Hetente egyszer járunk edzeni mindkét kutyával. Valószínűleg Ági nem is tudott volna vállalni minket ennél többször (elég sok tanítványa van), illetve én is úgy gondolom, hogy ez a sűrűség tartható hosszútávon. Plusz bennem mindig van egy félelem, hogy a kutyák ne "unjanak meg" egy adott dolgot, maradjanak motiváltak, velem együtt. Az agility tehát egyfajta "ünnep" a hét során.
Ági nem tart edzést hétvégén, így muszáj az edzést hétközben beszorítani - ez pedig még többet ér.
Nagyon-nagyon szeretek járni. Miért?
1. STRESSZMENTES edzés
Amikor pl. régen lovagolni jártam, vagy ha terelni megyünk, mindig volt/van bennem egy bizonytalanság, hogy hogyan fogunk aznap "szerepelni". Mit fognak mondani, mennyire fog sikerülni egy-egy feladat. Lehet, hogy ezért mindenki hülyének néz, de én eleve feszültséggel lépem át a kaput. Egyfajta teljesítménykényszerrel, vagy bizonytalansággal a képességeimet illetően.
De ugyanezt elmondhatja az ember, amikor reggelente bemegy dolgozni. Mi vár rám? Milyen hangulatban lesz a főnök? Meg tudom oldani a feladatot? Felkészültem erre a meetingre rendesen? Meg tudom csinálni hatékonyan? Jaj, ez már mióta húzódik, végre pontot kellene tenni a végére... stb stb.
A stressz alapjáraton része az életünknek.
Az agilityben ez nálunk egyszerűen NINCS!!! Hihetetlenül ritka és egyedülálló dolog: a feszültség hiánya... óriási ajándék a mindennapokban. Az edzőnknek köszönhetjük, hogy megteremti ezt nekünk.
Ági, amellett, hogy elképesztően profi, végtelen türelemmel és kedvességgel áll hozzánk.
Van olyan nagyvonalú, hogy soha nem érezteti veled, hogy csak egy gyökér kis kezdő vagy és valószínűleg soha még csak a közelébe sem jutsz egy hozzá hasonló teljesítménynek (világbajnoki válogatott... ) :D
Olyan türelmes, hogy elképesztő. Századszorra is elmondja, hogy mit és hogyan kellene csinálnod. Mindezt kedvesen és vidáman. Minden gond nélkül, pillanatok alatt vált a profi és a kezdő szintek tanításában.
Nagyon sokat dícsér és még ha valamit nem is csinálsz jól, először azt emeli ki, ami szép volt. Utána elmondja, min kell változtatnod - és addig próbálhatod, amíg nem sikerül. Mindig sikerélménnyel mész le a pályáról.
Figyeli a kutyát is és téged is, észreveszi, ha fáradtok és ennek megfelelően terhel benneteket.
2. KÖZÖS MUNKA, a korlátok vidám figyelmen kívül hagyásával
Aki skótjuhásszal megy agilityzni, annak eleve számolnia kell azzal, hogy a border collie-k, uszkárok, sheltie-k, malinois-k mellett elég kicsi az esélye, hogy valaha is dobogóra fog állni... de ez nem jelent semmit. Még azt sem, hogy nem érdemes versenyre járni.
Amikor régebben nézegettem mások videóit, mindig elbizonytalanodtam egy kicsit... a kutyák repülnek a pályán, már fiatalon tökéletes munkát mutatnak be, motiváltak.
Néha edzéseken is csak néztem, hogy más kutyák milyen lelkesedéssel, sebességgel agilitiznek... eldobnak nekik egy labdát a pálya végén, vagy meglóbálnak egy játékot és ők őrülten vetik rá magukat. A gazdik kb csak fogják a játék végét, oda se néznek, a kutya cibálja - kvázi egyedül megjutalmazza magát. Ehhez képest ha Newton-nak eldobnék egy labdát, nézne rám, hogy "neked mi bajod?" :D Én ezért kajával jutalmazok, meg örülök-tapsolok-visítok, néha húzkodósat játszunk :)
Aztán, ahogy beszélgetsz a többi gazdival, rájössz, hogy közülük sokan már a sokadik kutyájukkal járnak, akit konkrétan ilyen céllal választottak, vettek.
Én magam sem vagyok nagy sportember, megpróbálom kihozni magamból a maximumot, amit a kutyáim mellett oda kell tennem.
Mindemellett én és a kutyák is rendkívüli módon élvezzük ezt a sportot. Változatos, fizikai és mentális kihívást is jelent, igazi, minőségi életmódprogram.
Az agility megtanít elfogadni a saját és a kutyád határait is és ismét rádöbbent, hogy az életben nem másokhoz kell méregetni magatokat folyton.
3. A FEJLŐDÉS élménye
Fontos, hogy az ember érezze, fejlődik valamiben. Visszatérve a lovaglós példára, én azért hagytam abba ezt a sportot (annak ellenére, hogy nagyon szerettem), mert úgy éreztem, sohasem fogok túljutni a félelmeimen, ami a terepi vágtázást illeti. Nem tudtam elengedni magam, nem voltam képes olyan biztonsággal vágtázni, hogy jól érezzem magam ilyenkor. Féltem, ahelyett hogy élveztem volna.
Persze agility közben nem félek (:)), de ha azt érezném, hogy egyáltalán nem jutok előre, hogy nem leszünk mindig egy kicsit jobbak, az annyira elkeserítene, hogy biztosan feladnám.
Áginál úgy érzem, nagyon sokat fejlődünk. Mondom, senki ne hasonlítson össze minket pl. egy versenyző fejlődésével, de önmagunkhoz képest igenis egyre jobbak vagyunk és ettől nagyon boldog vagyok :)
4. Ctrl + A + Del
Ha a stresszmentesség ajándék volt, akkor a "mindent töröl"-érzés maga a Nirvana.
Amikor a pályán vagy, tanulsz, bejársz, memorizálod az akadályok sorrendjét, kitalálod a vezetési technikádat, nem tudsz semmi másra koncentrálni.
Amikor futsz, figyeled a kutyát, a saját testjeleidet és a pálya következő akadályait, nem tudsz másra koncentrálni.
Egyszerűen minden hülyeség, minden problémád törlődik a fejedből! Nem tudom, mi ennek a divatos neve, mindfulness vagy flow vagy akármi.. valójában mindegy is.
Főleg edzés után szokott feltűnni, hogy mennyire jól érzem magam :D Odavánszorgok munkából, gyors kutya-pisikört követően, aztán meg eljövök teljesen boldogan :) Persze ez valószínűleg bármilyen sportról elmondható, de mivel kutyám van és vele szeretek időt tölteni, az egyik legfontosabb szempont, hogy a fentieket edzés után mindketten elmondhassuk :)
5. Ginkgo biloba
Észrevettem, hogy az utóbbi években a memóriám elég erőteljes változáson esett át, a munkámnak köszönhetően. A sok-sok információ közötti ugrálástól szakaszossá vált.. másodpercek alatt felejtek el dolgokat, amik aztán eszembe jutnak 5 perc/pár óra/egy nap múlva.
A pályán rá vagyok kényszerítve, hogy a figyelmem ne kalandozzon el, hanem koncentráljak - mégpedig "monoton" módban, egy dologra és viszonylag "hosszan".
Egyenlőre még nem megyünk teljes pályákat, tizenpár akadályos sorozatot szoktunk kapni. Nem igazán mondhatom el, hogy 2 bejárás alatt megtanulnám őket.. a kedvencem, amikor futás közben felejtem el, hogy mi következik... de esküszöm, mintha javulna a tendencia. Régen táncoltam, több perces koreográfiákat tudtam, egyszerre 10-et legalább. Szóval meg kell lennie ennek a képességnek valahol!!!
Kérdeztem pár emberkét, hogy mégis mire lehet számítani... mikorra jut el az ember a biztos memóriáig?? Persze egyénfüggő, de akár 2-3 év is lehet. Kicsit megnyugodtam. Ági azt mondta, hogy ahogyan majd egyre hosszabb pályákat megyünk, párhuzamosan alakul ez a képesség. Remélem :D
A versenyeken az emberkék 8 percet kapnak a pálya bejárására. Elég hihetetlennek tűnik, hogy ezalatt
- meg kell keresni az akadályokat, sorrendben, megnézve, hogy melyik irányból kell teljesíteni őket
- megjegyezni ezt a sorrendet
- kialakítani a kutya vezetésének technikáját
- legalább egyszer gyorsabb sebességgel, "lefutni" a pályát.
Mindenkinek (és főleg minden skótosnak) szívből ajánlom ezt a sportot, menjetek el - ha másért nem, a kutyáitok kedvéért (boldogságáért, testi/lelki egészségéért)!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése