Tehát, amit az ember tud: juhászkutyája van. Ezért szeretné megadni neki a lehetőséget, hogy azt csinálja, amire tenyésztették. Sőt: ha ez a valaki tudatos gazdi, akkor a terelést, mint ösztönlevezető életmódprogramot szeretné bevezetni kiskutyája életébe, mert tudja, hogy ez milyen fontos, a kutya testi-lelki egészsége érdekében.
Ezen kívül lehetséges, hogy még egyfajta kíváncsiság is lakozik az emberben, hogy tényleg milyen érzés a kutyával istenigazából együtt dolgozni, úgy, hogy annak "tétje van" - van tehát egy, az életből vett feladat, amit el kell végezned, Neked, meg a kutyádnak. Képzeljük is el... 15 birka egy legelőn. Cél: a birkák kerüljenek a karámba. Feladat: behajtás. Kifutás, gyűjtés, hajtás. Mondjuk ha van egy úttest is, meg kanyargós örvény, akkor szlalomozva, a nyájat az út és majd a karám előtt is megállítva. Végre valami komoly dolog :) Engem ez az egész nagyon érdekel!!
Tehát a következőre jutsz: terelni fogtok. Az első, amivel szembesül az ember, hogy az országban elég kevés helyen lehet ezt a sportot kipróbálni/űzni. Akik foglalkoznak oktatással, azok közül is sokan csak borderrel dolgoznak és (a birkák érdekében) nem is vállalnak más fajtát. Volt aki azt mondta, hogy a borderrel való terelés alapvetően semmiben nem különbözik a többi fajtához képest, de ez azért nincs egészen így szerintem. A borderek stílusa, nyájhoz való viszonya egészen egyedi.
Hosszasan tájékozódva végre találsz oktatókat és még örülsz, ha 200 km-en belül vannak...
Totálisan boldog vagy, amikor kiderül, hogy a kutyádnak szuper ösztönei vannak, mert manapság már ez is ritkaság (skótjuhászról írok, de bordereknél is igaz).
Örülsz, hogy megbizonyosodsz róla, nem félsz a birkáktól (ide tartozik a racka is, a szépséges, csavart, hosszú szarvaival!), sőt, egészen szimpatikus banda, némelyiket kicsit ideggyengének bélyegzed, de azért alapvetően jól kijössz velük.
Pár alkalom után felfogod, hogy hogyan kellene mozognod, viszonylag hatékonyan, úgy, hogy ne szorulj be állandóan a birkabanda közepébe és tapossák le a kis lábadat. Egészen jól hátrálsz gyorsan (vagy már rég feladod és mész előre tempósan, inkább nyaktekercsként 180 fokban állandóan hátranézegetve).
Megtanulod, hogy balra küldésnél a bal karodat kell kitenned, BAAALRAA KÖRBEE-t kell ordítanod, a kutya pedig a kört balról jobbra futja (ha birkával szemben állsz, hátrálsz). Jobbra küldésnél az ellenkezőjét helyettesíted be. Ha háttal állsz és előre haladsz, borult az egész. Nnna mindegy, tehát egész jól megy.
Úgy gondolod, a kutyád nagyon szépen balanszol, tudtok haladni/fordulni, viszonylag megállítható/fektethető hajtás közben, már a karámból kihajtást/behajtást, hídon áthaladást is gyakoroljátok.
Felvillan előtted, hogy akár munkavizsga is lehet ebből, amit mindig is nagyon szerettél volna.
Aztán egyszer csak megkérdezi az oktató, hogy mit értesz azon, amikor azt kiabálod a kutyának, hogy: KIJJEBBBB! És azt mondod, hogy azt, a kutya tartson nagyobb távolságot a nyájtól hajtáskor. És akkor azt mondja, hogy ez láthatólag semmit nem ér. És nem is így kéne csinálni...
Mert egy gond van: a kutyád az egész terelést full ösztönben, kissé túl lelkesen műveli. Sokszor túlságosan rád tolja az állatokat; ha körbe küldöd, azt csak rohanva/ugatva képest művelni, hajtáskor is úgy balanszol mintha az élete múlna rajta.
Na és akkor itt kezdődik a munka, meg a fejtörés. Mert itt kezdődik az, amit vagy eleve birtokolsz, vagy megtanulsz, vagy sohasem leszel rá képes. A kutya ösztöneinek teljes kordában tartása. Úgy igazából.. nem csak felszínesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése