Lakáskutyákból kerti kutyák

Ahogy az előző bejegyzésben írtam, a lakásunkból kiköltöztünk Anyához, házba, aminek van egy pici előkertje.

A költözés a kutyák számára is elég sok változással jár. Nézzük, hogyan is sikerült...


Kezdem saját magammal :D Az első 2-3 napban borzasztóan éreztem magam. Május 1-től szabadságon voltam, hogy legyen időnk a pakolásra/átcuccolásra/kirakodásra - egyáltalán a minimálisan szükséges saját élettér kialakítására.

Annak ellenére, hogy mindez megtörtént 3 napon belül és minden megszokott kis dolgomról tudom, hogy hol találom, teljesen szétestem. Annyira ideges voltam, hogy magamat is alig bírtam elviselni. Eltűnt az addigi ritmus, a megszokott kis kanapés pihenősarkom, a kutyákkal töredék időt töltöttem, szinte semennyit. A napi foglalkozás az volt, hogy elvittük őket a dombra sétálni, 20 percre... gondolhatjátok, hogy a megszokott napi 4, összesen 2,5-3 óra séta meg foglalkozás után ez mit jelent. Semmit. Fura volt, hogy még nekem is hiányzott a jövésmenés, a megszokott útvonalak, a kutyás ismerősök, akikkel össze szoktunk futni séta közben. (Néha már tényleg úgy éreztem magam, mint egy olasz kisvárosban: reggel rendszeres találkozás Siriussal és Ágival, vagy Mesével és Nikivel, egy séta alatt találkoztunk Árésszal és gazdájával, aztán integetett az egyik gang-ról Bori gazdája, a következő sarkon beszélgetés Hubával és gazdájával, a kutyafuttatón a többiek... amerre mentünk, ismerősök :))

A kutyák ugyanígy. Nem értették mivan, kint voltak az udvarban (csak az előszobáig jöhettek be), totális depresszióba estek. Ráadásul megjött a rossz idő, zuhogott a hideg eső egész nap, a vasárnapra tervezett kirándulás el is maradt.  Amikor nagyjából elpakoltunk a házba, beengedtük őket, hogy körül tudjanak nézni - hát, itt sem volt nagy a lelkesedés. Lehorgasztott fej, mártírtekintet, meg feszültség. Minden szokatlan zajra felpattanás, esetenként buffogás. Mondtam nekik, hogy most ez van és kész.

Ami az életteret illeti, úgy fogjuk beállítani, hogy amikor nem vagyunk otthon, akkor ők a kertben lesznek - Asszírka ugyanis váratlan időpontokban hajlamos fa alkatrészek és gipszkarton élek kicsipkézésére, illetve a munkábajárás többletideje miatt még 10 óránál is többet kellene kibírniuk pisilés és egyebek nélkül, amit végleg nem szeretnék.
Ez amúgy nem egyszerű, mert hiába kinti kutyák, elhatározták, hogy ők aztán nem pisilnek/kakálnak a kertben, annak ellenére, hogy rádícsértem, ha láttam, hogy művelik valamelyiket... egyik nap munka és minden egyéb után hazaérve kimentünk a kutyákkal, Asszírka perceken keresztül pisilt 3 lábon, végül 4 lábon, mert elfáradt a lábtartásban... egész nap nem pisilt a hülyéje... nem hiszem el.  Anyának igaza van. Tényleg életképtelenek.

Amikor otthon vagyunk, akkor beengedjük őket a házba, aludni pedig az előszobába kicsukva alszanak.

A napi ritmus úgy fog kinézni, hogy a reggeli séta kilőve, 6-kor csak kiengedem őket a kertbe és kint is hagyom. Napközben kert. Amikor hazaérkezünk, beengedjük őket a házba, aztán valamikor séta/foglalkozás. Az esti sétát megtartjuk, a szokásos 20-30 perc, 9 körül vagy később. Utána előszoba és alvás. Talán majd hozzászoknak.

Nagyon tartok tőle, hogy sokat fognak ugatni, erre Newton eléggé hajlamos. Néha csak üvölt a semmibe, de leginkább a macskákra haragszik, ordít mint a sakál ha meglát egyet. De reagál pl. a gyerekvisításra is. Na most miből van legtöbb az utcában? Macskából és gyerekből. De tényleg. Nagyon sok van. Remélem nem lesz gond.

A másik, amiért aggódom, hogy (megfigyeltem már az előző kutyámnál is) a kertben tartott kutyák annyira hozzászoknak, hogy állandóan figyeljenek és reagáljanak a külső ingerekre, hogy pl. tanítás közben is simán képesek kifigyelni, vagy ha olyan van, akár elrohanni, megugatni valamit. Tehát a koncentráció rovására megy, hogy egész nap kint van és beleég a "figyelnem kell a környezetet"-viselkedés. Még nem tudom, erre mit reagáljak.

Továbbá a fenti mentális "stand-by" a pihenést is akadályozza, az biztos, hogy nem tudnak úgy pihenni, mint a lakásban. Ez lehet jó is, hogy nem az összes energiájuk koncentrálódik a napi sétára, hanem "saját magukat" is lefárasztják kicsit napközben, de lehet rossz is, az állandó készenlét miatt. Meglátjuk.

Az a szép a fentiekben, hogy az ember nem tud vele mit kezdeni. Hiszen nem vagy otthon, hogy leállítsd az üvöltést, hogy becsukd a kutyát "irányítottan" pihenni pár órát, majd kiengedd, stb. Szóval amit felvesznek viselkedést, az be is fog égni... és bármit írnak a kutyás könyvek meg a "fáraszd le mielőtt elmész" - na mutasson nekem valaki olyat, hogy úgy lefárasztotta kiskutyáját (naponta!), hogy az 20 órán keresztül nem kelt fel, az udvaron...

Szóval nem volt jó hatással rájuk a 4-5 nap nihil, tegnap amikor indultunk agility előtti pisire Asszírka az udvarból kilépve konkrétan két lábon állva morgott (!!!! - ez a kis gyökér, aki életében maximum játék közben morgott) az utcán éppen sétáltatott golden retrieverre. Na hát mondom ezt azért mégse...

Már javul a helyzet, nekem is nagyon jól jött, hogy a több szabadság után visszajöttem dolgozni (ilyenkor hálás vagyok a munkahelyemnek, de tényleg, mert ilyenkor aztán nincs időm a gondolataimba süllyedni), ez újra beállítja a napi ritmust.

Tegnap végre a kutyáknak is igazán élvezetes volt a délután (újra), voltunk agility edzésen (annyira jól éreztem magam, úgy éreztem, nagyon jól ment - pedig olyan fáradtan mentem oda, hogy hihetetlen és megint feltöltődve, boldogan jöttem el :)). Amikor itt végeztünk, felhívtam Évit, mert tudtam hogy mantrailing is van 7-től, oda is elmentünk :)

Newton nagyon-nagyon ügyes volt, szerintem én nem is fogok többet akarni tőle ebben a sportban. Három rövid keresés, városi környezetben. A többiek szerint amikor elakadt, gyönyörűen kizárta a negatív irányokat (én ebből csak azt láttam, hogy keresi az irányt) és nagyon szépen megoldotta a feladatot. Nagyon büszke voltam rá és nagyon örültem a szép munkának, főleg annak tükrében, hogy azért hagytuk abba a mantrailinget egy évvel ezelőtt, mert Newton a keresések nagy részében túlságosan frusztrált volt, nem gondolkozott, csak hisztizett.

Asszírka még elég bizonytalan, most az első keresést újra is kellett indítani, a második-harmadik már szebb volt. Ő még mindig rám nézeget, tőlem várja a segítséget, illetve húzni sem nagyon mer, kicsit beleégettük a "nem húzunk"-dolgot... azért ügyes volt, nagy volt a boldogság, amikor "megtalálta" Évit, a nagyon finom virsli/alutálcás kaja kombóval együtt. Meg lehet figyelni, hogy Asszírt a keresésben a bizonytalansága is hátráltatja, megilletődik, amikor Évi elfut, a bújó általában tereptárgyak, sarkok mögött van, ilyenkor hirtelen találkozás is "megijeszti" picit. Vagy a tér változása - tegnap például az autók közüli indításból egy bokorsor mögötti nyílt tér következett, ez is leállította a munkáját. Vele lehet, hogy finomítani kell majd ezeken a pontokon, amíg magabiztosabb nem lesz.

Nagyon-nagyon jól éreztem magam, örülök hogy picit "visszatértünk" ide. Élvezettel néztem a többiek munkáját. Nem fogunk minden héten csatlakozni, ahogy Newton ne stresszeljen be ismét, Asszírkának pedig szintén elég lesz egy-egy keresés szerintem.

Az edzés után még kiengedtem őket a kocsiból, feszültséget levezetni, meg beszélgettünk kicsit Petivel, végül negyed tízkor indultunk haza. Utána kutyáknak vacsora, aztán egy utolsó pisikör az utcában, 5-10 perc. Még itt is fel voltak pörögve, annyira feldobta őket a munka.

Nagyon örültem neki, hogy ez a délután kicsit visszazökkentett minket az aktív időtöltésbe, látszott, hogy a kutyák is boldogok, elégedettek és jól fognak pihenni :)

Utóbbi valóban így volt, ma reggel, mielőtt kiengedtem őket, annyira kiegyensúlyozottak, elégedettek és boldogok voltak, ilyenkor mindig boldog vagyok én is. Newton végtelen cuki oldalfekvéses lábnyújtogatással, Asszírka Vetbedbebújós-hanyattdobásos hasvakartatással fogadott. Jól megsimiztem/vakargattam/dögönyöztem őket, aztán mehettek (mondjuk Newton ennek már nem örült, nem annyira akarta elhagyni a kényelmes kis kuckóját, de muszáj volt neki :)).