A következő címkéjű bejegyzések mutatása: IHT TS. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: IHT TS. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. november 1., hétfő

Csehországi képek

Nagyon nehéz volt feldolgozni ezt a versenyt, az a furcsa, hogy úgy gondoltam, hazaértünk, az egész rövid volt, elfelejtem és kész. Ehhez képest másnap reggelre törtem össze, akkor tényleg sírtam. Egész éjjel ezen járt az agyam, rájöttem a hibáimra, amiket felvezetőként elkövettem. Valójában rajtam úszott el ez a verseny. Tény, hogy ha nem zárnak ki rögtön az elején, akkor sem lett volna miénk a legszebb munka, mert a sheltie-k tényleg csodálatosan dolgoztak. De utólag már azt sem értettem, miért úgy csináltam a dolgokat, ahogyan.

Kicsit segített, hogy a szervező, akivel előtte is leveleztem, rám írt 2 nap múlva, hogy mennyire sajnálja, hogy rosszul sikerült az egész, pedig milyen szívesen megnézte volna Newton-t. Plusz, azt hiszem, ő is észlelte, hogy a bíró nem volt teljesen korrekt velünk, mert írta, hogy jövőre külföldi bírót fognak kérni. Pedig én egy szóval sem tettem még csak említést sem arról, hogy szerintem ez nagyon-nagyon nem volt megfelelő viselkedés, amit a bíró ott művelt - és nem a kizárásunk miatt.

Na mindegy. Nehéz volt megbirkózni az egésszel, a megaláztatással, a saját bénaságommal, a tapasztalathiánnyal, a tudásbeli hiányosságokkal, a korlátainkkal. Kicsit a terelés és a versenyek iránti lelkesedésem is csökkent, de persze előbbitől most már 6 ökörrel sem tudnának elvontatni :)

Mindenesetre a rövid szereplésünk ellenére készült rólunk néhány kép, ezeket gyorsan lementettem és felteszem ide is. Mindentől függetlenül nagyon tetszenek :)


A megállításig jutottunk



Elhagyjuk a pályát

2021. október 23., szombat

Herding Collie&Sheltie Cup, avagy tartoztunk az ördögnek egy 0 pontos úttal

Csehország elég jól áll kutyás sportokkal, kiválóak agility-ben és terelésben is. Szeretik a sportrendezvényeket, ott nem csak kiállításból áll az élet.

Példának okáért a csőfejű szekcióban is minden évben megrendezik a Herding Collie&Sheltie Cup-ot, amire már tavaly nagyon-nagyon szerettem volna eljutni, de a COVID miatt nyilván elmaradt. Na, gondoltam, majd idén!! Kellemes IHT-2-es osztályban, nem kezdő és nem is a legnehezebb szint, kiváló lesz nekünk. Plusz, nincs is a világ végén, Pohorelice-Zlín tőlünk mindössze 3 órányira van.

Már a gondolattól boldog voltam, hogy látok sok-sok jó ösztönű, jó munkaképességű kutyát - és ezzel talán szerzek néhány tippet is a jövőbeli kiskutyámhoz.

Emellett természetesen nagyon izgultam, már egy hete. Főleg attól rettegtem, hogy nagyon érzékeny, pánikolós birkákat fognak berakni, amivel mi nem nagyon tudunk dűlőre jutni. Érdekes, más félelmem nem volt, bíztam abban, hogy egy 2-es pályát, normális birkával azért csak lenyomunk.

Szóval befizettem a 700 korona nevezési díjat, meg nekiálltam szervezni az utat.

2021. április 25., vasárnap

Életünk első terelőversenye

A SuBa szervezésében, NÉBIH és bírói testületi engedéllyel ma megtartották az év első terelőversenyét Székesfehérváron, így mi is részt vehettünk életünk első terelőversenyén.

Boldog voltam, mert már jó ideje tervben volt, hogy elindulunk. A versenyszituációt csak versenyen lehet gyakorolni, ugye... és előbb-utóbb el kell kezdeni. Mindig van egy első alkalom, amit meg kell ugrani :)

Természetesen nem akartam izgulni - természetesen izgultam. Próbáltam úgy felfogni, mint egy tréninget, amikor egyben kell menni egy pályát. Amúgy is, kicsi univerzumunk legboldogabb helye Székesfehérvár, én is és Newton is imádunk ott lenni. Szeretünk mindent, ami itt vár ránk. Próbáltam ebbe a nyugalomba kapaszkodni :)