póráz jelez neki, hogy ez lenne a kérés. Természetesen járdaszegélyek, vagy egyéb felületváltások, vagy a földre fektetett pálca és behívásban megállítás is kiválóak a gyakorláshoz.

3. Gyere mellettem/mögöttem

Sokszor szükség van arra, hogy kiskutyánk közvetlenül mellettünk, szűkebb helyeken mögöttünk haladjon, ezért ezt is érdemes külön tanítani.

Mi a cél? Nos, általában időszakos kérés, amíg elhaladunk valami mellett (szembe járókelők, babakocsi, kisgyerekek, utcai zöldségesstandok, stb-stb.), amikor nem ideális, ha a kiskutyánk összevissza kolbászol, vagy épp nem szeretnénk, ha azt a valamit megszagolná/lepisilné és picit bekorlátozzuk a szabad mozgását, mert így egyszerűbb kontrollálni a helyzetet.

Hogyan érdemes elnevezni? Ahogy tetszik:) nálam: "itt gyere". Mondjuk vicces hogy Newton pl önállóan ki szokta oldani magát belőle, mert pontosan tudja, miért kell mellettem jönni, aztán ha az a valami elhaladt, már megy is. Mondanom sem kell, nem szép dolog.. de mivel érti a lényeget, haragudni sem tudok rá:) ezt mondjuk többet kéne gyakorolni, mert szenvednek tőle és megpróbálják elcsalni általában. Annyira megszokták, hogy saját tempóban haladhatnak, hogy tiszta RSPCA-fejet vágnak ilyenkor. De nem érdekel, kell ez a képesség és ennyi.

Tanítani leginkább figyelem elkéréssel és annak nyújtásával lehet. Ha egyszerűbb, akkor egy nem szabályos lábnálkövetésként is értelmezhetjük és taníthatjuk.

Meg is vagyunk:) kellemes sétát!

 

Dög(lött) unalom

Azt hiszem, nincs szükségünk "hogyan foglald el kutyádat ebben a kánikulában"-tippekre.