Ugyanakkor mostanában megint számtalanszor belefutottam a "kutyások egymást aprítják" témákba, ahol brutálisan elszaporodtak (vagy mindig ennyien voltak??) a "mindenki tartsa a kutyáját pórázon" kutyás (!) megmondóemberek. És itt jön a "mert múltkor is odarohant egy kutya hozzánk" meg "ha a másik barátságos is, az enyém nem" stb. érvcunami.
Nekem ezzel az egésszel az a bajom, hogy a póráz-nempóráz vitahörgésben a legkurvafontosabb dologgal senki nem foglalkozik - ez pedig nem más, mint a SZOCIALIZÁCIÓ.
Öregem, van egy rossz hírem: a társadalomban SOHA nem leszel egyedül a kutyáddal. Ha tetszik, ha nem, SOK MÁS kutyás fog körülvenni. És SOHA nem fog minden úgy történni, ahogy éppen TE szeretnéd. Értem én, hogy az ego világában élünk, de meg kéne érteni, hogy kissé túlnépesedtünk az utóbbi időben. És most nem térek ki arra, hogy manapság mennyi kutya van a társadalomban és ehhez képest mennyi embernek konkrétan semmi fogalma nincs a kutyáról, legyen az elsőgazdi, vagy aranykoszorús mestertenyésztő - mert nem ettől függ, hanem attól, hogy hajlandó-e időt/pénzt/energiát invesztálni a kutya megismerésébe/megtanulásába.
És én azt is értem, hogy a legegyszerűbb egy darab madzagra rakni azt a kutyát, aztán magányos flexiharcosként róni az utakat, majd lehülyézni mindenkit, aki 2 méternél közelebb mer jönni. Mondjuk nem tudom, ebben mi a jó, szerintem kvaszar minden szembejövő kutyára kisebb szívrohamot kapni, de legalábbis befeszülni, meg felkészülni a világvégére, de legalábbis átmenni az út túloldalára, a kutyáról meg ne is beszéljünk, aki ugyanezt éli át, hála a gazdájának, de legalább a saját tempójában sem sétálhat soha, futásról ne is beszéljünk, a szabad mozgás-szimatolás örömét pedig a mezők helyett az örök vadászmezőkön éli majd csak meg.
