Hétvége, kutyák és barátok

A háromnapos hétvégét egy váratlan Budapesttel kezdtem, szombatra pedig kirándulást terveztünk a többiekkel. Számomra kivételes élmény, ha nem én szervezem a túrát, furcsa is volt hogy a bepakoláskor nem kellett a térkép :) Végül heten mentünk, nyolc kutyával.


Dóri a Gerecsét nézte ki, Tardos volt a kiindulópont.

9-kor indultunk a Kemencés Fogadó elől. Mi kivételesen tökéletesen pontosan voltunk, a többiek késtek. Kiengedtük a kutyákat a kocsiból, teljesen felpörögve fontoskodtak egy sort. Kihasználtam az időt és csináltam pár képet a kiskutyáról.

A túra laza 12 km-es volt, most nem készítettem sok fotót:

Nem túl vonzó geodéziai mérőtorony a Nagy-Gerecsén (és egy Asszírfenék)

Az ösvény egyben Mária-zarándokút is

Panoráma a hegyoldalból

Megegyeztünk, hogy ha időben visszaérünk (mi siettünk, aznap még volt óránk Sopronban), beülünk a Fogadóba, ahol Gábor már előre kinézte a kemencés lángost, csülökdarabokkal :)

A 12 km-t végül 3,5 óra alatt tettük meg, szóval fáradt kutyáknak irány a kocsiba, mi pedig a Fogadóba! Nem szoktuk bevinni őket, egyrészt, mert nem mindenhol látják őket örömmel, másrészt elég sárosak, koszosak ilyenkor, harmadrészt mi is nyugodtan szeretünk enni, nem állandóan a kutyákra figyelni (cukrászdába pl nagyon szeretek velük beülni, de az ember ott nem tölt el 1,5 órát.. ).

Mindenki rendelt amit látott, éhesek voltunk (múltkor ugyanezt csináltuk, akkor itt kirándultunk a közelben, végül Tényőn, a Dombi és fiai-ban ebédeltünk)...

Annyira jól érzem magam ilyenkor! Fáradtan, sárosan, éhesen, de nagyon boldogan :) Tudom, hogy a kutyáknak is szuper programjuk volt, elégedettek és kinyúltak, mi pedig megadjuk a módját és eszünk egy jót. Aztán haza, zuhany, tea, pihi/alvás. A legjobb dolog a világon :)

Vasárnap reggel a Püspökerdőben szerveztek mantrailinget, amihez újra csatlakoztunk. Igazából a Kiscsórit akartam kipróbálni ebben a sportban, de kíváncsi voltam, Nyunyu hogy viszonyul a kereséshez egy kihagyott év után. Megtaláltam a régi Julius hámot, rájuk próbáltam, mindkettőre jó! (Tegnap mértem őket, Newton 21,4 kg, Asszírka 19,1 kg).

Mi voltunk az utolsók, így a kuttyok elég sokat csöveztek az autóban. Váratlanul 20 fok kerekedett ma, szóval szellőztettem őket és figyeltem nehogy gond legyen.

Newton-nal kezdtem. Hát, mindenre emlékezett. Amikor elővettem a hámot és a mantarilingpórázt, azonnal vágta, hogy mi jön.

Olyan lelkesedéssel vetette bele magát a szimatmunkába (persze intensity indítással), csodálkoztam.. és nagyon ügyes is volt!! Én béna voltam, a többiek is mondták, hogy tolom a kutyát, meg persze nem sok fogalmam van a dolgokról, annak idején sem sikerült sok tudást felszedni. Évi azt mondta, kölcsönadja a mantrailing könyvét. 

Kisasszírnak kértem, hogy Évi bújjon - mert érte rajong - illetve fontos volt hogy lássa, ahogy elfut, miután sohasem keresett még kaján kívül semmit :D Az első szakasznál az elfutó Évi megfigyelése kevésbé valósult meg, mert egy autó mögül indítottunk, így Kiscsóri nem egészen értette, mi a feladat. Bíztattam, ment, megállt, visszanézett, újra ment. Passzívan segítettem neki egy kicsit. A második/harmadik etapnál figyeltünk az indításra, így már szebb is volt, kapiskálja a Kismajom :) Ami fontos volt, hogy a póráz nem lehetett feszes, mert akkor Asszírka azonnal megállt.. Gábor sokat gyakorolja vele a pórázfegyelmet... a mantrailingben a pórázt feszíteni kell, de majd később ez is megérik :) A végére annyira feldobódott (megkapta az összes párizsit a dobozból persze), annyira boldog volt, nagyon örültem neki ❤️

Sétáltunk egy kis kört levezetésként, aztán mindenki haza a vasárnapi ebédre..

Nagyon jó volt visszanézni a csapatba :) Most ők is alkotói válságban vannak, voltak egy szemináriumon és néhány dolgon változtatniuk kell. Jó volt látni, hogy mennyit fejlődtek, hogyan próbálnak segíteni egymásnak és elemezni a problémákat.

És itt térnék rá a barátokra.. nem akarom hosszan ecsetelni..

Minden egyes nap végtelenül hálás vagyok, hogy vannak. Nem tudom, mi lenne velem nélkülük.

Mert van a suli, a tanfolyamok, a szemináriumok és ez mind fantasztikus, imádom és kell is - de hétköznap, az sokkal több van...  

Ki az, aki hajlandó órákat sétálni, akár hétköznapokon, időjárástól függetlenül, sárban/hóban/esőben/sötétben/erdőnmezőn/városban? Hányan vannak, akik ennyi energiát tesznek bele, hogy a kutyájukkal minőségi időt töltsenek? Kik még azok, akik folyamatosan próbálnak tanulni, új dolgokat kipróbálni, magukat fejleszteni a kutyázás terén? Akikkel naponta akár több programot is lehet tervezni? Akiknek a háromnapos hétvégi programjukban két kutyás kirándulás és egy mantrailing edzés szerepel? Akikkel az összes kutyás problémádat meg tudod beszélni, mert ugyanúgy gondolkoznak? Hát, csak ők :)

Az ember alapvetően társas lény. Szerintem nincs rosszabb, mint egyedül kutyázni a mindennapokban.. én csináltam, elég sokáig, Raffával. Persze jártam mellette kutyás szemináriumokra, tanfolyamokra, de ő nem nagyon volt beilleszthető a társadalomba, annyira félős volt. A többi kutyával nem jött ki, itt max a terápia lehetett csoportos foglalkozás. Imádtam őt, de nem kívánom vissza azokat az időket.

Szóval nem tudom, hogyan boldogulnék nélkülük. Érdekes, hogy rengeteg-rengeteg ismerősöm lett a kutyáimnak köszönhetően.. több száz.. és mégis csak 3-4 ember alkotja a kemény magot :) Igaz persze, hogy sokakkal nem is egy városban élünk. És most Dóri is elköltözik Győrből... munkahelyet vált, Budapest mellé megy dolgozni. Neki nagyon jó lesz, mert Pesten és környékén annyi jó, minőségi kutyás lehetőség van, amennyit nem szégyell az ember :) (Győr egy katasztrófa... csak az agility az, ami itt van a közelben és kiemelkedő minőségű). De mi elveszítünk egy emberkét :( Szomorú vagyok.