2021. március 14., vasárnap

Kirándulás - Odvaskő-Királykapu

Annyira hiányzott már a kirándulás, hogy nem bírtam tovább, tegnap délután elhatároztam, hogy ma megyünk és kész.

Igaz, esőt mondtak és a túra első harmadában esett is, ez engem sohasem tántorít el. Amíg csak esik és nem szakad mint az állat, addig nem érdekel.

Az útvonal nem volt új: az Odvaskő Panzió - Gerence-völgy - Királykapu - Vörös-János séd 15 km-ét tettük meg ismét. Mivel március 18-ig erdőjárási korlátozás van, csak turistautakon szabad haladni, nem is kreatívkodhattam volna nagyon.

Az útvonallal pályáztunk a szokásos éves medvehagyma-szedésre is, ami meg is valósult :) Csodálatos, friss leveleket sikerült gyűjtenünk, éppen csak most kezdi hagymaillatú zöld szőnyeg borítani az erdőket.


Newton múltkori mutatványa után nem mondhatnám, hogy nyugodt voltam, de már a kutyákon vannak a GPS-es nyakörvek, ma teszteltük őket először erdőben. A szántókon kifogástalanul működött, ma azért voltak problémáim, az irányt nem mindig mutatta korrekten. A kutyákat nem engedtük ki messze, azonnal hívtuk őket, amint távolodtak vagy szagot vettek volna fel. Vittem saját sütésű kutyasütit (ezt imádják, főleg Newton), jutalmaztunk minden visszajövetelt. Egyetlen egy elrohanás sem volt, aminek végtelenül örülök. Tegyük hozzá, olyan nagy ingerrel sem találkoztunk, felugró vadat nem sodort elénk a sors. Külön frászban vagyok a kismalacok miatt, úgy látszik a félelemkampány rám is hat.

Már úgy néznek ki, mint a kommandósok

Newton kicsit furcsa volt a túra során, a szokásos aktivitásának felét mutatta. Feszült volt, nem távolodott el tőlünk. Fogalmam sincs, mi volt ennek az oka. Nem beteg, nincs ennyire túlterhelve. Gondoltam rá, hogy esetleg a múltkori élménye fogja vissza, amikor azért mégiscsak egy órán keresztül bolyongott egyedül az erdőben, de lehet hogy ez antropomorfizálás... vagy lehet, hogy a nyakörv zavarta, mert a szokásos nyakörvhöz képest ezek elég nehezek, plusz elég szorosra is kell húzni őket. Lehet, hogy csak a mi stresszünk ragadt át rá. Az utolsó harmadban játszottak a kicsivel, rohangáltak, kergetőztek ahogy szoktak, ettől kicsit felszabadult. Mindegy, én nem bánom, felőlem legyen inkább kissé depressziós, de ne húzzon el vadakra. Az elektromos részt nem tudom használni a szőre miatt, hangot már nyomtam rá, amikor nem jött azonnal. Persze utóbbi éles helyzetben már semmit nem fog érni. Még van min agyalni.

A piros jelzésre való rátérés után nem sokkal belefutottunk rendőrökbe és egy Bakonyerdő zrt-s emberkébe, akik a rendőrautóból kiszállva megállítottak minket. Teljesen normálisan és kultúráltan megkérdezték, mit csinálunk, hova megyünk, honnét jöttünk, ugye tudjuk hogy a kutyáknak pórázon kéne lenni, stb stb. Mondom, teljesen normálisak voltak, de nekem akkor sem tetszik ez az egész. Miért kell b*szogatni az embereket, már itt is? COVID van könyörgöm, nem mehetsz amúgy se sehova, hosszú hétvégén meg az is az erdőbe megy aki soha máskor, igaz már ott sem mehetsz, csak a turistaösvényen (és mi azon voltunk!). A kutyákon láthatósági, rajtunk élénkzöld kabát, látszik hogy turisták vagyunk, könyörgöm, mi a francért kell ezt csinálni? Néha tényleg kezdek félni, hogy meddig akarják még korlátozni az emberek személyes szabadságát és vajon meddig normális a félelemkultusz?!

Mindegy, nem volt vészes a dolog. Az útvonal amúgy a második felétől kezdett hatni, nagyon örültem, hogy végre ismét megyünk!! A Gerence-völgy még kissé szerencsétlen képet mutat, bár már hagymásodik, a piros +-on nagyon szép az erdő, a piros pedig régóta kedvenc útvonalunk.

Babérboroszlán a medvehagymamezőben

Sok sáros láb





Medvehagyma és kutyasüti :D

Kellemesen elfáradtunk, mi is és a kutyák is, ugyanakkor nem volt durva a táv, nem mondanám, hogy megpusztultunk. Sok az erdészeti- vagy szekérút és a szint is csak 250.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése