Megbeszéltünk egy sétát szombatra, úgyhogy nagy boldogsággal hajítottam be a srácokat a kocsiba és húztunk fel Pestre, Katáékhoz. Mint mindig, most is választhattam volna, hogy kit hozzon magával, de mint mindig, most sem tudtam választani :) A kis hercegnő, Shira egyértelmű volt, Kata rajta kívül egy másik kölyköt, Azúrt, a felnőtt bandából pedig Shiro-t, Kimba-t, Lyra-t, Valkyrie-t hozta. Csatlakozott hozzánk egy másik gazdi is, Árpi, Niobé-val és Nova-val, úgyhogy 10 kutyával indultunk el. Az útvonalat (mint később rájöttem) részben ismertem, a Sorrento-sziklákat útba ejtve a Solymári várig mentünk (itt mondjuk még sosem voltam), beszélgettünk, továbbá rendszerint megálltunk és megvártuk amíg minden szembejövő megcsodálta/végigsimogatta a valóban impozáns látványt nyújtó skót bandánkat :)
Skótjuhászos mindennapokról... agility, terelés, örömeink és küzdelmeink, élményeink és hétköznapjaink.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tenyésztő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tenyésztő. Összes bejegyzés megjelenítése
2024. május 12., vasárnap
(N)agyonkutyás hétvég(r)e
Az úgy volt, hogy Katánál született egy übercuki, kivételesen egészséges (CEA genetikai mentes, pl, de ez csak egy a sokból) tri kis szuka, akit mindenképpen látni szerettem volna és azt hiszem, Kata is meg akarta mutatni, mert teljes joggal lehet büszke erre a kis csodára.
2021. április 27., kedd
Tenyésztők, akik nem azok
Írtam már többször erről a témáról, de miután megint hallottam pár történetet, ismét szólnék néhány szót azokról a tenyésztőkről, akik nem azok.
Érdekes, hogy számtalan cikket lehet találni a "fujj-fujj szaporítók" és a "mi a különbség a tenyésztő-szaporító-gazdi szaporít"-témában, de arról valahogy szeretnek elfeledkezni, hogy akad bőven olyan "tenyésztő" is (igen, a többtízéves múlttal rendelkező, országos hírűek között is, bőven!), akik soha nem fogják megütni azt a szintet, amit én tenyésztőnek hívok.
Nézzük, önmagában mi NEM jelenti azt, hogy valaki tenyésztő:
2020. július 17., péntek
Lament 5. - Newton mindörökké
Nagyon sokat - azt hiszem túl sokat - agyalok Newton utódlásán. Hiába fiatal még - meg talán én sem vagyok túl öreg - de úgy érzem, terveznem kell, mit akarok még a kutyázástól, kutyáktól, az élettől, a jövőtől.
Newton-ban potenciált látok. Ő a 3. kutyám, Asszírkával együtt 4 volt/van az életemben. Soha, egyiküknek sem akartam kölyköket. De Newton elgondolkodtatott. Igazán kritikus vagyok, magammal és a kutyáimmal szemben is. Nem jellemző rám (sokakkal ellentétben), hogy fennen hirdessem kutyám kivételes csodálatosságát és tökéletességét. Látom a gyengeségeit - és látom az adottságait is. És úgy gondolom, erősen megbecsülendő egyed a fajtáján belül. Nem láttam még skótot, aki úgy terel, mint ő. Nem láttam még skótot, aki annyira dolgozni akar, vagy dolgozik, mint ő. Nem nagyon látok skótokat akárcsak a legnépszerűbb kutyás sportban, az agility versenyeken (kivételesek vagytok, Gitti és Máté!) :)
Elhatároztam, hogy el fogok menni terelőösztönpróbákra (vagy munkavizsgákra), ahol vannak skótok, hogy hitelesebb képem legyen. Ki fogom próbálni, mi Newton válasza egy bárányos anyára, egy visszaforduló birkára. Tovább dolgozok vele, hogy kiderüljön, meddig tudunk eljutni (ez mondjuk már nem csak rajta múlik, szegényem..).
De azt hiszem, szeretnék neki utódokat, amikből megtartanék magamnak. Ehhez pedig kemény tervezés szükséges. Miért?

2020. április 27., hétfő
Elsőkutyás kérdések/válaszok I. - kutyabeszerzés
Ezt a sorozatot ismét egy kissé agyvízforraló beszélgetés ihlette, amelyben az egyik kollégám közölte, hogy - bár nem bírja a kutyákat és már most odavan, hogy a kutya tele fogja sz*rni a kertet, undorító - hamarosan kertes házba költöznek és a gyerekek kedvéért kutyát fognak szerezni. Ezeket az eseteket már nem is kommentálom, úgy tűnik soha, de soha nem lesz ennek vége. A kutya egy tárgy, amit az emberek beszereznek, akkor is, ha valójában nem is akarják - meg úgy általában semmit sem akarnak, ami vele jár.
Most azoknak írok, akik legalább veszik a fáradságot és érdeklődnek, milyen is kutyát tartani.
Igyekszem a leggyakrabban felmerülő kérdésekre rövid válaszokat adni.
Most azoknak írok, akik legalább veszik a fáradságot és érdeklődnek, milyen is kutyát tartani.
Igyekszem a leggyakrabban felmerülő kérdésekre rövid válaszokat adni.
2020. április 8., szerda
Lament 3 - a tenyésztésről
Ez a bejegyzés fájni fog. Lehet, hogy másoknak is, de nekem mindenképpen - és nagyon. Elolvassa, aki akarja, érti, aki érteni akarja, aztán vagy megragad belőle valami, vagy nem. Ugyanakkor szabad véleménynyilvánítás van, szóval én meg leírom, amit gondolok.
2020. január 29., szerda
Skótjuhászt akarnak...
Kb két héttel ezelőtt keresett meg egy távoli kolléga, hogy hallotta, én értek a kutyákhoz, ők pedig kutyát szeretnének, mégpedig skótjuhászt. Ebből persze már gondolhattam volna, hogy valójában az a kérdés, hogy vannak-e nálam kiskutyák, de én ilyenkor első körben mindig nagyon boldog vagyok, hogy legalább megkérdeznek valakit az egészről - meg nyilván nem tudom letagadni imádatomat a téma iránt.
2019. január 1., kedd
Newton a collie blog a Skótjuhász weboldalon!!!
Hihetetlen meglepetés és öröm volt számomra, amikor megláttam, hogy a Newton a collie blog szerepel a Varga Adrienn által létrehozott és működtetett Skótjuhász weboldalon!!!
Ezúton is köszönöm Adriennek, hogy érdemesnek találta a blogot a feltüntetésre - egy olyan weblapon, ami összefoglalja a skótjuhászhoz, mint fajtához kapcsolódó összes fontos információt, az egész magyarországi tenyésztői közösséget és segítséget kíván nyújtani a jelenlegi/leendő skótjuhász gazdiknak.
Elérhetőek vagyunk tehát INNÉT is :D

2018. december 20., csütörtök
Tenyésztés?! Szaporítás?? És amúgy miért nem gondolkozunk?
Eredetileg nem akartam erről a témáról írni, mert mással sincs tele a facebook, meg az internet... de ma jött egy olyan hír, ami egy újabb oldalát is felveti ennek az egész történetnek - és én csak erre szeretnék kitérni.
A Retriever Rescue tette fel egy szaporítótelep felszámolásának képeit. Borzalmas.
A Retriever Rescue tette fel egy szaporítótelep felszámolásának képeit. Borzalmas.
2018. november 25., vasárnap
Új Afterhero alom érkezik!
Kata nemrégiben tette fel a legújabb, várható Afterhero alom hírét a facebook-ra. És amikor olvastam a bejegyzést, arra gondoltam, ezt (és a hozzá fűződő gondolataimat) meg kell osztanom Veletek.
2018. május 31., csütörtök
A collie és a fészbúk
Newton-nak van facebook-profilja. Lehetséges, hogy néhány olvasó tud is erről, mert pont azon találta meg a blogot..
Mindenkinek azonnal el szoktam mondani, hogy nem, nem vagyok teljesen őrült, hogy a kutyámnak csinálok oldalt.. az egész a kutyasuli miatt született. Néhány tanfolyamon/iskolán ugyanis már csak a facebook-on keresztül osztanak meg kapcsolódó anyagokat, információkat. Miután én magam a világért sem szeretnék saját profilt, így azt ajánlották, akkor csináljak a kutyámnak.. és lőn.
Időközben egészen megszerettem, mert egy helyes kis emlékkönyvnek tekintem az idővonalat és a legkedvesebb képeket mindig feltöltöm. Nagyon szeretem őket visszanézni, esküszöm többet nézegetem a saját oldalunkat, mint a többiekét együttvéve :D
Az információáramlás tényleg hasznos, valóban ide kerülnek fel leggyorsabban események, hírek. Plusz, amit nagyon értékelek, az a Messenger. Ugyan elég fárasztó minden legépelni, amit el lehetne mondani telefonba harmadannyi idő alatt, de így viszont csoportokat lehet csinálni és közösen egyeztetni a séták, programok időpontját.
A dolog másik oldala viszont elég érdekes. Benne vagyunk persze skótjuhászos csoportokban, illetve azért az ismerősök egy része is skótos. Sok fotót fel szoktak tölteni - és nálam itt következik el a szomorúság ideje.
A skót juhászkutya gyönyörű. Ez kétségtelen és lenyűgöző. De hogy ez legyen az egyetlen értéke... más sincs fent, mint töménytelen kiállítási meg beállított meg kiskutyakép, ami alá aztán jönnek a (főként tenyésztőktől a többi tenyésztőnek, a hobbisok aztán ne is várják) gratulálokjajdeszépdegyönyörűezakutyaazálmom-kommentek és szívecske-halmok. Olyanoktól, akik aztán egymás háta mögött jól lehúzzák egymást..

2017. július 4., kedd
Új collie-s weboldal!
Elkészült Varga Adrienn új weblapja, ahol sok-sok információt találtok a skót juhászkutyáról:
2017. június 4., vasárnap
Kérdéslista a tenyésztőhöz
Szerintem nagyon hasznos egy ilyen listát összeállítani, mert a látogatáskor annyira el leszünk foglalva a kiskutyák dögönyözésével, hogy biztosan csomó mindent elfelejtünk majd megkérdezni...
Látogatások a tenyésztőnél
Elérkezett a naaagy nap: az első személyes találkozás napja :)
Mi 5 hetes korában látogattuk meg a Nyulat először - mehettünk volna akár 2 héttel korábban is, de egyéb elfoglaltságok (pl költözés) miatt halasztottuk. Nagyon változó, hogy a tenyésztők mikortól engednek idegeneket a kölykök közelébe, általában 3-5 hetes kortól mehetünk ismerkedni. Ennek elsődleges oka, hogy óvják őket a fertőzésektől.

2017. május 29., hétfő
Miért éppen skót juhász?
Itt most valószínűleg mindenki úgy kezdené, hogy gyerekkoromban... hát, én is.
Mindig is skót juhászt szerettem volna.. szóval a Kis Nyúl tulajdonképpen egy álom megvalósulásának is tekinthető :)
Mindig is skót juhászt szerettem volna.. szóval a Kis Nyúl tulajdonképpen egy álom megvalósulásának is tekinthető :)
Gondolatok a fajtaválasztásról
Azt hiszem, szívből választunk fajtát. Természetesen vannak kivételek, de úgy gondolom, hogy még aki meghatározott céllal szerez is be egy kutyát, ott is szerepet játszanak az érzelmek. Jó esetben ehhez hozzájön némi tudatosság vagy előzetes tájékozódás, ami egyébként rendkívül hasznos tud lenni, tekintettel arra, hogy valószínűleg - remélhetőleg - több mint 10 évet fogunk meg/át/túlélni kedvenc kutyánkkal.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)