A szőlők

Az egyéni kirándulásainkat Nyúl vehemens vadakra kattant hozzáállása miatt kvázi szüneteltetjük. Ami ennél rosszabb hír, hogy a környező szőlőkben is találkoztam vadásszal - kétszer. Aki még normális is volt, de azért erősen hangsúlyozta, hogy a kutyák ne menjenek el ám vadra, meg hogy ő is lelövi a vadkergető kutyákat, mert a vadnak itt a helye, a kutyának meg az udvarban.

Ez kurvára nem vicces. A szőlők volt a mentsváram a hétköznapokban. Annyira szerettem és annyira reménykedtem benne, hogy legalább itt nyugodtan, idegrendszer-simítóan sétálhatunk majd, mindennemű, állandó többi-emberre-tekintettel-levés, más-kutyára-figyelés és vadászok-miatti-ideggörcs nélkül, bele a végtelen, gyönyörű szántóföldekbe és a lemenő napfénybe... mert itt van tér. Sétálhatsz, amennyi csak jólesik.

Eddig. A kutyáim elmennek nyúlra, őzre. Persze hogy halovány esélyük sincs őket utolérni, meg maguktól és mindig visszajönnek, de akinél a fegyver, annál az igazság, ugye. Személy szerint hányok az egész hozzáállástól. Azok jönnek az igazságosztással, meg a szegény stresszes őzikékkel (mit mondjanak a gazellák, ott Afrikában?), akik hajtóvadászatokat rendeznek, az etetőn lövik ki a vadat (a legszebbeket!), a vaddisznóállományt viszont képtelenek szabályozni - a durván túltartott vadállományban pedig a hobbivadászat miatt pénzügyileg kurvára érdekeltek.

Ami a csodaszép ebben, hogy a kutyások már nem tudom, hova húzódjanak a sok öntelt nekem-minden-jár-mindenki-más-meg-dögöljön-meg ember elől. Főleg, ha úgy akarja tartani a kutyáját, ahogy azt a kutya valójában igényli - rengeteg szabad mozgás, szociális élmények, ösztönlevezetés.

Mert:

- a városban, közterületen csak pórázon, illedelmesen, udvariasan, mindenkitől megfelelő távolságot tartva, láthatatlanul. Kutya ne pisiljen le se virágot, se más bokrait, se valaki kerítését, se senki autóját. Ne ugasson. Ne futkározzon, mert az félelmetes. Mindenkivel egyformán barátságos legyen. Gyerekek hadd simogassák minden mennyiségben (ha épp nem sikítva menekülnek előle, mintha a kutya egyenlő lenne a halálos veszedelemmel, aki azzal az egyetlen céllal jött a világra, hogy embereket/gyerekeket harapjon halálra..).

- erdőn, mezőn csak pórázon, illedelmesen, udvariasan, mindenkitől megfelelő távolságot tartva, láthatatlanul. Itt bármit lepisilhet, a többi ugyanaz, mint a fentiek.

Már gondoltam rá, hogy egyszer azért felhívom a hivatalos emberkék figyelmét arra, hogy kötözködés helyett esetleg ők is értékelhetik, hogy nőként és egyedül a két kutyámmal lehetetlen időpontokban lehetetlen helyekre járok, hogy ne zavarjak senkit. A saját testi épségemet és biztonságomat kockára téve. Mert ha épp nekem lesz bármi bajom, akkor tuti nem lesz ott egy drága rendőr vagy vadász sem, hogy megvédjen engem.

Pedig a kutyáim minden városi kívánalommal kompatibilisek. De valahogy nem gondolom, hogy egy juhászkutya boldog életet élne a háztömbkörüli-pórázos sorssal. Ugyanakkor nem járhatunk naponta agility edzésre, vagy fizioterápiára, vagy tudomisénhova. Nekem a hét napból héten kell megoldanom a kutyáim igényeinek megfelelő életmódot. Eddig úgy tűnt, most már könnyű lesz, a szőlőkkel. Hát, tévedtem.