A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Asszír. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Asszír. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. november 18., szombat

Asszírka 6

Semmiféle koncepcióm nincs erre a bejegyzésre... szinte az elképzelhetetlen kategória, hogy Asszírka, az örök "kicsi", november 16-án betöltötte a 6-ot. Örök kölyökképével, önfeledt boldogságával feledteti, hogy múlik az idő... csak amikor visszanéztem néhány nemrégi kirándulós képet, tűnt fel, hogy tejóég... őszül.. az én agilis, elegáns, örökfiatal álomkutyám.. aznemlehet. Ilyenkor megérinti az embert az elmúlás szele, vagy legalábbis figyelmezteti arra, ami egyszer elkövetkezik. De a célja nem az, hogy elszomorodjunk - hanem talán az, hogy értékeljük és kihasználjuk az összes percet, ami még előttünk áll. 

És ő aztán egyetlen pillanatot sem veszteget el :) szíve szerint mindig 2 centin belül tartózkodna, nagyon szeret bújni, imád a közelemben lenni, bármiről is van szó. Mindent teljes átéléssel és boldogsággal csinál. Boldog, ha rohanhat. Ha játszhat. Ha tanulunk. Boldog, ha a kanapén lustálkodhat. Boldog, ha beengedem a házba, ha beszállhat a kocsiba vagy kiszállhat belőle. Ha finomat kap, képes evés közben elégedetten dünnyögni. Cuki, bármit is csinál.. egyszerűen cukin alszik, eszik, sétál, stb-stb. Végtelen a sor.

Vannak szokásaink, például esténként együtt ülünk a ruhásszekrény előtt és választunk másnapi szettet, természetesen közben adogatja a mancsát és kötelező dögönyöznöm, amitől teljesen leolvad és elfolyik.

Nagyon könnyen motiválható, szeret játszani és kajáért dolgozni. Érzékeny, nagyon okos, gyorsan tanul, de azért a munkakedve (Nyunyuéval összehasonlítva, aki persze nemnormális megszállott) limitált - ha valami nem sikerül, vagy nagyon nem érdekli, esetleg sok neki, akkor szétesik és pillangóvá változik. Utóbbi jellemző rá, erős ingerkörnyezetben, más kutyák jelenlétében, mert ilyenkor általában szerelmes lesz. Mondjuk egyáltalán nem idegesítően, általában rajongva, de udvarias visszafogottsággal kísérgeti a kiválasztottját, aki jó esetben lány és nem ivartalanított fiú.

Az érzékenysége miatt nagyon könnyűek vele a mindennapok. Teljesen szociális, de nem kutyamegszállott. Inkább előfordul, hogy a nyomulós kutyák, vagy kölykök sokak neki. Sajnos ha bunkó, vagy agresszív kutyába futunk bele, kettejük közül ő a célpont. Hála az égnek, csak néhány ilyen szerencsétlen helyzetünk volt. Féltem.. érdekes, ha rosszat álmodok a kutyáimmal, ott mindig Asszírkával történik valami. Soha ne legyen igaz. 

Csodaszép. Egyszerűen annyira harmonikus és kecses, elegáns, mindenféle mesterkéltségtől mentes... egyszerűen gyönyörű.

Néha lelkifurdalásom van vele kapcsolatban. Merthogy sokkal többet érdemelne.. Newton mellett nekem ő mindig kicsit a második maradt.. amikor kicsi volt, én még Newton-ra kellett koncentráljak, aki sok energiát igényelt. Nem tudtam olyan tudatosan nevelni, felépíteni őt. Lényegében Gáborra maradt, együtt jártak suliba, vizsgáztak. Később a sportokkal már "átvettem" és gond nélkül működünk együtt máig. Lehetett volna igazi skótjuhász agility-sztár, igazán szép eredményeket ért el, amíg versenyeztünk. Gyorsabb, agilisebb, könnyedebb Newton-nál, testhezálló sport volt neki. A terelésben - ami ugye nagy szerelem - sajnos nem tud részt venni, erre ő kevés... ösztönben, erőben, kitartásban. Persze mindez egyetlen pillanatra sem jelenti, hogy nem szeretem őt ugyanúgy, mert imádom. Tényleg álomkutya ő nekem - igazi ajándék az élettől. Könnyed, örök boldogság.

Isten éltessen sokáig, Asszírka.






2021. július 26., hétfő

SUP, kutyás találkozó és meglepetéééés

Azt kell mondjam, véégre eljött a hétvége. Egyre nehezebben bírom a hétköznapokat, látszik, hogy fáradok. Idén nem voltam még szabin, mármint egy-egy napot persze kivettem, de az távolról sem volt pihenés...

Pénteken Évinél csöveztünk este, itt nagyon szeretünk. Mivel csak mi voltunk, sokat beszélgettünk. Később, amikor vállalható lett az idő (este 8 körül), gyakoroltunk is egyet. Nyúl és Asszírka is nagyon ügyeskedtek, szépen ment a távolságnövelés a hoopers-ben. Összesen 2-3 kombit gyakoroltunk, viszont volt benne franciaváltás és behúzásos kerülés is, büszke vagyok rájuk!

Szombatra SUP volt a program. Úgy volt, hogy egy barátunk, Adri is csatlakozik, végül ő nem tudott jönni sajnos. Nem volt sima menet ezúttal, már az autópályán balesetet és torlódást mondtak Tata térségére, így lehajtottunk Komáromnál. Ezután a GPS nem hogy átvitt volna az 1-es főútra, hanem istenverte mezőgazdasági téeszutakon szenvedtetett minket, csak annak örültem, hogy megúsztuk tengelytörés meg defekt nélkül.

2021. június 27., vasárnap

A-Team Kupa, avagy rég volt ilyen sz*r napunk...

Mindig nagyon boldog vagyok, ha olyan programunk van, amiért nem kell órákat utazni, ezért kifejezetten szeretem a győri agility versenyeket. A helyszínek is szépek, gyönyörű füves focipályák, mosdó, büfé, mindenvan.

Egyértelmű volt tehát, hogy az A-Team Kupán részt veszünk. Életemben először két kutyával terveztem futni, bizonytalan is voltam, hogy fogom mentálisan bírni a 4 pályát XD

Tudtuk, hogy Gábornak délután fel kell mennie Pestre, mert Múzeumok Éjszakája van és ott kell lennie pár órán keresztül a munkahelyén. Amivel nem számoltunk, hogy a versenyprogramban a meleg idő miatt előrehozták az A3-asokat. Tehát A3-A2 futott délelőtt, mi meg maradtunk délutánra: kettőre írták ki az első A1 futamot. Már itt sem voltam biztos abban, hogy ez nekem jó lesz, tökegyedül a 2 kutyával, rohadt melegben. Gondolkoztam az utolsó pillanatig, hogy ne módosítsak-e valamit, lásd egy kutyát viszek csak, a másikat kihúzatom, de melyik is legyen az... gondolom Gábor agyára mentem a lamentálással, de úgy éreztem, hogy az egész egy kicseszés. Akkor még nem tudtam, hogy ez csak a kezdet....

2021. június 20., vasárnap

SUP, dögmeleg, Asszírka első agilityversenye

Napok óta iszonyatos idő van, kedd éjfélig országos hőségriadót hirdettek. A hőmérséklet napközben 30 feletti és éjszakára sem hűl 20 fok alá. Szóval mi más lehetett volna az (általam nagyon várt) program, mint a SUP?

Idén először jutottunk el Tatára, imádtam. 8-ra érkeztünk, letoltuk a tókört 1,5 óra alatt (ezúttal rendkívül kellemes, feszültségmentes sétává sikeredett), aztán deszkákra pattantunk és halálra eveztük magunkat ellébecoltunk egy jó órát a vízen. Csodálatos volt.

2021. június 14., hétfő

Hoopers 2 vidi

Semmi különös nincs ezekben a videókban, szokásos Hoopers gyakorlás, de gondoltam felteszem őket, hogy meglegyenek :)

Ügyesednek a srácok, Newton-t külön imádom: amikor átpakolom a kombinációkat, látom a szemem sarkából, ahogyan folyamatosan átsétál a hoop-okon, kúszón, hátha leesik érte egy kis plusz kaja :D

Lassan végzünk a szigorú értelemben vett alapozással (tehát akadályok megismerése, pici, közeli kombinációk). Hamarost ki is kellene költöznünk az udvarból valami tágasabb helyre, mert így nem tudok távolságot, önállóságot növelni - és nem jó, ha a kuttyok beleragadnak ebbe a stádiumba. Ennek a sportnak az előbb említett 2 tényező a lényege - és a nehézsége, szóval most jön majd az igazi meló.





2021. április 24., szombat

Hoopers ON

Évivel levizsgáztunk ma, a Hoopers instruktori tanfolyam után (többet a sportról ITT), juhúúú, gratula saját magunknak!!

Évi párja és tesója voltak olyan cukik és legyártották nekünk házilag az akadályokat, szóval most már van 6 db hoop-om, 1 kúszóm, 1 kapum és 2 hordóm. Utóbbi kettő valójában 2 darab OBI pop-up lombgyűjtő zsák :D A célnak tökéletesen megfelelnek. A hoop-ok és a kapu viszont eszméletlen profi lett! Köszi Évi és Összes Férfi Hozzátartozó!

A gyakorlást tegnap kezdtük, Évinél, én ma itthon folytattam, mert amúgy unalmas napja lett volna az állatkáknak.

Ezt a sportot Asszírkával szeretném űzni, mert Newton-nak a terelés elég sok feladatot ad, Asszírka pedig ebből sajnos kimarad, mert nem lett a szíve csücske a birkás meló.

Ez viszont egyszerűen tökéletes neki!!! Imád önfeledten, boldogan rohanni, közben mégis lefárad agyilag is és szuper, közös élmény lesz nekünk. Íme a mai gyakorlás:


Egyszerűen imádat. 


2021. április 12., hétfő

Newton birkát keres, Asszírka terelőkarrier-mélyponton

Az emlékek kedvéért gyors feljegyzést készítek a legutóbbi terelőtréningről, mert történtek érdekes dolgok.

Úgy osztottam be a kuttyokat, hogy Newton 2 köre között ment egyet a kicsi, akit kivételesen én vittem be (mostanában Gabit kértem, hogy tréningezzen vele, mert nekem már semmi agyam nem maradt Newton után).

Newton az első körben egyszerűen csodálatos volt. Imádtam. Nem hajtott túl vehemensen, lassított ha kértem, csodaszép, harmonikus együtthajtásunk volt. Gyakoroltuk a kifutásokat, nos, az ívek itt nem szépek, szűken kerül, eléggé lecsapja a nyájat, de legalább kerít! Illetve persze rohan mint az állat. Néha már sikerül nem lefutni, hanem behozni a nyájat, ez is jó.

2020. december 27., vasárnap

Visszatekintés a korona évére

Minden évben eljön ez a pillanat, amikor visszatekintek egy kicsit, próbálom felidézni, áttekinteni az elmúlt 12 hónapot..

Azt mondhatom, a tavalyi évemhez képest az idei habkönnyű volt, a vírus és minden velejárója ellenére :) Sőt. Szerencsésnek mondhatom magam, mert nem lettünk betegek, nem veszítettem el sem családtagot, sem a munkámat. A homeoffice következtében sokkal többet lehettem itthon, több szabadságot kaptunk, az életem hasonlított valami... normálisra.

A kutyák elképesztően élvezték mindezt, visszakapták a reggeli sétájukat, napközben itt aludtak bent amíg dolgoztam, vagy felváltva voltak kint-bent, a kertfelügyeletet váltogatták az összegömbölyödős alvással. Volt kedvem és energiám gyakorolni velük, akár csak perceket, de szinte minden nap. Edzésre nem munka után hazaesve, 2 perc alatt átöltözve kellett elrohannom. Csak felhúztam az edzőcipőt és indultunk. Szóval a kutyák szerint ez az év kifejezetten jól sikerült, ebben biztos vagyok :D És én is imádtam, hogy velük lehettem, sokat.

Affírka

Nos, a ma reggeli 1 órás sétát követően kint maradtunk a kertben, dolgozni egy kicsit. Kiskutyáink a váratlan -6 foktól és a társaságunktól továbbra is búgócsiga állapotban maradtak, őrült módjára rohangáltak, kergetőztek az udvarban.

Egyszer csak azt láttam, hogy Asszírka fehér gallérja véres elöl. Gondoltam, biztosan elharapta a nyelvét rohanás közben. Hát, nem. Konkrétan kitörött egy foga, egy alsó metsző. Egy pici rész bennmaradt, amúgy egy lyuk árválkodik a helyén. Nos, mivel ő se nem elefánt, de nem is cápa, mostmár fogatlan Asszírka lesz a neve. Kedden megyünk dokihoz. Úgy jó az élet, ha zajlik.



2020. december 19., szombat

Terelés 2x

Az elmúlt hétben voltunk terelni egyszer Gabinál és egyszer Barbinál is. Még nem tudom, mi lesz az ideális tréningsűrűség, mit bírnak el a kutyák (főleg Newton), de szeretnék most ismét rendszeresebben járni.

Gabinál egy hodályból kihajtással kezdtünk, ez nagyon tetszett, Newton is ügyes volt annak ellenére, hogy sohasem volt ennyi birka között zárt helyen.

Később szét volt esve kicsit, sokat ugatott, ami nem szokása általában, csak ha fáradt/feszült/dekoncentrált. A szlalom szép volt, jobban figyeltem a bal oldalra. A híd nem sikerült túl jól, háromszor feküdtünk neki, de még én sem tudom, mire mit kéne reagálnom, hogyan kell belenyúlnom a különböző helyzetekbe. Meglepetésként ért például, hogy hozzáérhetek a jószághoz, segíthetek a kutyának a nehéz szituációkban. Azt hittem azt tilos.

2020. augusztus 23., vasárnap

BKK háziverseny 2020.08.20

Idén a vírus miatt a Bétás háziverseny májusról augusztusra csúszott. Másodszor vettünk részt rajta, de nagyon vártuk, szuper jó hangulatú, csapatépítő esemény, a karácsonyi vacsi mellett a másik olyan alkalom, amikor az egész klub együtt van.

Ez alkalommal Asszírkát vittük csak, mégpedig azért, mert Newton-ra háromnapos terelőtábor várt, amiről tudtam, hogy gyilkos lesz, tekintettel az idegen helyen alvásra, ismeretlen kutyatársaságra és a sűrű tréningekre. Szóval őt pihentettem, pedig nagyon kellett volna nekünk ez az alkalom, hiszen jövő hétvégén a Szigetköz Kupa vár ránk, első A1-es szereplésünk (pánik mode ON).

2020. augusztus 4., kedd

No comment

- Jaj biztosan nagyon sokat kell fésülni őket, ugye??
- Nem, dehogy, elég hetente egyszer kikefélni a bundájukat, egyáltalán nem annyira vészes, mint amilyennek tűnik! -> VALÓBAN NEM, MERT ANNÁL ÖTEZERSZER SZ*RABB!!!

Skótjuhász eladó kertépítőknek - ajándék vetőmagkészlettel!

Na vajon miért vakarózik... ?

Nem kell modell kutyakozmetikus-versenyre??

A kép illusztráció. A valóság sokkal durvább.

Szerintem vágjuk le. Mármint a lábát.



2020. június 21., vasárnap

Kirándulás a Programok Hatlábon-nal a Guckler-kilátóhoz

Igazán kellemes időjárással örvendeztetett meg minket a hétvége: esős, borús, hűvös volt a szombat és a vasárnap is.

Ennek megfelelően (illetve miután az A-Team Kupa kezdő osztálya lemondódott) úgy döntöttünk, még csatlakozunk Nóriék szokásos szombati kirándulásához, amit amúgy imádunk. 

A cél ismét a Hármashatár-hegy volt, most a Guckler-kilátótól indultunk.

2020. április 30., csütörtök

Cukiság by Asszír

Még félig beszorulva is megpróbál hanyattvetődni, hogy simogasd a hasát:


Általános "szeress engem"-bámulás:


Ha a nézés nem elég hatékony, level 2: mancsadogatás


Hoztál nekem valami még finomabbat?


Mindig 1 centire kell lenni tőlünk, ha van hely, ha nincs:


Goodmornin'


A kanapéraaa? Soha.


+1 by Newton: az elegancia megtestesítője





2020. április 16., csütörtök

Asszírka - az én ajándékom

Miután tegnap sikeresen megúsztunk Asszírkával egy kva veszélyes szituációt (ránk támadni akaró moszkvai őrkutya idősebb gazdával, aki a kutya elejét felemelve/átölelve és azt közben fojtogatva, ráncigálva haladt el mellettünk az erdei tanösvényen), megint eszembe jutott, mennyire szeretem ezt a kiskutyát... nem tudnám elviselni, ha történne vele valami. Pont vele. Aki annyira kedves, ártatlan és bájos.

Úgy indult, hogy csak a szépséges nagyapja miatt akartam őt, akit sok-sok-sok évvel ezelőtt kinéztem. Gondoltam, ha flexis kutya lesz belőle, akkor az lesz, munkakutyám már van. Már a fedeztetés előtt jeleztem Katának az igényemet, de így is pánikba estem, amikor lefoglaltam. Minek nekem valójában még egy kutya? Mindenki ezt kérdezte tőlem. Kicsit én is magamtól.