Nagyon kevesen vannak, akik a munkahelyükre magukkal vihetik a négylábút. Amíg mi dolgozunk, a kutyáink otthon vannak és halálra unják magunkat, legalábbis alszanak a nap nagy részében. A ő napjuk akkor kezdődik, amikor mi félhullán kijövünk a munkahelyről. Lakáskutyások ilyenkor már sprintet nyomnak hazáig, hogy a kutty mihamarabb le tudjon menni, elvégezni a dolgát... Kerti kutyások előnyben, itt a foglalkozások ideje választható.
Aztán: muszáj ugye vásárolnunk, ügyet intéznünk (hiába megy sok minden neten keresztül, időnként azért csak be kell menni a szolgáltatókhoz, bankba, stb), járunk sportolni, stb. És hiába történnek a fentiek a szabadidőnkben, délutánonként, a kutya ezekre a helyekre sem kísérhet el minket.
Még ha visszük is magunkkal, a kutya miatt szinte mindig teszünk egy plusz kört (pisi, kaki), mielőtt elindulunk a belvárosba/beszállunk az autóba. Város előtt nálunk mindig van pórázmentes előfárasztás is, mert Nyunyu nem az az "elülök a lábad mellett órákat a cukrászdában"-típus, ha aznap még nem rohanhatta ki magát. Megteszi, persze, de szenved, én attól meg ideges leszek :D
A fentiek miatt nálunk a délutáni séta is egy örök filózás - hova menjünk?? Városban, pórázon lefárasztani egy ilyen kutyát művészet - nem rakhatod feladatba minden 5. percben, naponta 3x... Szabadon vezetni délutánonként már nem biztonságos - óriási a forgalom. Szóval általában autóba szállunk és kimegyünk valahová, ahol lehet mozgatni.
Az ember általában a hétvégi programját is úgy választja (hiszen ekkor ér rá igazán, akár a kutyáira is), hogy a kutty tudjon társulni. Ezért ismerem én is lassan az egész Bakonyt és Balaton-felvidéket kívülről :) - pedig nem mondom, hogy néha nem feküdnék szívesebben egy napig a kanapén, olvasva és forró csokit iszogatva..
Szóval leszögezhetjük (ismét), hogy a kutyázás egy életforma - főleg, ha az ember úgy akarja tartani a kutyát, hogy az neki is élmény legyen..
Sokat gondolkoztam, hogy vajon miért is csináljuk mindezt? Miért is veszünk a nyakunkba ennyi plusz feladatot, szánjuk rá a rengeteg időt/energiát/pénzt a kutyára?
Innét nyilván E/1-ben fogok mesélni, mert a fenti kérdésre mindenki egyénileg tud csak válaszolni.
Nálam, ha a legbelsőbb mozgatórugót kellene megtalálni (sok más mellett, hogy imádom a kutyáimat, szeretek dolgozni/sétálni/tanulni velük vagy csak nyünnyögni nekik stb), az az, hogy ők képesek engem kivonni minden másból és a jelenben tartani. Ha úgy tetszik "elvarázsolni" - mint ahogy Alice beleesett a lyukba :) Amikor velük vagyok, egyszerűen nem tudok semmi mással foglalkozni. A jelenre koncentrálok, az adott pillanatra. Ha még éppen ideges is vagyok (mint a tegnap hajnali sétán, mert nem tudtam elkészülni a prezentációmmal időben és tudtam, hogy reggel még bele kell húznom, mielőtt elindulunk a workshop-ra - mondjuk nem is aludtam fél éjszaka emiatt), akkor is egy idő után át tudok kapcsolni arra, hogy most most van - és el tudok engedni minden mást. Nagyon jó példa erre az agility. Azért is szeretem nagyon ezt a sportot, mert 1. közös teljesítmény a kutyával, 2. elképesztően kikapcsol. Nem tudok munkahelyi dolgokon/saját problémákon filózni, amikor meg kell jegyeznem egy 10 akadályos pályát, be kell gyakorolnom, hogy fogom vezetni a kutyát, majd úgy kell lefutnom, hogy párhuzamosan a kutya mozgására és a pályavonalra koncentrálok (plusz a széteső agyműködésemre és a lassan nem létező memóriámra is jó hatással van :))
Esetemben a másik ok, hogy imádom bennük a vidámságukat. Mindig kitalálnak valami hülyeséget, amivel megnevettetnek. Olyan nagy szükségem van erre... Amikor huzakodóst játszanak, vagy rohangálnak körbe mint az őrültek, Asszírka úgy rohan az általam cipelt kajástál előtt a boxig, hogy addig három kanyarban csúszik ki a padlón, vagy megnézik hogy biztosan alszom-e még, vagy tanácstalanul állnak előttem mártírfejjel, vagy egyszer csak egy fél fával/vaddisznóállkapoccsal rohannak utánam boldogan és rendkívül elégedettek magukkal :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése