A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiskutya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiskutya. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. október 30., péntek

Elképzelésevolúció a kutyázásban

Összegyűjtöm, mik azok a gyakori elképzelések, amiket a nem kutyás külvilágban látunk, illetve amiken szerintem nagyon sok kutyás is átesik (én biztosan), amire rájön, hogy ez a dolog (sem) fekete-fehér.

Kölyökkutyák

A közvélemény általában egyöntetűen rajong a kölyökkutyákért. A kölykök egyszerűen imádnivalóak (persze egészen addig, amíg nem ugrálnak fel a gyerekre, nem harapdálnak a tűfogaikkal, nem húzzák a pórázt, nem hullatják a szőrüket és nem rágnak szét mindent). 

A (tudatos) kutyások szintén rajonganak a kölyökkutyákért, olyankor méginkább, ha az nem az övék - de nem a fentiek miatt, hiszen ők már tudják, hogy kiskutyánál ezek default beállítások :D Hanem azért, mert a kölyökkutyában számukra rögtön az eszméletlen meló sejlik fel, ami ahhoz kell, hogy a babából igazi társat faragjanak. A kutyás a mellette lévő felnőtt/idős kutyával már igazi kapcsolatot alakított ki, félszavakból értik egymást, ismerik egymás szokásait, közös rutinjuk és kialakult életük van. Ha úgy tetszik, a munka már beérett és csak az élvezetes együttélés maradt - nehéz ezt a kényelmet megint feladni :)

2020. szeptember 25., péntek

Séta alapozás

Amikor tegnap este a töksötétben sétáltam és Newton hirtelen megállt - én ugyan még nem láttam, miért, de hamarosan kiderült, hogy szembe jött egy apuka és kislánya, és Nyúl erre lett tanítva, amit szépen alkalmazott is - bevillant, hogy atyaég, mennyi mindent kell megtanítani egy kutyának, ha kultúrált sétapartnert szeretnénk faragni belőle... merthogy a töksötétben amúgy is felerősödik a védőösztön és ebből tanítás híján simán lehetett volna akár egy ugatva odarohanós jelenet is, háromoldali szívrohammal.

Mindig halljuk ugye, hogy a szocializáció mennyire fontos és ez így is van. Ugyanakkor a szocializáció jelentős részben tanítás is, legalábbis a nekünk tetsző/kívánatos viselkedés megerősítésével sokat nyerhetünk :)

Ami olyan természetesnek és alapból elvártnak tetszik egy nemkutyás külső szemlélő irányából, abban azért igen kemény meló és sok-sok gyakorlás van. A kutya természetes viselkedése, igényei nem minden esetben egyeznek meg az emberekével...

Nyilván a különböző kutyákkal nem egyenlő feladatot kapunk - van akinek egyik, van akinek a másik feladat hoz majd több izzadást. Zsákmányos kutyával a rolleres nem kergetése, zajérzékeny kutyával a visítozó gyerekek melletti elhaladás, pörgős, dekoncentrált kutyával az automatikus megállás, kutyamániás kutyával a "nem-odarohanás-a-többiekhez" lesz a legnehezebb.

2020. július 17., péntek

Lament 5. - Newton mindörökké

Nagyon sokat - azt hiszem túl sokat - agyalok Newton utódlásán. Hiába fiatal még - meg talán én sem vagyok túl öreg - de úgy érzem, terveznem kell, mit akarok még a kutyázástól, kutyáktól, az élettől, a jövőtől.

Newton-ban potenciált látok. Ő a 3. kutyám, Asszírkával együtt 4 volt/van az életemben. Soha, egyiküknek sem akartam kölyköket. De Newton elgondolkodtatott. Igazán kritikus vagyok, magammal és a kutyáimmal szemben is. Nem jellemző rám (sokakkal ellentétben), hogy fennen hirdessem kutyám kivételes csodálatosságát és tökéletességét. Látom a gyengeségeit - és látom az adottságait is. És úgy gondolom, erősen megbecsülendő egyed a fajtáján belül. Nem láttam még skótot, aki úgy terel, mint ő. Nem láttam még skótot, aki annyira dolgozni akar, vagy dolgozik, mint ő. Nem nagyon látok skótokat akárcsak a legnépszerűbb kutyás sportban, az agility versenyeken (kivételesek vagytok, Gitti és Máté!) :)

Elhatároztam, hogy el fogok menni terelőösztönpróbákra (vagy munkavizsgákra), ahol vannak skótok, hogy hitelesebb képem legyen. Ki fogom próbálni, mi Newton válasza egy bárányos anyára, egy visszaforduló birkára. Tovább dolgozok vele, hogy kiderüljön, meddig tudunk eljutni (ez mondjuk már nem csak rajta múlik, szegényem..).

De azt hiszem, szeretnék neki utódokat, amikből megtartanék magamnak. Ehhez pedig kemény tervezés szükséges. Miért?

2020. május 8., péntek

Elsőkutyás kérdések/válaszok V. - kutya és kert

1. Fel fogja ásni a kertet? Lehet szép kert mellett kutyát tartani?

Elég jó az esélye, hogy a kutya ásni fog. Már írtam régebben is, hogy alapvetően ennek 3 oka van: unalom, rágcsálóvadászat, hűvös hely/vacok előállítása.

Vannak bizonyos fajták, amik hajlamosabbak az ásásra, lásd szánhúzók, terrierek (mondjuk nem elsőgazdás fajták amúgy sem), de alapvetően bármely fajta és egyed esetén jó az esély a gödrök előállítására.

2020. május 4., hétfő

Elsőkutyás kérdések/válaszok IV. - mennyibe kerül a kutyatartás?

Erre a kérdésre nehéz válaszolni, mert sok mindentől (kutya mérete, életmód) függ - közelítő számokat tudok mondani. Tudni kell, hogy a kutyatartás manapság a hobbi kategóriába tartozik, aminek kemény ára van (de mondjuk a kötés meg a horgolás is, ami régen az olcsósága miatt volt kedvelt, ma meg lefizeted a gatyádat néhány fonalgombolyagért, ellenben Kínából fillérekért rendelhetsz pulcsit).

Mennyiért árulnak kutyákat?

2020. április 30., csütörtök

Elsőkutyás kérdések/válaszok III. - hogyan tanítsam meg...?

Mindenkinek az álma egy okos kutya, ugye.

Persze az sem mindegy, mit értünk "okos" alatt. Néhányan úgy vélik, hogy a kutya okos, ha leül az út szélén, mások azt várnák, hogy megértsen összetett mondatokat is.

Általánosságban talán a kommunikációt értik alatta. Ha valamit kérek, tegye meg, ha valamit tiltok, ne tegye meg, amúgy meg általában értse, hogy mit akarok.

Részletekbe most nem mennék (azt ígértem a sorozat elején, hogy rövid válaszokat adok!), a lényeget foglalom össze.

Elsőkutyás kérdések/válaszok II. - kölyökkutya

1. Mit tud egy kölyökkutya?

Nyugodjunk meg, pont annyit, mind egy csecsemő. Bekakál, bepisil, sír, sokszor eszik és mindent meg kell tanulnia, mert fogalma sincs semmiről. És ez pont jó is így. Aztán: rágcsál, megharapdál minket a tűhegyes fogaival, felugrál. Ettől kölyökkutya. Bőven tökéletes a kiskutyánk, ha stabil alapokat kaptunk - egészséges, jó idegrendszerrel. A többi rajtunk múlik.

2020. január 31., péntek

Kutya alapok 7 pontban

A tegnapi bejegyzés mentén elhatároztam, hogy írok egy amolyan alapcsomagot, ami a kezdő, kutyát (vagy akár skótjuhászt) keresőknek hasznos lehet. Nem szoktam és nem szeretek ilyen témákról írni, mert feleslegesnek tartom - annyi, de annyi hasonló írás van a neten, hogy csak az nem talál, aki nem akar.. viszont ha tőlem kérdezne valaki, annak majd belinkelem és elküldöm, mint valami összefoglalót :)

Ebben a bejegyzésben tényleg az alap infókra megyek és igyekszem a legegyszerűbben kifejezni a mondandómat. Rengeteg minden nem lesz benne, hiszen ennek a témának végtelen számú oldala van.

Szóval kutya.

2020. január 29., szerda

Skótjuhászt akarnak...

Kb két héttel ezelőtt keresett meg egy távoli kolléga, hogy hallotta, én értek a kutyákhoz, ők pedig kutyát szeretnének, mégpedig skótjuhászt. Ebből persze már gondolhattam volna, hogy valójában az a kérdés, hogy vannak-e nálam kiskutyák, de én ilyenkor első körben mindig nagyon boldog vagyok, hogy legalább megkérdeznek valakit az egészről - meg nyilván nem tudom letagadni imádatomat a téma iránt.

2019. szeptember 3., kedd

2018. december 21., péntek

Mit hozott nekünk 2018?

Igaz, hogy van még 1,5 hét az évből, de lassan itt az ideje a visszatekintésnek :)

Szóval, mit is hozott nekünk 2018? Ahogy visszanéztem a bejegyzéseket, mondhatjuk, hogy ez az év is erős volt :D

A januárt egy költözéssel indítottuk. Lakásból lakásba, viszont sokkal jobb helyre! Newton amellett, hogy ezt végigcsinálta velünk, még meg sem szokta az új helyet, amikor is (őszinte sajnálatára)...

... megérkezett Asszírka :D Nagy döntés volt részünkről a második kutya, emlékszem, teljesen bepánikoltam a lefoglalást követő 10 percben :D Azóta sem bántam meg :) Asszírka a család Bingbong-ja, mindig és mindentől boldog... pofátlan kis dög :D

2018. február 21., szerda

Kis Asszír növekszik

Kis Asszír elképesztő mértékben nő és erősödik. Tegnap például 1 órás sétát tettünk néhány barátunkkal, a körülbelül 15 centis hóban (csak néhány szakaszon volt kicsit letaposva, amúgy gyönyörű, fehér, szűz hó fedte az egész tájat) és Asszírka szinte végig saját lábon jött, meg rohangászott! Időnként felvettem és cipeltem kicsit, de sokszor méltatlankodott. Hihetetlen erő és energia van benne - azt hiszem ezt a nyugodt-kutyát-szeretnék-dolgot bebuktam :D

2018. február 11., vasárnap

De mi történt Asszírral? (mármint úgy általában)

Hát, nézzük csak.

Kis Asszír fejlődik rendesen, már 6-7 kg között van, nagyon stramm kiskutya. Hihetetlen a teherbírása és kitartása. Jön velünk a sétákra, fél órákat már simán lenyom egyben, terepen is. Persze mindig nagyon odafigyelünk, hogy ne toljuk túl, már inkább előbb felveszem, mielőtt végleg elfáradna. Inkább szakaszosan jön lábon illetve kézben. Utóbbi egyre megterhelőbb nekem :)

2018. január 29., hétfő

Asszír és a Duna

Kis Asszírnak ma sikerült megismerkednie a Dunával, jó gyorsan - ugyanis konkrétan beleesett.

Szokásos esti sétánkra mentünk Adrival és Dórival, plusz ma - valószínűleg a szokatlanul enyhe időnek (napközben 12 fok volt) köszönhetően - sok másik kutyával is találkoztunk.

A pici hol saját lábain közlekedve, hol kézben cipelve sétált velünk. Ma Gábor is jött és végig mondta, hogy totál ideges, merthogy a kicsi biztosan bele fog esni a vízbe.. vagy a nagyok lökik bele véletlenül vagy magától fog neki sikerülni, miután folyamatosan a járda legszélén ment.. látszott hogy a vizet próbálja szaglászni, valószínűleg szomjas volt.

2018. január 26., péntek

Hát megérkezett...

Alig egy évvel Newton után megérkezett tehát a második skót.. az előzményeket minden kedves Olvasó ismeri, ezért nem is részletezném.

Az elhozatalt péntek délutánra terveztük, viszont én már csütörtökön délután fel kellett menjek Pestre, más ügyben. Newtont ezért lepasszoltam Csanakra, Anyához.

Kata a fél 4-et jelölte meg, ebből végül negyed öt lett, a csodálatos péntek délutáni pesti dugónak köszönhetően... az IKEA-ban előbb beszereztük az otthon felejtett játék (ismerős szitu :)) helyetti pótjátékot, aztán irány az Afterhero kennel!

2017. december 29., péntek

2017. december 2., szombat

Ismétlés - kölyökkutya

Aktuálisnak érzem, hogy felidézzem, mennyi energiát igényel egy kölyökkutya, hiszen néhány héten belül döntést kell hoznom, lesz-e Nyúl mellett újabb kiskutty... :)

Természetesen ebben a kérdésben óriási szerepet játszik a saját energiám mellett Kata véleménye is, hogy mit lát a kiskutyában: milyen habitusú, milyen beállítottságú lesz. Azt tudom, hogy nagyon aktív, nagyon pörgős kutyát most biztosan nem vállalok. 

2017. november 26., vasárnap

Visszatekintés...

Érdekes, hogy most jött rám először igazi nosztalgiahangulat a Kisnyúllal kapcsolatban.. talán nem olyan véletlen ez.. van itt ugye valaki, aki megmozgatta a fantáziámat :) Egy újabb kismutty. Természetesen Katánál :)

Na de ne térjünk el a tárgytól, koncentráljunk a Kisnyúlra, aki már nem is olyan kicsi. 10 hónapos.. és néhány hete ismét változott egy kicsit. Felnőttesedik :) Talán :)

Szóval ha kicsit végiggondolom, mennyi minden történt velünk a kis életének velünk töltött hónapjaiban, nos, elég hosszú a lista :)

2017. június 20., kedd

Nyúl a suliban

Amennyit csak tudunk, a sulin lógunk. Képzelem, mit gondolhatnak a kollégák/barátok, mert mostanában minden kedves érdeklődés az alábbi forgatókönyv szerint zajlik:

- És mit csináltál hétvégén/délután?
- Ööö.. kutyasuliban voltunk.
- Megint?? 

Több oka is van ennek.. egyrészt, a már említett szocializáció és megbízható környezet miatt.

2017. június 18., vasárnap

Hogy is kezdjük ezt a kiskutyázást? - 2.

Ami egyértelműen és biztosan megment minket a kérdéstenger közepén, az egy jó kutyaovi.

Itt szakszerű, a gyakorlatban alkalmazható, kipróbált tanácsokat kaphatunk az összes kiskutyás témában, amellett a rengeteget hangsúlyozott szocializációt is nagyon jól támogatja.