Régóta érik bennem ez a bejegyzés is, akár saját, akár mások példája miatt is.
A cím arra kíván utalni, hogy vannak olyan helyzetek/problémák a kutyázásban, amire az ember úgy érzi, NEM TUDJA és SOHASEM fogja tudni megoldani.
Azt hiszem én már nem is mondom, hogy nekem miaz :D - mert mindenki aki olvassa a blogot, rávágja, hogy igeeen tudjuk: az elrohangálás más kutyákhoz... ez így van. Az ember egy ideig próbálkozik, aztán néz maga elé kérdőn, aztán feladja.
Ez azért különös, mert mindig ott a kérdés: mit csesztem el??? Rengeteg suliztunk, kiváló sulikban, én már akkor képeztem magam amikor Newtonnak még se híre-se hamva nem volt (Raffácska indított el ezen az úton, a tudatos kutyázás felé, amiért örök hálával tartozom neki...).
Minden nap teszek azért, hogy a fizikai és szellemi igényét lekössem, tehát biztosítom neki a megfelelő életmódot. Egyébként nincs vele semmi gondom, vagy ami még van (macskakergetés), azzal együtt tudok élni, mondjuk így. Valahol meg kell alkudni és az egyébként tökéletesen szocializált és urbánus, képzett kutya mellett úgy gondolom, a macskakergetéssel meg tudok. Ugyan utálom, hogy ezt csinálja (meg imádom a macskákat, kutyával párhuzamosan is volt nekünk is még Csanakon, ahol a kutyával imádták egymást, játszottak, stb..), tudom, hogy veszélyes is lehet, de ha valami kell, hát legyen ez. Nyilván nagyon elővigyázatos vagyok, meg tiltom, de persze a tiltásomnak ilyenkor elég kicsi a hatósugara.
Viszont az elrohangálással nem tudok megbékélni. Folyamatos feszültséget okoz bennem. Nem tudok úgy lazán sétálni, hogy folyton figyelnem kelljen, mikor bukkan fel messzebb egy kutya (érdekes, a közeliek nem vonzzák...). Egyébként mindig azt mondom, a kutyasétáltatás pont olyan, mint az autóvezetés! Nincs olyan, hogy nem figyelünk oda, mert másodperceken is múlhatnak a dolgok. A séta igenis 100%-os, folyamatos figyelmet és előrelátást igényel! De azért a lelkiállapot nem mindegy - csak figyelek, vagy ideges is vagyok :)
Azért nehéz megoldani ezt a dolgot, mert ha pl eldöntöm, hogy hosszúpórázozok, akkor folyamatosan kell(ene). Mindig, kivétel nélkül. OK, még ez is belefér. De a hosszúpóráz is csak 5 m.. és Newton egyszerűen nem bír sétálni. Ő minimum üget. Ez az alap jármódja. Szóval kb 2 sec hogy kikerüljön az 5 m-es hatósugárból és után ugyanolyan mindegy, hogy rajta van a póráz vagy nincsen. Valószínűleg állandóan vissza kellene hívogatnom a 5. m végéről. Talán ezt rontottam el. Hogy nem 5 m-re, ha kb 15-20-ra szoktattam.. ebbe a sugárba mozog, ami viszont túl nagy. Tehát az aktív kutyára tekintettel nagy kört alakítottam (mert amúgy szuperul behívható, ezért vicces és speciális ez a hülye elrohangálás) és a túl erős ingernél ez már nem működőképes. Most akkor át kellene alakítanom ezt 5 m-re?!
És mitől változna meg a motivációja?? Hiszen amúgy (úgy gondolom) mindent biztosítok neki, tehát teszek érte, hogy érdekes és szórakoztató legyek a számára. Játszunk, tanulunk, stb. Néha még hajnalban is (amikor amúgy az ember gyakran gondol mindenkinek az anyjára..), mert annak én is tudok örülni, nagyon feldob, ha sikeres feladattal vagy szimplán jó hangulatban indul a nap. Tehát mikor/miért lesz az, hogy egy elrohanással szemben engem választ/figyelembe veszi, hogy én ezt most nem szeretném??
A másik oldalt is igyekszem fent tartani, tehát nem csak interaktívkodós boldogság van, hanem elvárások is. Nincs felmászkálás ágyra, nincs ölben fekvés, nincs mindig foglalkozás otthon, nincs kiszállás kocsiból engedély nélkül, nincs kijárás a lakásból nyitott ajtónál, stb stb..
Na jó, most lépjünk is ki a saját példából. Név nélkül említeném a következő esetet, mert úgysem a név a fontos, hanem a hozzá kapcsolódó gondolatok.
Szóval a kutyás barátok között is van, aki hasonló cipőben (megoldhatatlannak tűnő probléma) jár. Az ő kutyája vadászik (vadakra, ezt muszáj hozzátenni gyorsan - tehát nem másik kutyára vagy emberre). De nem ám kicsit. Nagyon...
Közepes (40 cm marmagasságú) keverék kutyáról van szó, ivartalanított, szuka. A gazdija egészen kölyök korától kezdve foglalkozik vele, napi szinten és nagyon jó szinten, hiszen ő maga is segédoktató volt Tükör suliban. Sportolnak, tanulnak, a kutya teljesen szocializált. Kinti-benti szoktatással. A gazdája elképesztő energiát szánt a kapcsolatépítésre. És nem adja fel ennek a problémának a megoldását sem! Őszintén csodálom őt. Hihetetlen kitartással csinálja. Hosszúpóráz folyamatosan, azonnali megfogással, ha látszik hogy "megy le a roló", kötődési tréning, kaja csak behívásra, stb stb. És megy vele kitartóan erdőre-mezőre, mert tudja, hogy az elkerülés nem megoldás. Elképesztő.
A kutya (bár szerintem javul - lefordul a szagfelvétel ellenére, gyorsabban visszatér, bár a gazdi állítása szerint csak olyan helyen, ahol kevesebb a vad) a séta közben valami hihetetlen. Látszik, hogy semmi más nem érdekli. Csak a szagok illetve a "vizuális" keresés. Ha a gazdi fogja a póráz végét (tehát korlátozódik a mozgástér), a kutya hátsó lábai, combjai szinte remegnek, annyira feszülten keresi a vadakat. Folyamatosan kifelé figyel csak, szó szerint rá van feszülve a témára. A kaját elfogadja, elveszi, illetve hívásra nagyon sokszor visszajön, de a gazdi soha nem engedheti el a figyelmével a kutyát. Egyetlen másodpercre sem, mert akkor eltűnik. Amúgy már az is csodálatos szerintem, hogy hívással vissza tudja fordítani, akár egy kukoricásból - de sajnos emellett is többször van elrohanás. Szegény gazdi olyan durva helyzeteket is átélt már, volt hogy a kutya majd egy óra elteltével jött vissza. És ezek a helyzetek mindig nagyon elszomorítanak (én már biztosan nem bírnám tovább... már régen feladtam volna az egészet a francba..). Mert nem mondhatod, hogy nem teszi bele az energiát, vagy hogy nem próbálja meg megoldani. Mert DE. Minden nap ezen van. A kérdésem megint az: mitől fog a kutya BELSŐ MOTIVÁCIÓJA megváltozni??? Mert az igazi megoldást az jelentené. (Mindkettőnk esetében)
A gazdi gondolt arra, hogy elviszi hivatalos vadászkutya-képzésre, de aztán amit abból látott, az elég is volt.. ő nem hajlandó a kutyára szögest tenni, vagy lesokkolni vagy hasonlók, hogy megálljon.. vagy gondoltunk a coursing-ra, erre az (eredetileg) agaras sportágra, ezt még nem próbálták. De járnak pl. mantrailingre, hogy a kutya levezethesse a keresőösztönét...
Van egy olyan sejtésem, hogy ilyenkor lehetséges, hogy tényleg egy út van: a kontrollt kell növelni. Mert a motivációt nem fogjuk tudni megszüntetni/überelni SOHA. Egyszerűen nem. Az ő kutyája MINDIG vadászni akar majd. Nincs mese. Ezt nem fogja sem kinőni, sem "megunni". Az én kutyám MINDIG el akar majd rohanni a távolba levő más kutyákhoz (nem tudom miajóégért, de mért kell nekem mindent tudni?). És miután azon szerencsétlen idiótákhoz tartozunk, akik nem akarnak beletörődni a "hát rakjál rá pórázt"-megoldásba, még jobban kell próbálkoznunk.
Azt hiszem, nincs tökéletes kutya.. talán nem is lehet. Nem csak a fenti példát tudnám mondani, van még sok-sok másik is. Ismerek szintén segédoktatót, akinek a kutyája a behívást vette konkrétan semmibe, egy komolyabb, szervezett behibáztatásig és büntetésig. Ők azt ott megoldották. De nem mindenkinek sikerül, a profihoz közeli hozzáállással és rengeteg munkával sem. Azért is emeltem ki a fenti esetet, mert itt tudom, hogy a gazda elképesztő energiát tesz bele a megoldásba és (számomra, mert őneki muszáj bíznia benne, hiszen kell valami, amiért az ember csinálja) mégis kérdéses a cél elérése...
Említsük azért meg, hogy létezik másik oldal is, amin amúgy tömegek állnak: akiknek ugyan van problémájuk (akár komoly is), de őket egyáltalán nem zavarja.. :) Vagy zavarja, de a megoldásért nem tesznek valójában semmit. Ez a bejegyzés (csak még egyszer, a pontosítás kedvéért) nem róluk szólt.
Azzal szoktam vigasztalni magam, hogy nekünk tulajdonképpen "csak" ilyen problémáink vannak. Hány meg hány olyan gazdát látok, akik az egész életüket rettegésben töltik, mert a kutyájuk teljességgel behívhatatlan, nem szocializált vagy egyenesen agresszív. Minden napjukat elkerüléssel töltik, a pórázt sohasem engedhetik el. És mindezt a városban, ahol tényleg nincs egy nyugodt perc... nem irigylem őket. Plusz Győrben a megoldást megtalálni számukra lehetetlen. A sulink elköltözésével semmiféle terápiás lehetőség nem maradt. Sajnálom az embereket, mert elmennek a kutyaiskolákba, vagy beadják a kutyájukat bentlakásra és nem értik, hogy miért nem kapnak igazi megoldást. De hogyan kaphatnának? Azért mert pórázon tartva (húzkodva) a kutya megtanul ülni meg feküdni meg sétálni, az a szociális problémáját az életben nem fogja megoldani.. ehhez komoly viselkedésterápia, terápiás kutyák, profi tréner kell. Legközelebb Budapesten. Vagy Sopronban. És nem 2 alkalommal. Hanem akár egy éven keresztül. Elképesztő energiába és sok-sok pénzbe kerül. Esélytelen a legtöbb ember számára. Hát, ez sem egy irigylésre méltó helyzet. És ezért olyan rohadt fontos, hogy az ember tudatosan építse fel a kutyáját, a kezdetektől. Még így is elcsúszhatnak egyes dolgok (lásd a mellékelt ábrákat :)), amit aztán lehet kalapálni...
Ja igen és akinek van tapasztalata és jó megoldókulcsa a fentiek bármelyikére, az azonnal keressen meg!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése